Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-13 / 136. szám, hétfő

10 Autó-motor ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 13. www.ujszo.com Szlovákiát is érintik 60 éves autóval Új-Zélandra London. Magyarországot is érintő, több tízezer kilométeres autótúrát tervez Új-Zélandra több mint hatvanéves jármű­vével egy angol házaspár. Robert Douglas és felesége, Lynne egy 1948-as évjáratú, kétüléses, nyitott MG sport­kocsival vág neki a 48 ezer ki­lométeresre tervezett útnak, amelynek során ellátogatnak Olaszországba, Magyaror­szágra, Csehországba, Szlo­vákiába, Lengyelországba, majd Szentpétervár és Moszkva érintésével átautóz­nak egész Oroszországon. Út­vonaluk érinti Mongóliát, Kí­nát, Laoszt, Thaiföldet, Kam­bodzsát, Malajziát, Szinga­púrt és Indonéziát, majd némi hajózás után Új-Zéland a vég­állomás. A 64 éves férj - aki csak egy évvel idősebb autójánál - 1966-ban, 150 (akkori) font­ért vásárolta a patinás járművet, és két héttel később ismerte meg jelenleg 60 esz­tendős feleségét. A házaspár a Daily Mirromak bevallotta, hogy barátaik „komplett őrültnek” tartják őket. Robert Douglas ugyanakkor kijelen­tette, hogy megfelelő előké­születekkel nem őrültség be­levágni egy ilyen kalandba. A kocsit alaposan felkészítet­ték, emellett visznek magukkal pótalkatrészeket, és ha kell, út­közben is el tudnak végeztetni javításokat. Lynne szerint ha egy mai, korszerű autóval indulnának el, és a kocsi útközben lerob­banna, esélyük sem lenne a javíttatásra, ám az 1948-as gyártású MG olyan egyszerű szerkezet, amelyet bárhol a világon bármelyik szerelő ké­pes megjavítani. A Manchesterhez közeli Barnsley kisvárosban élő há­zaspár szerdán indult a fél vi­lágot megkerülő autós túrájá­ra. (MTI) Királyi autót adnak el Tulajdonost keres a régi Rolls-Royce London. Gazdára vár II. Er­zsébet brit királynő húgának luxus Rolls-Royce autója, ame­lyet egy ideig Búrt Reynolds színész is birtokolt. Arról egye­lőre nincsenek hírek, hogy mi­ért akar jelenlegi tulajdonosa megválni az autótól, amely már évtizedek óta magánkéz­ben van. A Bonhams aukciósház jú­nius 18-án árverezi el Margit hercegnő kocsiját, amelynek értéke várhatóan 20 ezer font felett lesz. A luxusautó a néhai Margit hercegnő igényei sze­rint lett elkészítve, piros és arany színekkel díszített ülése­it fekete elegáns bőrhuzat bo­rítja. Az aukción régi Rolls- Royce és Bentley márkák régi darabjai kerülnek majd kala­pács alá. (MTI, dp) A jövőben elég lesz leparkolni, és az autó magától feltöltődik. Az új technológia fejlesztése már elkezdődött Vezeték nélküli feltöltést akar a Volvo ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony Még jóformán el sem terjedtek az elekt- romobilokat töltő állo­mások, belga szakértők már olyan technológia fejlesztésén dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy az elektromos meghajtású gépkocsi a töltőállomáshoz való közvetlen csatlakozás nélkül is feltöltődjön. Az egyedülálló projekt a CED - Continuous Elec­tric Drive (szüntelen elektromos meghajtás) nevet viseli. Lerajzolni egyszerűbb mint legyártani A fejlesztők azt akarják el­érni, hogy egy töltőállomáson egyszerre több elektromobil is feltölthesse elektromos áram­forrását. A rendhagyó projekt­ben a Volvo társaságon kívül a Van Hool autóbuszgyártó, il­letve a Bombardier villamos­gyártó is részt vesz. A Flanders Drive társaságnál már dolgoz­nak a Volvo C30 electric átépí­tésén. „Bízunk benne, az új fel- töltő használata ugyanolyan egyszerű lesz, mint a elektro­mos meghajtású gépkocsi kezelése” - magyarázta Johan Konnberg, a Volvo társaság képviselője. Ennél a módszernél a feltöl­tő felület a föld alatt van, pél­dául egy családi ház garázsa előtt, ahol az autó rendszere­sen parkol. Amint az autó ezen a helyen áll le, az energia bár­milyen kapcsolat nélkül az elektromotorba vándorol. Az átvitt energia váltakozó áram, (Volvo-felvétel) amely az autóban kommutáto­rok segítségével egyirányú árammá változik és feltölti az elektromobü elemét. A C30 Electric elemének fel­töltése egy óra húsz percet venne igénybe, ez 150 kilomé­ter megtételére lenne elegen­dő. Az első 250 ilyen modell már ősszel az utakra kerülhet - bár a vezeték nélküli töltésre még egy jó ideig várni kell, a technológia fejlesztése ugyanis még nem ért véget, (dem) A világ legnagyobb autópiacának címét 2009-ben megszerző országban 2010-ben több mint 18 millió autót adtak el Kínában nem tudják tartani az éves autóeladási tervet ÖSSZEFOGLALÓ Második hónapja csökkenést mutat a kínai autógyártás és eladás, valószínűleg nem lesz tartható az előre jelzett éves terv - közölte a kínai autógyár­tók szövetsége (CAAM). Májusban megközelítően 5 százalékot esett vissza a gyár­tás éves összehasonlításban, míg az értékesítés 4 százalék­kal volt kevesebb ugyanebben az időszakban. A tendencia erősebb az áprilisban mértnél, amikor mindössze 0,25 száza­lékos volt a forgalom-vissza­esés, míg a kibocsátásban alig 2 százalékos hanyatlást re­gisztráltak. Áprilishoz viszo­nyítva a személyautók gyártá­sát, illetve eladását tekintve 10, illetve közel 9 százalékos volt a csökkenés. A haszon- gépjárművek tekintetében a számok magasabbak: 18,7 százalékkal kevesebbet gyár­tottak, 17 százalékkal keve­sebbet adtak el. A jelenség mögött egyér­telműen a korábbi adóked­vezmények visszavonását, az emelkedő üzemanyagköltsé­geket és az egyes helyeken ­így a fővárosban - bevezetett vásárlást korlátozó intézkedé­sekben látja a szakmai szövet­ség főtitkár-helyettese, Csu Ji- ping (Zhu Yiping). Az első öt hónap statisztikája összessé­gében ugyanakkor még min­dig némi emelkedést mutat: a tavaly január és május között előállított autókhoz képest az idén 3,2 százalékkal több kelt el, számuk eléri a 7,78 milliót. Az eladásoknál pedig 4 száza­lék fölött van a bővülés, a da­rabszám 7,91 millió. A tavalyi kétszámjegyű nö­vekedéshez képest ugyanak­kor jelentős az elmaradás. A gyártók a jelek szerint már al­kalmazkodnak a csökkenő igényekhez, amit készleteik májusi csökkenése is mutat. Az autógyártók kinyilvánítot­ták, fellépnek minden olyan intézkedés ellen, amely to­vább nehezítené az iparág résztvevőinek helyzetét. Az már így is nagyban valószínűsíthető, hogy a CAAM januári jóslata az idei 10-15 százalékos értékesítés­növekedésről nem válik való­ra. A világ legnagyobb autó­piacának címét 2009-ben megszerző Kínában 2010-ben több mint 18 millió autót ad­tak el, mint egy évvel koráb­ban, ami 32 százalékot meg­haladó emelkedést jelentett. Akkor nagyjából ugyanennyi­vel nőtt a termelés is. A hazai gyártású személygépkocsik piaci részesedése - az első öt hónapot tekintve - 45,4 szá­zalék volt, 2,5 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. A japán márkájú au­tók 17,6 százalékot, a néme­tek 15,5 százalékot, míg az amerikaiak 11 százalékot képviseltek, (dem, MTI) Csak ötszáz modellt fognak belőle legyártani, ezért mindegyik autó saját, egyedülálló sorozatszámmal lesz ellátva Itt a vadunatúj és sokkal erősebb Mégane RS Trophy A bemutatót június 17-re tervezik (Renaultfelvétel ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Először a tesztau­tóról készült felvételek, majd a hivatalos videó is jelezte, hogy a Renault frissíteni akaija Méga- ne RS modelljét. A sajtó és a ra­jongók találgatásait csak a gyár­tó állította le, miután közzétette az első képeket. Dióhéjban elmondható, hogy a Trophy erősebb, takaré­kosabb és a kivitelezése is jóval exkluzívabb a Renault Mégane RS-nél. Jelenlegi teljesítménye 195 kW (265 lóerő) és 360 Nm. Az új motor módosította az au­tó dinamikus paramétereit is. A Trophy a 100 km/órás sebes­séget hat másodperc alatt éri el, ami az előző modellhez ké­pest 0,1 másodperccel jobb eredmény. Maximális sebessé­ge 254 km/óra (+4 km/ó), startolás után az első kilomé­tert 25,4 másodperc alatt teszi meg (-0,3 mp). Érdekesség, hogy az erősebb motor ellenére a gyárilag megadott fogyasztás kisebb. Átlagosan 8,2 litert fo­gyaszt száz kilométeren. Az alvázon, de más technikán sem változtattak. A dizájn vi­szont valamelyest megválto­zott. Szembetűnő a fekete tető, vagy a harmadik ajtón található új szpojler. Mindegyik modell­nek meglesz a pontos sorszáma, ugyanis a franciák csak 500 Trophyt akarnak gyártani. Az autó hivatalos bemutató­ja június 17-én lesz a németor­szági Nürburgringen; itt tart­ják minden évben a Renault Sport rajongóinak találkozó­ját. A Trophy ára Franciaor­szágban 35 500 eurónál fog kezdődni, (dp)

Next

/
Thumbnails
Contents