Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-13 / 136. szám, hétfő

8 Kultúra Nem kapható a Lady Gaga-CD Libanonban betiltották Lady Gaga CD-jét. A kö­zel-keleti ország hatóságai lefoglalták azt a szállít­mányt, amely a Born This Way című hanghordo­zókat tartalmazta, most pedig meg is született a döntés, amelynek értel­mében tilos terjeszteni az országban a lemezt. A li­banoni rádiók már április­ban sem játszották a Judas című dalt az albumról - amelynek szövegében van néhány, egyesek szerint blaszfémikus utalás -, és a helyi katolikus informá­ciós központ már akkor kilátásba helyezte, hogy harcolni fognak a lemez betiltásáért, mert senki­nek sem tűrik el, hogy sértegessék Szűz Máriát, Jézust vagy a keresztény­séget. (e, p) Lady Gaga CD-jének borító­ja (Képarchívum) Nyár végénjön a tizedik lemez Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers éne­kes-frontembere 2008 májusában jelentette be, hogy a következő - mini­mum - egy évben szüne­tel a zenekar működése. Októberben a basszusgi­táros, Flea is megszólalt, ő már kétéves pihenőről beszélt. A kaliforniai ze­nekar most bejelentette új stúdióalbuma megje­lenési dátumát, a korong augusztus 28-án érke­zik. A tizenkét dalos I’m With You című album az együttes állandó pro­ducerével, Rick Rubin­nal készült, viszont már John Frusciante nélkül, a gitáros helyét egy ko­rábbi turnégitáros, Josh Klinghoffer vette át. A ze­nekar 2009 őszén kezdett el dolgozni a lemezen, Frusciante már a munka megkezdése előtt kiszállt az együttesből. A Red Hot Chili Peppers legutóbb 1995-ben állt elő olyan lemezzel, amin nem sze­repelt Frusciante, a Dave Navarróval felvett One Hot Minute kereskedel­mileg jókora bukásnak számított. A formáció a koncertezést is újrakez­di, Brazíliában, Japán­ban és Hongkongban már kötött le koncerteket, hamarosan európai és észak-amerikai turnéjuk részleteit is bejelentik. Az első single júliusban jelenik meg a CD-ről, The Adventures of Raindance Maggie címmel, (p) A Kaiser Chiefs különleges újdonsággal lepte meg rajongótáborát (Képarchívum) A Kaiser Chiefs új stúdióalbumát semmiféle bejelentés nem előzte meg Forradalmasított zeneipar Minden különösebb hír­verés nélkül jelent meg a Kaiser Chiefs új nagyle­meze, The Future is Medieval címmel, mégpe­dig forradalmi módon. ISMERTETÉS A brit indie-rock zenekar utoljára 2008-ban adott ki al­bumot Off With Their Heads címmel. A hét elején jelentke­zett Little Shocks című új vi- deoklipjével majd két nappal később egy újabb, friss felvételt is közzétett. Az igazi meglepe­tés azonban pénteken érkezett, amikor a zenészek megmutat­ták a The Future is Medieval című új albumukhoz felvett dalokat, amelyeket az elmúlt hónapokban David Bowie pro­ducerével, Tony Viscontival rögzítettek. A nagylemez megjelentetése forradalmian új, mert a zenekar honlapján húsz dal egyperces ízelítője található, és ezekből ál- líthatja össze bárki azt a tízszá­mos albumot, ami neki a legjob­ban tetszik. A vásárló nemcsak a dalokat, hanem a számsorren­det is megválaszthatja, sőt, saját borítót tervezhet. A kiválasztott tízszámos lemezt 7,50 fontért lehet megvásárolni. Miután megvették a digitális albumot, ők maguk is árulhatják - és min­den eladott példány után kap­nak egy fontot. Ricky Wilson azt nyilatkozta, az ötletet az adta, hogy látták: az emberek amúgy sem albu­mokat vásárolnak már, csak kedvenc számaikat, tehát ak­kor tegyék ezt, gondolta, de azért úgy, hogy a dalok kivá­lasztásával, sorrendbe raká­sával, a borító elkészítésével bevonódjanak egy kicsit a fo­lyamatba. így egy kicsit meg­foghatóbb lesz a megfoghatat­lan digitális formátum. Ez azt eredményezheti, hogy még ha esetleg nem is tetszik nekik el­sőre, nem törlik rögtön (mint ahogy mondjuk egy ingyen leszedett lemezt), hanem újra meg újra meghallgatják, amíg meg nem szeretik. A pontos megvalósítást egy italozással eltöltött éjszakán Ricky Wilson és Öli Beale, a Wieden & Ken­nedy reklámügynökség mun­katársa dolgozta ki. A kérdés az volt, hogyan lehet rávenni a rajongókat arra, hogy ter­jesszék a lemez hírét. Először arra gondoltak, hogy az el­adások után pontok járjanak, amiket merchandise-cuccokra lehet költeni, de végül mindig visszatértek oda, hogy az az igazi, ha az eladó pénzt kap. Az akcióban részt vevő lemez­kiadó, a Universalhoz tartozó Fiction Records munkatársa szerint ez az igazán erede­ti ötlet a dologban. Állítólag az egy font még több is, mint amennyi a zenekar tagjainak jut - pedig sikerült megkerül­niük az iTunest és egyéb ter­jesztőket, amik leszednék a maguk részét, (o, e, péjé) A Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díj nyertese Geszti Péter Újoncok tartoltak a díjátadón ÖSSZEFOGLALÓ Szombaton a Papp László Budapest Sportarénában kiosz­tották a magyar könnyűzene legjobbjainak járó VIVA Comet gömböket. A várva várt gálán minden eddiginél nagyobb show-műsort láthatott a kö­zönség, amelyen Magyarország kedvenc előadói mellett egy külföldi sztárvendég is tiszte­letét tette. A zöld-narancssárga gömböket SP (A legjobb férfi előadó), Wolf Kati (A legjobb női előadó), a Children of Distance (A legjobb együttes), Fluor (A legjobb új előadó) és Tóth Gabi (A legjobb videoklip - Elég volt!) kapta. A Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díj nyertese Geszti Péter. A díjátadón több ezres tom­boló közönség, és a sztárvilág színe-java várta a különleges show-műsort. Este hét órakor a vörös szőnyeges bevonulás­SPagömbbel (Képarchívum) sál kezdődött el a 11. VIVA Comet, amelynek házigazdái, Szabó Zsófi és Puskás Peti fogadták a magyar könnyű­zenei élet legnagyobbjait, szí­nészeket, műsorvezetőket, a közélet fontos szereplőit. Az esemény két műsorvezetője a tévécsatorna két arca, Eszti és Zola volt. Az Anti Fitness Club dobosokkal állt színpadra, Lola látványos koreográfiával táncoltatta meg a közönséget, Fluor elegánsra vette a figu­rát, orgona- és hárfakísértettel adta elő a Mizut, Geszti Péter pedig új zenekarával, a Gringó Sztárral itt mutatta be először élőben Szabadulj fel című dalát. Az est külföldi sztár­vendége, Edward Maya igazi partyhangulatot varázsolt az arénába: különleges látvány­elemekkel adta elő legnagyobb slágereit, többek között az egész világon toplistás Stereo Love című dalt. (ne, pj) ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 13. www.ujszo.com Idén eddig ő adta el a legtöbb hanghordozót Adele és a szexkorszak ÖSSZEÁLLÍTÁS Adele 21 című nagyleme­zéből Nagy-Britanniában 2,4 millió, az Amerikai Egyesült Államokban 1,8 millió példányt adtak el. „Mindezt úgy, hogy az üzenet csak maga a zene, igazán jó zene, és semmi más. Nincsenek trükkök, nem a szex adja el őt. Azt hiszem, főleg az amerikai piacon sokan levonják majd azt a következtetést, hogy ezt így kell csinálni. Nemrég végignéztem az MTV összeál­lítását a tíz legnépszerűbb női előadó videklipjeiből. Mind­egyikben ugyanazzal a művi pomós imázzsal találkoztam. Elég émelyítő volt. De most ott van Adele az első helyen: ez nagyszerű dolog. Nemcsak hogy a fiatal lányokra lesz ez nagy hatással, hanem remélhetőleg azokra az üzletemberekre, akik ezeket a pomós klipeket készít­tetik: elgondolkodtatja őket arról, hogy tényleg erre van-e szükség. Mindez olyan radiká­lis változásokat hozhat, mint a kilencvenes években a Prodigy. Nemrég még elképzelheteden- nek számított, hogy olyan éne­kesnők, akik nem egy bizonyos módon néznek ki és nincsenek túlszexualizálva, sikert éljenek el. Az eredmény azonban unal­mas, ostoba, minden eredeti­ség nélküli zene lett” - mondta a Guardiannek Adele kiadója, a független XL Recordings vezető­je, Richard Russell. Az énekesnő maga kicsit megengedőbb volt egy nemrég adott interjújában. „Ha valakinek az adottságai is megvannak és zenéjéhez is il­lik a szexi imázs, akkor bátran használhatja. Én azonban nem tudom elképzelni, hogy tejszín­habot lőjek ki a mellemből. Még ha olyan testem is volna, mint Rihannának, akkor is olyan ze­nét csinálnék, mint most, és ah­hoz nem illene az ő képi vüága” - mondta. Nemrég az énekesnő és Team Adele nevű csapata az első helyre került a Guardian Music Power 100 listáján, amin különféle iparági szakértők és háttéremberek a brit zeneipar legbefolyásosabb szereplőit gyűjtötték össze. Úgy tűnik te­hát, maguk a zeneipar szerep­lői is egyetértenek azzal, hogy Adele sikere túlmutat önmagán és akár komoly változásokhoz is vezethet, (o, pj) Adele elképesztő sikertörténetet tudhat magáénak (Képarchívum 2004-ben lépett fel először Magyarországon Szeptember 30-án a Papp László Budapest Sportaréná­ban láthatja a közönség Britney Spears új show-ját. Az énekes­nő eddig egyszer, hét évvel ezelőtt lépett fel Magyaror­szágon. Britney nem minden­napi show-t ígér új turnéján, amely június 16-án indul a sacramentói Power Balance Arénában. Hetedik nagyleme­ze, a Femme Fatale az amerikai lista első helyén nyitott, amely hatodik listavezető albuma a huszonkilenc éves énekesnő­nek. (o, p) Britney Spears újra Budapesten ELŐZETES Britney Spears új turnéja Budapestet is érinti[KéparcWivum)

Next

/
Thumbnails
Contents