Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-11 / 135. szám, szombat

SZALON

2011. június 11., szombat

5. évfolyam, 23. szám

Szükséges, sőt elkerülhetetlen a szlovák közvéleménnyel, a politikai és szakmai elittel való nyilvános vita

Előrelépés-e a nyelvtörvény módosítása?

Az elmúlt napokban többen értékelték a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításának elfogadását, néha zavaró pontatlansággal. Bár jól ismerem atörvényt, engedjékmeg, hogy mégse annaktételes elemzésével foglalkozzam. Nem ezt tartom ugyanis a fontos kérdésnek. Sokkal érdekesebb szerintem az, hogy mihez képest kellene a törvényt értékelni, és ebből milyen tanulságokat lehet levonni.

FIALA JÁNOS

A nyelvhasználati törvényre nem önmagáért van szüksége a szlovákiai magyarságnak, hanem azért, hogy segítségével a jelenlegi nyelvhasználati helyzetjavuljon. A törvény annyit ér, amennyire a gyakorlatot befolyásolni tudja és fogja. Ezért értékelésekor elsősorban azt kell figyelembe vennünk, mi okozza a jelenlegi siralmas helyzetet. Mert azt, hogy a helyzet siralmas, feltehetően senki sem vitatja. A magyar nyelv használata visszaszorulóban van, és ez nem csak a nyelvet beszélők számának csökkenésében nyilvánul meg, hanem a magyar nemzetiségűnek megmaradtak nyelv- használati szokásainak változásával is. Minden téren, szóban és írásban is sorvadt a magyar nyelv használata az utóbbi évtized során, ahogy azt a Diákhálózat és a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatásai bizonyítják.

Ennek egyik legfőbb oka a jelenlegi nyelvhasználati szabályozás széttöredezettsége, átláthatatlansága, bizonytalansága, az alkalmazási terhek kisebbségi nyelvhasználókra való áthárítása és az államnyelv pszichológiai előnyben részesítése. Itt most nincs lehetőségem kifejteni ezeket a szempontokat, ezért csak jelzem, hogy az Új Szó jövő heti Szalon mellékletében megjelenő dolgozatban bővebben foglalkozom velük, s górcső alá veszem azt az érvet is, miszerint esetleg maguk a kisebbségi nyelvhasználók a magyar nyelv visszaszorulásának okai.

A módosítás jogi szempontból

A fenti szempontokat figyelembe véve a most elfogadott módosítást nem lehet sikernek tekinteni, mivel az említett öt alapproblémát meg sem próbálja kezelni, azok továbbra is meghatározó jellemzői a szabályozásnak. Bár a törvény néhány területen, például a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok esetében bővíti a tételes kisebbségi jogokat, a legtöbb ilyen előrelépés feltételes, ami a

mostani korántsem kedvező gyakorlatot konzerválja. Tehát például a rozsnyói rendőrrel és a galántai orvossal is beszélhetünk majd magyarul, ha egyébként ismeri a nyelvet, de továbbra sem lesz jogunk arra, hogy ismerje. Még rosszabb a helyzet a jogok gyakorlati alkalmazását elősegítő szabályok terén, mivel itt visszalépések is történtek, mint például a kisebbségi nyelvű fogadóórák korlátozásának lehetősége a hivatalokban. A szankciók bevezetését bár helyeslem, nem tartom különösen hatékonynak, mert politikai okokból valószínűtlennek látszik tömeges alkalmazásuk, és egyébként sem a kívánt hatást érik el. Sokkal fontosabb a kisebbségi nyelv- használat gyakorlati elősegítése, pozitív megerősítése, ami azonban nem került a kívánatos szinten a törvénybe.

Nemzetközi összehasonlításban a módosítással kialakult nyelvhasználati szabályozás továbbra is kirívóan kisebbségellenes, akár az európai standardot megtestesítő két egyezményhez, a Kisebbségi Keretegyezményhez és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájához, akár a hasonló demográfiai helyzetű (Szerbia, Macedónia, Finnország, Svájc), akár a kisebb lélekszámú kisebbséggel rendelkező országokhoz (Szlovénia, Olaszország, Dánia, Horvátország, Svédország, Lengyelország, Magyarország) hasonlítjuk. Bizonyos kérdésekben a Fico-kormány előtti nyelv- használati állapotot sem sikerült visszaállítani. A jelenlegi hazai nyelvhasználati gyakorlatból kiindulva a módosítás nem alkalmas arra, hogy pozitív fordulatot hozzon a kisebbségi nyelvek gyakorlati használata terén, ezért sikernek nem tekinthető.

Jogi szempontból tehát a fentiek alapján a mostani módosítás nem tekinthető előrelépésnek. Elfogadom a Híd álláspontját, hogy ennyit is nehéz volt elérni az adott politikai légkörben, és sok tárgyalás és egyezetés kellett hozzá, több, mint bármelyik másik törvényhez. Valószínűtlennek tartom, hogy az MKP az adott helyzetben jobb eredményt ért volna el, ha egyáltalán értelmezhetőnek találnám a „mi lett volna, ha az MKP van ott?” kérdést. A kisebbségvédelemben ugyanis, egykori tanárom, Várady Tibor professzor úr szavaival élve, nincs értelme a „hány gólt rúgtunk volna, ha pályán lettünk volna” típusú megközelítésnek. Ettől még azonban tény, hogy a módosítás nagyon messze van a jó nyelvhasználati szabályozástól, és nem tudja betölteni azt a szerepet, amire elvileg szolgálna, a kisebbségi nyelvhasználat széles körű gyakorlati biztosítását. Ezért sikerként értékelni önámítás vagy félrevezetés, de

semmiképpen sem megalapozott szakmai álláspont.

Egy elfogadható szabályozás felé

Jó, illetve jobb nyelvhasználati szabályozásnak a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala törvényjavaslatát tartom, aminek kidolgozásában volt szerencsém aktívan részt venni. E cikk keretei között nincs lehetőségem annak elemzésére, hogy miben tér el a hatályos törvény és a most elfogadott módosítás a Kerekasztal anyagától, ezért itt csakjelzem, hogy azt minden érdeklődő megtalálja a www. jogsegely.sk honlapon. Ugyanitt megtalálhatóak a Kerékasztal hozzászólásai a most elfogadott módosítás különböző változataihoz. A tavaly november

15-én a Híd által nyilvánosságra hozott javaslatban 64 pontot kifogásoltunk, a később köz- igazgatási egyeztetésre kerülő anyagban már 73 pontot. Ezek nem tartalmazzák a Kerekasztal és a Híd javaslata közti összes eltérést, mindössze a Híd javaslatának koncepcionális keretei között felmerülő problémákra mutattak rá. És az a javaslat a kormány által történt elfogadása során még jelentősen romlott is, a parlamenti szakaszban benyújtott Igor Matovič-féle módosító indítványról nem is beszélve.

A Kerekasztal javaslata hosz- szú ideig készült, és nagyon sok társadalmi szervezet támogatását bírja, beleértve a többi kisebbség képviselőit is, akikkel szintén egyeztettünk. Természetesen ezen az anyagon is lehet még javítani, és fogunk is, mivel folyamatosan kapunk észrevételeket. Az érdekes kérdés most azonban nem az, hogy milyen az ideális törvényjavaslat, hanem hogy hogyan lehetne megvalósítani.

Szakmailag megalapozott j avaslat

Véleményem szerint ahhoz, hogy a jövőben lényegesen kedvezőbb nyelvhasználati szabályozás valósuljon meg, első lépésként egy szakmailag megalapozott, alaposan kidolgozott javaslatot kellene a magyar érdekeket felvállaló pártoknak magukévá tenniük és képviselniük. A Kerekasztal javaslata jó kiindulópont, de természetesen nem ehhez ragaszkodom; nagyon is örülnék neki, ha más szakemberek más megközelítésből új javaslatot tennének le az asztalra, és lehetőség lenne konfrontálni az ötleteket. Felfoghatatlan számomra, hogy az elmúlt húsz év során egyik magyar párt sem dolgozta ld és bocsátotta nyilvános vitára saját komplex nyelvhasználati törvényjavaslatát. Egy ilyen anyag birtokában például a tavalyi

kormányalakítási tárgyalások során sem kellett volna a sötétben tapogatózni, sokkal pontosabb követeléseket lehetett volna megfogalmazni a koalíciós partnerekkel szemben. De ne a múltat firtassuk, ennél fontosabb, hogy készülnek-e vajon pártjaink az esetleges következő kormányalakítási tárgyalásra, vagy a következő választásokig már nem terveznek foglalkozni a kérdéssel, s utána ismét kapkodás és rögtönzés jön.

Társadalmi vita

A komplex anyag elkészülte csak az első lépés, és a célja elsősorban nem a kormányalakítási tárgyalások befolyásolása. Ennél sokkal fontosabb, hogy a megfogalmazott javaslat alapján meg kell kezdeni a kisebbségi nyelvek helyzetéről szóló társadalmi vitát, a szlovák közvélemény meggyőzését a kisebbségek álláspontjánakjogosságá- ról. Húsz év alatt kiderült, hogy a nemzetközi nyomás önmagában keveset jelent, és a magyar kormány támogatása helyett akár Godot-ra is lehetne várni - nem azért, mert a magyar kormányokat hidegen hagyná a szlovákiai magyarok helyzete, hanem mert nincs eszközük a szlovákiai helyzet befolyásolására, esetleges diplomáciai tá- mogatásukjobb esetben semmit nem számít, rosszabb esetben kontraproduktiv. Tetszik, nem tetszik, a nyelvhasználati szabályozást a szlovák parlament fogadja el, és a jövőben is a szlovák képviselők többségének beleegyezésén fog múlni minden pozitív változás. Ez nem ideális, de még rosszabb lenne, ha magunkat becsapva nem vennénk tudomást róla.

Kiderült ugyanakkor az is, hogy a szlovák közvélemény, a parlamenti képviselőket és a kérdéssel foglalkozó újságírókat beleértve, vészesen félretájékozott a kisebbségek igényeit és tényleges helyzetét illetően. Ez nem tragédia, inkább lehetőség, mert arra mutat rá, hogy a negatív megnyüvánulások sokszor nem rosszindulat, hanem tájékozatlanság következményei. Ilyen helyzetben pedig ténybeli és szakmai érvekkel befolyásolni lehet az érintettek álláspontját. Fogadjuk el, hogy amíg egy szlovák átlagpolgár tényleg azt gondolja, Dél-Szlovákiában vissszaszorulóban van a szlovák nyelv, a magyar pedig virágzik, akkor bármennyire magyarbarát is, nem fogja támogatni a kisebbségek további „terjeszkedését”. Márpedig a szlovák politikusok által meghatározott közbeszédből jelenleg gyakorla- tüag csak ez a kép jut el hozzá. Ha viszont a közvélemény előtt megjelenne a tényleges helyzet, a valóságtól teljesen elrugaszkodott érvekre már a nacionalista politikus sem hivatkozna, hiszen azokkal már senkit sem lehetne meggyőzni. Nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy rosszindulat nem játszik szerepet a dologban (sőt!), de azt gondolom, nem mindegy, tisztában van-e a valós helyzettel a politikus és az átlagpolgár, ezért az akár jogos sértődésnél a párbeszédet és meggyőzést mindig hasznosabb útnak látom.

Egy ilyen társadalmi párbeszéd azonban nem folyhat politikusok között, a parlament falai mögött. És főleg nem szorítkozhat egy törvényjavaslat benyújtása utáni egyeztetésre. Ott már ugyanis mindenki a választóinak játszik, az észérveknek annyi szerep jut, mint háborúban a múzsáknak. Ebben a helyzetben pedig nem lehet nyerni. Ennek kapcsán érdemes még egy pillantást vetnünk a mostani módosító indítványra, de nem annak eredményét, hanem elfogadásának folyamatát górcső alá venni. A módosító indítványt nem előzte meg hosszabb szakmai előkészítés, sem társadalmi egyeztetés. Ha valamit politikai hibának értékelek, az a törvény- javaslat november 15-i egyeztetés nélküli nyilvánosságra hozatala volt, ami a szlovák pártokat kész helyzet elé állította, a nyilvános szakmai vitát megelőzte és lehetetlenné tette, és a kérdést politikai viták és a parlamenti zárt ajtók mögött megkötött alkuknak rendelte alá.

Mi lesz legközelebb?

Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a jövőben a törvény- javaslat benyújtása előtt alakuljon ki vita szakmai fórumokon a nyilvánosság előtt, ahol szlovák és magyar szakemberek konfrontálhatják érveiket. A szakmai módszertan a megegyezést nagyban elősegíti - egy politikus mondhat bármit, pláne a parlamentben, de egy magára valamit is adó szociológus nem állíthatná a nyilvánosság előtt, hogy a szlovákok asszimilálódnak, egy jogász nem mondhatná, hogy a szlovák szabályozás megfelel a nemzetközi előírásoknak, ha nem akarja nevetségessé tenni magát kollégái előtt. Egy szakmai konszenzus pedig mind a közvélemény, mind a politikusok nagy részének álláspontját meg tudná változtatni.

Egy ilyen nagyléptékű társadalmi párbeszéd nem hónapok, hanem évek kérdése, és igazából sosem ér véget. Gigantikus feladatnak tűnik, de aki már részt vett ilyen fajta felvilágosító kampányban, az tudhatja, hogy korántsem kezelhetetlen méretű a dolog. A nyelvtörvény szempontjából ellenérdekelt és felvilágosításra szoruló csoportok ugyanis elég pontosan és szűkén meghatározhatók és célzott kommunikációval elérhetők.

Természetesen ez nem csak a pártok feladata, sőt nem is elsősorban az övéké. A hozzáállásuk azonban rendkívül fontos. Egyrészt ismertségük, másrészt a médiához és a hangadó személyekhez való hozzáférésük miatt egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a folyamatot támogatják vagy gátolják, hogy energiát fektetnek-e bele, vagy feláldozzák az eredményeit rövid távú politikai céljaik érdekében. Ez természetesen teljesen másfajta megközelítést kíván meg tőlük. Az eddigi rögtönzések helyett komolyabb, hosszabb távra tervező szakmai munkát, aminek a gyümölcsei csak később érnek be, a zárt ajtók helyett pedig a civilekkel való együttműködést.

Ki tud újítani?

Nagyon nem szeretném, ha a nyelvhasználati törvény mostani módosítása körül arra a kérdésre helyeződne a hangsúly, vajon a Híd vagy az MKP tudna a jövőben több „előrelépést” és „sikert” kialkudni a szlovák partnerekkel szemben. Én személy szerint ebben a fentebb kifejtett szempontok alapján nem sok különbséget látok közöttük, alapvetően hasonló módszerekkel dolgoznak. Lássuk be, hogy az elmúlt húsz évben ezek a módszerek a nyelvhasználat szabályozása terén nem hozták el a kívánt eredményt. A csak az aktuális probléma kezelésére összpontosító, a hosszú távú sikerek megalapozását elhanyagoló kis lépések taktikájával nem sikerült a szlovák politika kereteit olyan mértékben tágítani, hogy a kisebbségek számára sikerként elkönyvelhető kompromisszumok szülessenek. Ennél többre, másra lesz szükség. Úgy gondolom, a nyelvhasználat kérdése a szlovákiai magyar közösség olyan létfontosságú érdekeihez tartozik, ami egy hosszú távra tervező politikai erő legfőbb prioritásai között kell, hogy szerepeljen. Ezért szükséges, sőt elkerülhetetlen a szlovák közvéleménynyel, a politikai és szakmai elittel való nyilvános vita. A mostani módosítás politikai nyertese ezért az lesz, aki képes lesz erre a felismerésre, levonja a megfelelő következtetéseket, és a jövőben a nyilvánosság kizárásával elért látszatmegoldások helyett a magyar közösség érdekeit leginkább szolgáló, szakmailag megalapozott álláspontokon alapuló nyilvános társadalmi vita mellett kötelezi el magát. Ezt akár holnap el lehet kezdeni, éppen azért, mert a nyelvtörvény most egy ideig politikai szempontból nem aktuális.

A szerző a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának és a Fórum Intézet jogi munkacsoportjának jogásza