Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-08 / 132. szám, szerda

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 8. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Megugrott a vasút vesztesége Pozsony. Az elmúlt egy évben katasztrofális mérték­ben romlott a Szlovák Vas­utak (ŽSR) gazdálkodása. Míg tavaly az első negyed­évet 2,8 millió eurós veszte­séggel zárta, az idei év azo­nos időszakában csaknem 19-szer ekkorra, 53,38 milli­ós veszteséget halmozott fel. A társaság szerint mindez el­sősorban azzal magyarázha­tó, hogy a bevételeik az el­múlt egy évben csaknem 15%-kal, 14,7 millió euróra estek vissza, míg a kiadásaik 34,4%-kal, 35,9 millió euró­ra nőttek. A társaság az idei évre 100,06 millió eurós veszteséggel számol, ami 1,4%-kal lenne alacsonyabb a tavalyinál. A társaság - amelynél jelenleg csaknem 17 ezren dolgoznak - idén 1700, jövőre pedig további ezer alkalmazott elbocsátá­sával számol. (SITA) Még kevesebbet vásárolunk Pozsony. A szlovákiai kis­kereskedők bevételcsökke­nése továbbra sem állt meg: a statisztikai hivatal szerint áp­rilisban 0,3%-kal esett vissza ez egy évvel korábbiakhoz képest. Szlovákiában leg­utóbb tavaly júniusban nőt­tek a kereskedők bevételei. A mostani csökkenés elsősor­ban a benzinkutak számlájára írható, ez utóbbiak bevételei, az egyre drágább üzemanya­gok miatt ugyanis az elmúlt egy évben 17,5%-kal estek vissza. „Minden azonban nem írható kizárólag az üzem­anyagok számlájára. A fo­gyasztói hangulat és így a la­kossági kereslet is egyszerűen a mélyponton vannak” - állítja Michal Kozub, a Home Credit Slovakia elemzője, aki szerint az elkövetkező időszakban tovább romolhat a helyzet. A szlovákiai kiskereskedelem teljesítménye jelentős mér­tékben elmarad az uniós át­lagtól is, hiszen az Európai Unió kiskereskedelmi bevéte­lei áprilisban 1,9%-kal emel­kedtek az egy évvel korábbi­akhoz képest. (SITA) Olcsóbb lesz a magyar benzin Budapest. Magyarorszá­gon mától 5 forinttal csök­kenti a 95-ös benzin literen­kénti árát a Mól, a gázolaj ára nem változik. A mérsékléssel a benzin ára 377-378 forintra esik, a gázolajé 366 forint marad. A Mól egy hete bruttó 6-6 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literen­kénti nagykereskedelmi árát. Az autósok 20-25 forintos ár­különbséget is tapasztalhat­nak a kutaknál. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8924 Lengyel zloty 3,9487 Cseh korona 24,219 Magyar forint 265,44 Horvát kuna 7,4408 Román lej 4,1540 Japán jen 117,55 Svájci frank 1,2237 Kanadai dollár 1,4297 USA-dollár 1,4652 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,50-1,42 25,03-23,57 277,36-253,47 OTP Bank 1,51-1,42 25,01-23,58 273,52-257,78 Postabank 1,51-1,41 25,15-23,45­Szí. Takarékpénztár 1,51-1,41 24,95-23,57 277,21-253,34 Tatra banka 1,50-1,42 24,92-23,66 276,09-255,11 Dexia banka 1,50-1,42 24,97-23,71 272,95-259,11 Általános Hitelbank 1,50-1,42 24,99-23,61 277,33-253,44 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Mindmáig fontos az állami segítség szerepe a lakásfinanszírozás terén Megtorpanó lakáspiac Pozsony. Napjainkban a lakásfinanszírozás nem tudja nélkülözni az álla­mi segítséget. Ezért nem volna helyes, ha a lakás­takarékpénztárak állami prémiumának folyósítási elvén változtatnának. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nálunk elhanyagolható sze­repet játszanak a bérlakások, mindössze a lakosság 10%-a él bérházban (a szomszédos Ausztriában több mint 40%), ezért kulcsfontosságú a lakás- vásárlás és házépítés finanszí­rozása. Napjainkban a jelzálog- hitelek átlagos kamatterhe 4,83%, és 2010 novembere óta a kamatszint tartósan 5% alatt mozog, amire korábban nem volt példa. Ennek ellenére óriási terhet jelent a jelzáloghitel tör­lesztése, e hitelformából márci­usban és áprilisban együttesen több mint 600 millió eurót vet­tünk fel. Milan Repka, a Fül- centrum elnök-vezérigazgatója egy tegnapi szakmai konferen­cián közölte: 2010-ben egy át­lagfizetésből élő személy adó­zás utáni havi keresete 603,4 eurót tett ki. Ha ez a személy 20 éves futamidőre 50 eurós jelzá­logot vesz fel, akkor 5,20%-os kamattal számolva a havi tör­(Peter Žákovič felvétele) lesztőrészlete 339 euró. Ha a két számot egybevetjük, akkor világossá válik, ilyen törlesztő­részlet mellett már szinte sem­mi egyébre sem futja. A hazai körülményekből kiin­dulva szinte elkerülhetetlen, hogy az állam a különböző pénzügyi eszközök révén támo­gassa a polgárok ingatlanhoz va­lójutását. Tavaly az állam 236,8 millió euróval járult hozzá a la­kásfinanszírozáshoz, ennek 55%-át, 130 mülió eurót az Ál­lami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) nyelte el, 17% esett a kü­lönböző dotációkra, 10% a fiata­lok lakáshitelének kamattámo­gatására és 18% (ez szám­szerűsítve 42,6 mülió eurót je­lent) pedig a három lakás-taka­rékpénztár ügyfeleinek állami prémiumára - mondta Imrich Béres, a piacvezető Első Lakás­takarékpénztár (PSS) elnöke. Ivan Miklós pénzügyminiszter a mai kormányülésen olyan beter­jesztéssel él, amelyik a lakás-ta­karékpénztáraknak nyújtott ál­lami prémiumot kurtítaná meg. Imrich Béreš szerint a lakás-ta­karékpénztárak 1992 óta tartó működése során már 16-szor módosították a játékszabályo­kat, ami megnehezíti a mű­ködésüket. Szerinte az állami prémium (felső határa 66,39 eu­ró) indokolt, mivel a prémium által motivált takarékoskodók révén fellendült a hazai lakáspi­ac finanszírozása. Például 1992 óta 1,2 müliárd eurót kaptak ál­lami prémiumként, cserébe a be­tétesek 7,2 milliárdot spóroltak meg, s összességében a 3 lakás­takarékpénztár 8,3 milliárd eu­róval járult hozzá a lakásállo­mány fejlesztéséhez - az építő­iparnak adott lökés az utóbbi 20 évben adók formájában 3,1 mü- liárd euróval táplálta az állam­kasszát. (shz) Ivan Miklós mérlege Takarékosabb lett az állam Pozsony. Az állam idén már takarékosabban működik, en­nek köszönhetően az év első 5 hónapjában 2010 hasonló idő­szakával egybevetve 7,3%-kal csökkentette a kiadásokat. Ez­zel párhuzamosan 11%-kal nőt­tek a bevételek is, mindez ah­hoz szükséges, hogy ne nőjön tovább az államadósság, és hogy az idei hiányt a hazai össz­termékhez viszonyított 4,9%-ra faragjuk le - mondta tegnap Ivan Miklós pénzügyminiszter. Mindezt annak kapcsán tartotta fontosnak közölni, hogy hétfőn a Fitch nemzetközi hitelminősí­tő társaság azt prognosztizálta, 2011-ben is elszalad a hiány, el­érve az össztermék 5,7%-át. Miklós szerint a Fico-kormány idején az Európai Unión belül nálunk nőtt a leggyorsabban az államadósság, az egy főre jutó tartozás eléri az 5700 eurót. A takarékosság tovább folytató­dik: idén 10%-kal faragták le a közalkalmazottak bérkeretét, jövőre pedig befagyasztják az összeget, emellett az egyes mi­nisztériumok jelentősen csök­kentik a létszámot; például a pénzügyi, a belügyi és a mun­kaügyi tárca eddig több mint 900-zal, az agrárminisztérium pedig 200-zal. Az elektronikus közbeszerzések révén csak a pénzügy több mint 30%-kal csökkentette kiadásait, (shz) A szakszervezetek szerint a kormány a döntéseinél nem az emberek érdekeit tartja szem előtt Újabb tüntetések sorával fenyeget a KOVO ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „A Radičová-kor- mány miatt romlott a vállalko­zók helyzete és az emberek életminősége is” - állítja Emil Machyna, a KOVO vasas szak- szervezet elnöke, aki szerint a közeljövőben ezért újabb tünte­téseket szerveznek. Az egyik legaktívabb szlovákiai szak- szervezet a már korábban jel­zett, június 25-ei zsolnai tünte­tése mellett több kisebb meg­mozdulást tervez a hazai gyárak előtt. ,A tőke nem csupán a ha­zai politikai pártokat finanszí­rozza, hanem ma már a kormá­nyon keresztül a tőke dönt arról is, mit engedhet meg magának a társadalom” - nyilatkozta Ma­chyna, arra utalva, hogy a kor­mány a döntéseinél ma már nem az emberek érdekeit tartja szem előtt. A tervezett tünteté­seken épp ez ellen szeretnének tütakozni. A KOVO szakszerve­zet élesen elhatárolódik azon­ban a munkatörvénykönyv mó­dosításától, valamint a kor­mány adó- és járulékreformjá­tól is. Machyna szerint ugyan ők is támogatják a járulékrendszer egyszerűsítését, néhány javas­latot azonban teljesen logikát­lannak tartanak. A KOVO legutóbb április 27-én a kormányhivatal előtt tiltakozott a munkatörvény­könyv módosítása ellen, amikor ezt a kormány elfogadta. A szakszervezet leginkább azt ki­fogásolta, hogy a kormány által elfogadott, és a parlament által már első olvasatban megtár­gyalt javaslatból kivették a mi- nimálbéijogosultságról szóló 120-as paragrafust. Ha erre a parlament is rábólint, a jövőben egységes minimálbér lesz az összes alkalmazott számára. A jelenleg érvényes szabályozás hat csoportba osztja az alkal­mazottakat a munkaköri beosz­tástól függően. A szakszerveze­tek szerint ez azoknak az alkal­mazottaknak nyújtott védel­met, akiknek ezt nem biztosítot­ta a kollektív szerződés. Ha a jelzett paragrafust kihagyják a törvényből, az alkalmazottak jelentős részének csökken a ja­vadalmazása. Machyna nincs igazán megelégedve a gazdasá­gi tárca hétfőn bemutatott Szingapúr-projektjével sem, amellyel a hazai vállalkozók helyzetén szeretnének javítani. „A gazdasági tárca javaslatai egyszerűsítik ugyan a vállalko­zás feltételeit, nem jelentenek azonban megoldást a gazdaság alapvető problémáira: a cégek eladósodottságára és a siralmas jogérvényesítésre” - vallja a KOVO első embere, (mi, SITA) A M AGÁN NYUGDÍJ PÉNZTÁR GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdíjpénztár Konzervatív alap Kiegyensúlyozott alap Progresszív alap , A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (°/o) AEGON Magánnyugdíjpénztár 0,039697 20 911 498,03 0,025 0,035949 104 172 738,70 0,025 0,034387 289 287 711,51 0,025 Allianz - Szlovák Magánnyugdíjpénztár 0,038878 63 390 817,67 0,025 0,036293 407 404 955,06 0,025 0,035639 814 613 325,29 0,025 AXA Magánnyugdíjpénztár 0,038790 40 162 797,45 0,025 0,036001 284 431 039,67 0,025 0,035427 767 643 006,84 0,025 ČSOB Magánnyugdíjpénztár 0,039485 11 470 414,30 0,025 0,035392 66 909 443,02 0,025 0,034920 147 515 946,61 0,025 ING Magánnyugdíjpénztár 0,039412 17 368 700,66 0,025 0,035835 139 663 525,13 0,025 0,035138 290 936 405,27 0,025 VÚB Generali Magánnyugdíjpénztár 0,039298 36 173 126,12 0,025 0,036630 217 860 270,04 0,025 0,035987 333 832 603,01 0,025 * az alap nettó havi vagyonából számítva, a kezelési költség mellett a nyugdíjalapok 5,6 százalékos gyarapodási díjat számíthatnak fel, melyet a vagyonnövekmény egyhatodából számítanak ki Forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2011. június 3-ai adatok A hozamráta aktuális értéke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 Sk, vagyis 0.033194 euró volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy - például 0.037713 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett euró időközben már 0.037713 eurót ér. Ha a hozamráta 0,033194 alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből. A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot. Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió euró, a kisebbekben Is több mint százmillió euró, de a folyamat előrehaladtával az alapok több milliárd eurós vagyont kezelnek majd.

Next

/
Thumbnails
Contents