Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-30 / 124. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 30. Sport 17 Izgalmas csatákat hozott az idei olasz kerékpáros körverseny, amely halálos áldozatot követelt a harmadik szakaszon Alberto Contador megnyerte a Giro d' Italiát Contador (az élen) különösen a hegyi szakaszokon remekelt (TASR/AP-felvétel) Tegnap kora este véget ért a Giro. Az idei olasz kerékpáros körversenyt a várakozásoknak megfelelően a spanyol Alberto Contador nyerte. Minden híradás középpontjában ő állt, az olaszországi tekerés csak róla szólt-volna, de az élet közbeszólt. ÖSSZEÁLLÍTÁS A harmadik szakasznak rossz előérzettel vágott neki a belga Wouter Weylandt.- Veszélyesnek ítélte az útvonalat, mégsem tudott elég óvatos lenni. Egy emelkedőről lefelé jövet betonfalnak ütközött, és a gyors orvosi beavatkozás sem segített rajta. Ő lett a Giro történetének negyedik halálos áldozata. A következő, negyedik szakaszon (melynek eredményét nem számították bele az összetettbe) az egész mezőny rá emlékezett, csapattársai egymás karját fogva hajtottak át a célvonalon, csapata pedig visszalépett a további küzdelmektől. Egy ideig úgy tűnt, nemcsak a betonfalaktól kell tartaniuk a kerekeseknek: kitört ugyanis az Etna, amelyet a kilencedik szakaszban kellett érintenie a mezőnynek. Az etapot végül megtarthatták, ráadásul a történelmi jelzővel illethették: a 2008-as Gi- ro-győztes Contador pályafutása első szakaszgyőzelmét aratta a körversenyen. Emel- létt pedig összetettben is az élre állt - s ez a tény az összes hátralevő szakaszon változatlan maradt. A 14. után már majdnem három és féľ perc volt az előnye, így Contador viszonylag kényelmesen tekerhetett. Sőt azt is megengedhette magának, hogy az egyik befutónál előre engedje egykori csapattársát. „Csodálatos ember és csodálatos kerékpáros” - hálálkodott a karrierje legnagyobb sikerét elkönyvelő Paolo Tiralongo. Hasonlókat gondolhattak a spanyolról az olasz szurkolók is, akik gyakran még verseny közben is megpróbáltak közel férkőzni a sztárhoz. Ezt elégelte meg Contador teamjének egyik szerelője - pontosabban attól tartva, hogy a bringásnak baja eshet, az egyik vehemensnek tűnő rajongóra rácsapta a bicikliseket kísérő autó ajtaját. Az eredmény: a szerelőt azonnali hatállyal kizárták a csapatból. Az agresszivitás magukból a versenyzőkből sem hiányzott. A tizenhetedik szakaszon csoportos befutóra került sor, így a zsűri a végső döntést a felvételek elemzése után hozta meg. Ezeken látszott, hogy az előzetesen első helyezett olasz Visconti többször is oldalba lökte az előtte tekerő honfitársát, Ulissit. Ezt az előzési manővert azonban a bírák szabálytalannak minősítették, az etapgyőzelmet Ulissinak adták, a vétkesnek a harmadik hellyel kellett megelégednie. A huszonnnyolc éves Con- tadornak is volt problémája, de ő függetleníteni tudta magát doppingügyének kálváriájától. Taktikusan versenyezve, az erejét a hegyi szakaszokra tartalékolva győzött, úgy, hogy igazán komoly ellenfele a 3492 kilométer során nem akadt. Jövőre pedig akár meg is előzheti az örökrangsorban a szintén két Giro-győzelmet szerző honfitársát, Miguel In- duraint. (idnes, ot) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK Roland Garros: Nadal és Federer továbbment, Zvonarjova kiesett Djokovics rekordot döntött ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, London, döntő: FC Barcelona- Manchester United 3:1 (1:1), g.: Pedro (27.), Messi (54.), Villa (69.), ill. Rooney (34.). NÉGY NEMZET KUPÁJA: Wales-Észak-lrország 2:0. CSEHORSZÁG, 30. forduló: Brno-Jablonec 3:4, g.: Došek (11., 55.), Dostálek (54.), ill. Tíešňák (18.), La- lata (31., 42.), Vanék (35.); Liberec-íeské Budéjo- vice 3:3, g.: Stajner (58., 71.), Sivric (87.), ill. Čirkin (61., 84.), Ondrášek (86.): Ml. Boleslav-Ústí nad Labern 2:0, g.: Kulič (67.), Mendy (74.); Olomouc- Plzeň 2:1, g.: Petr (63., 73.), ill. Kučera (12., öngól); Ostrava-Pfíbram 0:2, g.: Koukal (46.), Stochl (77.); Slavia-Bohemians 1905 3:0, g.: Koreš (33.). Pospéch (45.), Čelustka (90.); Sparta-Hradec Králové 3:1, g.: Pekhart (4., 11-esbó'l), Kweuke (37.), Zápotočný (90.), ill. Pilái (79.); Teplice-Slovácko 1:1, g.: Rosa (15.), ill. Hošek (87., öngól). OROSZORSZÁG, 11. forduló: Nalcsik-GrozniJÄ Kazany-Tomszk 4:1, Lokomotiv-Mahacskala 1:2, Szentpétervár-Szpartak 3:0, Szamara-Rosztov 2:2. ■ Jégkorong NHL, KELETI FŐCSOPORT, döntő, 7. mérkőzés: Boston-Tampa Bay 1:0 - a sorozat végeredménye: 4:3. ■ Kosárlabda NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, Sopron: Ma- gyarország-Szlovákia 71:62 (14:20,23:16,24:10, 10:16), legeredményesebbek: Fegyverneky 19, ill. Lawless 14 és 77:70 (22:19,18:19,18:16,19:16), Horty 18, ill. Lawless 12. ■ Vízilabda EMM EXTRALIGA, play-ofl, 2. forduló, döntő, második mérkőzés: CH Hornets Košice-KPŠ Akademik Košice 10:6 (1:0,4:3,3:2,2:1), legjobb góldobók: Nižný 4, ill. Rozycki, Belluš, Zareva, Ligocký, Zafovič és Nagy 1 -1 - a sorozat végeredménye: 8:0, bajnoka ÖH Hornets csapata. A 3. helyért, második mérkőzés: Topolöany-Slávia UK Bratislava 7:8 (1:0,1:4,3:3,2:1), Cagalinec 3, ill. -Lisák, Janlöek, Nedbal és Brezina 2-2. Harmadik mérkőzés: TopoTCany-Slávla UK Bratislava 8:7 (1:2, 1:3,2:1,4:1), Cagalinec, Kertész és Vlach 2-2, ill. Janíček 4-a sorozat állása: 4:6. Az 5. helyért, harmadik mérkőzés: Nováky-ŠKP Košice 9:8 (3:2,1:2,2:1,3:3), Tkáč 3, Ďurík 3, ill. Molnár3 - a sorozat állása: A 7. helyért, második mérkőzés: Komárno-Žilina 5:11 (1:0,0:1,2:4,2:6), Paksi 3, Vajkai és Mišovič 1-1, ill. Cachovan 4. Harmadik mérkőzés: KVP Komárno-KPŠ Nereus Žilina 7:9 (2:2,2:2,1:2,2:3), Paksi3, Pedro2, Fazekas 1, Várady 1, ill. Kapuš 3-a sorozat végeredménye: 2:8, a zsolnaiak lettek a hetedikek, a komáromiak az I. liga győztesével játszanak osztályozót a bentmaradásért. ■ Tenisz ROLAND GARROS, vegyespáros, 1. torduló: Uhlífová, Mertiňák (cseh, szlovákf-Huber, Moodie (amerikai, dél-afrikai, 6.) 7:6,7:6.2. forduló: Uhlífová, Mertiňák-Zählavová-Strýcová, Tecau (cseh, román) 6:3,6:2. Női egyes, 3. torduló: Pavlucsenkova (orosz, 14.)- LlagosterVives (spanyol) 3:6,6:3,6:3; Na Li (kínai, 6. )-Cirste (román) 6:2,6:2; Azarenka (fehérorosz, 4.)-Vinci (olasz, 30.) 6:3, 6:2; Kvitová (cseh, 9.)-King (amerikai) 6:4, 6:2; Sarapova (orosz, 7. )-Jung-tjan (tajvani) 6:2,6:3; Radwanska (lengyel, 12.)-Wickmayer (belga, 21.) 6:4,6:4; Petkovic (német, 15.)-Gajdošová (ausztrál, 24.) 6:2, 4:6,6:3. Nyolcaddöntő: Pavlucsenkova (orosz, 14.)-Zvo- narjova (orosz, 3.) 7:6,2:6,6:2. Női páros, nyolcaddöntő: Hlaváöková, Hradecká (csehek)-Dulgheru, Rybáriková (román, szlovák) 7:6,6:4. Férfi egyes, 3. forduló: Nadal (spanyol, 1.)-Veic (horvát) 6:1,6:3,6:0; Djokovics (szerb, 2,)-Del Pótra (argentin, 25.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:2; Murray (brit, 4. )-Berrer (német) 6:2, 6:3, 6:2; Söderiing (svéd, 5. )-Mayer (argentin) 6:1, 6:4, 6:3; roicki (szerb, 15.)-Dolgopolov (ukrán, 21.) 6:4,3:6,6:3,6:4; Lju- bicic (horvát)-Verdasco (spanyol, 16.) 6:3,7:6,6:4. Nyolcaddöntő: Federer (svájci, 3.)- Wawrinka (svájci, 14.) 6:3,6:2,7:5; Djokovics (szerb, 2.)-Gasguet (francia) 6:4,6:4,6:2. Férfi páros, 2. torduló: Cérnák, Polášek (cseh, szlovák, 14,)-Troicki, Tipszarevics (szerbek) 2:1-nél a szerb páros teladta. ■ Kajak-kenu VK-VIADÁL, Duisburg, női K2,1000 m: 1. Schuring, Schwarz (osztrák) 3:42,168 ...4. Kmefová, Kohlová (szlovákok) 3:47,197. Férfi K4,1000 m: 1. Oroszország 2:62,109;...; 4. Szlovákia (Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Tarr.György) 2:55,134; Férfi K1,500 m: 1. Gelle Péter (szlovákiai) 1:37,248, ■ Kerékpár GIRO D ITALIA, 20. szakasz (Verbania-Sestriere, 242 km): 1. Vaszilij Kirijenka (fehérorosz) 6:17:03; 2. Jose Rujano (venezuelai) +4:43; 3. Joaquim Rodriguez (spanyol) +4:50.21. szakasz (Milánó, 26 km, egyéni időfutam): 1. David Millar (brit, Garmin-Cer- velo) 30:13,2. Alex Rasmussen (dán, HTC-Highroad) +7 mp, 3. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) +36 mp. Az összetett végeredménye: 1. Contador 84:05:14, 2. Michele Scarponi (olasz, Lampre) +6:10,3. Vincenzo Nlbali (olasz, Liguigas) +6:56. ■ Atlétika IAAF WORLD CHALLENGE, Dakar, női távolugrás: 1. Jimoh (amerikai) 678 cm, 4. Medgyes (szlovákiai) 656. Női kalapácsvetés: 1. Heidler (német) 75,33 m; 2. Cosby (amerikai) 69,53; 3. Liszenko (orosz) 68,13; ...; 6. Hrašnová (szlovák) 65,35. ■ Ökölvívás B0XING0NE CHAMPIONSHIP közép-európai amatőr ökölvívó-bajnokság, B csoport: Timisoara Lions-Debrecen Thunders 9:7. V ■ Forma-1 M0NACŐI NAGYDÍJ (78 kör/260,520 km): 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 2:09:38,373,2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +1,138 mp, 3. Jenson Button (brit, McLaren) +2,378 mp, 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +23,101 mp, 5. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) +26,916 mp, 6. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +27,210 mp, 7. Adrian Suhl (német, Force India) 1 kör h„ 8. Nick Heidfeld (német, Renault) 1 kör h. A pontversenyek állása a hatodik futam után (még 13 van hátra) - pilóták: 1. Sebastian Vettel 143, 2. Lewis Hamilton 85,3. Mark Webber 79; csapatok: 1. Red Bull 222,2. McLaren 161,3. Ferrari 93. ■ Sportfogadás 21. játékhét: LOTO, I. húzás: 6,7,13,16,34,39,2. NYEREMÉNYEK: Telitalálatos szelvény nem volt. 1. díj nincs nyertes, 2. díj: 9 818,80 euró (1 nyertes), 3. díj: 1 338,90 euró (11 nyertes), 4. díj: 22,20 euró (956), 5. díj: 3,50 euró (18 366), Jackpot: 300 000,00 euró; II. húzás: 11,14,18,25,46,47,20. NYEREMÉNYEK: Telitalálatos szelvény nem volt. 1 . díj nincs nyertes, 2. díj nincs nyertes, 3. díj: 1 841,00 euró (8), 4. díj: 33,90 (626), 5. díj: 4,50 (14 242), Jackpot: 349 485,72 euró. JOKER szám: 656336. Telitalálatos szelvény nem volt. Loto 5 z 35:8,10,19,29,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 15 899,77 euró (2), 2. díj: 132,80 euró (74), 3. díj: 3,30 euró (2 274). KENŐ - szombat: 5,8,11,14,18,20,21,26,31,33,34,36, 40,45,46,53,54,65,68,73. Kenő plusz szám: 34. Vasárnap: 3,5,14,15,19,21,23,24,38,39,44,49, 58,59,62,66,68,73,74,79. Kenő plusz szám: 66. ÖTÖSLOTTÚ: 9,33,42,68,74. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 830 850, a hármasok 14175, a kettesek pedig 1170 torintot érnek. JOKER: 237765. A telitalálatos szelvény 32 078 420 forintot ér. HATOSLOTTÓ: 6,16,22,25,31,40. A telitalálatos szelvény 208 377 355 forintot ér. Az ötösök 408 635, a négyesek 6 850 a hármasok pedig 1420 forintot érnek. ÖSSZEÁLLÍTÁS Novak Djokovics idei 40. és 41. mérkőzését is megnyerte, és ezzel megdöntötte John McEnroe 1984-ben felállított rekordját, az amerikai teniszező abban a szezonban harminckilenc mérkőzést nyert meg zsinórban. A szerb sportoló a Del Pot- ro elleni győzelmével (6:3,3:6, 6:3, 6:2) a nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon, ahol tegnap a francia Gasquet is meghajolt tudása előtt (6:4, 6:4, 6:2). Utóbbi meccsén Djokovics sorozatban már 43. győzelmét aratta, ezzel megelőzte John McEnroe-t (42 győzelem, 1984), aki a negyedik leghosszabb veretlenségi sorozatot produkálta. Az örökranglista élén Guillermo Vilas áll, aki 1977-ben zsinórban 46 összecsapást nyert meg. Bár megsérült, így is kiszenvedte a győzelmet a negyedik helyen kiemelt brit Andy Murray, aki 2 óra 7 perc alatt kerekedett felül a német Michael Berreren. A világelső Rafael Nadal száz perc alatt mindössze négy játékot veszített a horvát Antonio Veic ellen, így három szettben megnyerte a találkozót, és nyolcaddöntős. Ugyanoda jutott az utóbbi két évben döntős svéd Robin Söderiing, aki három sima játszmában győzött a selejtezőből indult argentin Leonardo Mayer ellen. A korábbi világelső és 2009-es bajnok Roger Federer sima három játszmában győzött (6:3, 6:2, 7:5) honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen, és már negyeddöntős. A nőknél a negyedik helyen rangsorolt Viktorija Azarenka két játszmában felülmúlta a 30. kiemelt olasz Roberta Vincit, s ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A fehérorosz teniszezőnek mindössze 66 percre volt szüksége a győzelemhez. Pénteken még a női világ- ranglista harmadik helyén álló orosz Vera Zvonarjova is örülhetett, hiszen két könnyű játszmában búcsúztatta az ausztrál Anastasia Rodionovát, s így bejutott a nyolcaddöntőbe. Tekintettel arra, hogy korábban búcsúzott a világelső dán Carolina Wozniacki és a másodikként rangsorolt belga Kim Clusters is, így Zvonarjova volt a legelőkelőbb helyen rangsorolt női játékos a mezőnyben. Tegnap délutánig. A nyolcaddöntő első összecsapásán ugyanis három játszmában vereséget szenvedett az orosz Anasztaszi- ja Pavljucsenkovától. Daniela Hantuchová lapzárta után lépett pályára az orosz Kuznyeco- va ellen. Férfi párosban nyolcaddöntős a szlovák Filip Polášek, aki a cseh František Čermákkal az oldalán a 2. fordulóban úgy nyert a Janko Tipszarevics, Viktor Torici duó ellen, hogy 2:1-es vezetésüknél a szerbek visszaléptek. Vegyes párosban nyolcaddöntős a szlovák Michal Mertiňák és a cseh Vladimíra Uhlífová alkotta kettős, amely a 2. fordulóban 6:3,6:2-re nyert a Barbora Záhlavová-Strýcová, Horia Tecau Cseh-román duó ellen. Nem került a negyeddöntőbe a szlovák Magdaléna Rybáriková és a román Alexandra Dulgheru alkotta női páros, amely a nyolcaddöntőben 6:7, 4:6-re kikapott az Andrea Hlaváčková, Lucia Hradecká cseh kettőstől. (MTI, SITA, ns) Schnyder visszavonul A román Cirstea által az első fordulóban kiejtett Patty Schnyder szombaton bejelentette visszavonulását. A 32 éves svájci teniszező 1994 óta versenyzett a profik között, ezalatt 11 WTA-tomát nyert meg egyéniben, és 27-szer játszhatott döntőben. Az idei Roland Garros volt az 59. Grand Slam-sze- replése pályafutása során, (ns)