Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-28 / 123. szám, szombat
16 SZTÁRVILÁG PRESSZÓ 2011. MÁJUS 28. www.ujszo.com Lázadó dívából kezes feleség? Többször is elnézést kér a késésért, elhúzódott a forgatás, de megnyugtat: várjak, jön. Amikor végre befut - a mézeshetekről visszatérve, csodálatosan lesülve olyan, mint egy spanyol donna -, ki se fújja magát, s már bele is vág. Hogy honnan veszi az energiát? Mert benne aztán tíz emberre való rejtőzik. Sisa Lelkes Sklovska. Ahhoz képest, hogy négyéves korában még nem beszélt, mára alaposan felvágták a nyelvét. A szüleim csak azért nem aggódtak, hogy süket vagy néma vagyok, mert reagáltam mindenre. Egyébként nem kellett velem törődni, a legjobb barátaim a macskák voltak - és a rádió. Ha zene szólt, ritmusra mozogtam. Egy szép napon, négyéves lehettem, kimondtam az első szót. Anyám örömében felsi- koltott, nekem meg azóta be nem áll a szám. A macskákhoz való barátság is megmarad? Olyan házban születtem, ahol tizenöt macska volt, a mamám és a nagyanyám is imádták őket. Én is szeretem az állatokat, eredetileg állatorvosnak készültem. Tizenhárom évesen mégis zenekart alapított az iskolában. ABBA-számokat énekeltünk. Először Zsolnán léptünk fel, gyermeknapon - olyan sikerrel, hogy utána autogramot kértek tőlem az utcán. Amikor a mamám észrevette, hogy van ritmusérzékem, beíratott balettra. Ötödikes voltam, amikor a zenetanárnő felajánlotta a barátnőmnek, hogy felkészíti őt egy versenyre, s én elmentem vele. Ahogy ott ültem a sarokban, megkérdezte: »Sisa, nem akarsz te is énekelni? «, mire azt mondtam: nem tudom, hogy tudok-e. Leült a zongorához, s belőlem olyan hang tört elő, hogy ő is rácsodálkozott, meg én is meglepődtem. A vége az lett, hogy megnyertem a versenyt. Ezután az énektanárnők mind arra próbáltak rábeszélni, hogy foglalkozzak komolyan az énekléssel. Végül beiratkoztam a zeneiskolába, de csak énekre, többre nem futotta az időmből, mert millió egyéb érdekkörre jártam - röplabdázni, rajzolni. Késő este jártam haza. Ahány versenyre beneveztek, mind megnyertem. Közben alapítottunk egy leánytriót, Beatles-számokat énekeltünk, aztán 13 évesen alapítottuk meg az említett zenekart, amely- lyel ABBA-dalokat adtunk elő. Nyolcadikból nem kerültem be a mezőgazdasági középiskolába, mivel kevesen voltunk, nem nyitottak osztályt, ezért kilencedik után gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, de ott olyan szörnyű tantárgyak voltak, mint a matika, a fizika, a kémia - egyik Boldog gyerekkor Sikerült elvégeztem a konzervatóriumot, szerencsére nem csaptak ki. sem az esetem. Főleg az utolsó kettő - kész szörnyűség. Szüleim tudta nélkül elhatároztam, hogy eltűnök a gimiből, titokban felvételiztem a konzervatóriumba, ahol nem kínozzák az embert ilyen tantárgyakkal. Csak mikor felvettek, mondtam el otthon: a mamám nem lelkesedett, a papám annál inkább. Valószínűleg látta, hogy a lánya tehetséges. Sikerült elvégeznem a konzervatóriumot, szerencsére nem csaptak ki azért, mert bárokban énekeltem, ott nem vették észre, hogy még kiskorú vagyok, idősebbnek néztek. A szalagavatón, amelyen a zenekarom is fellépett, éjfélkor elkezdtem slágereket énekelni, ami főbűnnek számított egy olyan intézményben, ahol csak operát tanultunk. Amikor befejeztem az éneklést, halotd csend támadt, majd a tanárok bravóztak, és megtapsoltak. Utána békén hagytak. Soha sem ragadtam le egyetlen műfajnál, sok minden vonzott. Érettségi után külföldön szerettem volna bárénekesnő lenni. Akkoriban egy zenésszel jártam, őt behívták a katonai művész- együttesbe, hallani sem akart róla, hogy egyedül menjek Ausztriába, ezért beadta a felvételi kérelmemet a zeneművészeti főiskolára, ahol csak opera szak volt. A felvételi vizsga első fordulójára egy áténekelt éjszaka után mentem, s ott jöttem rá, hogy fölöslegesen, mert a többiek egyéves előkészítőt abszolváltak. Csodálkoztam, hogy meghívót kaptam a második, aztán a harmadik fordulóra is. Épp énekórám volt a konzervatóriumban, amikor a tanár felesége rohanva hozta a borítékot. Kiderült, hogy felvettek. Mire én elkezdtem bőgni. Nem akartam menni. Végül meggyőztek, hogy ne bomol- jak. Ketten jutottunk be Martin Malachovskýval. Zsolnáról, a családi környezetből került Pozsonyba kollégiumba. Kosztümben, kofferral jöttem meg a csalogányvölgyi kollégiumba, s az első gondolatom az volt: mit keresek én itt?! Óriási tévedés: ezek voltak a legszebb éveim. A tanárnőm, Nina Hazuchová, a Nemzeti volt szólistája beavatott az éneklés szépségeibe, s úgy beleszerettem az operába, hogy mint egy őrült láttam neki a tanulásnak. Eminens diákként kétszer kiküldtek Olaszországba. Siennában csodálatos élményben volt részem. A híres tenorista, Carlo Bergonzi felvételit hirdetett, három hétig 12-en járhattunk hozzá órákra. Nagyon megszeretett, azt mondta, Jeleňa Obrazcovára emlékeztetem. Meghívott busettói iskolájába, ez épp a bársonyos forradalom évében volt. A szükséges összeg felét sikerült felhajtanom, a másik felét nem kaptam meg a kulturális minisztériumtól. Itthon maradtam. Az iskolából később Ossimóba küldtek három hónapra. A főiskola utolsó évében rengeteg dolog történt velem: titokban minden este hajnalig énekeltem a Kijev bárban. Tomi Popovičcsal kitaláltunk egy kabarét: Igor Simek rendezte, Robo Kaliúák és Peter Marcin volt a moderátor. Rettegtem, nehogy kitudódjon, mert azon nyomban kicsaptak volna. Egyik este megjelent az egyik tanárom, gondoltam, végem van. De nem árult el, az énektanárnőm évekkel később szerzett tudomást erről. Az iskolából elküldték egy versenyre, megnyertem, ennek alapján felvettek a Nemzeti Színházba szólistának. Első szerepem - 24 évesen - az Anyeginben az öreg dada volt, állítólag azért, mert mély alt hangom van. Magas, sudár voltam, Tatjána A Csárdáskirálynő
