Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-20 / 116. szám, péntek
8 Olvasók oldala ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 20. www.ujszo.com SZEMPONT (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Kiszámíthatatlan törvényhozás Néhány szó Ha nem olvastam volna Sebők János írását a Heti Világ- gazdaságban, eszembe semjut az Eurovíziós Dalfesztiálról akár egy sort is írni. Soha nem szerettem ezt a fesztivált, mert a könnyűzenének ezt a „válfaját” nem szeretem, túl sok az ugribugri és kevés a jó énekhang. Wolf Kati miatt azonban idén én is végignéztem a döntőt s talán azért is, mert a magyar média elég sokat foglalkozott vele. Vasárnap reggel megtudtam az eredményt és elcsodálkoztam. Kati helyezését igazságtalannak tartottam, de annyira nem, hogy az első helyre vártam volna. Az egész buta „kalamajka”, de főleg az bosszant, hogy éppen az ellenkező hatást éri el, mint amit várnak tőle. A német televízióban többször hangsúlyozták a fesztivál „pozitív” szerepét a „népek közötti megértés és barátság” megerősítésében, és az eredményhirdetés után rádöbbenünk, hogy inkább a népek közötti ellentétek még világosabb felismerése következett. Aztán olvasom a Heti Világgazdaság internetes oldalán Sebők János „Kati kudarcának igazi okairól” című fejtegetését arról, milyen hátsó okai vannak Wolf Kati énekesnő düsseldorfi „sikertelenségének”. A szerző nem szimpatizál az Eurovíziós Dalfesztivállal, szerinte „európai szintű médiahűhó s csak a nevében dalverseny”, Kati bukását mégis magyar tragédiáként analizálja, presztízsvesztésről, rossz országimázsról beszél. Én úgy vélem, nem beszélhetünk Wolf Kati kudarcáról. Korához és a lehetőségekhez képest jól megállta a helyét, s már az, hogy az elődöntőből simán a döntőbe jutott, szép teljesítmény. A korát azért említem, mert a versenyzők nagy része jóval harminc alatt van. A magyar sajtónak pedig a (nem létező) kudarcKatiról ban semmi szerepe nem volt. Normális, hogy „szuggerál- tak”, jeleztek egy megkérdőjelezhető sikert, de ez nem hiba. Ki támogathatná a legjobban a magyar versenyzőt, mint saját országa médiája, közvéleménye? Tudjuk, a pontozás nem a zenei teljesítmény tükre. Olyan félhivatalos vélemény is elhangzott, hogy a fesztivált politikai intézménynek tartják, és a pontokat az egyes országok a másikkal fennálló kapcsolatok alapján osztogatják. Sebők kolléga talán ott téved, hogy Kati „kudarcát” az egész ország kudarcának tekinti, összefüggésbe hozza az Orbán-kormány sikertelenségével, és az állítólagos rossz or- szágimázssal, ami az utóbbi időben sokat romlott Európában. Nincs ilyen „imázs”a köztudatban, Nyugaton ilyesmiről nemigen beszélnek, a magyarokat pedig nem a mai politikai helyzet, még kevésbé egy kántálás alapján szeretik vagy nem. Abban sajnos igaza van, hogy ha még a „baráti országoktól” sem kaptunk pontokat, az szomorú, kicsit érthetetlen is, hiszen a lengyelekkel jó a viszony, a németekről nem is beszélve, akikhez több mint ezer éve fűz ( bár nem mindig szerencsés) szoros kapcsolat. A német sajtó megjegyzése, hogy Katit politikai okból el kell utasítani, mert Orbán kegyeltjeinek egyike, finoman szólva is értelmetlen. Ha igaz, hogy a szlovákok szándékosan elsikkasztották a Katira szavazó magyarok SMS-eit, az felháborító, de ha bizonyítható, további konfliktushoz vezethet. Maiina Hedvig esete és a nyelvtörvény óta a szlovák-magyar viszony mélyponton van, és úgy látszik, a szlovák fél inkább mérgezni, mint javítani igyekszik ahangulatot. Hollai Hehs Ottó Szlovákia nem részrehajló, hanem jóakaratú polgárai a negyedik főügyész-választási kísérlet után fellélegeztek. Az előző főügyészválasztásoknál az önmaga szerint sérelmeket szenvedett volt főügyészt nem választották meg újabb hét évre, ezért reális az esélye annak, hogy az igazságszolgáltatás élére olyan embereket állítanak, aldk nem akadályozzák tovább a jogállam építését Szlovákiában. A törvényhozás közvetlenül a lakosságnak tartozik felelősséggel ám a szlovák parlament három éve olyan mélyrepülésben van, hogy az ország bizalma alapjaiban rendült meg hitelességében. Vannak képviselők, akik a komolytalankodás felső fokán kezelik az ország lakosságának és gazdaságának problémáit, nem hajlandók tudomásul venni az ország céljait, sokan közülük sem szakmailag, sem emberileg nincsenek is felkészülve feladatuk teljesítésére. A társadalom sorkatonái a polgárok, akik minden választás után bizakodnak, hogy talán most jön el, amire már oly régen várnak, hogy beavatják őket sorsuk alakításába és a mindenkit érintő problémák megoldásánál figyelembe veszik véleményüket, létezésüket. De legtöbbször el sem telik a kormányzás első száz napja, s kiderül, hogy most sem történik semmi különös, illetve folytatódik minden a megszokott módon. Sajnos meg kellett szoknunk, hogy a polgárokra csak a választások előtt van szükség, akkor viszont nagyon, s ha a politikusoknak sikerül tökéletesen megtéveszteniük bennünket, következhet a négyéves vidámkodás és a jól fizetett tétlenkedés. Magyarán: a választási ciklusok nem azzal telnek el, amire hivatottak, hanem a rossz, teljesíthetetlen törvények elfogadásával és az ellenük folytatott - leggyakrabban sikertelen - harccal. Ha két-három évre visszatekintünk, az elfogadott törvények különösebb megerőltetés nélkül igazolják a fentebb leírtakat. A politikai elit energiái nem a megoldandó feladatok minél hatékonyabb és a polgárok számára előnyösebb helyzetek megoldására emésztődnek fel, hanem olyan törvények kiagyalására és kikényszerítésére, amelyeknek semmi értelme és egyedüli jellemvonásuk a társadalom egyes csoportjainak a megszorítása - leggyakrabban a szlovákiai magyaroké -, mások előnyben részesítése. Néhány példa az állítások bizonyítására: 1990-től 2009-ig négy nyelvtörvény született, 1990-ben törvény a hivatalos nyelvről, 1995-ben az államnyelvről szóló első törvény, 1999-ben a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény, amelyre azért volt szükség, mert volt az előző kettő, a kisebbségi nyelvhasználatot pedig nem védte jogszabály. 2009-ben jött a szlovákiai magyarokat megfélemlítő 357/2009-es nyelvtörvény csupán azért, mert előtte volt egy, a józan ész és a jó szándékú szlovák politikusok szülte, a szlovákiai magyarokat emberszámba vevő 184/1999-es törvény, amelyet ha mi, szlovákiai magyarok érvényesítettünk volna már több mint tíz éve, Robert Fico és emberei nem merészkedtek volna olyan messzire a nyelvtörvény ügyében, amilyen messzire elmentek. A 2010-es év legbotrányosabb, úgynevezett ellentörvénye a szlovák állampolgársági törvénymódosítás volt, amely a legnagyobb jogi melléfogás a szlovák jogrendben. Ezzel a használhatatlan jogszabállyal a mai napig képtelenek valamit kezdeni a szlovák parlamentben. 2011 első félévének politikai célpontjai a szlovák parlamentben, az új magyar alkotmány, a magyar médiatörvény, a Magyarország határain kívül élő potenciális kettős állampolgárok magyarországi választójogáról készülő törvényjavaslat és Orbán Viktor politikai - nem mindig átgondolt - jóslatai. Robert Ficóéknak van tehát mit figyelniük. A szlovák parlament májusi ülésén - egyebek között - a kormány Kisebbségügyi és Emberi Jogi Hivatalának koordinálásával készült, a nemzeti kisebbségek nyelv- használatáról szóló törvény- javaslatot kellene elfogadni, amelyet a kormány már korábban jóváhagyott a javaslat módosítása nélkül, s amelyet a szlovákiai magyarok szerint csak abban a formában lenne szabad elfogadni, ahogy Rudolf Chmel kisebbségügyi kormányalelnök hivatala javasolta. E törvényjavaslat elfogadásával lezárulhatna a szlovák törvényhozásban egy fejezet, amely megszüntetné a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek diszkriminációját, amellyel eleget tennénk az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, Knut Wollebaek többszöri ajánlásának és figyelmeztetéseinek is, valamint az EU Velencei Bizottsága ajánlásainak az államnyelvtörvény ügyében. Ha már van ilyen. És egy jó nagy levegővétel után elfelejthetnénk szomorú nyelv- törvénytörténetünket. Legalább egy időre. Jóba Mihály
