Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-19 / 115. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 19. www.ujszo.com Trnka még nem tudja, megtámadja-e az eredményt, ahogy azt sem, indul-e a nyílt választáson; erről egyébként Čentéš sem kívánt nyilatkozni Fico tovább vagdalkozik A Smer elnöke ragaszkodik az elméletéhez: a frakciók és „plusz-mínusz egy-két képviselő" előre meghatározott módon szavazott (TASR-felvétel) Pozsony. A Smer alaposan melléfogott, a kormányfő pedig győztesen került ki a megmérettetésből. Elemzők szerint ez a keddi sikertelen főügyészválasztás eredménye. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kedd délután még a kormánypárti képviselők nagy része sem tudta, milyen eredménnyel zárul a kora esti voksolás, ám az eredmény végül az ellenzéki Smer számára jelentett feketelevest. Jelöltjük, Dobro- slav Tmka csak 70 szavazatot kapott, ami azt jelenti, hogy még az összes ellenzéki képviselő bizalmát sem bírta. Feltételezések szerint Anna Belousovová volt SNS-es képviselő vagy társa, Rudolf Púčik lehetett az ellenzéki „áruló”. Elemzők szerint a választás győztese így Iveta Radičová, aki túlélte a bizalmatlansági indítvánnyal felérő szavazást. A kormányfő pozíciója viszont továbbra is labilis, a közeljövőben várhatóan további konfliktusokra kerül sor közte és az SD- KÚ-n belüli ellenfelei között. Az, hogy ellenzéki bukta várható, közvetlenül a szavazás előtt már érezhető volt. Fél órával korábban Ficóék rendkívüli sajtótájékoztatót hívtak össze, melyen előre antidemokrati- kusnak és szabálytalannak nevezték a következő szavazást, és „leleplezték” a koalíció „csalását”. Továbbra is csalást emlegetnek A Smer szerint minden frakció másféle módon szavazott volna, hogy ki tudják szűrni, hol lehetnek az árulók (az egyik frakció tagjai például nemmel szavaztak volna, a másik képviselői áthúzták volna a szavazólapot. ..). A szavazás végül olyan eredménnyel zárult, hogy abból semmit sem lehetett megállapítani - így esett Fico elmélete is. Információink szerint a koalíciós vezetők megbeszélésén a Smer által később vázolt módszer is felmerült, ám azt elvetették. Állítólag a hír SaS-es forrásokból kerülhetett ki a Smerhez, ők pedig készpénznek vették. Elméletéhez a Smer tegnap is erősen ragaszkodott, pedig az eredményből nem lehetett következtetni a képviselői klubokra. Ficóék szerint a frakciók és „plusz-mínusz egy-két képviselő” előre meghatározott módon szavazott. „Ez abszolút butaság, talán kevesebb sci-fit kellene olvasniuk” - reagált a Smer vádjaira Richard Sulik (SaS) házelnök. „Öt smeres és egy SNS-es képviselő is aláírta a választás jegyzőkönyvét anélkül, hogy kivetnivalójuk lett volna” - mondta a házelnök. Az igazság már so- sem fog kiderülni, ugyanis a szavazólapokat megsemmisítették. Sulik hangsúlyozta: a törvény előírása szerint járt el. A Smer megtámadná A Smer tegnap azt ajánlotta Dobroslav Tmkának, hogy támadja meg a választást az Alkotmánybíróságon. Maga az ellenzéki párt ezt ugyanis nem teheti meg, a testület korábbi döntése értelmében ők nem tekinthetők érintett félnek. Trnka tegnap nem válaszolt arra a kérdésre, hogyan fog eljárni. Ha az Alkotmánybíróság nem kötelezi a választás megismétlésére a parlamentet - ennek minimális az esélye -, akkor a következő hetekben már az új szabály szerint nyíltan voksolnak az ügyben a képviselők. A volt főügyész arra a kérdésre sem válaszolt, hogy indul-e a nyílt fóügyészválasztáson. Ezt Jozef Čentéš, a koalíció közös jelöltje sem tudta megmondani tegnap. Čentéš is eshet Közben megkérdőjeleződött Čentéš pozíciója is. Ján Figeľ, a kereszténydemokraták elnöke tegnap azt nyilatkozta, hogy Čentéš „továbbra is a koalíció komoly jelöltje, de nem az egyetlen”. Információink szerint a KDH más jelöltet szeretne. Sulik tegnap estére rendkívüli koalíciós tanácsülést hívott össze a kérdésben, mely lapzártánk után ért véget. Kérdéses az is, hogy a Smer a nyílt voksoláson is Trnkát indítja-e. Ellenzéki pozícióban általában a koalíciós erőket megosztó, általános elfogadottságnak örvendő jelölteket szoktak állítani a pártok - ez pedig a volt főügyészről nem mondható el. (MSz, SITA) Matovič és a KDH is módosítaná Kisebbségi nyelvtörvény: döntés a jövő héten ZMOS-közgyűlés: a küldöttek egy része kifütyülte a kormánytagokat Csökken a polgármesterek bére ÚJ SZÓ-HÍR ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Csak a jövő héten kezd tárgyalni a parlament a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosításának tervezetéről - döntöttek a képviselők tegnap. A koalíción belül ugyanis továbbra sincs egyezség a törvényt illetően, a KDH emelni szeretné a javaslatban szereplő nyelvhasználati küszöböt. Richard Sulik (SaS) házelnök szerint olyan ügyről van szó, amely felesleges indulatokat vált ki. „Legyünk már túl rajta! Garantálhatom, hogy ez nem emeli az emberek élet- színvonalát” - jegyezte meg a javaslat kapcsán Sulik. Az Egyszerű Emberek mozgalom SaS listáján parlamentbe jutott négy képviselője feltételekhez köti a törvényjavaslat támogatását. Igor Matovič, a csoport vezetője csak csütörtökön árul el részleteket. Úgy tudjuk, az ő észrevétele is a nyelvhasználati küszöbbel kapcsolatos, de korántsem olyan problémás, mint a KDH javaslata. (MSz) Matej Čurko áldozatai A jobb lábfejek hiányoztak Pozsony. Ha a sároskőszegi (Kysak) kannibál valóban ráfanyalodott az áldozataira, a jobb lábfejüket ehette meg - derítette ki a Čas.sk hírportál. Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány még kedden bejelentette, hogy a héten megtalált két női áldozatnak ugyanaz a testrésze hiányzott. Spišiak ugyan nem mondott részleteket, a Čas.sk szerint azonban a jobb lábfejről van szó. A két áldozat közös, sekély sírban feküdt, fóliával letakarva. A rendőrség az áldozatokra való tekintettel nem közölt további részleteket. (čas) Pozsony. Az önkormányzatoknak nem tetszik az önkormányzati törvény parlament által kedden ismételten elfogadott módosítása, mellyel a képviselők csökkentették a polgár- mesterek fizetését. A Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) tegnap kezdődött közgyűlésén többen is elégedetlenségüknek adtak hangot. Júniustól tíz százalékkal csökken a polgármesterek fizetése. A polgármesterek jogállásáról és fizetéséről szóló törvényt márciusban módosította a parlament, ám az államfő vétója miatt kedden ismét voksolni kellett róla. A képviselők az elnök A polgármesterek törvény szabályozta bérét legfeljebb 70 százalékkal emelheti meg a képviselő-testület. észrevételeit figyelembe véve kedden ismételten jóváhagyták a törvényjavaslatot. A polgármesterek az eddigi 5 helyett csak 3 havi lelépőre lesznek jogosultak megbízatásuk lejárta után. Ahhoz, hogy megkapja, a polgármesternek legalább fél évet kell eltöltenie a tisztségében. A polgármesterek törvény szabályozta bérét legfeljebb 70 százalékkal emelheti a képviselő-testület. A ZMOS közgyűlésének tegnapi nyitónapján megjelentek a kormány tagjai is, a küldöttek egy része füttyszóval fogadta Iveta Radičová miniszterelnököt, Ján Figeľ közlekedésügyi és Ivan Miklós pénzügyminisztert. A közgyűlés - mely új elnököt is választ - ma folytatódik. (MSz, SITA, TASR) Ellenzi a ČESAAAD társulás a közlekedésügyi tárca elektronikus útdíjjal kapcsolatos módosításait Fuvarozók: olcsóbb lenne repülővel szállítani Kitiltaná az alacsonyabb osztályú utakról a kamionokat a közlekedésügyi tárca (Jón Krošlók illusztrációs felvétele) A minisztérium a szükséges forrásokat keresi Kiszélesítik az I/63-as kritikus szakaszát ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ellenzi a fuvarozókat tömörítő ČESMAD Slovakia társulás a közlekedésügyi tárca elektronikus útdíjjal kapcsolatos módosításait. A minisztérium ugyanis a 12 tonnánál nehezebb gépkocsiknak díjkötelessé tenné az összes I. osztályú utat, illetve kitiltaná őket a II. és III. osztályú utakról. Pavol Jančovič, a ČESMAD elnöke kijelentette: ha a tárca ezt a változást elfogadja, több tucat fuvarozó végleg tönkremegy, és akik megmaradnak a piacon, azoknak olcsóbb lesz kamionok helyett repülőt venni, és a levegőből szétdobálni az árut a megrendelőknek. A tárca a hivatalos tájékoztatás szerint ezzel az intézkedéssel akarja elérni, hogy a kamionok a fizetős szakaszokat használják, és ne kerüljék ki ezeket az útvonalakat. „Én viszont azt gondolom, hogy a felelősségteljes fuvarozók nem hajtanak 20-25 tonnás kamionokkal ilyen utakra. Nincs ok arra, hogy ekkora rakománnyal ezeken a kanyargós, gyakran dombos utakon vezessenek, mert így több benzint fogyasztanak, mint a sztrádán” - mondta Jančovič. Ugyanakkor elismerte, hogy néhány utat indokolatlanul használnak a kamionok, de az érintett helyeken a helyzetet orvosolni lehetne ideiglenes közlekedési táblák kihelyezésével. „Nem gondolom, hogy országos szinten kellene tiltani az alacsonyabb osztályú utak használatát. Ráadásul ezek sehol sincsenek megjelölve, tehát a hazai, de főleg a külföldi sofőröknek gondjuk lenne felismerni azt az utat, amelyen már tüos lenne közlekedniük” - mondta a ČESMAD elnöke. Hozzátette: ha elfogadnák a módosítást, a fuvarozóknak például Duna- szerdahelyről Galántára Pozsonyon keresztül kellene haladniuk. A törvényben ráadásul az áll, hogy a 12 tonnánál nehezebb gépkocsik csak indokolt esetben használhatnák az alacsonyabb osztályú utakat, de az nincs meghatározva, mi számít indokolt esetnek. A parlament a vonatkozó módosításokat tartalmazó törvényt kedden utalta második olvasatba, a júniusi ülésen szavaznak róla a honatyák. Jančovič szerint a miniszter nem hajlandó érdembeli változásokra, ezért jelenleg parlamenti képviselőket próbálnak meggyőzni egy módosító indítvány előterjesztéséről, (dem) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az R7-es gyorsforgalmi úton kívül az I/63-as első osztályú út kiszélesítése is körvonalazódik Csölle (Rovinka) és Pozsony között. Ha a nyári szünet alatt megkezdődnek a munkálatok, a szakasz őszre elkészülhet. Az illetékesek bíznak benne, az újabb sávok jelentősen tehermentesítik a rendkívül túlzsúfolt utat. Aki naponta utazik Somorja és Dunaszerdahely felől Pozsonyba, tudja, hogy a reggeli csúcsforgalom idején csak lépésben lehet bejutni a fővárosba. Az út már évekkel ezelőtt túlterhelt volt, s azt, hogy a helyzet már tarthatatlan, a minisztérium is megértette. Érsek Árpád, a közlekedésügyi tárca államtitkára elmondta: ha sikerül előteremteni a munkálatokhoz szükséges 3,5 millió eu- rót, már nyáron elindulhat az építkezés. „Három új sávval szélesítjük ki az utat, kettővel Pozsony irányába, eggyel pedig az ellenkező irányba. Bonyolultabb lesz a Slovnafthoz közeli kereszteződés átépítése, de ezt is meg lehet oldani. Semmi másra nincs szükségünk, csak a pénzre” - magyarázta érdeklődésünkre Érsek. Hozzátette: mivel a projekt nem volt tervben, a tárca költségvetésében sem számoltak vele, így a 3,5 millió eurót máshonnan kell előkerítem. Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter korábban kijelentette: ismeri az úton uralkodó helyzetet, elismeri, hogy tarthatatlan, ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy előteremtse a szükséges forrásokat. (dem)