Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-18 / 114. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 18. Sport 21 Ma ülésezik a szlovák hokiszövetség Bondra lemondott TASR-JELENTÉS Ma délután ülésezik a Szlo­vák Jégkorongszövetség vég­rehajtó bizottsága, Peter Bond­ra, a válogatott főmenedzsere azonban nem várta meg az ülést, és már hétfőn este le­mondott. „A szövetséggel min­dig egy évre kötöttem szerző­dést. A mostani májusban jár le, s én a következő szezonban már nem akarok főmenedzseri funkcióban dolgozni a nemzeti csapat mellett” - közölte Bond­ra, s hozzátette, bejelentésével azért sietett, hogy legyen elég idő megtalálni az utódját. Bondra 2007 nyarán került a válogatott főmenedzseri poszt­jára, fő feladata az NHL-ben szereplő játékosokkal való kapcsolattartás volt. Az egykori kiváló játékos azonban sport­vezetőként nem ért el sikereket - a tengerentúlon szereplő ho­kisok mellett a KHL-ben játszó sztárok is egyre gyakrabban mondták le a válogatott részvé­telt. Kivételt csak a vancouveri olimpia és az idei, hazai rendezésű világbajnokság je­lentett, s a csapat csak egyetlen kiugró eredményt ért el a Bondra-éra alatt: tavaly az öt­karikás játékokon negyedik lett. A vb-ken ennél sokkal gyengébben teljesítettek a szlovákok: 2008-ban a 13., 2009-ben a 10., 2010-ben a 12., idén pedig a 10. helyen vé­geztek. A mai végrehajtó bizottsági ülésen valószínűleg még nem fognak foglalkozni Bondra utódjával, eldőlhet azonban Glen Hanlon szövetségi kapi­tány sorsa, akinek ugyan még három évre szóló érvényes szerződése van, ám a hazai vb- kudarc után nem lenne megle­pő, ha megválnának tőle. Illegális laborra bukkantak Spanyolországban Nagy doppingfogás MTl-JELENTES Madrid. Doppingszerekkel kereskedő nemzetközi hálóza­tot buktatott le a spanyol rend­őrség, amely szerint a bűn- szervezet többek között Ma­gyarországon keresztül csem­pészte be az illegális anyagokat Spanyolországba. Az akció so­rán 26 embert vettek őrizetbe, közöttük egy veterán kerékpár­csapatvezetőjét is. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak az inter­neten kereskedtek illegális anyagokkal, többek között anabolikus szteroidokkal, nö­vekedési hormonokkal, a vér­doppingnál használt EPO-val, illetve potencianövelő szerek­kel. A bűnszervezetet hét brit állampolgár vezette, őket Mar- bellán vették őrizetbe. A több városban megtartott házkutatások során a hatóság 700 ezer különböző, hamisított gyógyszerre bukkant, valamint Aiicante közelében megtalált egy illegális laboratóriumot is, ahol a tiltott anyagokat csoma­golták és készítették elő a szál­lításhoz. A lefoglalt hormonké­szítmények feketepiaci értékét 3,5 millió euróra becsüli a rendőrség. Az ügyben érintett kerék­párcsapattal kapcsolatban a hatóság nem árult el konkré­tumokat, de vádjuk szerint a gárda vezetője és további há­rom gyanúsított nagy meny- nyiségű EPO-val kereskedtek. Az anyag Kínából, Indiából és Törökországból érkezhetett, és közvetítők segítségével Ma­gyarországon, Nagy-Britanni- án és Németországon keresztül juthatott el Spanyolországba. A spanyoloknál az elmúlt években két doppingbotrányra derült fény: 2006-ban a kerék­pársportot, tavaly pedig az at­létikát árnyékolta be az illegá­lis szerekkel való kereskede­lem. Ezekben az ügyekben fel­tehetően az orvos Eufemiano Fuentes volt a kulcsfigura. Kérdés: Alekszej Jagugyin olimpiai bajnok műkorcsolyázó május 28-i pozsonyi show-jára. Hányszoros világbajnok Alekszej Jagugyin? Válaszoljon helyesen kérdésünkre, a megfejtést pedig néwel, dmmel, telefonszámmal küldje be csütörtök délig a titanilla.bodova@ujszo.com e-mail dmre! A szerencsés nyertes nevét pénteki számunkban közöljük. Falcao eddig 16 gólt lőtt az EL idei szezonjában, s ma még gyarapíthatja találatai számát (TASR/ AP-felvétel) Először találkozik egymással nemzetközi kupadöntőben két portugál klub Ki állítja meg Hulkot és Falcaót? Az európai klubfutball egyik legnagyobb meg­lepetése volna, ha ma es­te a Sporting Braga le tudná győzni az FC Por­tót az Európa Liga döntő­jében. KISS TIBOR NOÉ Aligha túlzás: az FC Porto a kontinens egyik legalulértékel­tebb csapata. A Jósé Mourinho vezette gárda 2003-ban UEFA- kupát, 2004-ben pedig Bajno­kok Ligáját nyert, s ma este akár az EL-trófeát is begyűjtheti a gárda. A kétezres években három európai kupa­döntős részvételt olyan sztárklubok sem voltak képe­sek elérni, mint az Inter, a Ju­ventus, az Arsenal vagy a Chelsea. Ráadásul a mostani meccsen a Porto toronymagas favoritnak számít a Sporting Braga ellen. Ezt nemcsak a két klub egy­más elleni eredményei sugall­ják (92 portói győzelem mellett a Braga csupán 17 alkalommal nyert), a trófeák számában is jelentős a különbség. A Porto - amely idén veretlenül nyerte meg a portugál bajnokságot - többek között 25-szörös baj­nok, a Sporting egyszeres ku­pagyőztes. A közelmúltban is óriási a portói fölény, a két csa­pat legutolsó harminc bajnoki­ja közül a Porto 18 mérkőzést, a Braga csak ötöt nyert meg. „Egyszerre csak egy mérkőzést játszhatunk, azon pedig bármi lehetséges. Csapatként futbal­lozunk majd, abban a harcos szellemiségben, ami híressé tett bennünket” - kommentálta a múltbeli statisztikákat Van- dinho, a Sporting Braga csa­patkapitánya. Tény: a dublini döntőben nem számítanak majd a múltbeli sikerek. S a Braga sem érdemtelenül jutott el a fináléba, az idei kupasze­zonban olyan csapatokat bú­csúztatott, mint a Celtic, a Se­villa, a Liverpool, a Dinamo Ki- jev és a Benfíca. Bizony, az eu­rópai klubcsapatok többsége arról is csak álmodik, hogy tör­ténete során legalább egyszer kiüsse ezeket a gárdákat egy párharc során - nemhogy mindegyiket, egy idény alatt. A csapatmunkára alapoznak a Bragánál, és a tökéletes csa­patmunka alapja a védekezés: a Braga a 2010/11-es kupa­szezonban kilenc meccset ját­szott hazai pályán, s nyolcszor gólt sem kapott. A Porto vi­szont éppen a támadófocijáról híres. A sárkányok az utolsó négy EL-meccsükön 17 gólt lőttek, kétszer rúgtak ötöt a Szpartak Moszkvának, és a Villarrealt is egy ötössel küld­ték haza Portóból. A csapat­nál ebben a szezonban nőtt világsztárrá Hulk és Falcao. A brazil Hulk stílusa egészen különleges. Atletikus felépíté­se alapján klasszikus center­nek tűnik, valójában azonban szélvészgyors, technikás, gól­érzékeny szélső. A portugál bajnokságban 23 találatával idén megszerezte a gólkirályi címet is. A kolumbiai Radamel Falcao a bajnokságban „csak” 16 gólt lőtt, azonban ugyan­ennyit lőtt az Európa Ligában is (13 meccsen!). A kolumbiai csatárnak különösen a tavaszi formája félelmetes, az utolsó nyolc tétmérkőzésén 15-ször volt eredményes. „Nehéz meccs lesz. Meg kell akadályozzuk a Bragát abban, hogy a saját játékát játssza” - nyilatkozta a mérkőzésről Fal­cao. Jellemző a két csapat kö­zötti felfogásbeli különbségre, hogy a Sporting Braga házi gólkirálya az Európa Ligában a brazil Alan Osorio - két góllal. Az biztos, hogy az esélyesség terhe nem nyomasztja a Spor­ting játékosait, Vandinho már a mérkőzés előtt kalkulált a Bra­ga vereségével: „Bármi is tör­ténik, a csapatnak gratuláció jár, és biztosan emelt fővel hagyhatjuk majd el a pályát. De a célunk egyértelmű: nyerni szeretnénk.” Az UEFA-kupa és az Európa Liga döntőinek története során egyébként bombameglepést még egyetlen olyan csapatnak sem sikerült okoznia, amelyet előzetesen úgy leírtak volna, műit a Bragát (talán a Galata- saray 2000-es, Arsenal elleni győzelme tartozik ebbe a kate­góriába). Ha a Sporting ma nyerne, az nemcsak a klub, ha­nem az európai klubfutball tör­ténetének egyik legnagyobb bravúrja lenne. ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA, döntő - 20.45: FC Porto-Sporting Braga. II. LIGA. nyugati csoport, 21. forduló, pótolt meccs -16.00: ŠK Slovan jun-Nemšová. Keleti csoport. 17. forduló, pótolt meccs -17.00: MFK Košice B-Lipany. ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 30. forduló, pótolt meccs: Slovan- Trnava - lapzárta után ért véget. MAGYAR KUPA. döntő: Kecskemét-Videoton - lap­zárta után ért véget. CSEHORSZÁG, 28. forduló: Slavla Praha-Pnbram 3:2, g.: Koreš (2.), Trúbila (43.), Pospéch (79.), III. Koukal (56.), Wágner (90.); Brno-Ceské Budéjovice 1:1, g.: Simics (26., öngól), III. Otepka (45., 11-es- ből). FRANCIAORSZÁG, 36. forduló: Brest-Olympique Lyon 1:1. BELGIUM: Cercle Bruges-KVC Westerlo 2:2. ■ Tenisz BRÜSSZELI Nűl TORNA, 1. forduló: Voszkobojeva (kazah)-Szávay (magyar) 5:2, Szávay feladta. STRASBOURG! NŐI TORNA, 1. forduló: Baltacha (brit)-Rybáriková (szlovák) 6:3, Rybáriková feladta. ■ Kerékpár KALIFORNIAI KÖRVERSENY, 2. szakasz (Nevada City-Sacramento, 122,8 km): 1. Ben Swift (brit, Sky Procyclíng) 2:47:12,2. Peter Sagan (szlovák, Liqui- gas), 3. Matthew Harley Goss (ausztrál, HTC-Highro- ad) azonos idővel. GIRO 0 ITALIA, 10. szakasz (Termoli-Teramo, 159 km): 1. Mark Cavendish (brit, HTC) 4:00:49,2. Fran­cisco Ventoso (spanyol, Movistar), 3. Alessandro Pe- tacchi (olasz, Lampre) - mindketten azonos idővel. Az összetettben: 1. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 37:04:40,2. Kansztancin Sziucu (fehérorosz, HTC-Highroad) +59,3. Christophe Le Mevel (francia, Garmin) +1:19. ■ Vízüabda EURO INTERLIGA: ČH Hornets Košice-VK Novi Sad 20:6(4:3,4:1,7:0,5:2). ■ Sporfogadás KENŐ: 1,4,7,8,15,17,18,19,25,29,30,35,39,40, 42,47,55,56,77,80. Kenő plusz-szám: 30. STV 3, DIGI SPORT (ma­gyar) - 20.45: FC Porto- Sporting Braga labdarúgó Európa Liga-döntő (élő) NOVA SPORT - 2.35 (csütörtök): kosárlabda NBA-mérkőzés (élő) SPORT 1 (cseh) - 1.30 (csütörtök): jégkorong NHL-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 14.30: Giro d Italia olasz kerék­páros körverseny, 11. sza­kasz (élő) 17.30: Brüsszeli női te­nisztorna (élő) 0.10 (csütörtök): Kali­forniai kerékpáros körver­seny (élő) Szerda, május 18. Labdarúgó Európa Li­ga, döntő: 20085. FC Porto-Spor­ting Braga 1,47-3,6-5,82- 1,05-2,22-1,17. Barátságos futballmér­kőzés: 372. Zenit Szentpé- tervár-Bayem 2,54-3,1- 2,52-1,4-1,39-1,27.

Next

/
Thumbnails
Contents