Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-14 / 111. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 14. Szalon 23 1 KORONG - 1 KÖNYV Újrahasznosítás H. NAGY PÉTER A római uralom idején a Brit­szigeteken a helyi lakosság na­gyon kedvelte s értékes árunak tartotta az üveget. Ezért óvako­dott a pazarlástól, a régiből újat gyártott, vagyis a használtat új­rahasznosította. Ez a jelenség tehát nem új keletű, ám a recik- láció - természetesen felfrissí­tett, s nem (csak) az üveg­visszaváltásra vonatkozó - fo­galma a közelmúltban igen nagy karriert befutott kulturális metaforává vált. Fredric Ja­meson - végre teljes egészében magyar nyelven is olvasható -A posztmodem, avagy akései kapi­talizmus kulturális logikája című nagy hatású könyvében nem használja ezt a terminust, de amikor az „új formák impro- vizatív létrehozásáról” és a „ré­giek örömteli kannibalizmu­sáról” értekezik (326.), valami hasonlóra hívja fel a figyelmet. Másrészt adott egy embertípus, hiszen sokan gondolkodnak úgy valamely dologról, hogy „ez NÓRÁN LIBRO még jó lesz valamire, még nem tudom, mire, de valamire bizo­nyosan”. Innen nézve az újra: hasznosításra való hajlam álta­lános kategóriaként is megra­gadható. Ennek a jelenségcso­portnak a különféle aspektusai bravúrosan kapcsolódnak össze Jean-Pierre Jeunet legutóbbi, Micmacs. (N) agyban megy aka- varás című filmjében. Több szinten is. Vegyük sorra a rész­leteket. A történet főhőse Bazil (Danny Boon), akit egy átlagos napon fejbe talál egy véletlenül elsült pisztolyból származó lö­vedék. Az orvosok fej vagy írás alapon úgy döntenek, hogy a töltényt inkább bent hagyják a helyén (Bazil agyában), mert rizikós az eltávolítása; bár az életveszély így is fennáll, hiszen a lövedék a későbbiekben bár­mikor elmozdulhat. Ebből mindjárt kétféle probléma is adódik. Bazil elveszti állását, az utcán találja magát (hajléktalan lesz), látszólag megindul a lét­rán lefelé. (Azért látszólag, mert mint látni fogjuk, nem tűnik el a süllyesztőben.) Más­részt a lövedék olykor megza­varja az agyműködését, ezért gyorsan el kell terelnie a gondo­latait, hogy ne legyen rosszul (vagy éppen ez a kizökkenés maga a pisztolygolyó hatása). Mindkét probléma összeér az­tán a recildációval. Egyfelől Bazil kapcsolatba kerül egy „lecsúszott” társaság­gal, amelynek tagjai egy óriási szemétdomb, egy roncstelep (Tire-Larigot) belsejében él­nek. Ezt a bunkert vagy lakást - ami Jamesonnal szóivá, „fel­emeli és megsemmisíti a sok szemetet” (114.) - elképesztő leleményességgel jeleníti meg a film. A díszlet igazán pazar: minden egyes része talált tárgy vagy újrahasznosított holmi, ugyanakkor funkcionálisan il­leszkedik a környezetbe. A cso­port lényegében guberál, gyűjti a hulladékot, szétválogatja a tárgyakat, de könyvelést vezet róluk, s folyamatosan reciklál- ja, javítja az anyagot (közben őrzi a „kócerájt”, a roncstele­pet). Mindenki végzi a maga munkáját, s ennek köszönhető­en szinte mindenük megvan. Bazilt befogadja a csapat, a ké­sőbbiekben pedig segít neki megvalósítani nagyra törő ter­vét: bosszút forral két fegyver- gyártó vállalat ellen (az egyik az apját megölő aknát, a másik a fejében lévő töltényt készítet­te) . A Terv végrehajtása közben - amiben ki-ki önmaga képes­ségeit hasznosítja - többször is hangsúlyozzák a szereplők a használt holmik tulajdonságait (nem százszázalékosak ezek, de megbízhatók és általában működnek, azaz a célnak töké­letesen megfelelnek). Másfelől Bazil agya kissé fur­csán viselkedik. Ha a főhősnek rohama van, belelátunk a fejé­be, vagyis a film képileg megje­leníti a gondolatait. Látjuk pél­dául, hogy azon hezitál, a zebra fekete alapon fehér csíkos, vagy fehér alapon fekete csíkos ál­lat-e. És ehhez hasonlók. A pa- ratérben (Bazil agyában) olyan gondolatok futnak, melyek kü­lönös ismertetőjele, hogy nem a felhasználójuktól származik. Ez az átvett anyaghalmaz tehát olyan, mintha már valahol el­hangzott vagy hallott kijelenté­sekből, kérdésekből, citátu­mokból, mémekből, faktoidok­ból stb. állna, s Bazil fejében ezek kombinálódnának. Bizo­nyos értelemben tehát ez is új­rahasznosítás, vagyis a gondol­kodást is az jellemzi, hogy használt anyagból építkezik. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) Bazil képes a logikus gondolkodásra is, melynek vé­gig követhető példája maga A Terv, a fegyvergyártó cégek el­leni furmányos merénylet. (Va­lójában ezen a kettősségen nyugszika film koncepciója.) Az eddigiekhez szorosan il­leszkedik egy következő jelen­ség is, mely az egyik szereplő tevékenységében, pontosabban beszédében ragadható meg. A csapat színes bőrű tagja, Re­mington (Omar Sy), aid „nép­rajztudós volt Kongóban”, ugyanis egyfolytában idéz, szó­lásokat, közmondásokat stb. rak össze, méghozzá úgy, hogy a végeredmény bár ironikusan hat, mégis passzol az adott kommunikációs szituációhoz. (Ha nem idéz, akkor is ezt teszi, mert súgják neki, hogy mit mondjon.) Ezzel olyan verbális graffitit hoz létre, melynek funkciója ugyanarra megy visz­sza, mint a fentiek: a nyelv is egyfajta újrahasznosításon alapszik, kismillió esetben azt mondjuk, amit már elmondtak előttünk. A beszéd innen nézve már „meglévő” elemek kombi­nációjából áll, idézetjellege ak­kor is működésbe lép, ha nem akarjuk. (Részben hasonlít ez a Jameson által említett, Kína című Perelman-vershez, mely­nek mondatai a kínai negyed­ben talált fényképalbumhoz ké­szített képaláírások, s ezért „re­ferenseik más képek, más hi­ányzó szövegek”, azaz idézetek látható képek nélkül. [51.]) Remington nyelvhasználata ezt persze azonnal tudatosítja: „Fehér embernek sasszeme van, vasból a gyomra, az orrát fenn­hordja, fő a feje, és felönt a garatra.” A többi ugyancsak hab a tortán... Jeunet azonban itt nem áll meg. A Micmacs ugyanis számos utalást rejt magában, melyek régebbi Jeunet-filmeket hoznak játékba (pl. a Marc Caróval kö­zösen készített Delicatessenť), s ebből a szempontból a produk­ció az életmű reciklálásaként is felfogható. Emellett már az első jelenetek alatt nyilvánvaló, hogy a Micmacs a filmtörténet­ből is újrahasznosít darabokat, eljárásokat, megoldásokat, hi­szen Bazil - még a baleset előtt - a videotékában fejből idézi a Casablancát, majd a főcím a film noir stílusában pereg le. De említést érdemel a film zenéje is (Raphael Beau munkája), melynek egyes részei olyanok, mintha használt szerszámok­kal, nem pedig klasszikus hang­szerekkel készültek volna. És igen nagy a valószínűsége an­nak, hogy ez a sor még hosszan folytatható volna. (Olyan vizuá­lis komplexitás ez, amelyben sokfelé kalandozhat a tekintet, s amire - Jameson kifejezésével élve - „még a kollázs szó is csu­pán erőtlen elnevezés”. [52.]) Végeredményben azonban el­mondható, hogy akár felfede­zünk az újrahasznosítás emlí­tett öt szintje mellett egy hato­dikat vagy tizediket, akár nem, a Micmacs egy rendkívül jól működő, nagyon szórakoztató - majd elfelejtettem - rozsda­színű szerzői film. Az újrahasz­nosítás korában (pláne) megke­rülhetetlen alkotás. CD-AJANLO Holdviola: Vándorfecske PUHA JÓZSEF A holdviola virág nélkül is könnyen felismerhető a nagy, szív alakú, fogazott szélű leve­léről. A Holdviola is pillanatok alatt beazonosítható. Nemcsak a népdalok alapján, hanem Bar- ta Zsófi csodás hangjáról is. A formáció magját a régmúltban szórták el, repertoárját a gaz­dag magyar népdalkincs szol­gáltatja. 2009-ben borult elő­ször virágba. Azóta folyamato­san virágzik. A miskolci triót Zsófi mellett Farkas Péter (dob, billentyűs és ütőhangszerek, vokál) és Gál La­jos (gitárok, citera, vokál) alkot­ja. Az együttes megalapításának ötlete Péter fejéből pattant ki. Annyira megérintette a népda­lok világa, hogy úgy döntött, át­ülteti őket modem, elektronikus környezetbe. Először virtuális zenekar létrehozásában és lát­ványos színpadi show-ban gon­dolkozott. 2005 nyarán azonban megváltoztatta elképzelését, mi­után egy miskolci dzsessz- klubban meghallotta Zsófit éne­kelni. Elvarázsolta az előadás­módja, színpadi megjelenése és kisugárzása, így terveiben a vir­tuálist hús-vér együttesre cserél­te. 2006 nyarára elkészültek az első felvételek. Két év múlva Pé­ter felkérte Lajost, hogy csatla­kozzon hozzájuk. A kilencvenes években zenéltek már együtt Miskolc meghatározó formáció­jában, Az Eső zenekarban. ,Ahogy megszólalt az első dal, libabőrös lettem. Aztán jött a második és a harmadik, s a bor­zongás folytatódott. Ritkán van rám zene ilyen hatással. Peti ze­nei ötletei nagyon tetszettek, és Zsófi hangja lenyűgözött. Nép­dalaink feldolgozása ebben a környezetben teljesen rabul ej­tett. Nem sokat gondolkodtam a felkérésen, igent mondtam” - nyilatkozta Lajos a demo CD-ről. A kreatív gitárjátéka nagy­szerűen kiegészíti a Holdviola elektronikus zenéjét. Aztán csat­lakozott hozzájuk a Szinvavöl- gyi Néptáncműhely. Maródi At­tilának és Kiss Anitának köszön­hetően megszülettek a koreo­gráfiák. A csapat előadásai a ze­ne, a tánc, a színház és a film öt­vözete. Néptáncosok, színpadi díszletek és egyéb vizuális ele­mek gazdagítják a műsort. A Holdviola első nagyleme­zének munkálatai 2009 tava­szán kezdődtek. A Madárka című CD 12+1 felvétellel (a plusz egy az Intro) az év utolsó napjaiban került a boltokba, és 2010 legelején a magyarországi albumeladási lista csúcsán de­bütált. Ez a várakozásnak meg­felelően alakult, s nem azért, mert karácsony után jócskán visszaesik a hanghordozók for­galma, hanem azért, mert a trió akkor már nagy népszerű­hüldúiolá VÁMDORFfCSKE ségnek örvendett a slágerré vált Bánat utca című dal kapcsán. Az együttes tavaly februárban fel­lépett a Fonogram - Magyar Zenei Díj-gálán, ahol idén Az év felfedezettje kategóriában már díjazott volt. A formáció a népdalokat elektrofolk stílusban adja elő. A gitáralapú elektronikus zenéjé­ben fellelhetőek a pop, a rock és egyéb zenei elemek is. A terület egyébként korántsem veszély­telen. A népdal az egyszerű em­ber őszinte gondolata. Nem könnyű átdolgozni, megtalálni a megfelelő köntöst. A Holdvio­lának szerencsére sikerült. Az átdolgozások nélkülözik az au­tentikus zenei megoldásokat, a népdalok mégis megőrzik ter­mészetes hangulatukat. A trió második nagylemeze Vándorfecske címmel tavaly, ismét az év utolsó napjaiban je­lent meg. Az elsővel összeha­sonlítva változatosabb, amihez hozzájárulnak a közreműkö­dők. Az Én az éjjel nem aludtam egy órát című felvételt Szabó Enikő énekli (Sebestyén Mártá­éhoz hasonló hangon), a Ha te tudnád című pedig a Herczku Ágnes és Nikola Párov duó köz­reműködésével készült. A11+1 dal mindegyike, a zene és az ének egyaránt lelket simogató. A szerkesztés is kiváló, a sláge- resebb hangzású szerzeménye­ket igényesebb darabok egészí­tik ki. A hűvös, árnyas szurdoker­dőkben előforduló erdei hold­viola védett növény. A Holdvio­la eszmei értéke anyagiakban nem kifejezhető. A tevékenysé­ge most még természetesnek, hétköznapinak tűnik, így bizo­nyára csak évek múltán tudato­sítjuk, hogy mennyit tett a ma­gyar népdalkincs megőrzéséért. Javarészt a triónak köszönhe­tően mostanában nem kell azon aggódni, hogy a generációkon keresztül fennmaradt népdala­ink csak az általános iskola ze­nei nevelés óráin élnek, esetleg elvesznek. Persze azért vannak olyanok, amelyek az évek során feledésbe merültek. Ezeket a következő albumokon újjá lehet éleszteni. Sok sikert hozzá! SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents