Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-11 / 108. szám, szerda
18 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 11. www.ujszo.com A RÍM felvásárlására készül a Microsoft? Blackberryvel erősítenek FELDOLGOZÁS Mióta Steve Ballmer bejelentette, hogy ezentúl a Bing lesz a Blackberry okostelefonok alapértelmezett keresője, felerősödtek a pletykák a telefont gyártó kanadai Research in Motion cég felvásárlásáról. A pénzügyi, és mobilipari elemzők úgy látják, egy-másfél éven belül reális döntés lenne a Microsofttól felvásárlási ajánlattal előállni. A RÍM tőzsdei értéke ma 25 milliárd dollár körül jár, a Blackberry okostelefonok pedig ugyan folyamatosan veszítenek a piaci részesedésükből, az üzleti felhasználók között azonban még mindig az elsőszámú készüléknek számítanak. A cég belépése a tabletpiacra a Playbook nevű géppel viszont eddig bukásnak tűnik. A Microsoftnak a friss pénzügyi jelentések szerint 48 milliárd dollárnyi, bármikor mozgósítható készpénztartaléka van, amit a részvényesek jobban szeretnének befektetésekben látni. A cég a Windows Phone 7 megjelenése óta agresszívan terjeszkedik a mobilos piacon, eddigi legnagyobb dobásuk a Nokiával kötött szövetség volt, aminek értelmében a finn gyártó ezentúl Windows operációs rendszerrel szállítja a telefonjait. A Blackberryvel megerősödve a Microsoft komoly fejfájást okozna az okostelefonok szegmensében most uralkodó Goog- le-nek és Apple-nek, persze kérdéses, hogy a versenyhivatal en- gedélyezne-e egy ekkora cégösszeolvadást, amikor a Microsoftot más területeken sorra érik a piaci fölénnyel való visszaélés vádjai, (i) Egy évvel ezelőtt még magasan vezetett a Nokia A Nokia előtt a Samsung MTl-HÍR A Samsung átvette a vezetést a Nokiától anyugat-európai mobiltelefonpiacon; adél-koreai vállalat az idei első negyedévben 29,3 százalékos piaci részesedésre tett szert. Az IDC piackutató vállalat adatai szerint a Nokia 27,9 százalékos részesedéssel a második helyre csúszott vissza a rangsorban. A harmadik helyezést az Apple iPhone vívta ki magának 9,8százalékkal. Ez drámai fordulat, mert egy évvel ezelőtt még magasan a Nokia vezetett. A finn cégnek tavaly ilyenkor még 32,7 százalékos piaci részesedése volt, a Samsung pedig 29,1 százalékon állt. Ez a ranglista az összes eladott készülék alapján készült. Az IDC szerint a Samsung az olcsóbb készülékek kategóriában helyes di- zájn-döntésekethozott, mígafel- ső kategóriában az Android operációs rendszernek köszönhetően tört előre az értékesítésekben. Az okostelefonok piaci szegmensében az Apple ütötte ki a Nokiát a vezető pozícióból. Az iPhone egymaga az IDC adatai szerint 20,8 százalékos piacrészre tett szert, míg a Nokia okostelefonjai együttesen 19,6 százalékot hasítottak ki maguknak. Tavaly a Nokiának még 40,6 százalékos részesedése volt az okostelefon piacán. A Samsung részesedése az okostelefon-piacon 12,1 százalék, amivel az ötödik helyen áll, de a tavalyihoz képest eladásait 744 százalékkalnövelte. A Samsung az olcsóbb készülékek kategóriában nyerő (Képarchívum) iPad2-premier: Négy ember kórházba került Verekedés a bemutatón FELDOLGOZÁS Négy sérültet kellett kórházban ellátni a pekingi Apple Store előtt kitört tömegverekedés után. A bolt előtt több száz méteres sorban vártak órákon át a rajongók a nyitásra, hogy az elsők között juthassanak hozzá az iPad 2 táblagéphez, amit addig csak szürkeimportból lehetett beszerezni Kínában. A hírügynökségi jelentések szerint a verekedést a bolt egyik alkalmazottja indította el, aki lökdöste és ütlegelte azokat, akik a sorban megpróbáltak előre fu- rakodni. A dulakodásban kitört a bolt egyik ablaktáblája is, így az üzlet az incidens miatt be is zárt: Az Apple helyi szóvivője csak annyival kommentálta az esetet, örül, hogy ilyen nagy az érdeklődés az új iPad iránt, és mindent megtesznek, hogy mindenkinek jussonbelőle. A professzor szerint tíz év múlva minden mobiltelefont lehet gyűrögetni, hajtogatni Itt az első hajlékony mobiltelefon Ugyan nem papírból van, mégis PaperPhone-nak hívják megalkotói azt a hajlékony mobiltelefont, amellyel a mai modern telefonok legtöbb funkciója elérhető. FELDOLGOZÁS A kanadai Kingstonban található Queen's University Human Media laboratóriumának professzora egy konferencián mutatja be azt a mobiltelefon-prototípust, melyet a hajlékony alkatrészek, így elsősorban a kijelző okán PaperPhone-nak kereszteltek el. Roel Vertegaal professzor szerint tíz év múlva teljesen természetes lesz a koncepció, olyannyira, hogy addigra minden mobiltelefont lehet majd gyűrögetni, hajtogatni. A hajlékony mobiltelefonprototípus leginkább egy kis tárcában elhelyezett műanyagfóliára emlékeztet, a fólia azonban valójában az eszköz kijelzőjeként szolgál, a legEz még csak a kezdet, a későbbiekben csak a fejlesztők fantáziája szabhat határt a felhasználási lehetőségeknek (Képarchívum) több áramköri elem pedig éppúgy flexibilis, mint maga a megjelenítő. Vertegaal a The Vancouver Sunnak elárulta, a mobil 95 milliméteres képátlójú kijelzője a manapság egyre divatosabb e-könyvolvasóknál is alkalmazott e-Ink megoldást használja, a telefonnal pedig éppúgy lehet hívásokat lebonyolítani, vagy akár zenét hallgatni, mint a legtöbb modem mobillal. A hajlékony kijelző sem öncélú technológiai fejlesztés, hanem az intuitív kezelési felületnek is része: a kijelzőn elhelyezett filmréteg képes érzékelni, hogyan hajlítja meg a felhasználó a panelt, és ennek megfelelően tud utasításokat adni a telefon szoftverének. A prototípusnál elég például függőlegesen tartva meghajlítani a kijelzőt a hívásindításhoz. Vertegaal szerint ráadásul ez még csak a kezdet, a későbbiekben csak a fejlesztők fantáziája szabhat határt a felhasználási lehetőségeknek. Az egyetemi kutatóközpont által készített prototípus ugyanakkor egyelőre nagyon távol áll attól, hogy kereskedelmi termék váljon belőle. A professzor becslése szerint a kommersz piac meghódítása több százmilliós további fejlesztést és beruházást feltételez, ám Vertegaal ezzel együtt is úgy véli, a technológia előbb-utóbb meghódítja majd a világot: „Ez mindent megváltoztat majd. Tíz év múlva minden mobiltelefon így fog kinézni” - mondta a kanadai lapnak a professzor. (hwsw) A „nulladik napi" kártevők felét nem észlelte, a már futó kártevőknek is csak 45 százalékát jelezte Nem túl biztonságos a Microsoft vírusirtója FELDOLGOZÁS Népszerű program a Microsoft Security Essentials, mert minden internetezésre használt gépen szükség van valamilyen vírusirtóra, és ez ingyen letölthető. Csakhogy a német AV-Test.org legfrissebb vizsgálata szerint a Microsoft programja nem teljesíti túl jól a feladatát. A huszonkét vírusirtó rangsorában az utolsó előtti helyet szerezte meg. A Security Essentials 2.0 jól teljesített a kevésbé komoly teszten, amelyben az iparág által elfogadott listán szereplő vírusokat kell felismerni. Mindet megtalálta, és az AV-Test saját listáján lévő vírusoknak is 97 százalékát megfogta. Egészen más volt a helyzet az úgynevezett nulladik napi támadásokkal. Ezek olyan biztonsági támadások, amelyben a kártevők a szoftverek még foltozatlan hibáit használják ki. Ezen vizsgálatban a Security Essentials a kártevők felét nem észlelte, és a vírusirtó az éppen elinduló vagy már futó kártevőknek is csak 45 százalékát észlelte. Nem egy élet- biztosítás, ha fontos adatok vannak a számítógépen. A mezőny átlaga a nulladik napi támadásokra 84 százalék, míg a futó vírusok esetében 62 százalék. Az AV-Test mérésén a legjobb helyezést a BitDefender Internet Security Suite 2011 érte el, megelőzve a BullGuard Internet Security 10, F-Secure Internet Security 2011, Kaspersky Internet Security 2011 és a Norton Internet Security 2011 programokat. Védelem szempontjából egyetlen vírusirtó volt rosszabb a Microsofténál, a CA Internet Security Suite 2011. Emellett öt termék totálisan megbukott a teszten: a Norman Security Suite Pro 8.0, a McAfee Total Protection 2011, a PC Tools Internet Security 2011, és a Co- modo Internet Security Premium 5.0/5.3. (I) A terítékszám mellett az egyik legfontosabb szempont az energiahatékonyság Útmutató mosogatógép vásárlásához A szabadon álló gépek 85 cm magasak, de tetejük leszerelhető, ha beépítjük őket, 3 cm-t nyerhetünk (Képarchívum) TANÁCS A mosogatógépek rengeteg időt takarítanak meg. Ha rászánta magát a mosogatógép-vásárlásra, érdemes figyelembe venni az alábbi szempontokat. Mosogatógépárak. Az ideális mosogatógép (kb. A-C energiaosztály, 4 fős mosogatógép- használat) a jobb ár/érték arányú mosogatóknál körülbelül 300-500 euró. A mosogatógépek - attól függően, mekkora helye van, hova tudja/szeretné elhelyezni - állhatnak függetlenül a konyhabútortól vagy beépítve, így beszélhetünk szabadon álló mosogatógépekről vagy beépíthe- tőekről. A beépíthető mosogatógépeknek nincs zománcozott oldalfala, nincs saját tetejük és előlapjuk. A mosogatógép elejére a konyhabútorhoz illő előlapot lehet választani. A különálló mosogatógépeket is beszerelhetjük a konyhabútorba a pult alá, de önmagukban is mutatósak, akár inox kivitelben is megvásárolhatóak. A szabadon álló gépek 85 cm magasak, de tetejük leszerelhető, ha beépítjük őket. Nagyobb családoknál gyorsan és könnyen összegyűlik egy szélesebb (60cm), 12 terítékes mosogatógépbe pakolható mosatlan edény. Egyedülállóknak, vagy egy párnak elég lehet egy kisebb, 45 cm széles, 10 terítékes mosogatógép is, de a kínálatban van 4 vagy 8 terítékes mosogatógép is. A választásnál mindenkinek érdemes az addigi mosogatnivaló mennyisége alapján dönteni. Egyik számítási elv lehet, hogy a megfelelő kapacitású mosogatógép terítékszáma a „szennyest megtermelő/k” létszámának a duplája. Egy 9 terítékes gép is sok lehet 2 embernek és csak többnapi szennyes, vagy egy nagyobb hétvégi főzés alkalmával lehet telepakolni mosogatógépünket. A terítékszám mellett nagyon fontos, hogy milyen a mosogatógép energiahatékonysága. Jelentős mennyiségű energiát és vizet takaríthatunk meg egy jobb mosogatógéppel. A legmodernebb gépek AAÁ energiaosztályúak, azaz energiahatékonyság, tisz- títás/szárítási hatásfokban és zajszintben is a legkedvezőbbek. A mosogatógépeket A-tól (legjobb minőség) G (legrosszabb hatékonyságú) osztályig sorolják. Vásárlás előtt tudjuk meg a mosogatógép energia-besorolását, mert egy hatékonyabb géppel az árkülönbözet pár hónap alatt megtérül. Egy C kategóriájú mosogatógép már megfelelő, a B kategória jónak mondható, és az A energiaosztályú mosogatógépet ajánljuk azoknak, akik a rezsivel is hosszú távon számolnak, (áru)