Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-09 / 106. szám, hétfő

Kiállításon debütál a négydimenziós anatómiai atlasz új változata A magyar fejlesztésű négydi­menziós - változtatható szögből térhatású képet adó - anatómiai atlaszt kiállítják a The World of Health IT (Az Egészség Világa IT) elnevezésű nemzet­közi rendezvényen. A látogatók a legújabb, sztereoszkópos vál­tozatot is kipróbálhatják - kö­zölte Balogh Attila idegsebész, a rendszer egyik megalkotója. A 4D Anatomy szakemberei eddig a fej-nyak ré­gió anatómiai tér­képét készítették el - amely már DVD-n is kap- ^ ható -, a követ- fj kező két év­ben pedig az egész em­beri tes­tet fel- térképe­zését tervezik. A 4D Anatomy (a program fejlesztője és tulajdonosa) fel­kérést kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy - korábbi in­novációs technoló­giákkal együtt - vegyen részt a Budapesten, a Syma csarnok­ban május 10. és 12. között megrendezendő konferencián és kiállításon. „Itt debütál a 4D Anatomy sztereoszkópos változata. Ez a / szoftververzió lehetővé teszi, hogy ne csak laptopon, de a már elérhető, konvencionális 3D kivetítőkön is látható le­gyen az atlasz” - tette hozzá Balogh Attila. A helyszínre lá­togatók felvehetik a szemüve­get, mellyel a képernyő előtt ülve térhatásban tanulmányoz­hatják egy ember felépítését.S A 4D Anatomy szakemberei eddig a fej-nyak régió anatómi­ai térképét készítették el - amely már DVD-n is kapható -, a következő két évben pedig az i'\ egész emberi testet feltérké­pezését ter­vezik. A \ talál­mány célja alap­vetően az oktatás és a szemléltetés, fon­tos szerepet kaphat az orvosok képzésé­ben és tovább­képzésében. A va­lós szövetekről ké­szült, rendkívüli részletességű felvételekből a szoftver térhatá­sú, forgatható képet alkot, amely nagyban megkönnyíthe­ti a tanulást a rajzolt kétdimen­ziós anatómiai atlaszok haszná­latához képest. (MTI) A TERMESZETGYOGYASZ VÁLASZOL Gyógyteä, cseppek, orvosság Jelige: Légcsőhurut. „Már három hete krónikus légcsöhurutban szenved az egész család. Lázunk nincs, de úgy érezzük, hogy a lég­csövünk sűrű huruttal van tele, amit nem tudunk felköhögni. Kérem, tanácsoljon valamit. ” Kedves olvasónk, manapság sokan szenvednek hasonló tünetekkel. Általában 10-15 cm-es sávban érezhető a hurut. Több megoldás kí­nálkozik. Ám ha a hurut lázat okoz, akkor orvosi ellátás kell. Amit a termé­szet nyújt, az több összetevőből áll. Az első és legfontosabb teendő, hogy né­hány napig ágyban kell marad­ni. Az első segítséget a gyógytea jelenti, amelynek hurutoldó, gyulladásgátló és köhögést elő­segítő hatása vannak. 20 g ökörfarkkóró virágot, 100 g ka­kukkfüvet, 100 g borsmentát, 100 g orvosi izsópot és 100 g majoránnát keverjen össze, és a keverékből 1 kanálnyit forrá­zunk le 2,5 dl vízzel. 15 percig hagyjuk ázni, szűrjük le és kez­detben 3-4-szer 2,5 dl étkezés után igyunk mézzel édesítve. Ha a hurut felszakad és ki is tudjuk köhögni, akkor megkez­dődött a gyógyulás. A másik le­hetséges megoldás az inhaláció (gőzölés). Fél liter felforralt víz­be csepegtessünk 5 csepp édes­kömény (fenykel) illóolajat. A forró páráktól gőzölő edényt tegyük az asztalra, hajolunk fölé és törülközővel ta­karjuk le a fejün­ket és behunyt szemmel lélegez­zük be a gőzöket. Ezek bejárják a felső légutakat és oldják a hurutot. A gőzölés ideje 15 perc legyen. Tudom, hogy 15 percig inhalálni nem kellemes do­log, de a cél a fontos. Ha a vá­ladék tovább termelődik, a pa­tikában vegyünk orrcseppeket és első nap többször csepegtes­sünk mindkét orrlyukba! Az inhaláció és az orrcseppek meghozzák a várt eredményt nem beszélve arról, hogy a kör­nyezetünkben nem fogjuk a tüsszentéssel terjeszteni a fer­tőzést. Az orvos által felírt gyógyszereket viszont továbbra is szedni kell, és csak az ellen­őrzés után szabad kihagyni. Dr. Nagy Géza természetgyógyász Növényi és állati eredetű anyagok, fűszerek és gyógynövények vágyfokozó hatását tekintették át kanadai kutatók több tucat tanulmány alap­ján: a legpotensebbnek, ráadásul legízletesebb- nek a korai ginzeng és a sáfrány bizonyult. K ilenc tanulmány sze­rint a nyugat-afrikai johimbe (Pausinys- talia johimbe) fa kér­ge is segítette a sze­xuális funkciókat, ám fogyasztásá­nak következményeként más típu­sú merevség jelentkezhet, mint amilyenre a férfiak vágynak - sú­lyos görcsöket, sőt halált okozhat. Állatkísérletek tapasztalatai alapján a szerecsendió, szegfűszeg, fok­hagyma és a gyömbér is legalább közepesen hatékony. Az afrodiziá- kumok vagy vágyfokozók olyan anyagok, melyek növelik a nemi vágyat, a libidót. Egyes szakértők ide sorolják azokat a vegyületeket is, melyek képesek javítani a szexu­ális élvezetet. A szűkebb definíció alapján nincs ismert természetes af- rodiziákum. Az alkohol oldja a szexuális gádá- sokat, ám csökkenti a teljesítőké­pességet. Az ecstasy (MDMA) nö­velheti a taktilis, tapintási érzéke­lést, ezáltal hozzájárulhat a szexuá­lis élvezet emeléséhez, ám az alkoholhoz hasonlóan ronthatja az erekciót és késleltetheti vagy meg­akadályozhatja mindkét nem ese­tében az orgazmust. A sáfrány vágyfokozó tulajdonsá­gait először patkányokon tesztel­ték, a kivonat emelte a hím állatok merevedésének gyakoriságát. Humán tanulmányokban mereve­dési zavarral küzdő férfiaknál pró­bálták ki, és kis mértékben haté­konynak találták, miközben mel­lékhatásokat nem tapasztaltak. A panax ginseng (koreai ginzeng) több humán tanulmány szerint is hatékonynak bizonyult merevedési zavarok kezelésénél. A ginzeng ezen túlmenően emelte a szexuális A ginzeng a legnagyobb vágyfokozó vágyat és az élvezetet is mind a két nemnél, ezért a ginzeng lehet az első a természetes afródiziákumok kö­zül, melynek hatá­sa igazolt, mind­azonáltal a kuta­tók szerint na- P gyobb létszámmal készülő tanulmányokra is szükség van még eh­hez. A ginzeng vélhe­tően ellazítja az izmokat, és javítja a nemi szervek vérellátását. A johimbe fa kérgének egyes tanulmá- nyok szerint valóban van vágyfo­kozó hatása, használata mégsem ajánlott, mert mellékhatásai közt szerepel pánikroham, veseelégte­lenség, hallucinációk és halál. A tanulmányok nem igazolták ugyan az osztriga vagy a csokoládé vágyfokozó hatását, ám ezeknek az élelmiszereknek vannak jótékony összetevői. így az osztrigának pél­dául magas a cinktartalma, ami jót % tesz a spermium termelődésének, I “ S a csokoládé pe­I / / w dig a szeroto­nin és a fenil- etil-amin agyi szintjét emeli, ezzel hozzájárul a jó hangulathoz. A perui maka gyökér is sok hasznos tápanya­got tartalmaz, és a vérkeringés javításával növelheti a szexuális teljesítményt. A szakemberek azt javasol­ják, hogy mielőtt bár­ki is egzotikus anyagokhoz for­dulna vágya foko­zása érdekében, előbb vegye figyelembe, hogy ér­demes általános egészségi állapotát javítania. A merevedési zavar nagy­mértékben összefügg a rossz fizikai állapottal és inaktivitással. Egy fel­mérés szerint a cukorbetegek 50 százaléka, a magas vérnyomással élők 44 százaléka válaszolta azt, hogy időnként vagy mindig prob­lémája van az erekció elérésével. (MTI; InforMed) A tanulmányok nem iga­zolták ugyan az osztriga vagy a csokoládé vágyfo­kozó hatását, ám ezeknek az élelmiszereknek van­nak jótékony összetevői

Next

/
Thumbnails
Contents