Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-26 / 95. szám, kedd
10 Keddi faggató ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 26. www.ujszo.com Duka Zólyomi Árpád: A csernobili atomerőmű-katasztrófát komoly emberi mulasztás okozta. És még mi, atomfizikusok is késve kaptuk a híreket! Fukusima egy tervezésen túli baleset (Somogyi Tibor felvétele) Az ukrajnai Csernobilban, Kijevtől 130 kilométerre északra, 1986. április 26-án történt a világ legsúlyosabb atomerőmű-balesete. Az elszabadult atomfelhő azután bejárta Európát. Skandináviától Görögországig. Szlovákiában még ’86 nyarán is sugárzott a nyers tej, a zöldség, „ketyegett” az eper, a ribiszke, a földi szeder... MIKLÓSI PÉTER Az akkoriban történtek időpontjában Duka Zólyomi Árpád atomfizikus - a Komenský Egyetem Természettudományi Karának oktatója tudományos külhoni kiküldetésben - éppen az egykori Szovjetunióban, a Dubnái Egyesített Atommag- kutató Intézetben dolgozott. Pontosan negyedszázaddal később Pozsonyban beszélgetünk. Természetesen Csernobilről, de a japán Fukusimát 2011 márciusában ért atomkatasztrófáról is; illetve a nukleáris energia termeléséről és biztonságáról fellángolt atomdis- putáról. A drámai japán események okán a világ újra azon vitatkozik, mi legyen az atomerőművekkel. A környezetvédők szerint ki kell iktatni őket, az energiaszektor irányítói az erőművek biztonságát bizonygatják - mi, a laikusok pedig az érvek káoszában legföljebb a homokba dughatjuk a fejünket... Ön, szakemberként, mi mellett teszi le a voksot? Vegyük sorra a tényeket! A csernobili katasztrófát súlyos emberi mulasztás okozta, annak a tragédiának eleve nem lett volna szabad előfordulnia. Hogy egy, a napi életből vett hasonlatosságot mondjak: ha egy sofőr elővigyázatlanságból végzetesen karambolozik, annak nem a jármű az oka, és a forgalmat sem fogják ott örökre betütani. Ugyancsak faktum, hogy a fukusimai atomerőmű kibírta a Japánban eddig soha nem mért erejű földrengést, magát a katasztrófát az irdatlan erejű szökőár okozta, ami viszont előreláthatadan és a tervezhetőségen túli esemény. Az atomviták harmadik, nemkülönben lényeges szempontja: ha a világ valamennyi atomerőművét leállítanák, borzasztó sokk érné a villamosenergiaszektort, hiszen az összes áramtermelés jó ötödét atomerőművek állítják elő. A drasztikus intézkedés egyrészt jelentős áremelkedést hozna, másrészt a Nap meg a szél nem alapvető energiaforrás, ezért a kimerülőfélben lévő hagyományos forráskészleteket hasznosító, ráadásul erősen lég- szennyező erőműveket kellene még intenzívebben igénybe venni. Eszerint a zöldek harsány ágálása indokolatían pánikkeltés? Egyoldalú aktivitásukat inkább az ésszerű kompromisszumok, az arany középút makacs elvetésének mondanám. Természetesen, akárcsak a józanul gondolkodók zöme, én sem vagyok a zöldek ellen. Sőt, meggyőződésem, hogy a megújuló energiák alkalmazását szorgalmazó racionális elképzeléseiket ki kell használni. De a szél, a víz, a geotermális vagy a napenergia csakis kiegészítő áramforrás lehet, amire higgadt értékítélettel képtelenség egy stabil ipart, egy rohamosan növekvő emberiségszámmal érkező jövőt alapozni. Ezért mind az atomlobbi, mind a zöldek közötti önző viták, az ilyen-olyan végletek forszírozása helyett sokkal inkább a nukleáris erőművek úgynevezett stressztesztjeiről, azaz átfogó kockázati elemzéseik helyénvalóságáról, ezek alapján pedig a folyamatos biztonsági fejlesztésekről érdemes beszelni. Hogy minden működő atomreaktor az adott pillanatban a létező legmagasabb szintű követelményeknek tudjon megfelelni. Ebben a tekintetben a csernobili erőmű miért volt még - vagy már? - huszonöt esztendeje megkérdőjelezhető? Újra csak a puszta tényeket érdemes sorra venni. Amennyi sugárfertőzött anyag és hasa- déktermék Csernobilban a robbanás következtében a légkörbe jutott, az mintegy négyszázszorosa volt az 1945-ben Hirosimában ledobott atombomba sugárzási értékének, ami pedig annyi, mint egy kísérleti hidrogénbomba robbantásakor felszabaduló radioaktivitás. Ilyen hatalmas sugárszennyezés borította be nagyjából 52 ezer négyzetkilométeren Ukrajnát, Fehéroroszországot s Oroszországot, illetve a gyorsan felgyülemlő atomfelhő bejárta lényegében egész Európát. A baleset egészét tekintve a legnyomasztóbb gondot az okozta, hogy a csernobili erőműnek - a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség kemény figyelmeztetései ellenére - nem volt másodlagos védelme, védőépülete. A katasztrófa első fázisa a 4-es reaktorban játszódott le, majd a mellette lévő 3-as szintén tüzet fogott. Az ilyen típusú grafitos reaktorok azért veszélyesek különösképpen, mert begyulladásuk esetén hevesen égnek, és úgyszólván ellenőrizhetetlen mennyiségű radioaktív anyag kerül, kerülhet a légtérbe. Mindennek dacára a baleset szűkszavú és kései beismerését követő, s az akkori Csehszlovákiában is szajkózott hivatalos propaganda első tudósításai arról szóltak, hogy heteken, legföljebb pár hónapon belül újraindítják a csernobili erőművet! Kijev- ben pedig zokszó nélkül folytatták a hagyományosan nagyszabású május elsejei manifesztáció előkészületeit... Noha a mára már nyilvánosságra került részletek tanúsága szerint fennállt egy következő reaktorblokk bármikori felrobbanásának veszélye; ami ha tényleg bekövetkezett volna, akkor Minszk voltaképpen eltűnik a térképről, Európa jelentős része pedig lakhatatlanná válik! Az újraindítás híre csupán a merő szemfényvesztést, a korábban sohasem tapasztalt atombaleset jelentékteleníté- sét szolgálta. Ami pedig a kijevi ünnepi felvonulást Uletí, az már-már egy, tulajdonképpen az emberiség ellen elkövetett bűntettként is értékelhető halálmenet volt. A szituáció ugyanis vészesen komolynak bizonyult: az első gőzrobbanás szétvetette a reaktortartály tetőzetét, ahol akkorra már 1100 fok fölötti hő keletkezett; és miután meggyulladt a grafit, a vegyi folyamatok láncreakciója nyomán több robbanás is következett. Dubnában, kutatóintézeti atomfizikusként, hogyan él meg egy ekkora vészhelyzetet az ember? Mi a jellemző: fejetlenség, fokozott izgalmi állapot, higgadt elemzés? A nem hivatalos csatornákon érkezett kusza hírek utáni első órák szörnyű bizonytalankodással teltek. És persze tanácstalansággal. Az akkori Szovjetunió hírblokkolási gyakorlatának megfelelően, sajnos, még az Egyesített Atommagkutató Intézetben is napokig csak holmi tapogatódzásra, találgatásra ítéltettünk. Mai szemmel szinte hihetetlen, de az illetékes központi szervek eltussolási szándékát csupán az fordította az őszintébb beszéd nyelvére, hogy a nyugati hírforrások vüággá kürtölték: amerikai műholdak a világűrben Csernobil fölött vörös foltot észleltek, ami nyilván atombalesetet jelez. Ekkor már Moszkvában sem lehetett hallgatni. Kiadták a minisztertanács első hivatalos közleményeit, Csernobilban és a hozzáépült Pripjaty városban megkezdődött a szervezett katasztrófamentés. Harminc órával a történtek után először 34 ezer embert telepítettek ki úgy, hogy a csomagolásra mindössze két órát kaptak, majd a szélesebb környezetből fokozatosan 200 ezernél is több személyt költöztettek át máshová. MihaU Gorbacsov a nyolcvanadik születésnapján adott interjúk egyikében bevallotta, hogy a katasztrófa napján őt hajnali ötkor ébresztették a baljós hírrel. Ám a reaktorok biztonságával foglalkozó szakemberek és az idevágó szakintézetek bizonytalankodása végett sokáig ő sem kapott teljes körűen hiteles tájékoztatást. Hihető ez? Gondolom, igen. Maga a baleset ugyanis egészen váratlanul, bárminő előjelek nélkül történt, éspedig a tavaszi műszaki karbantartás közben, ami egyébként a természetes üzemvitelnél is biztonságosabb időköznek vélhető. De mert épp ennek fordítottja történt, ez a perdöntő bizonyítéka annak, hogy a csernobili katasztrófát emberi mulasztás okozta, majd a robbanást, a reaktortüzet követő kapkodás csak rontott a helyzeten. Az első áldozatok hősi orosz magatartással indultak a tüzet oltani, mentek menteni a már menthetetlent egy olyan forró és sugárszennyezett pokolba, ami ellen nincs védőfelszerelés. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség utólagos összesítése szerint a helyszínen ötvenhatan haltak meg, később pedig további négyezren. Egy tekintélyes orvosi szaklap úgy tudja, hogy 2065-ig Csemobü következtében 40-45 ezer ember lesz még rákbeteg. Mindezen kívül az is része a csernobili balesetet követő elemzéseknek, hogy a Greenpeace és több más zöld szervezet az elhunytak, illetve az egészségkárosultak tetemesen nagyobb számáról beszél, ráadásul az atomlobbi és a tudósok cinkos összekacsintását sem tartja kizártnak. Újra azt kérdezem: Ön melyik vélemény mellett teszi le a voksát? Nem a mundér becsületét védem, de az elmúlt huszonöt év fejleményeit figyelve az alacsonyabb számokra hivatkozom. Viszont az újságírótól a zöldek kardoskodása sem idegen, hiszen a dolgok tényleges komolyságát bizonyítandó például tudni lehet, hogy élt egy Legaszov nevű akadémikus. Ő járt elsőként 1986 áprilisában a katasztrófa helyszínén, majd ő járult jelentéstételre is a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség színe elé; erre mit ad az ég: napra pontosan két évvel a csernobili baleset után, 1988. április 26-án öngyilkos lett. Ráadásul sorrendben másodikként, mert őelőtte már elkövette ugyanezt az SZKP Politikai Bizottságának egyik tagja is! Mi lehet ennek az üzenete? Emögött, szerintem, egy jellegzetesen fatalista orosz magatartás rejlik. Egyszerűen sejthető volt, hogy ezúttal a nagynál is nagyobb lesz a felelősségre vonás. És ha a hajdani Szovjetunióban vagy a mai Oroszországban valakit komolyan megvádolnak, kiváltképpen egy üyen horderejű ügyben, az nem ússza meg szárazon. A nyolcvanas években még a halálbüntetés volt a legvalószínűbb. Legaszov akadémikus szakmailag első személyben felelt a nukleáris energiatermelésért, és Cserno- bü után nyüván utolérték őt ennek következményei. Például Nyugaton, Teller Ede Amerikában tett figyelmeztetése alapján, nem is épültek grafitos reaktorok; míg a Szovjetunióban nemcsak üzemben voltak még, hanem újabbakat is terveztek Kurszkban meg Péter- várott. A szovjet reaktorokban, a karbantartási munkálatok időszakában, a biztonsági berendezések kikapcsolása sem volt tilos, amit esetenként meg is tettek. Nyüván innen vagy a szabályzórudak hiányosságai kapcsán indult a szigorú számonkérés. És a Nemzetközi Atom- energiai Ügynökség? A kedélyeket csillapítandó, ő sem csinosított a csernobili adatokon? Kizárt dolog. Nemhogy minden baleset, de valamennyi üzemzavar után is mindent újra kell ellenőrizni. Még akkor is, ha a vizsgált erőműnek megduplázott, megtriplázott, esetenként hatszoros biztonsági berendezései vannak. Persze, nem szabad, hogy ott egy gyilkos erejű cunami pusztítson. Szlovákiában szökőárral nem kell számolni. Már pusztán ezért is megkérdőjelezhetetlen a mohi és a jászapáti atomerőművek biztonsága? Mindkét erőmű üzemviteli s ehhez kapcsolódóan a biztonsági rendszere tökéletesen megbízható, bármikor kiállja az úgynevezett stressztesztek kockázati vizsgálatát. Egy istenneadja japán földrengést is kibírnának? A 8,9 erősségűt nyilván valóban nem, de üyen földmozgás nálunk szinte kizárható. Egy maximálisan nyolcas erősségű rengést viszont mindkét erőmű kibírna, hiszen egy-egy ilyen létesítmény megépítéséhez 142 szempontnak kell megfelelni. És bár Léva alatt húzódik egy enyhe tektonikai törésvonal, az ebből származó földrengésveszély legeslegfeljebb hatos fokozatú. De még e csekély kockázatot is csökkentendő, a mohi erőmű reaktorait - amerikai mintára - jól bevált, akár 7,5-8-as erősségű földmozgásra méretezett lengéscsülapítókra állították. És a többi biztonsági rendszer is valóban korszerű. Bármilyen üzemzavar esetén automatikusan megáll a láncreakció, a biztonsági rendszer elnyeli a sza- bályzórudakat, és máris bekapcsol a hűtés. A laikus emberben - negyedszázaddal Csernobil és másfél hónappal Fukusima után - azért mégiscsak ott bujkál a kétkedés ördöge. Kiváltképp, ha egy magabiztos tekintetű atomfizikussal társalog... Pedig bárki bátran elhiheti, nyugodtan alhatunk. De az érem másik oldalát tekintve tény, hogy az erőművek biztonságát még magasabb paraméterekre kell emelni. Ugyanis a Földünkben óriási erő rejlik. Japánban a törésvonal epicentrumában fölszabadult energia 2011. március 11-én olyan erős volt, mintha egyszerre több ezer hirosimai bomba robbant volna. A természeti katasztrófát okozó cunami áldozatait szedve házakat, dombokat, menekülési területeket mosott el. De a halottak ezrei között nincs, aki közvetlenül az atomerőműbalesetben vesztette volna el az életét. Biztonsági kérdésekben ezért tartom rendre fo- kozhatónak s egyben meghatározóan fontosnak is az atomenergetika jövőjét.
