Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-21 / 93. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 21. Iskola utca 11 Szlovákiai magyar, valamint Kárpát-medencei magyar középiskolák mérték össze tudásukat Infoprog, ismét díjözönnel AFüleki Gimnázium és a Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola Salgótarjáni Intéze­te a Szlovák Oktatási Mi­nisztérium és a Rákóczi Szövetség segítségével áp­rilis 15-17-én tizenhatodik alkalommal rendezte meg Füleken és Salgótarjánban a szlovákiai magyar közép­iskolák országos számítás- technikai versenyét és a Kárpát-medencei magyar középiskolák versenyét, az INFOPROG 2011-et. DR.TOMOLYA RÓBERT A verseny két részből áll: az első a szlovákiai magyar közép­iskolák országos bajnoksága, a másik pedig az Infoprog Open, melybe az összes iskola eredmé­nye beszámítódik. Az Infoprog komplex verseny, ahová a leve­lező fordulók eredményeit, a ve­télkedő, a döntő két kategóriá­jának és a prezentáció pontszá- maitszámítjukbe. A szlovákiai magyar középis­kolások versenye már több éve a Kárpát-medencei magyar kö­zépiskolák informatikai verse­nyévé is vált. A levelező fordulók eredmé­nyei alapján került sor a verseny döntőjére, immár hagyományo­san Füleken és Salgótarjánban. A versenyzők programozói és felhasználói kategóriában in­dultak, valamint az iskolák ve­télkedőjében. Összesen 14 kö­zépiskola (Magyarország, Ro­mánia, Szlovákia) 35 csapata vett részt a döntőn. Minden be­nevezett tanuló bemutatót, ok­tatási segédanyagot készíthet egy megadott témában. Ebben az évben az oktatási segédanya­got a Geogebra programban kel­lett elkészíteni matematika té­makörben. Szintén a verseny ré­sze a 3 napon át tartó rejtvény- és kódfejtő játék, amely óriási si­kert arat immár négy éve. A já­tékban tanárok, diákok, kísérők egyaránt részt vehetnek. Idén négytagú fuleki diákcsapatnak sikerült megfejteni a kincskere­sőjátékot. A támogatóknak köszönhető­en nagyon értékes díjakat vihet­tek haza a nyertesek. A legjobb programozók két darab iPaddel térhettek haza. A szerencsés nyertesek Romániából érkeztek. Az ünnepélyes díjkiosztáson részt vett többek között dr. Nyit- rai Zsolt infokommunikációs ál­lamtitkár Magyarországról, Dr. Gubán Miklós PhD., főiskolai tanár, az GDF Informatikai Inté­zet igazgatój a, a zsűri elnöke, va­lamint a támogatók. INFOPROG 2011 - EREDMÉNYEK Programozási kategória - Szlovákiai országos verseny 1. Bartal Márton, Tárnok Viktória - Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely 1. Tomolya Mátyás, Katkó Dániel - Gimnázium, Fülek 3. Kádék László, Kasza Ró­bert - Selye János Gimnázi­um, Komárom Felhasználói kategória — Szlovákiai országos verseny 1. Szalay Patrik, Tóth Vik­tor - Jedlik Ányos Elektro­technika Szakközépiskola, Érsekújvár 2. Kis Lukács, Bőgi Júlia - Magyar Tanítási Nyelvű Ma­gángimnázium, Dunaszerda­hely 3. Nagy Dominik, Takács Erik - Márai Sándor Gimnázi­um és Alapiskola, Kassa Iskolák versenye - Szlo­vákiai országos verseny 1. Jedlik Á. Elektrotechnika Szakközépiskola, Érsekújvár 2. Füleki Gimnázium 3. Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Duna­szerdahely Programozási kategória - Open 1. Pável Szabolcs, Sándor Csanád - Orbán Balázs Gimná­zium, Székelykeresztúr (RO) 2. Tomolya Mátyás, Katkó Dániel-Gimnázium, Fülek 3. Bartal Márton, Tárnok Viktória - Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely Felhasználói kategória - Open 1. Szalay Patrik, Tóth Vik­tor - Jedlik Á. Elektrotechnika Szakközépiskola, Érsekújvár 2. Lábas István, Orosz Ákos - Bessenyei György Gimnázi­um, Kisvárda (HU) 3. Nagy Dániel, Lukács Márk - Berzsenyi Dániel Evang. Gimnázium, Sopron (HU) Iskolák versenye - OPEN 1. Jedlik Á. Elektrotechnika Szakközépiskola, Érsekújvár 2. Orbán Balázs Gimnázi­um, Székelykeresztúr (RO) 3. Füleki Gimnázium Vetélkedő 1. Jedlik Á. Elektrotechnika Szakközépiskola, Érsekújvár 2. Madách Imre Gimnázi­um, Salgótarján (HU) 3. Bessenyei György Gimná­zium és Kollégium, Kisvárda (HU) Lezajlott a TDK a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékén A szlengtől a szimulakrumig CSEHY ZOLTÁN A Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékén április 18-án zajlott le a tudo­mányos diákköri konferencia idei fordulója. A hallgatók tu­dományos tevékenységét és szaktudását felmérő megméret­tetés győztese Bilás Boglárka lett Magyar diáknyelv határon innen és túl című dolgozatával, melyben sátoraljaújhelyi és nagykaposi gimnazisták szleng­használatát vizsgálta: a szocio- lektus és a regiszter határán mozgó szlenges nyelvhasználat sajátságait mint nyelvi univer- zálét értelmezte. Konkrét, rend­szerezett példák során rámuta­tott a szlovákiai és a magyaror­szági szlenghasználat különb­ségeire és azonosságaira, külö­nös tekintettel a kétnyelvű kör­nyezetre, illetve a populáris kul­túra hatásaira. A humoros moz­zanatokban is bővelkedő elő­adás az internetes szleng, illetve a facebook közösségi portál által gerjesztett nyelvi alakulatokra és változatokra is kitért. A 2. helyen Kosár Katalin végzett, aki a szonettkoszorú je­lenlétét vizsgálta a posztmo­dern magyar költészetben, kü­lönös tekintettel Hizsnyai Zol­tán szonettkoszorúira, melyek József Attila, Ady Endre és Parti Nagy Lajos egy-egy „mesterszo­nettjére” készültek. A dolgozat feltérképezte az ősforrással (Jó­zsef Attila 18 évesen írt A koz­mosz éneke című műve volt az első magyar szonettkoszorú) való intertextuális kapcsolato­kat, illetve megkísérelte össze­gezni Hizsnyai költészetének én- és szövegformáló eljárásait. Csépe Katalin, a verseny 3. he­lyezettje Alessandro Baricco Se­lyem című regényében vizsgál­ta a tér és az idő szimulakrumait Jean Baudrillard elmélete nyo­mán. A lendületes előadás a po­puláris és az elitkultúra viszo­nyát is boncolgatta, illetve ki­tért a regény magyar és német recepciójára. Istók Béla A két­nyelvűség vizsgálata Tornaiján címmel mutatta be dolgozatát, mely a városi hivatalban, a gim­náziumban, a postán (ahol egyébként szigorú szlovák egy- nyelvűség van!) elhelyezett fel­iratok tükrében mérte fel a vá­ros viszonyát a magyar nyelv- használathoz. Az egyik legmeg­lepőbb állítás a könyvtárral kapcsolatban hangzott el: a vá­rosi könyvtár könyvállományá­nak mindössze 40 százaléka magyar nyelvű, s ezt az illetéke­sek az elhasználódást követő kényszerű kiselejtezéssel ma­gyarázták. Paszmár Lívia a köl­tői műfordítás elméleti és gya­korlati kérdéseivel foglalkozott, konkrétan a kortárs amerikai költészet recepciójára fókuszált Gyukics Gábor Félmeztelen múzsa című kötetének fordítói megoldásait és kötetszerkesz­tési aspektusait véve számba. A magas színvonalú megmé­rettetést a Kalligram Kiadó könyvadománnyal támogatta, de a legsikeresebb hallgatók a Comenius Egyetem Bölcsészet­tudományi Karától is oklevél­ben, illetve jutalomban része­sülnek majd. A tudományos di­ákköri konferencia magyaror­szági döntőjén, Egerben idén Horváth Péter és Sebők Szilárd képviselték a pozsonyi magyar tanszék hallgatóit. „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket..." Bibliaismereti vetélkedő BESZÁMOLÓ Bibliaismereti vetélkedőt szervezett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a svájci székhelyű Európai Protes­táns Magyar Szabadegyetem Felvidéki Köre alapiskolások ré­szére Rozsnyón, a Csemadok- székházban. A vetélkedőn a Fel­vidéki Református Egyház Aba- új-Tomai Egyházmegyéjének gyülekezetei képviseltették ma­gukat 3 fős csapatokban az ala­piskolák felső tagozatos tanuló­iból. Arendezvény társszervező­je és lebonyolítója a rozsnyói Re­formátus Égyházközség Alapis­kolája volt. A vetélkedő témája a misszió, konkrétan a Nemzetek Aposto­lának, Pál apostolnak az élete, szolgálata, missziói útjai, evan­géliuma. A Református Egyház az elmúlt évet a Misszió évének hirdette meg. Krisztus egyháza számára a missziónak egy egé­szen sajátos értelme van: az a fá­radozás, szolgálat, amellyel fel­kínálja Jézus Krisztus evangéli­umát, Isten országa jelenvaló­ságának és eljövetelének üdvö­zítő örömhírét azoknak az em­bereknek is, akik valamilyen ok­ból még vagy már nem ismerik azt. A misszió az Egyház infor­mációs, sőt kommunikációs szolgálata a mai világ számára Krisztus evangéliumáról abban a hitben, hogy Krisztus evangé­liuma Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. A vetélkedő célja közelebb hozni a növendékekhez a Bibliát s a misszió tartalmi és lényegi formáját, a református növen­dékekben egészséges identitás- tudat kiformálása, mely mindig kész tisztelni a másságot, ám méltán büszke a hithősökre s azoknak hitére, életművére, s mindebből készek meríteni saját hitükformáltatásához. A zsűri elnöke Orémus Zoltán kassai esperes volt. A vetélkedőt a rozsnyói Református Egyház- község Alapiskolája nyerte meg, ám a kiegyenlített mezőnyt a csapatok közti a minimális pontkülönbségek is bizonyítja. A MK Oktatási Államtitkársá­ga támogatása révén minden résztvevő oklevelet és könyvju­talmat vehetett át Jókai Tibor­tól, az SZMPSZ irodavezetőjétől és a zsűri elnökétől. Az ilyen jellegű rendezvények jó alkal­mat adnak arra, hogy a gyerekek jobban megismerkedhessenek a Bibliával, a bibliai történetek­kel, egymással, és baráti kapcso­latokat építhessenekki. (jt) Minden résztvevő könyvjutalmat és oklevelet kapott (Képarchívum) A POSTA HOZTA Barátságos sportnap Két iskola baráti kapcsolatá­nak szép példája volt április 15-én az a sportnap, melyet a Vágai MTNy Ál tartott egy közeli község kisiskolájának részvéte­lével. A nemeskajali gyerekek örültek a meghívásnak, lelkesen készültek a versenyekre, az alsó tagozatosoknak apró ajándéko­kat készítettek. Az idő is kedve­zett, a focisták tűző napsütésben a műfüves focipályán rúghatták a labdát. A meccs után tízórait és üdítőt kaptak, majd floorball- mérkőzésre került sor, de aszta­liteniszezni is lehetett. A lányok ezalatt hímes tojásokat festettek és ragasztottak. A sportnap vé­geztével Szalay Ferdinánd pol­gármester is köszöntötte a részt­vevőket, majd Czakó Attila isko­laigazgatóval együtt emlékla­pot, serlegeket adott át a csapa­toknak. A nap folyamán min­denki jól szórakozott, a vendé­gek megtekintették a jó felsze­relt intézményt, s néhányan el is határozták, ötödiktől ebbe az is­kolába fognakjárni. Futó Mária * 1 AM Á%\-zrzfiiWk LT " VR 11 Ismerkedés (A szerző felvétele) A programozói verseny nyertesei

Next

/
Thumbnails
Contents