Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-16 / 89. szám, szombat
SZALON 2011. április 16., szombat 5. évfolyam, 15. szám Egy éSrein Albert * Camus-vel Ritka az olyan irodalmi szeánsz, amely Albert Camus-ről szólna. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum egy ilyen estre invitálta az irodalomszerető közönséget. GAZDAG JÓZSEF AVANt * Kit szólít meg ma egy Ca- mus-est? Kit szólít meg Az abszurd és az öngyilkosság? Kit Sziszüphosz mítosza? Az egyetemistákat, gondolnánk. Meg a lázadó kamaszokat, akik Sex Pistolst hallgatnak, cigaretta lóg a szájukból, és mateklecke helyett a Közönyt olvassák. „Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan.” De nem. A PIM-ben sem kamaszok, sem egyetemisták nem voltak jelen. Talán nem is tudják, ki az a Camus. Vagy tudják, de nem érdekli őket. Esetleg még érdekli is őket, csak csütörtök este éppen más programjuk volt. Randiztak. Csókolóztak a Duna-parton. Vagy az Or- czy-kertben fociztak a nárciszok között. Mintha egy leányiskola egykori növendékeinek az osztálytalálkozója zajlott volna: pedánsan font kontyok, francia parfümök édeskés illata, csupa mon ami és eher ami. Az ember így képzeli el a boldog békeidők nevelő- és társalkodónőit (amikor még minden művelt kisasszony franciául tanult). ❖ Az est elkezdődött. bele (ő, a rendező) az eredeti szövegbe, s ez a beleírás majd aktualizálja a darabot, a néző pedig a beleírt résznél a homlokára csap, hogy nahát!, és cinkosan összekacsint a színésszel. Ez kissé illetlen dolognak tűnt, nemcsak a beleírás és az ezzel való kérkedés, hanem az egész önprezentáció, ahogy egy Camus-est apropóján egy ambiciózus rendező önmagát reklámozta. Ekkor úgy tűnt, mintha Camus bekukucskált volna a terembe. * A folytatás kifejezetten érdekesnek ígérkezett, hiszen van-e hálásabb téma, mint Albert Camus gyerekkora? A Nobel-díjas Camus analfabéta családból származott, apja korán meghalt, takarítónő anyja pedig nagyothalló volt, ími-olvasni nem tudott, s beszélni is csak alig. Az ilyesmit még a francia társalkodónők is zokon veszik, egyesek olyannyira, hogy - fity- tyet hányva az etikettre - előadás közben elalszanak. Mint az a bájos hölgy, sötétkék kosztümben, aki nem bírta kivárni a végét. S míg mások elszántan harcoltak ásítási ingereikkel, ő előrenyaklott fejjel aludt a hátsó sorban, csendesen és szelíden, álmában is finoman mosolyogva. ❖ erélyesen tiltakozott a szovjet hadsereg budapesti agressziója ellen (s aki pipadohányt és cigarettát küldött a bebörtönzött Déry Tibornak) - hogy ez az ember a saját nagyothalló, írástudatlan anyját mégiscsak fontosabbnak tartotta mindenfajta romantikus ideológiánál. Ahogy Stockholmban, az irodalmi Nobel-díj átvételekor mondta: ha az igazság és anyám között kellene választani, akkor anyámat választom. S ekkor már végre ott ült köztünk Camus is. Ha már foci: tudták, hogy Camus egy algíri ificsapat kapusa volt? (Egyszer azt kérdezték tőle, hogyan döntene, ha a futball és a színház között kellene választania, Camus pedig habozás nélkül a focira szavazott.) A PIM-ben rendezett irodalmi esten főként nyugdíjas korú nők alkották a hallgatóságot. Elsőként A pestis című Ca- mus-regény színpadi adaptációjáról szólt egy fiatal rendező; posztdramatikus színházról beszélt, radikálisan új narratív technikákról, szimbólumokról és metaforákról, s az átiratot készítő Francis Husterről is, de legfőképpen önmagáról, hogy milyen leleményesen írt Ezután Hegedűs D. Géza adott elő részleteket A pestis színpadi átiratából (csellón közreműködött: Márkus Albert), olyan meggyőzően, hogy annál a résznél, amikor a házmester a farkuknál fogva meglóbálja a döglött patkányokat, a közönség soraiban néhá- nyan rémülten hátrahőköltek. Mindez roppant érdekes, valóban. De egy irodalmi estre nem azért megy el az ember, hogy tételszerűen végighallgassa azt, ami minden Camus- életrajzban elolvasható. Lásd például Olivier Todd rendkívül alapos, kétkötetes biográfiáját (Albert Camus élete, Európa Könyvkiadó, 2003, Budapest, 1328 oldal). A helyzetet végül Márton László mentette meg, aki Camus politikai szerepvállalásáról beszélt. Röviden, érthetően és szellemesen. Az például szépen hangzott, hogy Camus, akit trockizmus vádjával kizártak a kommunista pártból, aki az illegális Combat szerkesztője volt, aki 1956-ban Sajnos kevesen látták, s főként csak nyugdíjasok (mert az egyetemistáknak, mint tudjuk, más dolguk akadt), de ő volt az, minden kétséget kizáróan: Albert Camus járt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, csütörtök este fél nyolc körül. (A szerző író, sportújságíró, a Focitipp szerkesztője)
