Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-15 / 88. szám, péntek
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 15. www.ujszo.com L0VESZAR0K SZEMSZÖG Az egyezség ára A fránya korong! Minden közhelyet mellőzve kijelenthetjük, hogy az egyéni vállalkozók szerepe a gazdaságban pótolhatatlan. Az egyéni vállalkozás mint a legrugalmasabb vállalkozói és munkavégzési forma az érték- teremtés legstabilabb forrása. Nem beszélve arról, hogy a kisiparos habitusa a végsőkig küzdésre és a túlélésre edződött, ugyanis a saját személyével felel minden vállalt kockázatért. Ezért fogadtam nagy kételyekkel a pénzügyminisztérium járulékreformmal kapcsolatos elemzését, amely egyebek között a munkavállalók és az egyéni vállalkozók munkaterheinek különbségében látta az állam- háztartás és az ország gazdasági problémáinak egyik legjelentősebb kérdését. Teljes mértékben azonosultam a bonyolult járulék- és adórendszer egyszerűsítésével, az adminisztratív terhek csökkentését célzó intézkedés- csomaggal. Ugyanakkor a legfőbb gondot - a pénzügyminiszterrel ellentétben - nem a kisvállalkozók számának megugrásában, hanem a folyamatosan növekvő munka- nélküliségben és a költségvetési kiadások 2005 óta tartó féktelen, átlagosan 9,7%-os éves növekményében láttam és látom ma is. A kormánykoalíció szakmai munkacsoportjainak ülésén vehemensen kiálltam amellett, hogy a reform elsősorban a rendszert egyszerűsítse, a vállalkozók adó- és járulékterheit lehetőleg ne növelje. Miután a Híd javaslatát, mely szerint a megbízási (alkalmi) szeződés- re dolgozókat legalább a létminimum összegéig mentesítsük az adózás és a járulékfizetés alól, szinte a második nekifutásra sikerült a szakmai csoporttal és a koalíciós politikusokkal elfogadtatni, feltételeztem, hogy a kisiparosokra vonatkozó módosítások tárgyalásakor is könnyű lesz a megállapodás. Sajnos, optimizmuson megalapozatlan volt. Két fontos területen nem a Híd elgondolása szerinti megállapodás született. Az egyik javaslatunk a járulékok adóköltségként való elszámolásának megóvása, a másik az adminisztratív terheket nagymértékben csökkentő, 40%-os átalányköltség megőrzése volt. Sajnos, ezeket a partnereink nem akceptálták. Mégis hiszek abban, hogy a reform- csomag több intézkedésének kedvező a hatása, melyek elsősorban a rendszer egyszerűsítésében, és a kötelező járulékfizetések minimumának csökkentésében mutatkoznak, hosszú távon mégis az egyéni vállalkozók számának növekedését eredményezik. Bindics Zsolt, a Híd gazdasági szakértője A fővárosi gépkocsikavalká- dot irányító rendőr jó ötven méterről ordít rám, menjek a távolabbi zebrához, ott méltóztassak átkelni az úton. Nem hallgatok rá, megyek az általam kiválasztott zebrán. Igaz, a közelben javában reparálják a villamossíneket. Dühösek a melósok, hogy az a rohadt munka nem megy gyorsabban, mert közeledik a nagy nap, a jégkorong-világbaj- nokság nyitóünnepsége. Ezért a nagy káosz a pozsonyi vasúti fő- pályaudvar környékén (is). Már nem lehet énekelgetni a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenést... Sokkal többet kell dolgozni, hogy kialakuljon egy valamirevaló kép a városba érkezők előtt. Pozsonyban módfelett sok még a munka, s nem csupán a végső simítás. A városvezetés igen későn kezdett ébredezni. Mikortól is tudja ez az ország, hogy hokivilágbajnokságot rendez? Mikor kellett volna beindítani a gépezetet, hogy a hajrá ne fajuljon kapkodássá? De kedves volt a „ráérünk arra még” elv, hiszen a világbajnokság kezdetéig rengeteg az idő. Csakhogy az nem állt meg, elszaladt, alig tudtuk követni. Most meg a kapkodó szépítő, városdíszítő szándékba csaknem beleőrülnek a szervezők. Ezért ordítozik a rendőr, ezért figyelmeztet a vasútállomásön egy feszült ábrázatú vasúti munkás, hogy vigyázzak, a lejáróban meszelik a mennyezetet . Mindez a vébé miatt van, hogy ott enné meg a fene! Kellett idehozni, Szlovákiába a hokivilág élmezőnyét? Kellett! Miért nem vágtam ezt oda az ordítozó rendőrnek? Milyen klassz, hogy hoki-világbajnokság házigazdája Szlovákia. Milyen szuper, hogy itt találkoznak a sportág klasszisai... A villamossíneket cserélőknek odaszólok, hogy jól jön ez a vébé, különben ki tudja, mikor érné meg a váltást az agyonkoptatott sínpár. Bólogatnak. A plafont mázolóknak is megjegyzem, kell ez a vébé. Ők nem annyira optimisták, mint a síneket váltók. Talán érzik, hogy kapkodva végzik munkájukat? Hogy rengeteg a tennivaló a megnyitóig? De jó, hogy lesz vébé Pozsonyban, dünnyögöm. Mindjárt más a pályaudvari plafon szép fehéren... Gondolt volna-e valaki a felújításra, ha nincs ez a nyavalyás vébé?! Susla Béla OLVASÓI LEVEL Kezdő munkanélküli Munkanélküliségem első napjaiban beiratkoztam egy nyelviskolába, nekiestem fényesre glancolni a lakást. Élveztem, hogy reggelente nem a vekker hangjára ébredek. Bejelentkeztem néhány munkaközvetítő ügynökséghez, s abban reménykedtem, karácsonyig nem kapok munkát, hogy egy kicsit kiélvezzem az édes semmittevést. A barátok, ismerősök biztattak: nem hagyunk magadra, találunk számodra munkát. Eljött a karácsony, elmúlt az év első három hónapja, javában telik a negyedik is, s én kénytelen vagyok azzal szembesülni, ami ellen hónapokon át tiltakoztam: ötven fölött majdnem lehetetlen munkát találni. Kerülöm az ismerősöket, főleg két gyakori kérdés, illetve megjegyzés miatt. Az egyik: Na, van már munkád? A másik: Te olyan ügyes vagy, biztosan találsz valamit. Ezeket hallván sikítani tudnék. Azt is szeretem, ha valaki jóindulatúan megkérdezi, elküld- tem-e már valahová az életrajzomat. Rerldíthetetlenül küldözgetem még olyan helyekre is, ahol leépítés folyik. Bárhová megyek, mindig viszek magammal néhány példányt. Hátha... Az internetes munkaközvetítők dílereket, biztosítási ügynököket, esetleg számítás- technikusokat és elárusítókat keresnek. Felelős pozíciókban lévő barátaim tanácstalanul tárják szét kaijukat: nem tudnak segíteni. Nem gondolták, hogy ennyire rossz a helyzet. Nekem kell őket nyugtatgatnom, hogy még nincs minden veszve. Az utcára került volt kollégákkal összeülünk néha, elújságoljuk egymásnak, ki mire jutott. Egyelőre senki sem jutott semmire. Néhányan a betegállományt választották, néhányan angolos nyugalommal várnak, néhányan zúgolódnak. Csak ketten vagyunk, akik még kitartunk eredeti elképzelésünk mellett, hogy előbb-utóbb elhelyezkedünk. Néhány évvel fiatalabb volt kolléganőm most végzi a közgazdasági egyetemet levelező tagozaton. Az államvizsga után angol nyelvtanfolyamra szeretne beiratkozni, s néhány szakmai tanfolyamra is. Az idősebbek ironikusan jegyzik meg: Mire mindent végigtanulsz, elmúlsz ötven, és diplomával az asztalfiókban, nyelvtudással felvértezve, a legfrissebb számviteli ismeretek birtokában várhatod, mikor mehetsz nyugdíjba. Fiala Ilona
