Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-14 / 87. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 14. Tippverseny 19 Tippelők Új Szó-fociligája: már hét ponttal is nyerni lehetett a 20. fordulóban, a góltotós mérkőzést ötvenöt versenyző találta el Czékus Irén már két fronton is vezet A 20. fordulóban már hét ponttal is nyerni lehetett, a díj végül a vékei Tudja Gézáé lett, aki hat versenyző közül a legszerencsésebbnek bizonyult. Tippelőink többsége három, kettő, vagy egy pontot szerzett, a góltotót viszont ötvenötén eltalálták, tehát nem ez a mérkőzés okozta a legnagyobb fejtörést. Az összetett versenyben továbbra is a marcelházai Czékus Irén vezet, aki a második helyen álló ipolyszakállosi Zimerman Annamáriával együtt kissé elhúzott a mezőnytől. Czékus Irén az ösz- szetett verseny mellett már a tavaszi idény rangsorát is vezeti, miután megelőzte a madari Tóth Istvánt, és a harmadik helyre szorította a lévai Nagy Želmírát. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 123 pontos Czékus Irén, Marcelháza 121 pontos Zimerman Annamária, Ipolysza- kállos 115 pontosak Bartek Margit, Pózba; Čenger Béla, Léva; Gál Krisztián, Nána; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva 114 pontosak Fógel Dávid, Ipolyság; Lőrincz László, Érsekújvár; Mézes Márta, Királyrév 113 pontosak Bartek Krisztián, Pózba; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Molnár Lajos, Szalka; Roskó Mihály, Tardoskedd 112 pontosak Bráz Andrea, Tornaija; Soós Róbert, Nagybodak 111 pontosak Orlai Ottó, Ipolyság; Pongrácz Anna, Feketenyék; Roskó Róbert, E HETI NYERTESÜNK A huszadik fordulóban hat hétpontos szelvény érkezett szerkesztőségünkbe, így a nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a vékei Tudja Gézának kedvezett. Nyereménye egy 20 euró értékű könyv. Gratulálunk! A díjat postán küldjük el. A GYŐZTES SZELVÉNY A vékei Tudja Géza 7 pontos szelvénye 1. ŠTK Šamórín-PŠC Pezinok 1 2. V. Kapušany-Haniska X 3. Tešedíkovo-FK Zl. Klasy 2 4. Zemné-Imeľ 2 5. Gemer-Tornal’a 1 6. Borša-V. Horeš 1 7. M. Dvomíky-Štvrtok n/O. 1 . 8. Sv. Peter-Zem. Olča 1 9. Mostová-Kráí. Brod 1 10. Levice-KFC Komárno 1:0 Tardoskedd; Struhár Péter, Csata; Szolik Krisztina, Keszegfalva; Tóth Mária, Nagymegyer; Tóth Zoltán, Madar 110 pontosak Győri Zoltán, Nádszeg; Harcsa Sándor, Guta; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Kis Péter, Bátorkeszi; Kovács Tamás, Rété; Soós József, Nagybodak; Tenczel Csilla, Ipolybél; Vörös Claudia, Nyárasd 109 pontosak Ásványi György, Fél; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Németh Ödön, Dióspatony; Öllé Sándor, Felsőszeli; Szekeres János, Kürt; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 108 pontosak Bubenko András, Buzita; Bugár Attila, Felsővámos; Bukai Lambert, Pozsony; Csókás Ferenc, Izsa; Farkas Ferenc, Gútor; Gömöri Klára, Perbete; Kozics Zoltán, Illésháza; Méry Imre, Fél; Nagy István, Sajószentkirály; Németh Zsolt, Alistál; Orlai Boglárka, Ipolyság; Roskó Péter, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Tamási József, Dunaszerdahely; Zsiduliak Péter, Ipolyság 107 pontosak Árgyusi János, Negyed; Bálint Magdolna, Nagykér; Bálint Tamás, Nagykér; Bölcskei László, Gellér; Dubická Angéla, Dióspatony; Gatyás János, Perbete; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Izsmán Péter, Bős; Kapa Zoltán, Tesmag; Németh Benő, Alistál; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Szolik Róbert, Keszegfalva; Tamási György, Dunaszerdahely; Tóth Béla, Baracska; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Tóth Róbert, Fűs; Uzsák Norbert, Perbete 106 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Bar- talos János, Lég; Bugár Vilmos, Pozsonyeperjes; Ferencz Margit, Hidaskürt; Gömöri Anna, Perbete; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Okolinszký Gábor, Szenese; Okolinszký Ingrid, Szenese 105 pontosak Büás József, Dunaszerdahely; Borsá- nyi Tibor, Nemesócsa; Czibula Zsuzsanna, Farkasd; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Gatyás Terézia, Perbete; Gömöri László, Perbete; Hegyi Sarolta, Jóka; Kristóf Vivien, Alistál; Öllé Tímea, Gúta; Pupkai Piroska, Dunaszerdahely; Santúr Ottó, Komárom; Struhár Tibor, Csata; Trencsik László, Marcelháza 104 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Antalík Imre, Érsekújvár; Fógel Icka, Ipolyság; Gáli Miklós, Nyékvárkony; Geleta Ferenc, Hetény; Hajdúk Petronella, Nagykapos; Komjáti Lajos, Füss; Tudja Géza, Véke; Veres János, Nagykér 103 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Antalík Imréné, Érsekújvár; Kürti József, Keszegfalva; Molnár Attila, Somorja; Molnár Terézia, Komárom; Obertol Noémi, Búcs; Soós Lajos, Baka; Tóth István, Madar; Vanya József, Tardoskedd; Vími Emília, Nagymegyer 102 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint István, Nagykér; Balog Richárd, Bős; Farkas Renáta, Gútor; Gubany András, Oroszka; Győri András, Nádszeg; Győri Péter, Nádszeg; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Lőrincz Mária, Érsekújvár; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Obertol Éva, Búcs; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Vass Botond, Balóny A 20. F0RDUL0 ELMEZ0NYE 7 pontosak Bartha István, Léva; Danczi József, Érsekújvár; Kucsora Béla, Lakszakállas; Molnár Margit, Szalka; Szőke Patrik, Nagykér; Tudja Géza, Véke 6 pontosak Almási László, Csata; Bugár Tibor, Tallós; Czékus Irén, Marcelháza; Durda László, Rimaszombat; Farkas Ferenc, Gútor; Fógel Ábel, Ipolyság; Gál Krisztián, Nána; Győri András, Nádszeg; Molnár Antal, Komárom; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva; Struhár Péter, Csata; Uzsák István, Ko35 pontos Czékus Irén, Marcelháza 34 pontos Tóth István, Madar 32 pontosak Fazekas Gábor, Negyed; Nagy Želmíra, Léva; Struhár Péter, Csata; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos 31 pontosak Fógel Ábel, Ipolyság; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Öllé Sándor, Felsőszeli; Zahorcsek Zoltán, Perbete 30 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Ásványi György, Fél; Čenger Béla, Léva; Czibula Zsuzsanna, Farkasd; Gömárom; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos 5 pontosak Ásványi György, Fél; Bagócsi István, Sáró; Bartek Denisa, Pózba; Bezúr Imre, Gúta; Fógel Dávid, Ipolyság; Hajdúk Petronella, Nagykapos; Harcsa Sándor, Gúta; Herold Árpád, Nagyabony; ifj. Fügedi László, Szilas; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Küácskó Ignác, Királyrév; Kiss Ernő, Kamocsa; Kristóf József, Alistál; Méry Imre, Fél; Okolinszký Gábor, Szenese; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Roskó Róbert, Tardoskedd; Sági Gábor, Bős; Soós Róbert, Nagybodak; Szatmári Ernő, Madar; Szekeres János, Kürt; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Valkó László, Érsekújvár; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Zsiduliak Mária, Ipolyság 4 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Antalík Imréné, Érsekújvár; Bakos Éva, Demő; Fazekas Gábor, Negyed; Fógel Andrea, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Gömöri Anna, Perbete; Hegyi Sarolta, Jóka; Hrbatý József, Málas; id. Fügedi Aladár, Bogya; ifj. FügeA TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE móri Klára, Perbete; Méry Imre, Fél; Tudja Géza, Véke; Zsiduliak Mária, Ipolyság; Zsiduliak Péter, Ipolyság 29 pontosak Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Margit, Pózba; Danczi József, Érsekújvár; Gál Krisztián, Nána; Gubany András, Oroszka; iíj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kucsora Béla, Lakszakállas; Lőrincz László, Érsekújvár; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva; Mózes Ferenc, Olgya; Németh Ödön, Dióspatony; Okolinszký Gábor, Szenese; Öllé Tímea, Gúta; Orlai Zsófia, Ipolyság; Roskó Magdolna, Tardoskedd; Soós József, Nagybodak; Soós Róbert, Nagybodak; Szekeres János, Kürt; Szolik Róbert, Keszegfalva 28 pontosak Antalík Imréné, Érsekújvár; Árgyusi János, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Farkas Ferenc, Gútor; Hajdúk Robin, Nagykapos; Hegyi Sarolta, Jóka; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Komjáti Lajos, Füss; Molnár Attila, Somolja; Orlai Ottó, Ipolyság; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Roskó Péter, Tardoskedd; Roskó Róbert, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Szolik Krisztina, Keszegfalva; Tamási György, _Dunaszerda- hely; Tamási József, Dunaszerdahely; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Tóth Mária, Nagymegyer; Trencsik László, Marcelháza 27 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint Magdolna, Nagykér; Barabás Erik, di Aladár, Bogya; ifj. Ledeczky Vince, Nemesócsa; iíj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Lőrincz László, Érsekújvár; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Mészáros György, Csallóköznádasd; Molnár Lajos, Szalka; Nagy Angelika, Felsőpatony; Németh Ödön, Dióspatony; Obertol Éva, Búcs; Orlai Ottó, Ipolyság; Pekaj Marian, Kéménd; Pekaj Ödön, Kéménd; Pongrácz Anna, Feketenyék; Szabó Ákos, Gúta; Szabó Eleonóra, Csata; Takács Endre, Bogyarét; Tenczel János, Ipolybél; Tóth Zoltán, Madar; Vanya József, Tardoskedd; Villant Ervin, Ipolynagyfalu Deáki; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bráz Andrea, Tornaija; Bugár Attila, Felsővámos; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Dávid, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Geleta Ferenc, Hetény; Győri Zoltán, Nádszeg; Jurík János, Tallós; Kozics Zoltán, Illésháza; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Molnár Antal, Komárom; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Terézia, Komárom; Németh Benő, Alistál; Obertol Noémi, Búcs; Ondró Ernő, Kéménd; Orlai Boglárka, Ipolyság; Struhár Tibor, Csata; Száraz István, Nagykér; Szőke Patrik, Nagykér; Tóth István, Lakszakállas; Vanya József, Tardoskedd; Veres János, Nagykér; Villant Ervin, Ipolynagyfalu; Vími Emília, Nagymegyer 101 pontosak Dobos István, Nagytárkány; Fógel Ábel, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Hrbatý József, Málas; id. Ligárt József, Rimaszécs; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Kilácskó Ignác, Királyrév; Kis Erika, Bátorkeszi; Kristóf József, Alistál; Nagy Attila, Alsószeli; Stambauer György, Ebed; Szabó Vilmos, Vága; Tóth Ilona, Baracska 100 pontosak Bezúr Imre, Gúta; Danczi József, Érsekújvár; György Mihály, Martos; Hegyi János, Jóka; ifj. Farkas Tibor, Ekecs; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kovács Júlia, Nádszeg; Molnár Margit, Szalka; Nagy Angelika, Felsőpatony; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Száraz István, Nagykér; Tóth Tibor, Zsigárd 99 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Durda László, Rimaszombat; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Luky Zoltán, Zselíz; Magát Szabina, Ipolyság; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Mézes Tibor, Királyrév; Molnár Antal, Komárom; Molnár István, Tejfalu; Mózes Ferenc, Olgya; Ondró Erzsébet, Kéménd; Szatmári Ernő, Madar; Szlama Angelika, Keszegfalva; Takács Irén, Lakszakállas 98 pontosak Czita Béla, Nagykeszi; Görföl Sándor, Nagyfódémes; Kiss Ernő, Kamocsa; Kmefo József, Málas; Kovács Ferenc, Dunaszerdahely; Lakatos László, Ekel; Takács Endre, Bogyarét; Takács Vilmos, Lakszakállas; Vaszily László, Komárom 97 pontosak Bugár Margit, Pozsonyepeijes; Csicsay László, Medve; Diósi Ószkár, Komárom; Fógel Andrea, Ipolyság; Guzmická Dana, Nagykér; ifj. Izsmán Hajnalka, Bős; Kocsis Etelka, Komárom; Mészáros György, Csallóköznádasd; Molnár Gyula, Nagyölved; Ondró Ernő, Kéménd; Orlai Irén, Ipolyság; Pekaj Marian, Kéménd; Rácz Dávid, Nagyölved; Sárkány Attila, Nádszeg; Straka Sándor, Felsőpatony; Takács László, Fámád; Tóth István, Lakszakállas; Udvardi Ilona, Bátorkeszi; Zsiduliak Mária, Ipolyság 96 pontosak Álló József, Béke; Borsányi Béla, Madar; Bugár Edith, Tallós; Hajdúk Robin, Nagykapos; Jurík János, Tallós; Orlai Zsófia, Ipolyság; Ölvedi György, Párkány; Petényi Ferenc, Ipolynyék; UgrockýBéla, Somorja Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. A teljes listát honlapunkon (www.ujszo.com) tekinthetik meg. A helyes tippszelvény TIPPELŐK 20 ÍJ SZÓ-FOCI LIGÁJA I Sor- 1 szám ; Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp i. ŠTK Šamorín-PŠC Pezinok 2. L. Ny. x 1 2. V. Kapušany-Haniska 4. L. K. D. x 2 3. Tešedíkovo-FK Zl. Klasy 5. L. Ny. D. 2 1 4. Zemné-Imeľ 5. L. Ny. K. X X 5. Gemer-Tomaľa sna s 2 6. Borša-V. Horeš 5.L. K.Dk. (2 1 7. M. Dvomíky-Štvrtok n/O. TB-DS 2 X 8. Sv. Peter-Zem. Olča TB-KN 1 1 9. Mostová-Kráľ. Brod TB-GA 2 1 10. Levice-KFC Komárno 4. L. Ny. Dk. 1:0 1:1 A 20. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. ŠTK Šamorín-PŠC Pezinok 1:1 (a helyes tipp: X) 2. V. Kapušany-Haniska 1:1 (X) 3. Tešedíkovo-FK Zlaté Klasy 1:4 (2) 4. Zemné-Imeľ 1:1 (X) 5. Gemer-Tomaľa 1:0 (1) 6. Borša-V. Horeš 0:1 (2) 7. M. Dvomíky-Štvrtok n/O. 3:5 (2) 8. Sv. Peter-Zem. Olča 2:0 (1) 9. Mostová-Kráľ. Brod 1:3 (2) 10. Levice-KFC Komárno végeredmény 1:0