Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-02 / 77. szám, szombat
SZALON 2011. április 2., szombat 5. évfolyam, 13. szám Nagy Lajos akkor is nagyhatalommá tette hazánkat, ha annak partjait nem mosták uralkodása alatt három tenger hullámai... Tévhitek és félreértések Két könyv, amelyben látszólag csak két dolog közös: a százas szám és a történelem. A100 történelmi tévhit és a 100 nap fotókrónikája mégis több helyen összecseng. KISS TIBOR NOÉ Kevés ország létezik, ahol annyit foglalkoznának a múlttal, s ahol a történelmi ismereteknek olyan komoly jelentőséget tulajdonítanának, mint Magyarországon. S bár egy történelem érettségi vizsgán alighanem azok sem csúsznának át, akik hitük szerint tökéletesen tisztában vannak a Horthy- vagy éppen a Kádár-korszak bűneivel, azt azért mindenki tudja, hogy Nagy Lajos király uralkodásának idején Magyarország partjait három tengermosta,hogyadéli harangszó a nándorfehérvári győzelem dicsőséges emlékét hirdeti, és hogy Szent István a pápától kapta a Szent Koronát. Arról nem is beszélve, hogy Hitler szobafestő volt, az észak-amerikai indiánokat kiirtották, Néró pedig felgyújtotta Rómát. Pedig ezek mind csak tévhitek - ahogy ez kiderül Hahner Péter könyvéből is. Hahner Péter 1985 óta tanít a pécsi egyetemen, ahol az elmúlt tíz évben az Újkortörténeti Tanszéket vezeti. Fő kutatási területe a francia forradalom, de írt könyvet az Egyesült Államok elnökeiről is, s rendszeresen publikál a Rubicon nevű történelmi szaklapban. A 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod című munkája 2010-ben jelent meg az Animus Kiadónál. Legújabb könyve legkevésbé a történészek számára érdekes, a 100 történelmi tévhit inkább a tudományos ismeretterjesztést szolgálja. Hahner a tényekre alapozva, néhány ezer karakteres miniesszékben cáfolja meg azokat az állításokat, amelyeket máig szokás készpénznek venni. A történelmi hiedelmek persze nemcsak műveletlenségből vagy szándékos ferdítésből eredhetnek. Szemléletes példa erre az a legenda, mely szerint Magyarország határai Nagy Lajos uralkodása idején három tengerig (Adriai-, Balti- és Fekete-tenger) is elértek. Maga Petőfi Sándor is hivatkozott erre a „tényre” A hazáról című versében: „Oh nagy volt hajdan a magyar, / Nagy volt hatalma, birtoka; / Magyar tenger vizében húnyt el / Éjszak, kelet s dél hullócsillaga.” Pedig csak az Adriai-tenger stimmel, mert bár Nagy Lajos 1370-ben megkapta a lengyel koronát, uralkodása időszakában a Német Lovagrend állama elzárta Lengyelországot a tengerparttól. (Ahogy egyébként ez az általános iskolások vonatkozó tankönyveiben is szerepel...) Elsőre meglepőnek tűnik Du- govics Titusz létezésének cáfolata is. Hahner ismertetése szerint a XV. században több szerző is megemlített olyan eseteket, amikor egy várvédő magával rántotta a mélybe az ellenség zászlaját kitűzni igyekvő katonát. Ráadásul az újabb kutatások egyre inkább valószínűsítik, hogy Dugovics Titusz nevű személy nem is létezett - a hőst Kisfaludy Sándor és Vörösmarty Mihály is „névtelen vitézként” emlegette. S hogy mi a legvalószínűbb megoldás? A19. század elején „egy vitatott nemességű család őrá hivatkozva próbálta megszilárdítani tekintélyét”. A könyv mottóját Hahner Francis Bacontői kölcsönözte: „Könnyebben elhisszük azt, amit igaznak óhajtunk... Száz meg száz, gyakran fel sem ismerhető módon torzítja el és fertőzi meg értelmünket az érzelem. ..”. De a történelmi emlékezetet nemcsak érzelmek, hanem gyakran aktuálpolitikai szempontok is alakítják. Nem véletlen, hogy a ma Dugovics Tituszként ismert névtelen hőst először egy cseh történetíró, Johannes Dubravius említette meg. Mondanunk sem kell: Dubravius szerint az ismeretlen katona cseh származású volt... S persze a „politikai beavatkozásra” jó példa a marxista történelemszemlélet is, amelynek „szépítéseire” Hahner ezúttal sem mulasztja el felhívni a figyelmünket, vagyis többek között az sem igaz, hogy - s itt a könyv egyik fejezetének címét idézzük - Lenin humanista volt, a kommunista kísérletet Sztálintette tönkre. Egy keserű megjegyzést érdemel, hogy a szerzőnek már az előszóban magyarázkodnia kell. A történelmi tényekre való hivatkozás ugyanis - lásd Dugovics Titusz esetét - olyan „deheroizálás”, amit sokan a nemzeti hagyományok arcul- csapásának tekintenek. Dugovics Titusz létezésének - tudományos kutatásokon alapuló - megcáfolása sokak szemében nem más, mint nyílt támadás a nemzeti öntudat ellen. Pedig a múltunkra nemcsak azért lehetünk büszkék, mert az dicsőséges és szeplőtelen, a múlt még akkor is a miénk, ha lapjain találunk sötét foltokat. Pláne, ha a túlzásnak és a szépítésnek nincs értelme: „Nagy Lajos akkor is nagyhatalommá tette hazánkat, ha annak partjait nem mosták uralkodása alatt három tenger hullámai” - írja a bevezetőben Hahner Péter, s milyen igaza van. Csak az elismerés hangján szólhatunk egy másik kiadványról is, a 100 nap fotókrónikája című könyvről. A vaskos, több mint 300 oldalas, több száz képet tartalmazó kötet anyagát a National Geographic Society és a Getty Images állította össze. A képanyag nagy része exkluzív, azaz először jelent meg a széles nyilvánosság előtt. A téma az alcím (Az emberiség történetének nagy pillanatai) alapján elsőre túl nagyléptékűnek tűnik, azonban hamar kiderül, hogy ezúttal nem túloztak a szerkesztők, akik „az elmúlt másfélszáz esztendő 100 felejthetetlen eseményét szemelték ki” maguknak. A könyv egyik hagy erénye, hogy a válogatás a lehető legszélesebb spektrumot öleli fel. Természetesen megtaláljuk az utóbbi másfél évszázad legfontosabb történelmi eseményeihez kapcsolódó fotókat a Holdra szállástól a Mount Everest meghódításáig, a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításától a berlini fal lebontásáig. A huszadik század vérrel írt története alapján nem csalódnak, akik sokkoló fotókra kíváncsiak. A fekete füstfelhő Pearl Harbornál (1941), a kalkuttai utcán fekvő holttestekből lak- mározó keselyűk (1947), az utolsó fekete himlős beteg mosolya (1977), a World Trade Center (2001) és New Orleans maradványai (2005) - megannyi felkavaró kép. Ez azonban csak a felszín, a kiadvány ugyanis - szerencsére - nemcsak jól kiválogatott hatásvadász képek halmaza. Minden eseménnyel kapcsolatban olvashatunk egy rövid, tömör, igényes ismertetőszöveget, emellett korabeli dokumentumokat és a szemtanúktól származó idézeteket, valamint a fényképezés technikájára vonatkozó megjegyzéseket is találunk. Az esszék nemcsak a „kötelezőt hozzák”, hanem olyan kontextusokat is felvillantak, amelyek elgondolkodtatják az olvasót. Nick Yapp írásai lépten- nyomon arra figyelmeztetnek, amire Hahner Péter könyve is felhívja a figyelmet: még a leg- triviálisabbnaktűnő „történelmi tények” mögött is ellentmondások feszülnek. Kiváló példa erre az Eiffel-toronyra vonatkozó fotósorozat. Az épület mára Párizs, sőt Franciaország egyik szimbólumának számít, miközben az építkezés ténye komolyan megosztotta a korabeli közvéleményt: „Tiltakozni jöttünk az ellen, hogy fővárosunk kellős közepén felépítsék a teljességgel haszontalan és ormótlan Eiffel-féle tornyot” - olvas- hatjuka49. oldalon. Ä kötetben se szeri, se száma az olyan történeteknek, amelyek árnyalják a képet egy-egy történelmi eseménnyel vagy személyiséggel kapcsolatban. Az idősebbek például még emlékezhetnek arra, hogy a római katolikus egyház így figyelmeztette híveit: „Óvakodjatok Elvis Presleytől!” A Wounded Knee- nél lezajlott mészárlásról viszont a legtöbben talán még nem is hallottak. 1890-ben ötszáz amerikai katona lemészárolt egy 350 főből álló lakota tábort, az áldozatok többsége nő és gyermek volt. Az események előzménye az volt, hogy a „szellemtáncot” járó indiánok szertartásáról (amely pusztán vallási jellegű volt) a katonák azt hitték: harci tánc. A történelem nemcsak tévhitek, hanem félreértések sorozata is egyben... Érdekes adatokban sincs hiány, a 100 nap fotókrónikája című kötetből mindenki kedvére mazsolázhat. Talán az sem közismert, hogy a Ford T-modelljé- nek tervezői között magyar mérnököket is találunk Galamb József és Farkas Jenő személyében. A gyártósor létrehozása pedig William C. Klanntól ered, aki egy vágóhíd láttán jutott arra a következtetésre, hogy „nemcsak a bontást, hanem az összeszerelést is lehetne futószalagon végezni”. A milliónyi apró tény mellett azonban a lényeg mégis a képekben rejlik - a könyvet akár órákig lapozgathatjuk anélkül, hogy megunnánk. Ennél többet nem is várhatunk tőle. Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1859) (Kép: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
