Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-13 / 86. szám, szerda

16 Régió-SZÜLŐFÖLDÜNK-HIRDETÉS ÚJSZÓ 2011. ÁPRILIS 13. www.ujszo.com Egy fotós életében gyakoriak a váratlan, humoros vagy éppen kínos pillanatok - főleg, ha pikáns felvételek kerülnek elő Minden napra megvan a feladat A fényképezést hobbifo­tósként kezdte. Mára a fotózás és a fényképké­szítés a megélhetést je­lenti neki és családjának. A nyolcvanas években - amikor a színes fotó még ritkaságnak számított - otthoni körülmények között saját berendezés­sel hívta elő a színes fel­vételeket. A digitalizáció berobbanása viszont a minőség rovására ment - állítja Valkó János fotós. GULYÁS ZSUZSANNA ,A klasszikus filmtekercsek­nél az emberek jobban átgon­dolták a képkompozíciót. Most a többség meggondolatlanul kattogtat, és sajnos a mennyiség a minőség rovására ment. Ré­gebben igazi szertartás volt, amikor egy-egy nevezetesebb évforduló vagy fontosabb ese­mény kapcsán a család elment a fényképészhez, hogy megörö­kítsék a pillanatot. Mára ez szin­te teljesen kiment a divatból. Pont úgy, ahogy a klasszikus fo­tók is. Az emberek többsége már digitális formában tárolja a fényképeket. Egyre kevesebb a klasszikus értelemben vett csa­ládi fotóalbum, amit nagyszüle- ink korában még előszeretettel lapozgatott a család apraja és nagyja”-mondja János. Volt egyszer egy garzon Fotózással és fényképkészí­téssel a nyolcvanas évek ele­jén, a katonaság után kezdett foglalkozni. Kezdetben csak kisegítőként dolgozott egy párkányi fényképésznél, akitől .elleste a szakma alapjait. Ké­sőbb különféle szakfolyóira­tok, könyvek és tanfolyamok segítségével bővítette ismere­teit. „Ekkor még otthoni kö­rülmények között, egy tizenki­lenc négyzetméteres garzon­ban dolgoztam. A fényképek előhívásának csak este tudtam nekifogni, miután Alenka, a fe­leségem és a gyerekek elmen­tek aludni. Később vettünk egy öreg családi házat a belváros­ban, de a stúdiót csak a kilenc­venes évek közepén nyitottam meg. Sokáig csak mellékállás­ban fotóztam, napközben a pa­pírgyárban dolgoztam. Miután leégett az üzem egy része, és kényszerszabadságra küldtek, úgy döntöttem, nem megyek vissza a gyárba” - meséli. Fekete-fehérből színes lett a világ Szinte hihetetlennek tűnik, de néhány éve akár hónapokat is kellett várni arra, hogy kiderül­jön, milyenek lettek a klasszi­kus, filmtekercses fényképező­géppel készített fotók., JK nyolc­vanas években a fényképészek többsége a beadott filmteker­cseket egy központi gyűjtő­helyre küldte. így heteket, sőt akár hónapokat is kellett várni a fényképekre. A fotósok többsé­gének nem volt megfelelő fel­szerelése nagyobb mennyiségű felvétel előhívásához. Nekem sikerült összeállítanom egy Legközelebb Duba Gábor röntgenasszisztenst mutatjuk be. olyan szerkezetet, amellyel ezt otthoni körülmények között is meg tudtam oldani” - teszi hoz­zá János. Ritkaságnak számított a színes fénykép is. ,JK cseh, orosz és magyar színes filmte­kercsek mellett csak a rossz minőségű kelet-német filmek­hez lehetett hozzájutni. A rend­szerváltás után azonban a színes fotók lassan kiszorították a feke­te-fehér fényképeket. A válto­záshoz nekem is alkalmazkod­nom kellett. Mivel a színes fil­mek előhívására alkalmas fel­szerelés drága volt, egy saját magam által gyártott műszerrel hívtam elő a színes filmeket” - emlékezik János. És jött a digitalizáció... A következő nagy változást a digitalizáció hozta. „Tíz éve in­dult el ez a folyamat, ami véle­ményem szerint a minőség rom­lását eredményezte. Ma már nem jelent gondot a felvételek azonnali visszanézése, a digitá­lis fényképezőgépek rengeteg lehetőséget rejtenek maguk­ban, mégis egyre silányabb fo­tók készülnek. Régebben az em­berek jobban végiggondoltak egy-egy képkompozíciót, hiszen egy filmtekerccsel általában csak24vagy36 felvételt lehetett készíteni. Ma kedvünkre kattog- tathatunk, s talán ezért nem fi­gyelünk eléggé arra, hogy jó fel­vételeket készítsünk” - véli. Já­nos és felesége, Alenka közel húsz éve vezeti családi vállalko­zásként a párkányi fotóstúdiót. „Mióta a gyerekek kirepültek otthonról - mindketten ma­gyarországi középiskolát válasz- tottak-elvileg jutna időnk a szó­rakozásra is, de a gyakorlat egé­szen más. Sokszor napi 12 órát dolgozunk, mégis egyre keve­sebbet hoz a konyhára a fényké­pezés. De nem aggódom amiatt, mit hoz a holnap. Nem töpren­gek a jövőn, hiszen minden nap­ra megvan a feladat, amit meg kell oldani” - állítja János. Pult alatti fotók Fotósként őt is érik váratlan, humoros vagy kínos pillanatok. „Néhány éve viszonylag gyak­ran előfordult, hogy a pult alatt ádtunk át bizonyos fotókat. Fő­leg a szolgálatukat itt töltő ka­tonáknak. Gyakoriak voltak a pikáns, esetenként az ízléste­lenség határát súroló felvételek. Ma ilyesmivel ritkán találko­zunk. Gyakran előfordul vi­szont, hogy a digitális fényké­pezőgépek memóriakártyájáról váratlan képek bukkannak elő. Az emberek többsége ugyanis elfelejti vagy nem tudja, hogy a fényképezőgép memóriája őrzi a törölt felvételeket is” - jegyzi meg a fotós. Humoros pillana­tokból sincs hiány a stúdióban. „Egy alkalommal egy fiatal pár jött hozzánk. Esküvői képeket A fotózás számára nem munka, hanem életforma (Képarchívum) akartak rendelni. Kiraktunk elé­jük néhány mintát. A vőlegény arca egyszer csak elvörösödött, a menyasszonyé elfehéredett, ugyanis az egyik mintafotón éppen a leendő ara volt a koráb­bi férjével. A helyzet végül meg­oldódott, a kínos csendet a vő­legény nevetése törte meg. Az eset számunkra is tanulságos volt: azóta nyomon követjük azoknak a fiatal párok sorsát, akik velünk készíttetik el eskü­vői képeiket” - tette hozzá mo­solyogva a feleség.

Next

/
Thumbnails
Contents