Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-13 / 86. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Leállították a Szlovákia elleni eljárást Pozsony. Az Európai Bizottság leállította Szlovákia elleni eljárását, melyet tavaly azért indított, mert az ország nem készítette el a biológiailag lebomló hulladékok csökkentéséről szóló nemzeti stratégiát. Ha nem teljesítettük volna korábbi vállalásunkat, a bizottság 725 ezer eurós büntetést adhatott volna Szlovákiának. A stratégia része lesz a hulladékokról szóló új törvénynek. (SITA) Slota, Spišiak, és a magyar szál Pozsony. Tovább folytatja hadjáratát Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány ellen Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Azzal gyanúsítja a rendőrfőnököt, hogy ő, vagy környezetéből valaki telefonált Sátor Lajost, akit a rendőrség körözött, hogy meneküljön el, amikor épp el akarták fogni. „Senki sem állítja, hogy egyenesen Spišiak volt az, de vannak bizonyos erre utaló jelek” - mondta Slota. Hozzátette, a duna- szerdahelyi rendőrök azt mondták neki, Spišiak ismerte a Pá- pay-klánt, Sátor Lajost, és a nemrégiben megtalált Reisz fivéreket is. Slota szerint Spišiak kötődése Magyarország irányában mélyebb, mint ahogy azt gondolnánk. „Noha szép szlovák vezetékneve van, nagyon távol áll a szlovákságtól. Mire elmond egy összefüggő mondatot, addig az ember megszül két fókát”-mondta Slota. (SITA) 900 eurónkba került a rossz jelölés Pozsony. Ján Stano, akit az SaS múlt héten jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatói posztjára, április 1-jétől alkalmazottja az NBÚ-nak. Richard Sulik pártelnök elmondása szerint az ő kérésükre vette fel František Blanárik távozó igazgató, azért, hogy „beletanuljon a szakmába”. Miután hétfőn a koalíciós pártok elutasították Stano jelölését, Sulik bejelentette, a hónap végén távozik a hivatalból. Havi fizetése 900 euró. (SITA) Sme TV a UPC-nél Pozsony. Tegnaptól már a UPC kábeltelevízió kliensei is nézhetik a Sme napilap tévéadását. A 60 perces adást minden nap este tíztől nézhetik a UPC információs csatornáján - új adás minden kedden lesz, a többi napon csak ismétléseket tesznek közzé. (SITA) Megégett a 18 éves sofőr Gemyőpuszta. Tragikus baleset történt tegnap reggel a rimaszombati járásbeli Gernyőpusztán (Bottovo). Egy Mercedes kamion sofőrje átment a szemközti sávba és összeütközött egy szabályosan közlekedő Favorittal. A kocsi az árokba borult, kigyulladt és 18 éves sofőrje bennégett. A kamion egy fának ütközött és felborult, sofőrje életét vesztette. (TASR) Ismét felmerült az étkezési utalványok megszüntetése, vegyes az ötlet fogadtatása Pénzt vagy ebédjegyet? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ebédjegyek helyett pénzt kaphatnának az alkalmazottak Juraj Miškov (SaS) gazdasági miniszter szerint. Pontosabban lehetővé tenné a cégeknek, hogy válasszanak. Ha az alkalmazottak készpénzt kapnának, maguk dönthetnék el, mire költik azt, a munkaadók pedig megspórolnák az ebédjegyek körüli ügyintézés költségeit. Az étkezési utalványok forgalmazói természetesen ellenzik a javaslatot, szerintük ez negatívan hatna a lakosság egészségére. Az ebédjegyek helyett a pénzt ugyanis bármire költhetnék, így sokan feltehetően az ételen spórolnának. „Az emberek nem lennének rákényszerítve, hogy ebédre járjanak. Megszűnne az erre a célra fordított összegek célirányossága” - állítja Stefan Petrík, az utalványokat forgalmazók társulásának elnöke. A szakszervezetek sem rajonganak az ötletért, a cégek viszont igen. Egyes vállalatok ugyanis rengeteget költenek csupán az ebédjegyek kiosztásával kapcsolatos ügyintézésre a megrendeléstől a szétosztásig. A galántai Samsung például ezreket költ évente erre a célra. „Ha ezek a költségek megszűnnének, mindenki jobban járna, kivéve persze az ebédjegyek forgalmazóit” - állítja Anton Ondrej szóvivő. A Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének ügyvezető igazgatója, Róbert Kiéina szerint az ebédjegyek körüli komplikáció felesleges. „Mindenki maga döntse el, hogy mire fordítja a pénzt, amit megkeres” - érvel Kiéina. Miškov a munkatörvénykönyv készülő módosításába építené be a javaslatot. A törvénymódosítás gesztora, a munkaügyi minisztérium egyelőre elfogadta a javaslatot tárcaközi egyeztetésre. A pénzügyminisztériumnak viszont valószínűleg gondja (Peter Žákovič felvétele lesz vele, ugyanis az ebédje gyek helyett kifizetett pén; nem lenne sem adó-, sem já rulékköteles. Az efféle adóki A pozsonyi repülőtéri dolgozók szakszervezete béremelést követel a vezetéstől Sztrájk fenyeget a hoki-vb alatt Pozsony. Béremelést követelnek, ezért sztrájkkészültséget hirdettek a pozsonyi Štefánik reptér alkalmazottai és a zsarolástól sem riadnak vissza. ÖSSZEFOGLALÓ Azzal fenyegetőznek ugyanis, hogy ha nem sikerül egyezségre jutni a reptér vezetőségével, akkor éles sztrájkba kezdenek - éppen a jégkorong-világbajnokság idején. „Az utasoknak jelenleg nem kell attól tartaniuk, hogy a sztrájk miatt törölnék járatukat, a reptéri forgalom most zökkenőmentes” - árulta el érdeklődésünkre Dana Madunická, a fővárosi légikikötő szóvivője. A reptér és a szakszervezetek által aláírt kollektív szerződés, amely a bérezési kérdéseket is tartalmazza, idén szeptemberben jár le. Jelenleg zajlanak a tárgyalások az új szerződés részleteiről. „Amíg zajlanak a tárgyalások, korai bármilyen következtetéseket levonni. Nincs konfliktus a kollektív szerződés miatt, az alkalmazottak képviselőinek magatartása ezért meglepő” - nyilatkozta a szóvivő. Pavel Jánošík, a reptéri szak- szervezetek vezetője tegnap a TA3 hírtelevíziónak azt mondta: megelégelték, hogy az alkalmazottak bére az elmúlt három évben csak csökkent. A légikikötő vezetőségével szerinte fölösleges tárgyalni, mert eddig minden béremelési javaslatuk zátonyra futott. A fővárosi reptérnek 600 alkalmazottja van, a sztrájkkészültséget állítólag több mint 90 százalékuk támogatja. Az április 29-én kezdődő világ- bajnokság idején jelentősen megugrik az utasok száma a reptéren, így egy esetleges sztrájk komoly problémát jelentene; Jánošík nem akarta elárulni, meddig tart a készültség és mikor kezdenek sztrájkolni, (dem) Pártkatona ingatlanját bérli az adóhivatal Mikloš: Fico mer korrupciót emlegetni? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Iveta Radičová kormányfő tegnap lapzártáig nem hozta nyilvánosságra döntését a pártját érintő, hétfőn kirobbant ingatlanbérlési botrány kapcsán. Radičová tegnap késő délután találkozott az adóigazgatóságvezetőjével. Richard Sulik, az SaS elnöke elvárná a kormányfőtől, hogy ugyanúgy álljon a kérdéshez, mint annak idején a Liberális Ház ügyéhez. Tavaly ősszel az SaS képviselői egy ingatlant vettek, melyben a honatyák képviselői irodákat béreltek volna - így gyakorlatilag saját vállalkozásuknak fizették volna a bérleti díjat. Akkor Radičová etikátlannak nevezte a lépést, Sulíkék pedig visszakoztak. „Hagyom magam meglepni, hogyan dönt” - mondta a házelnök. Ivan Mikloš pénzügyminiszter tegnap az ügy kapcsán azt nyilatkozta, Robert Fico az utolsó, aki korrupciós ügyekben megszólalhat. Mikloš úgy véli, ha a kassai ingatlanbérlési ügy botrány, akkoraz Fico botránya, ugyanis a Smer jelöltjei által vezetett adóigazgatóság tavaly a választások előtt akarta aláírni a bérleti szerződést, ráadásul az akkori pályázaton nem a legolcsóbb ajánlat nyert. Mint arról tegnap beszámoltunk, az SDKÚ jelöltje által irányított adóigazgatóság az SDKÚ nyitrai járási elnökének cégével kötött ingaüanbérlési szerződést. Ivan Ščurka Nitra Invest nevű vállalata 6,6 millió eurót kap az ötéves bérleti szerződésért. Fico klientelizmust sejt a döntés mögött, szerinte a bevétel egy része az SDKÚ kasszájában landol majd. Mikloš szerint viszont az új szerződéssel 3,5 millió eurót spóroltak meg, ugyanis a smeres vezetők által kiválasztott ingatlan bérlése ennyivel drágább lett volna. Fico Mikloš visszahívását követeli. Ha ez nem teljesül, nem zárta ki, hogy Radičovával szemben bizalmatlansági indítványt nyúj- tanakbe. (MSz, SITA) A magyarokat öten, a romákat négyen, a ruszinokat hárman képviselik majd Megalakult a kormány kisebbségi tanácsa VERES ISTVÁN Pozsony. Tegnap megalakult a kormányhivatal kisebbségi és emberjogi tanácsa. A tanácsadó szerv korábbi kormányzati ciklusokban is működött, viszont a Radičová-kormány megalakulása óta jelentős átalakuláson ment át. A kormányhivatal márciusban megszüntetett tanácsai közül hatnak a hatásköre ebbe épült bele. ,A tanácsok többségét áttranszformálták bizottságokká, hogy leegyszerűsödjön az egész rendszer” - magyarázta lapunknak Sidó Árpád, Rudolf Chmel tanácsadója. A tanács ajánlásokat tehet a kormánynak olyan döntésekkel kapcsolatban, amelyek a nemzeti kisebbségeket, az emberi jogokat, a gyerekek vagy a.me- legek jogait érintik. Vétójoggal nem rendelkezik. A tanács kisebbségi bizottságában a magyar kisebbséget öten, a romákat négyen, a ruszinokat hárman, a cseheket és az ukránokat ketten-ketten, a többi nemzetiséget pedig egy- egy küldött képviseli majd. A bizottságokat egy hónapon belül összehívják, a tagokat civil szervezetekjelölhetik. A tegnapi alakuló ülésen a tanács úgy döntött, hogy létrehoz egy bizottságot, amely a melegek jogainak képviseletét látja el a kormány mellett. A közszolgálati média igazgatója azt állítja, jótékonysági célokra költötte a pénzt Zemková 30 ezer eurós lelépőt kapott ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Harmincezer eu- rós lelépőt kapott Miloslava Zemková, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) új igazgatója azután, hogy távozott a megszüntetett Szlovák Rádió (SRo) éléről. Richard Sulik, az SaS elnöke tegnap felszólította, hogy az összegből adjon vissza 17 000 eurót, ami a négyhavi fizetésének megfelelő lelépő összege. A maradék pénzt jutalomként kapta, s ezt Sulik szerint meg is érdemli. Zemková tegnap közzétette: nem ad vissza semmit, ugyanis a pénzt már jótékony- sági célokra elköltötte. Azt viszont nem akarta elárulni, mely szervezeteknek utalta át az összeget. Alexandra Štullerová Koreňová, az RTVS szóvivője tegnap kijelentette: Zemková a pénzt a közszolgálati rádió költségvetéséből kapta, tehát még ha akarná, sem tudná visszaadni, ugyanis az intézmény már megszűnt. Az egyetlen lehetőség az adakozás volt. Zemková a rádió élén 1282 eurót keresett. (SITA, dem) vételeket pedig Ivan Mikloš (SDKÚ) pénzügyminiszter az utóbbi időben sorra szüntetné meg. (hn. vps) Zemková nem járt rosszul azzal, hogy átült az egyik igazgatói székből a másikba (Vladimír Šimíček felvétele)