Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-12 / 85. szám, kedd
m $ FUTBALL ÉS IRODALOM FOCITIPP ■ 2011. ÁPRILIS 12. www.ujszo.com Pesti futball E lfogulatlanul, életemben először s talán nem is utoljára, elballagtam vasárnap délután egy sportpályára, s megnéztem a pesti futballt. Soha máshol se, azelőtt én ilyesféle játékot nem láttam. Akik rábeszéltek, hogy ezt megnézzem, hangsúlyozták, hogy itt tányéron kapom mindazt, ami Pesten az embereket még komolyan érdekli, összesűrítve egy tenyérnyi fleckre mind a szenvedélyt és lelkesedést, ami a városban nyilvános dolgok iránt még eleven maradt, s hogy ez a fajtája a circensesnek az, ami Meghazudtolja azt, hogy nincs elegendő panem, mert igenis, Budapesten még ma is van minden vasárnap negyvenezer embernek legkevesebb négy pengője ahhoz, az utazási költségeket nem is számítva, hogy megnézze a Konrádot vagy a Thurayt. Mindjárt hozzáteszem, hogy ez nagyon szépen hangzik, de ne engedjük magunkat látatlanba meghatni az ilyesmivel. Ha negyvenezer ember hangosan érdeklődik valami iránt, az lehet személyes ügye a negyvenezernek, de a többi sznobra nem feltédenül kötelező, s mélyreható szociálpszichológiai következtetéseket sem ajánlatos a negyvenezerből csak úgy magán- szorgalomból levonni. Én ismerek dolgokat, amik sokkal több embert érdekelnek vasárnap délután, mint negyvenezret, s mégsem cikkeznek róla, sőt. És ahogy a bölcs nagyon szépen mondta: ha nagy tömeg ember nagyon hangosan mond is egy igen nagy szamárságot, az attól még szamárság marad. Másrészt nagyon könnyű lecseMindenki az élete egy feszültségét ordítja ki a levegőbe, szabadon, szabadon, csak azért is. pülni valamit, ami neked nem tetszik, s negyvenezernek igen. Úgyszólván semmi sem köny- nyebb. Ezért szkepszisemet visz- szatettem a szarvasbőr tokba, ahol tartom, s elfogulatlanul beültem egy konflisba. A pénzverdével szemben álltunk meg, nagy tribün előtt, szép gyenge májusi idő volt. Kedvezményes jegyet kaptam, egy középjó helyért csak négy pengőt kellett fizetnem. Ezt az árat utólag sokallom. Nem is a hely, ami nem érte meg az árát, hanem az, amit láttam. Négy pengőt nem ér. Kettőt, kettő ötvenet talán. Az az érzésem, hogy igazságosan talán ötven fillért ér az egész, nem sokkal többet. Én már nem emlékszem, hogy a spártai Stadionban vagy a római Colosseumban mennyi volt egy tribün- jegy ára, de semmi esetre sem volt négy pengő. Olyan természetű dolog ez, ami legföllebb filléreket ér. A Colosseumban ezenfelül kényelmesebbek voltak az ülések, s az egész kőből épült, s előadás közben, amíg a keresztényeket égették, a publikum dohányozhatott, illetve hagymát ehetett olajos kenyérrel. Itt, a pesti tribünön, ahol az előadás csak annyi, hogy keresztények s szórványosan izraeliták rúgják egymást, s égetésről szó sincsen, tilos a dohányzás. Egyik oka annak, ami a jövőben visszatart attól, hogy a pesti futballt sűrűn látogassam. Ügy nagyjából, szemre, sikerült rögtön belépéskor a helyzetet megértenem, s tisztába jöttem lényegével, bár a játékot nem ismerem. A lényeg, amit megértettem, első pillantásra szimpatikusán is hatott: egy zöld mezőn huszonnégy ember harcolt egymás ellen, s a többi negyvenezer nézte. A háború jutott az eszembe, aminek a lényege annyi volt, hogy negyvenezer harcolt egymás ellen a zöld mezőn, s huszonnégy ember nézte. Ezen a ponton a pálmát rögtön átnyújtottam a fútballnak, mert ez így szociálisabb és helyesebb. Mikor elfoglaltam kényelmetlen és szűk helyemet a tribünön, egy ember tisztán hallhatóan ezt mondta a hátam megett: „A Ferencváros klubfanatizmusa árt a nemzeti érdeknek.” Ebben a pillanatban kezdtem el unatkozni. * Kétszer negyvenöt percet unatkoztam át, s közben tizenöt perc félidőt. A félidő érdekes volt, mert mozgási lehetőséget nyújtott, a szép napsütésben fel és alá járkáltak az emberek, szabad volt a dohányzás, a néző elegáns hölgyeket szemlélhetett és daliás urakat, egyszóval a szép vasárnapi életet. Ahogy vissza kellett ülni a tribün1 re, rögtön kijött a huszonnégy, és nekikezdtek rúgni a labdát. Azért, nehezen ugyan, de valahogy felfogtam a részleteket is: két kapu volt, csatárok és kapusok, bíró, taccsbíró, egy labda, s több-kevesebb ügyességgel és testi szellemi edzettséggel a két csapat tagjai arra iparkodnak, hogy mentői sűrűbben rúgják be egymás kapujába a labdát. Itt aztán minden azon múlik, hogy az ellenséges csapatok emberei milyen összjátékot tanúsítanak, ki mennyire gyakorolta azt, hogy egy labdába belerúgjon a lábával, s egy bizonyos cél felé terelje azt a szép fiivön. Nincsen benne semmi boszorkányság, s mindenki rögtön érti. Azt hiszem, a futball nagy tömegsikerének egyik titka éppen az, hogy mindenki, aki .először látja, ha nincs is érettségije, ha félhülye is, rögtön s minden részletében érti. Nem kell hozzá érzék, mint a zenéhez, se műveltség, mint a színházhoz, nincs stílusa, nincsenek lelki feltételei. Rúgd és jól rúgd, ezt a Frimmben is megértik. Én is megértettem, rögtön. A második félidőben már feltűnt nekem, hogy egy szőke szegedi fiú, akit, mint megjegyezték, nyolcvanmillióért vett a Bástya, hibát csinált, amikor lefelé vitte a labdát, egyenesen az ellenség öli- be vitte, el is vették tőle. Én úgy találtam, hogy ennek a szőkének a bokája vékony, s a fejtartása nem elég nemes, talán nem is tiszta vér, rosszul tették, ha nyolcvanmilliót adtak érte. Egy tiszta, jóvérű kis barna alföldi magyar futballista mokányul nyar- galászott a mezőn, a fejét fúrta a napos levegőbe, látszott rajta, hogy berúg itt a tömegtől, a naptól, a füves tértől, gyönyörű távokat futott, halkan nyerített egyet-egyet tavaszi kedvében, s csakugyan ő is rúgta az elsőt, utána hasra esett. Longchamp-ban ilyenkor lefújják a versenyt. Mondom, ez volt az első érzésem, hogy negyvenezer ember csak oda megy ilyen kézzelfogható buzgalommal, ahol biztos lehet, hogy a produkciót rögtön és minden részletében, előismeretek nélkül is megérti. A második félidőben az újonc is tudja az összes szakkifejezést, mindenki hozzászólhat, s mindenkinek polgárjoga van a pénzéért ahhoz, hogy megbírálja, ami történik. S mindenki egyformán érti, a kulisszatitkok olcsóak és napnál világosabbak. S mindenkinek az az érzése, hogy ha ráérne, ezt ő is tudja. Spanyolországban alacsonyabb néprétegekben minden jó fizikumú fiú arról álmodik, hogy torreádor lesz belőle, s a király személyesen pénzt ad neki. Pesten, a Franzstadtban és Újpesten, minden lakatosinasnak az a titkos álma, hogy Konrád II. lesz belőle, s miniszterek tapsolnak neki, és primadonnák meghívják teázni. Márai Sándor:
