Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-09 / 83. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 9. www.ujszo.com Nincs tanulság, és ez jót tesz a filmnek Pisi, misztika, Barcelona Budapesti Tavaszi Fesztivál: az Antonio Gades Társulat „örökzöld" Carmenje Eleven, zsigeri tánc Carmen nem frivol, férfifaló bestia (A BTF képarchívuma) VERES ISTVÁN Szakállas Ábel óta tudjuk, bizony nem könnyű annak, aki már az anyja sírjánál megfogadja, hogy egész életében a szegények és elesettek ügyét fogja pártolni. Alighanem ebbe a hibába esett a barcelonai Uxbal is, akit Inárritu legújabb filmjében Javier Bardem alakít. Szakadt negyvenes macsó, aki illegális bevándorlóknak segít a munka- keresésben, közben maga is törvénytelen eszközökhez nyúl, megveszteget, megfenyeget, a maradék piszkos pénzt pedig a gyerekei zoknijába rejti. A rendőrséggel viszont nem könnyű az alku, jönnek a razziák, a belvárosban bóvlikat árusító feketéket bebörtönzik és kitoloncolják, a bóvli-retikülöket varró illegális kínai munkaerő pedig gázszivárgás miatt pusztul el. Még nagyobb baj, hogy tengerbe dobált holttesteiket a strandra kimossák a hullámok. Oda tehát a biznisz, viszont a főhős pártfogásába veszi a kitoloncolt afrikai feleségét, és a meghalt kínai kismamát egyaránt, mindkettőt gyerekestül. Közben saját gyerekeit is maga neveli, a felesége ugyanis nem beszámítható, kivéve persze ha pénzről van szó. Bardem brutális Barcelonája viszont nem az a mediterrán ékszerdoboz, amelybe az amerikai yuppi-párocskák házasodni járnak, és amelyet Woody Allen Vicky Christina Barcelona című két évvel ezelőtti filmjében megismertünk. Itt a hétköznapok mocskából áll össze a díszlet, ami talán el is van egy kicsit túlozva. Közben Bardem többször a vécékagylóba vizel, mégpedig véreset, ugyanis prosztatarákja van, amibe bele is hal. A film viszont nem erről szól, bár a rendező alighanem szociális drámát szeretett volna forgatni egy korábbi művéből, a 21 grammból ismerős agyonnyomott hangulatokkal és depreszsziót sugalló kameraállásokkal. A valószerűséghez viszont pozitívumok is kellenének, jókedv, humor. Ez a főszereplőben meg is lenne, csak nem mutatja, valószínűleg ez volt a koncepció. Miről szól tehát a film? Arról, hogy hiába tud valaki a halottak leikeivel beszélgetni (Uxbal ehhez is ért), azért ez a hétköznapi boldogsághoz nem elég? Vagy hogy mindenkit lehúz a világ mocska? Szerencsére nem ez a tanulság. Nincs tanulság. Ezt pedig nem a rendezőnek, hanem Bardemnek köszönhetjük. Emiatt érdemes többször megnézni a filmet. Címe: Biutiful. Bármilyen meglepő: előbb volt a film, Carlos Saura mesterműve, s csak utána született meg a színpadi előadás. Egészen pontosan: a bemutató kirobbanó sikerében fogant meg a színpadi verzió ötlete. SZABÓ G. LÁSZLÓ Az esetek többségében ez fordítva szokott lenni. Létrejön egy remek színpadi alkotás, s az alapján készül el a forgató- könyv (váza), és a siker (ha minden jól áll össze) megduplázódik. Antonio Gades, a spanyol tánc kétségkívül egyik legnagyobb mestere (hét éve már, hogy meghalt) Carlos Saura felkérésére komponálta meg az előtte felületesnek, szabadosnak ábrázolt dohánygyári munkáslány történetét. Gades szerint Carmen alakját azért értelmezték félre, mert Mérimée darabjának születése idején (1837), amikor a női egyenjogúság kérdése még fel sem merült, tehát nem is foglalkoztatott senkit, a betörhetetlen, megállíthatatlan, legyőzhetetlen nő mélységesen megbotránkoztatta a puritánokat. , Azért állítottam színpadra a Carment, mert fel akartam számolni a figurával kapcsolatos sztereotípiákat - nyilatkozta Gades. - Carmen mindenkor őszintén és teljesen átadja magát a szerelmének, és soha, még a legelőkelőbb körökben sem feledkezik meg arról, honnan származik.” Saura filmjében (Georges Bizet zenéje nyomán) egy színházi próba (érzelmi) kulisszatitkaiba látunk bele, amikor a Carment próbáló művészek (táncosok és zenészek) élete egyre inkább összekuszá- lódik, és hasonlítani kezd a megjelenítendő történet szereplőinek szemünk előtt kibontakozó sorsára. Vagyis magánemberként ugyanazokat a momentumokat élik meg, mint szerepeik szerint. Kapcsolataik, reakcióik, érzelmi viszonyaik egy az egyben fedik a leírtakat. Ä darabbeli végzet a valóságban is bekövetkezik. Antonio Gades Társulata, melynek művészeti vezetője éveken át táncolt Gadesszel, technikai vezetője hosszú évekig volt a művész jobbkeze, az együttes táncosai közül pedig nem egy a régi társulatnak is tagja volt, tehát Gades emlékét, tudását, szellemiségét ők is tovább éltetik. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon bemutatott Carmenjük tehát Gades 83-as koreográfiájának (a premier Párizsban volt) újbóli színpadra állítása. Itt nem egy forró hangulatú próba szippantja be a nézőt, hanem rögtön a valós történet. Az emberi lét legmélyebb konfliktusai. Hűség, féltékenység, szenvedély, Carmen és Don Jósé, Carmen és a torreádor, Carmen és a férj izzó kapcsolata. Gades értelmezésében Carmen nem frivol, férfifaló bestia, aki „használat után” eldobja kifacsart áldozatát, hogy újabb vadnak állíthasson érzelmi csapdát, hanem szabad nőszemély, aki nem titkolja vágyait. Szeret, ha éppen szeretni akar, szakít, ha úgy gondolja, vége. Szabadságvágya olyan erős és féktelen, hogy inkább lemond az életéről, minthogy bárki is kisajátítsa. Vanesa Vento, a Gades Company Carmenje pontosan hozza ezt a habitust. Még ülni is úgy tud, olyan testtartással, hogy vágyakat korbácsol a nézőben. Carmenje valóban maga a végzet, s első megjelenésétől fogva érezhető: ez a nő a vesztébe rohan. Vanesa Vento táncának csak a halálos késszúrás vethet véget, addig ugyanis maga az égető tűz, a csitulni képtelen szenvedély, a korlátokat áttörő vágy. S mint olyannak, mindenki „asszisztál”. A három férfi főhős ugyanúgy, mint a többiek, a „nagy csapat”. Bizet mellett, a zene címszó alatt Antonio Gades, Sóiéra Freire, M. Panellá és Jósé Ortega Herendia nevét tünteti fel a színlap. Kilencven perc, szünet nélkül. Megállás sincs a színen egy pillanatra sem. A flamenco templomában ülünk teljes odaadással, elbűvölve és megbabonázva. Újra leírom: eleven, zsigeri tánc ez, amely az eszét veszi az embernek, intravénás szérum, amely azonnal hat, úgy érzi, áll tőle a haja, lüktet a szíve, és menne, rohanna fel, közéjük, hogy testközelből lássa, élvezze, élje meg mindazt, ami lentről sem kevés, sőt felgyújtja, majd kioldja minden kínját, gondját, felerősíti mindenféle szomját. Igen, érzéki tánc ez, pokolian érzéki, a Gades Company pedig elemi erővel közvetíti. Tizenharmadik alkalommal rendezik meg Pozsonyban a Frankofón filmek fesztiválját; április 13. és 17. között hatvan mozgókép közül válogathatunk Jön az Álmodozók Theója, Louis Garrel TALLÓSl BÉLA Pozsony. Az idei évfolyam újdonsága, hogy beköltözött a városközpontba: a Mladosť mozi, a Szlovák Nemzeti Galéria moziterme, valamint az FK 35 mm - a filmművészeti kar vetítőterme ad otthont a szemlének. A fesztivál a francia, a belga, a román, az izraeli és a kanadai termésből hatvan egész estés és rövidfilmet kínál. A nyitófilm Mathieu Amalric színész első rendezése, a Turné című opus lesz, amelyben a főszerepet is eljátssza. Egy sikeres párizsi televíziós producert alakít, aki Amerikába utazik, hogy újrakezdje életét. Egy francia- országi turné reményével saját sztriptízkabaréval tér vissza, nem akármilyen táncosokkal. E Cannes-ban rendezői díjjal jutalmazott mű mindenképpen látványos, izgalmas és mozgalmas mozinak ígérkezik (már csak azért is, mivel állítólag prűdekneknem ajánlott!). A filmeket hat szekcióba sorolták. Az első az Előbemutató elnevezésű. Ebben olyan alkotások szerepelnek, mint Xavier Dolan Képzelt szerelmek című, mágikus erejű művészi mozgóképe vagy Antony Cordier új rendezése a Happy few. Szabados párkapcsolatról szóló történetével feltehetően hasonló izgalmakat ígér, mint korábbi munkája, a magyarul is bemutatott Hidegzuhany című dráma, amelyet nem véletlenül jelöltek első filmként Cézár-díjra. A Krém de la Krém szekcióban neves rendezők alkotásai és fesztiválokon díjat nyert munkák találhatók. Köztük Abdella- tif Kechiche rendezése, a Venus Noire (Fekete Vénusz), amely „egy XIX. századi fekete rabszolganő története, akit azért hozott át a gazdája Európába, hogy a »természet furcsa szerzeteként« mutogassa”. A film tavaly Velencében hatalmas szenzáció volt. Bertrand Tavernier legújabb alkotása, a La princesse de Montpensier kosztümös akciófilm, amelyben a legfiatalabb francia színésznemzedék ígéretes alakja, Gaspard Ulliel játssza az egyik főszerepet. Megrázó élményt ígér Denis Villeneuve kanadai filmje, a Felperzselt föld (Incendies), amely a Közel-Keletre, háborúkba viszi el a nézőt. A Nuvé szekcióban ígéretes elsőfilmeket mutatnak be. Misztikus élményt ígér az izraeli Avishai Sivan mozgóképe, a Ha’Meshotet, amely egy zsidó fiúiskola diákja nyomába ered, aki áttér a pravoszláv vallásra, s hogy megtalálja a helyét a világban, csavargásra adja a fejét. A szemlének rövid- és dokumentumfilm szekciója is van. A Doku összeállításból két érdekességet ajánlunk. Nino Kirta- dzé rendező Something About Georgia című munkáját, amely Grúziába visz el. Andrei Ujica dokumentuma, az Autobiogra- phia lui Nicolae Ceausescu pedig a Ceausescu-érába vezeti vissza a nézőt. Az idei szemle sztárvendége Louis Garrel lesz, akit a Bernardo Bertolucci Álmodozók című, érzelmi határokat összemosó és szexuális tabukat döntögető „pikáns” drámájából ismerhettünk meg. A fesztiválon láthatjuk őt a Képzelt szerelmekben is. Ám elsősorban saját rendezését, a Petit tailleur című opust prezentálja Pozsonyban. Elkíséri őt Arthur Igual is, akivel Garrel együtt játszik saját filmjében. A szemlére várják még Olias Barcót, akinek Snowborder című thrillere lehet ismerős számunkra. Minden bizonnyal itt lesz Adil El Fadili marokkói rendező is, és Raphaél Person- naz népszerű francia színész, akit a Miénk a holnap című szívszorongató filmből ismerhetünk, amelyben egy leukémiás fiatalembert játszott - magyar képernyőn is láthattuk már a filmet. Pozsonyba a La princesse de Montpensier című akciófilmet kíséri el. A fesztivál részletes programja megtalálható a www.fiffba.sk honlapon. Prüdek vigyázat! - Mathieu Amalric Turné című rendezése, a szemle nyitófilmje nem akármilyen látványt és izgalmakat ígér (Fotó: FIFFBA) Javier Bardem gyereket nevel
