Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-31 / 75. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. AAÁRC1US 31. www.ujszo.com L0VESZAR0K Szociális politika - helyzetismeret nélkül (M. Nagy László felvétele) SZEMPONT „Állampolgárgyártás” - ridegneveléssel? A józanul gondolkodó ember nem vitatja, hogy Robert Fico szocialista-nemzeti kormány- koalíciójának négy éve nehéz hagyaték, hiszen nemcsak a költségvetési hiány, az állam eladósodása okoz gondot, romokban hagyta az új jobb-közép kormányra az oktatásügyet, az egészségügyet, de a szociális szférát is, amelyen belül külön gond a nagyarányú munkanélküliség. Nem könnyű a kiút keresése, s bár sokszor bosszantó, hogy a kormánykörökből gyakran látnak napvilágot elképzelések, amelyeket röviddel utána vissza is vonnak, de talán még ez is érthető. Az viszont érthetetlen és elfogadhatatlan, ha kiderül, a minisztérium élén olyan emberek állnak, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, miként is működik a tárcához tartozó rendszer vagy annak egy része, s ha gondok mutatkoznak, hol kell keresni azok gyökerét, miként lehetne megoldani a problémát. Ilyen eset Lucia Nicholsono- váé, a munka-, szociális és családügyi minisztérium államtitkáráé is. Az államtitkár asszony a múlt héten önálló sajtóértekezleten „fakadt ki”, bejelentve, elég volt az „adományozásból”, megreformálják a szociális támogatás rendszerét, nem koncepciókat, hanem konkrét törvényeket készítenek elő, amelyek alapján az alaptámogatás összege megfelel majd egy napi meleg ételadagnak, a többi támogatást csak akkor kapják meg a munkanélküliek és segélyen élők, ha annak értékét ledolgozzák, ha bekapcsolódnak az aktivációs munkába. Nicholsonová konkrét számokat nem mondott, csak az elvet ismertette, viszont azon belül sem mondta el, milyen költségvetési források állnak majd rendelkezésre az ilyen „munkavállalók” bevételének kiegészítésére. A gond az, hogy ezt a rendszert sem koncepcióként, sem törvényi megfogalmazásban nem kell kidolgozni, mert évek óta működik. Jelenleg egy személyre a támogatás alapösszege 62 euró az egészségbiztosítással együtt, a támogatás további részét az aktivációs munkában való részvételhez köti a törvény, amelynek maximális értéke 160 euró lehet. Hogy az egészségbiztosítást is magába foglaló 62 euró Nicholsonová szerint azonos- e a napi egy meleg étellel, azt nem tudhatom, ahogy azt sem, hogy a dolgozni akaró, csak munkahelyet nem találó ember teljesítményéért a plusz maximum 160 euró luxus-e már a „szociális” államtitkár asszony számára, egy biztos, ez így működik, csak ő ezt nem tudja. És akkor ettől kezdve poénkod- hatnék „Nicholsonová és a spanyolviasz esetéről”, de nem teszem, mert a helyzet túl drámai ahhoz, hogy az ületékes minisztérium államtitkára ne tudja, a valós gond az aktivációs munkákra szánt összeg, illetve a támogatás kifizetésének feltételei. Vagyis az előrelépéshez nem a törvényi feltételeket kell megteremteni, hanem a meglevő törvényes feltételek olyan kivitelezhetőségét, amellyel bekapcsolódhat a munka világába az a mintegy 150 ezer ember, akinek ez tavaly nem adatott meg még az aktivációs munka révén sem. Mert - hogy Nicholsonová asszony is tudja - tavaly az aktivációs munkákba mindössze 50 ezer embert tudtak bekapcsolni az önkormányzatok, az állami költségvetés erre adott lehetőséget, miközben az igény meghaladta a 200 ezret. Ha netán nekem nem hisz az államtitkár asszony, akkor a statisztikai vagy munkahivatalokban utánanézhet e számoknak. Nehéz az új jobb-közép kormány hagyatéka, nem könnyű megtalálni a gödörből kivezető utat. Különösen akkor nem, ha azt sem tudják, hol és hogyan kell keresni. Lucia Nicholsonová államtitkár asszony esete megdöbbentő példa erre, hiszen úgy akar szociális politikát alkotni, hogy teljes hiányában szenved a valós helyzet ismeretének. Neszméri Tünde, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke Kezdjük talán 1945-tel, amikor semmilyen állampolgárságunk nem volt hosszú ideig! A magyar állampolgárságot elvesztettük a második világháború után - Csehszlovákiához csatolásunkkal. Csehszlovákia visszaállítása a háború befejeztével céljuk volt a központi hatalmaknak; ezt a szándékot erősítette meg a jaltai konferencia is. Csakhogy volt egy kis szépséghibája a dolognak: Szlovákia Tiso vezetésével évekig harcolt Hitler oldalán a Szovjetunió ellen - ezzel bizony nem szerzett érdemeket arra, hogy győztes államként része legyen az új Csehszlovákiának. Csehország viszont háborús áldozata volt Hitler világuralmi terveineks e tervek megvalósítási akcióinak. Ismeretesek Beneš fáradozásai, olykor kétségbe vonható kijelentései, sőt módszerei is, amelyeket alkalmazott a Csehszlovák Köztársaság visszaállításának ügyében. Szlovákia Szovjetunió elleni háborús részvéte- lénekkérdését meg állítólag Sztálin oldotta meg: ő javasolta a szlovák nemzeti felkelés megszervezését a szlovák baloldali erőknek - abban bízva, hogy ezzel jóváteszik Szlovákia háborús bűneit. Egy ideig sokat hallottunk erről a felkelésről, a háború után jelentősen megszaporodtak a résztvevői is: boldog-boldogtalannak volt partizánigazolványa - még azoknak a fasiszta főjegyzőknek is, akik Tisót és Hitlert támogatták. Történt, ami történt: tény, hogy a németek alaposan meggyengítették a felkelést, még a katonai parancsnokát (Go- liant) is elfogták. Tiso ezért ünnepélyesen ki is tüntette őket. Csehszlovákia mégis újból létrejött Szlovákia részvételével. Az 1945 utáni években a Szlovákiához csatolt magyarok sok megpróbáltatáson estek át: kitelepítés, deportálás ritkította meg soraikat. A néhány évvel azelőtt a még szintén a Szovjetunió ellen harcoló szlovákok pedig készségesen segítettek a cseheknek az új Csehszlovákiát megtisztítani a magyaroktól. Ezt még elviseltük. Ami viszont az 1989-es rendszerváltozás után történt, abban jó volna világosabban látnunk. Csehország és Szlovákia hamar különvált - természetesen Szlovákia kezdeményezésére, de megegyezéssel. CsakhogySzlovákiaa megkérdezésünk nélkül vitt magával minket, felvidéki magyarokat is, akiket az első és a második világháború után is az egész Csehszlovákiának ítéltek a trianoni, illetve párizsi békebizottságok. Szlovákia tehát amellett, hogy a háborús bűnök alól mentesült, még területi kiegészítést is kapott ajándékba. Mi, felvidéki magyarok az első világháború után Szlovákiához nyilván csak a közvetlen területi összefüggés, nem valamiféle „szvatopluki tulajdonjog” alapján kerültünk. A két országrész különválását tehát bizonyára a demokratikus jogokra hivatkozva kérte a szlovák fél. De ki kérdezte meg a felvidéki magyarokat, hogy hová akarnak Csehszlovákia különválása után tartozni? Vagy nekünk még most sem volnának olyan demokratikus jogaink, hogy választhassunk? S már az egykori párizsi békebizottság is elvesztette volna ellenőrzési jogát? Nyilván így van, s ezzel tisztában vannak a szlovák politikai tényezők is. Erre abból is következtethetünk, hogy az utóbbi időben nemcsak jogainkat vonják kétségbe, hanem „ridegnevelésben” is részesítenek bennünket. A Fico koalíciós rendszerében szinte minden velünk kapcsolatos hivatalos intézkedés magán viselte a jogtiprás jeleit, s beolvasztásunk céljainak megvalósítását segítette elő. Ha valaki ezt eddig nem vette volna észre, annak csupán néhány esetet említenék, amely nemzetközi viszonylatban is ismert. 1. Maiina Hedvig bántalmazása, amelyet még ma sem képesek lezárni az akkori vezető hatósági személyeknek az ügyben való szakszerűtlen, sőt botrányos részvétele miatt. (Az akkori vezető személyekugyanis ma is azok.) Fico és volt belügyminisztere szerint: Maiina Hedvig hazudik. S a sértett vádlott lett. Aki elolvassa Vrabec Mária Hedvig című könyvét, biztos, hogy nem az akkori állami szerveknek ad igazat, ha- nemjogállamiságértkiált. 2. Hasonló elítélést érdemel a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen alkalmazott rendőrterror a magyar nemzetiségű szurkolók ellen. 3. A Beneš-dekrétumok érvényességének megerősítése szintén a magyar kisebbség elleni támadás céljaitszolgálja. 4. A demokratikus jogokat sértő államnyelvtörvény megalkotása és érvényben tartása, amely elsősorban szintén a nemzeti kisebbségek ellen irányul, jogaink csorbításainak hathatós eszköze. 5. A nemzeti és szocialista célokat maga elé tűző Fico-pártnak (Smer) különféle törvényhozási intézkedései szintén a felvidéki magyarok ellen irányulnak, akiknek jövőjét a szlovák politikusok többsége ma is csak beolvasztásukkal tudja elképzelni. Újabban a magyar állampolgár- sági ügyek intézésének akadályozása hisztériás gyorsasággal hozott átgondolatlan törvényekkel folyik. Alaposan megijeszthette őket Orbán Viktor az állampolgársági ajánlatukkal, mert meg sem várták a felvidéki magyarok reagálását, meghozták megtorló törvényeiket. Sőt a szlovák javaslat nemcsak a magyar állampolgárságot szerzett szlovák állampolgárok jegyzékét követeli, hanem a magyar állam- polgárságot még csak kérvényezők jegyzékét is. A többségtől tehát semmi nagyvonalúságot nem tapasztalunk kisebbségi jogaink bővítése terén. A nyelvhasználati küszöb megállapításától kezdve a kettős állampolgárság tudomásul vételéig mindenben akadályokat gördítenek a felvidéki magyarság jogainak rendezése elé Szlovákiamás pártjai is, mintpl. a KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom), Slota és Mečiar pártját már nem is említve. Egyetlen lehetőségünk van (szerintük): az asszimüálódás. Ha ezért szemrehányást tenne nekik valaki, talán nem is tiltakoznának. Politikusi magatartásuk, viselkedésük s főként intézkedéseik nem hagynak kétséget afelől, hogy az itteni magyaroknak ők csupán a beolvasztásukra terveztek időt, nem pedig demokratikus jogaik hosszú távon való gyakorlására. Nem állítjuk, hogy minden szlovák politikus így viszonyul a magyarokhoz, de kevés kivétel akad. 6. Kell-e súlyosabb bizonyíték Szlovákia nemzeti kisebbségi politikája ellen, mint amelyet az a bizonyos, egyetlen mondatba préselt mondanivaló fejez ki az alkotmány bevezetőjében? Ez nem mond többet és mást, hanem csak azt, amit szerzői és megrendelőiki akartak fejezni: Szlovákia a szlovákok állama. Ezt a spekulatív módon összeállított pream- bulumot megvédeni nem lehet, csak egy másikat írni helyette, természetesen új alkotmánnyal együtt, mert talán bizonyítanunk sem kell, hogy a nemzeti kisebbségeknek mindez többet árul el erről a témáról, mint amennyit az illetékesek valójában nyilvánosságra akartakhozni. Térjünk még vissza egy pillanatra e cikk címéhez: ,Állampolgárgyártás” - ridegneveléssel? Aki ismeri a ridegnevelés szót, az tudja, hogy ez a háziállatnevelés egyik módjának a neve. E módszer alkalmazása során a legelőn a szabad ég alatt, az időjárás viszontagságainakkitéve tartják a háziállatokat, hogy megedződjenek, ellenállóvá váljanak a fertőzésekkel szemben, s visszanyerjék azokat a génjeikben hordott tulajdonságaikat, amelyeket háziasításuk során elvesztettek. Velünk, kisebbségiekkel szemben hasonló módszereket alkalmaznak. De talán ennek a módszernek az emberi társadalomban való alkalmazása mégsem ajánlható, mert a ridegnevelésben részesített személyek szintén szívósabbá válhatnak, megedződhetnek ugyan, de nem biztos, hogy abból a módszert alkalmazóknakleszhasznuk. Jakab István (SITA/AP-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik.
