Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-30 / 74. szám, szerda
Régió-szülőföldünk 13 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 30. Aki magyar misére jár és úgy érzi, hogy van keresnivalója a március 15-i ünnepségen, az milyen indíttatásból küldi a gyerekét szlovák iskolába? Az elsős aki nincs, avagy hová tart a nagykéri magyar iskola? Ha egyszer megszűnik a felső tagozat, azt már nehéz lesz újraindítani (Somogyi Tibor felvétele) Nagykér. Miután lapunkban megjelent, hogy Nagykéren idén egyetlen magyar elsős sem lesz, felháborodott pedagógusok hívtak, hogy nem igaz, mert egyet beírattak. Akiről kiderült, hogy mivel egyedül lenne, halasztást kér - tehát az igazság mégiscsak az, hogy szeptemberben nem lesz magyar elsős. VRABEC MÁRIA Talán csak a maguk megnyugtatására ragaszkodnak mégis sokan ahhoz, hogy legalább egy név szerepeljen a beiratkozási kimutatásban - mert valahol a lelkűk mélyén érzik, nincs ez így rendben. Az volt a baj, hogy nem tudtak szlovákul Nagykér, a Nyitrai és Érsek- újvári járás határán fekvő háromezres lélekszámú község lakosainak hatvanöt százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek tíz évvel ezelőtt. A betelepedettek és az asszimiláció miatt most már biztos nem lesznek ennyien, de akárhogy csökkent is a magyarok száma, a szlovák és a magyar iskolába járó diákok aránya már évek óta nem tükrözi a falu nemzetiségi megoszlását. Erre pedig csak egy magyarázat van: hogy a magyar szülők is inkább szlovák iskolába íratják a gyerekeiket. A miértre próbáltunk választ keresni. Egy biztos, az országban kevés olyan jól felszerelt alapiskola van, mint a nagykéri. Felújított épületben modem bútorok között a legmodernebb segédeszközökkel tanulnak a gyerekek. Minden lépésnél egy tábla utal arra, mennyi mindenféle pályázaton volt sikeres és milyen programokban vesz részt a tanintézmény, a folyosókon az eredményes diákok tablói, és a pedagógusok külföldi tanulmányi útjain készült fotók váltják egymást. Látszik, az iskola vezetése odafigyel arra, hogy minden lehetőséget maximálisan kihasználjanak és minden eredményt prezentáljanak, ami rendben is van, hiszen ma az iskola szabad megválasztása és a fejkvóta miatt minden gyerekért meg kell küzdeni. Nagykéren nincs is hiány gyerekben, összesen mintegy 230 diákja van az iskolának, de abból mindössze 50 magyar. Úgy látszik, a magyar tagozat a tökéletes környezet ellenére sem annyira vonzó, de amikor ennek okáról kérdezzük Kovács Krisztián igazgató- helyettest, érdekes választ kapunk. „Egyszerűen nincs magyar gyerek. Sokan betelepültek a faluba, az itteniek nagy része pedig vegyes házasságot kötött, vagy már maga is szlovák iskolába járt. A hetvenesnyolcvanas években kezdődött ez a folyamat, amikor itt nem volt erős a szlovák nyelv oktatása és sok fiatal a szlovák középiskolában nem tudott megszólalni. Ők természetesen szlovák iskolába adták a gyerekeiket, és most már azoknak a gyerekeik érték el az iskoláskort.” Felvetésünkre, lehet-e Nyitrához közel, egy vegyesen lakott faluban nem megtanulni szlovákul, Kovács Krisztián azt mondja: az volt a baj, hogy a pedagógusok a szlovák órán is magyarul beszéltek. Összevont osztályok a felső tagozaton Azóta fordult a kocka, a kilencvenes évek elejétől 2003-ig nem volt az iskolának magyar szakosa, és többször is előfordult a magyar részlegen, hogy egyes tantárgyakat szakképesítés nélküli pedagógusok oktattak. A mostani igazgatónő, Helena Dojčánová, aki öt éve vezeti az iskolát, úgy oldotta meg a helyzetet, hogy szinte valamennyi pedagógus tanít a magyar és a szlovák osztályokban is. „Minden tantárgyat szakképesített pedagógus visz, és mindenkinek megvan a megfelelő óraszáma. Külön magyar tantestületet már nem tudnánk fenntartani, ahhoz túl kevés a felső tagozaton a gyerek” - mondja az igazgatónő, aki szerint a szlovák osztályokban egyetlen olyan gyerek sincs, akinek mindkét szülője magyar lenne. „Megváltozott a falu lakosságának összetétele, ezt nem tudjuk befolyásolni. De azért mindent megteszünk, hogy aki hozzánk íratta a gyerekét, annak ne okozzunk csalódást. A mostani magyar ötödikeseknek is nyitottunk például önálló osztályt, pedig csak öten vannak” - sorolja az igazgatónő. Az önálló osztály ugyanis a magyar részlegen már a felső tagozaton sem egyértelmű - a két kilencedikes és négy nyolcadikos együtt tanul, és nyilván minden kis létszámú évfolyamra ez vár, ami nemcsak az iskola vezetésére ró komoly logisztikai feladatot, de a szülőkben is joggal merül fel a kérdés, megfelelően felkészülhetnek-e ilyen körülmények között a gyerekeik a középiskolai tanulmányokra. Kovács Krisztián szerint igen, mivel kevesen vannak, a pedagógusok mindenkivel tudnak foglalkozni, és amit nem győznek, azt a szakkörökben pótolják. Arra a kérdésre, hogy ez meddig működhet, és vajon nem épp emiatt döntenek-e inkább a szlovák iskola mellett a szülők, nem kapunk választ - talán mert senki nem ismeri. Tény azonban, hogy néhány nagykéri szülő már fontolgatja: az lehetne a megoldás, ha a felső tagozatosok a nagycétényi iskolába járnának. Á kezdeményezésben van ráció, a nagycétényi alapiskola a legerősebb a régióban, a Nyitrai Konsatantin Egyetem diákjai évtizedek óta oda járnak szakmai gyakorlatra, és Nagykértől csak tizenhat kilométerre van. A nagykéri pedagógusok azonban hallani sem akarnak a dologról, azt mondják, mindent megtesznek azért, hogy a faluban maradjon magyar felső tagozat. „Számunkra ez visszalépés lenne, mert a mi iskolánk jóval felszereltebb. Inkább ide jöhetnének más faluból, vagy családokat kellene ideköltöztetnie az ön- kormányzatnak, de arról szó sem lehet, hogy itt leépítsük a magyar tagozatot és máshová küldjük a gyerekeinket” - mondja határozottan Kovács Krisztián. Gregor Ildikó, a nagycétényi alapiskola igazgatója viszont támogatja a kezdeményezést, mert úgy véli, ez az egyetlen esély a megmaradásra. „Megértem a nagykériek aggodalmát, hiszen ha egyszer megszűnik a felső tagozat, azt már nehéz lesz újraindítani. De látni kell, hogy csak két lehetőségünk van. Vagy összefogunk a régióban és legalább egy teljes szervezettségű iskolánk marad, vagy marad a leépülés” - mondja ki azt, ami Nyitra környékén mindenki számára nyilvánvaló, de mégis mindenki úgy tesz, mintha ez a probléma nem is létezne. Vagy hamarosan valami csodának kellene bekövetkeznie. Pedig azoknak a szülőknek, akik magyar iskolába íratják a gyereküket, tartoznának a felelősök annyival, hogy megmondják nekik, mire számíthatnak négy év múlva. Nem elég magyarul tanulni Ilyen perspektívát egyelőre a négy Nyitra környéki teljes szervezettségű alapiskola egyike sem kínál, talán mert igazán jó megoldás nem is létezik. Egyrészt azért nem, mert a pedagógusok is csak emberek, és az utolsó pillanatig ragaszkodnak a munkahelyükhöz, másrészt mert senki nem tudná megmondani, a szülőket mi rettenti el inkább: az összevont felső tagozatos évfolyamok, vagy az, högy a gyereküket más faluba kell küldeni. így vagy úgy, sokan lesznek, akiknek a legkézenfekvőbb megoldásnak a szlovák iskola tűnik majd, ami helyben is van és összevonás sem fenyegeti. A helyi magyar szülők szerint így kalkulálnak a kéri iskolában is, bízva abban, hogy a többségnél győz a kényelem a magyar öntudat felett. Öt szülővel beszéltünk, akik a gyerekeikre való tekintettel nevük elhallgatását kérték. Valamennyien azt mondták, a nagykéri magyar tagozat szellemiségével van gond. „Látszólag minden szép, minden új, minden versenyen ott vannak, de fontosabb a külcsín mint a belbecs. Milyen magyar iskola az, ahol március 15-ét nem ünnepük, a magyar nyelvű oktatás újraindításának hatvanadik évfordulójáról meg sem emlékeznek? Nekem nem elég az, hogy magyarul tanítják a gyerekemet, azt akarom, hogy magyarnak is neveljék, és erről itt szó sincs” - mondja az egyik édesapa. A másik szülő hozzáfűzi, nehéz is lenne ilyesmit elvárni azoktól a pedagógusoktól, akik már a saját gyerekeiket is szlovák iskolába íratták. „Az volt az első szög a nagykéri magyar iskola koporsójába amikor összevonták a szlovákkal. A nagy közösnek az lett a vége, hogy szépen beolvadtunk és már magunk sem tudjuk megkülönböztetni, ki micsoda” - fűzi hozzá a harmadik, aki szerint sok magyar gyerek pedagógusi sugallatra kerül szlovák iskolába. Az igazgató ezt cáfolja, azt mondja, nincs olyan gyerek a szlovák tagozaton, akinek mindkét szülője magyar és magyar iskolába is járt. „Épp ellenkezőleg, a magyar óvodai csoportba jár szlovák gyerek” - mondja. Az óvoda közös igazgatás alatt működik az iskolával, a magyar csoportban most tíz gyerekvan. Kovácsik Ottilia óvónő szerint nincs rá garancia, hogy mind magyar iskolába megy, mert sok szülő előre aggódik a gyerek majdani szlováktudása miatt. Jövőre öt magyar elsőssel számolnak, de biztos számot csak akkor lehet mondani, amikor már az iskolapadban ülnek a gyerekek. Pospígel Emerencia, az óvodáért felelős igazgatóhelyettes úgy véli, néhány túl erőszakos magyar szülő is ront a helyzeten, akik tüntetőén osztogatják a magyar alapítványoktól kapott támogatást, és külön rendezvényeket szerveznek. „Nem jó a gyerekek között különbséget tenni, ilyen kis korban nagyon érzékenyek erre. Sokan emiatt is választják a szlovák iskolát, pedig mi is szeretnénk, ha több lenne a magyar elsős” - próbál meggyőzni az igazgatóhelyettes asszony, akinek a gyerekei egyébként szintén szlovák iskor lába jártak. Kanyicska Ilona, a magyar szülői szövetség elnöke szerint pont ez a kétarcúság tette tönkre a magyar iskolát és juttatta oda Nagykért, hogy a faluban alig akad olyan személyiség, akire a magyarok példaként tekinthetnének. Az számít, kinek mije van A helyi plébános még merészebben fogalmaz. Úgy látja, Nagykéren többet számít az, kinek mije van, mint az, ki milyen ember. A tardoskeddi származású Bíróczi István három éve szolgál a faluban, a neve az ipolysági Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola alapítása kapcsán lehet ismerős sokaknak. „Nem tisztem, hogy az iskoláról véleményt mondjak, az én terepem a templom. Ott meg is ragadok minden alkalmat, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, mennyire fontos, hogy megőrizzük önmagunkat - emberként,- hívőként, szlovákként, aki szlovák, és magyarként, aki magyarnak született. Mindig előhozok történelmi példákat, megemlítek olyan személyiségeket, akik példaként állhatnak előttünk. Nem tudom, hány embert érint meg, amit mondok, mert sokan a szlovák iskolát tartják a haladás szinonimájának, és az érvényesülés zálogának” - mondja a plébános. ,Amikor megtudtam, hogy Nagykéren nem lesz magyar elsős, épp Tardoskedden voltam. Szent- ségimádás volt a faluban, és 1947-ben pont ezen a napon telepítették ki az ottani magyarokat Csehországba. Mi is köztük voltunk. Két év után tértünk haza, és akkor a helyi szülők kezdeményezésére újraindult Tardoskedden a magyar iskola. Aznap a szüleim sírja felett köszöntem meg nekik, hogy az anyanyelvemen taníttattak. De nagy súly nyomta a lelkemet, mert az eltelt hatvan év alatt oda jutottunk, hogy önként mondunk le az elődeink által kiharcolt magyar iskolákról. És ahol nem kell magyar iskola, ott előbb-utóbb magyar papra sem lesz szükség. Azt látom, hogy az a réteg, amely szlovák iskolába járt, és a gyerekét is oda íratta, a nemzetisége után a hitét is könnyebben feladja. Aligha lesz az életében boldog, mert ahová tartozni szeretne, oda nem biztos, hogy befogadják. A gyökereit pedig, amelyek megtartanák, maga tépte el.” Nagykéren bérmálás is lesz az ősszel: harmincán kérték magyar nyelven és közel százan szlovákul. A magyar misén még megtelik a templom, mert imádkozni az is az anyanyelvén tud a legjobban, aki a gyerekével otthon már szlovákul beszél. Mise után pedig még a március 15-i ünnepségre is elmegy - kíváncsiságból, vagy mert mégis úgy érzi, ott a helye. Az iskola pedagógusai szerint ez jó dolog, azt jelenti, hogy nincsenek nemzetiségi ellentétek, és a szlovák iskola nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember teljesen feladja magyar identitását. Nagykéren mintha minden ilyen fordított logika szerint működne, mintha mindenki úgy látná: annak kell örülnünk, hogy az asszimilálódott magyarok azért még elmennek a magyar misére, koszorúzásra. Pedig inkább azt a kérdést kellene feltenniük maguknak, hogy aki magyar misére jár és úgy érzi, hogy van keresnivalója a március 15-i ünnepségen, az milyen indíttatásból küldi a gyerekét szlovák iskolába. Amíg erre nem találják meg a választ, addig a magyar iskola megmaradásáról beszélni puszta önámítás.
