Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-30 / 74. szám, szerda
8 Kultúra Görfól Jenő és Kovács László csakis alaposan feldolgozott munkát adnak ki... (A szerző felvétele) Középkori templomok Dél-Szlovákiában Könyvbemutató Szencen SUSLABÉLA Szene. A Szenei Városi Könyvtárban március 27-én Könyves vasárnapot szerveztek. A rendezvény zárása volt Kovács László és Görföl Jenő Középkori templomok Dél- Szlovákiában című könyvének bemutatója. A két szakavatott szerzőről nyugodt szívvel el lehet mondhatni, hogy a szakma fanatikusainak képviselői. Kovács László rengeteg mindent tud a magyar történelemről, így a délszlovákiai középkori templomokról is, Görföl Jenő pedig úgyszintén a történelem jeles ismerője, egyben a fotózás megszállottja. Ezért is nagy élvezet volt hallgatni őket a szenei könyvvasárnapon, amikor arról beszéltek, hogyan jutottak hozzá a könyv információihoz, mennyi szakirodalmat kellett áttanulmányozniuk, hogy azoknál is precízebben tudják átadni az olvasóknak a lehető leghitelesebb adatokat, mozzanatokat több dél-szlovákiai templomról. A kötetlen beszélgetés során elhangzott: „Rengeteg szép dolog van ebben az országban, csak fel kell azokat fedezni, s természetesen kellőképpen megbecsülni, majd kutatni a részletek után, és feldolgozni a legérdekesebb adatokat, tényeked’ - hangsúlyozta Görföl Jenő. Kovács László rámutatott, hogy mindig is a precizitásra törekedtek mindketten, nem volt céljuk és szándékuk a gyorsan összecsapott munka, és a jövőben sem lesz az. „Ha már egyszer belevágunk egy bizonyos témába, azt alaposan körbejárjuk” - szögezte le a történész. A mostani kiadvány a korábban három kötetben megjelentetett témakör összefoglalása és szakmai kibővítése. Csodálatos, emelkedett hangulatú koncertet adott hétfőn este a Dunaszerdahelyi Művelődési Házban Koncz Zsuzsa. A közönség a régi rajongással fogadta ismert nagy slágereit és legújabb dalait egyaránt. (Susla Béla felvétele) ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 30. www.ujszo.com Figyelemre méltó művészeti kezdeményezés a szlovák-magyar viszony javítása érdekében Színházzal a közeledésért Az egyik szemem sír, a másik nevet. De ha becsukom a sírós szemem, máris eltűnnek a kérdőjelek, optimistán tudok nézni a jövőbe, és méltatni egy kezdeményezést. Hiszen már az is óriási dolog, hogy a színházi világnapon szlovák-magyar színházi fesztivál kezdődött Pozsonyban. JUHÁSZ KATALIN Holnapi számunkban a látottakat, ma pedig a hallottakat, azaz a szakmai kerekasztal-be- szélgetéseken elhangzottakat foglaljuk össze. Remélhetőleg sikerül képet adnunk azokról a tendenciákról, amelyek a két szomszédos ország színházi életében mutatkoznak. A szervezők, a pozsonyi Malá scéna lelkes stábja, a szlovákiai magyar színházakban is rendszeresen rendező Štefan Korenči vezetésével azt a nemes célt tűzték ki maguk elé, hogy megvizsgálják a színház szerepét Európa egyesítésének folyamatában, teret biztosítva az ismerkedésre, illetve ajövőbeni együttműködéseket hozó kapcsolatok megteremtésére. A kétnapos színházi találkozó fővédnökségét Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnökhelyettese vállalta, aki a színpadon megismételte azt az örökbecsű igazságot, hogy ha a kultúra területén tevékenykedők irányítanák a két országot, nem lenne szlovák-magyar konfliktus, hiszen a művészek fél szavakból is megértik egymást, nem céljuk az ellenségeskedés szítása, tudnak közösen gondolkodni és előre mutató kezdeményezéseket valósítanak meg. Hasonlóan szépeket mondott toleranciáról és művészetről a nyitó előadás előtt a kulturális minisztérium képviselője, ráadásul a színházi világnapon, ráadásul farmerben, ami még szimpatikusabbá tette a fiatal hölgyet. A vasárnap délutáni szakmai beszélgetésen szlovák és magyar drámaírók hasonlították össze saját helyzetüket. Mind a négyük egy-egy darabját láthatta a közönség a két nap alatt. Muszáj megjegyeznem, hogy míg a két fiatal szlovák szerző, Lukáš Brutovský és Roman Olekžák tolmácsot igényeltek, a magyarországiak mindent értettek, hiszen Závada Pál már tiszteletbeli szlováknak számít, Spiró György pedig az összes szláv nyelven ért, olyannyira, hogy néha a tolmács szavait is pontosította. Ez bizony büszkeséggel töltött el, nem hinném, hogy fordított helyzetben a szlovák írók ilyen pozitív benyomást tudnának tenni Budapesten. Arról már nem is beszélve, hogy a fesztiválon bemutatott darabjaik sem említ- hetőek egy lapon a két magyar vendég műveivel. A szerzők számos közös problémára világítottak rá, itt és most csupán néhányat sorolunk fel. Spiró György szerint a gazdasági válság miatti nézőszámcsökkenés hatására a kőszínházak óvatosabban nyúlnak kortárs szerzők műveihez, inkább a biztos sikerre hajtanak. Ezért fiatal drámaírók ritkán kapnak lehetőséget, azaz többet írnak a fióknak, mint a színházaknak, amiből viszont nem lehet megélni. Ezért a színműírás inkább hobbi, mint hivatás. A színházaknak ma már nincsenek „házi szerzőik”, akik ismerik a társulatot, belátnak a kulisszák mögé, rendelésre is tudnak „méretre szabott” darabot írni. Závada Pállal szintén minden résztvevő egyetértett abban, hogy a színházak a halott szerzőket szeretik jobban, mivel a halott szerző nincs jelen a próbákon, nem beszél bele a rendező munkájába és nem kér honoráriumot. A színháznak műhelyként kell működnie, ahol az író egyenrangú alkotótárs, nem pedig - Spiró György kifejezésével élve - szellemi kisegítő munkás. A színházba járó közönség is górcső alá került, és megint csak Spiró György fogalmazta meg legfrappánsabban a tényállást. „Az egész közép-európai térségre jellemző, hogy a közönség hülyül. Ez a tévé, illetve a televíziós szappanoperák bűne, amelyekre a hatásvadász dramaturgia, az eltúlzott gesztusok, az életszerűden színészi játék jellemző. A néző ezt megszokja, és a színházban is elvárja.” Azaz a tévé kártékony hatása a színészi játékra is kihat, és ez a tény közvetetten a drámaírók fantáziáját is megköti. A színikritika helyzete sem nevezhető rózsásnak a két országban, az olvasói igényeket követő sajtó átalakulása miatt a kritikusok hosszabb elemzései kiszorultak a lapokból. A legelismertebb szlovákiai magyar színikritikus, Hizsnyan Géza szerint ezek az elemzések mind a színház fejlődése, mind pedig az igényes, értő közönség kinevelése szempontjából hasznosak lennének, hiszen az alkotóknak szükségük van szakmai vissza- jelzére, a nézőknek pedig útmutatásra, okos és ügyes terelgetésre. Tájképei kelendőbbek, ám Szkukálek számára az igazi művészetet absztrakt munkái jelentik Fiktív, mégis létező univerzum TÁRLATAJÁNLÓ Dunaszerdahely. Március 17-én nyitották meg Szkukálek Lajos festő, grafikus és illusztrátor önálló tárlatát a Csallóközi Múzeum kiállítótermeiben. Szkukálek egy Komáromhoz közeli kis faluban, Violinban él. Eredeti szakmája szerint villanyszerelő, ám már fiatalon agyagformázással próbálkozott. így jött rá, hogy van tehetsége, kézügyessége a képző- művészethez. Ecsetet ragadott, festeni kezdett, majd tusrajzokat készített. Realisztikus tájképeit ismerik a legtöbben, ám elvont alkotásai, monumentális képei is elkápráztatják a műértő szemeket. „Mindig festő akartam lenni. Már gyerekkoromban tudatosítottam, hogy egyeüen menekülés van ebből az életből felfelé: valami könnyűt kell csinálni. Gyengécske gyerek voltam, beteges. A hokiban és a fociban csak kapufának voltam jó” - mesélte Szkukálek a megnyitón. A tárlatot Hunčík Péter pszichiáter és író nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy „A varázsló birodalmában teljes a felfordulás, mégis minden a helyén van" (Somogyi Tibor felvétele Szkukálek munkáiban nincsenek elmaszatolt részletek, bizonytalankodó alakok, sejtelmes hátterek. A festőt, egy régebbi festményére utalva, varázslónak nevezte ,A varázsló birodalmában teljes a felfordulás, mégis minden a helyén van. Nem az alakok, nem is a színek fontosak, hanem a kompozíció egésze az, amitől az embert kirázza a hideg, amitől boldogan felsikít, ami megrémíti, majd legvégül halálra röhögted őt” - emelte ki méltatásában Hunčík. Szkukálek Lajos, mint megjegyezte, azért fest, mert festeni jó, s mert kizárólag ehhez ért. „Sokat olvasok, mindenféle keleti filozófiával és egyéb felesleges dolgokkal foglalkozom, amik az embert képesek boldoggá tenni. Tulajdonképpen ez a fő cél: boldognak lenni” - állítja a festő. A Csallóközi Múzeum és az Aranykeret Galéria együttműködésével létrejött kiállítás április 9-ig tekinthető meg. (sa) Jelenet a Vertigo Szlovák Színház előadásából (Dér Asia felvétele)
