Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-03 / 51. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 3. www.ujszo.com SZEMSZÖG Kicsinyes politizálás Amikor a tavalyi szlovákiai választások után, a Fico vezette szlovák kormányt felváltotta az új koalíció, sokan reménykedtek, hogy végre érdemi változás áll be a szlovák politikában, főleg a magyarok és a szlovákok viszonyában. Nem igazán ez történt. Orbán Viktor január végén Pozsonyban szó szerint ezt mondta: „Magyarország és a magyarok azt szeretnék, ha a magyar-szlovák viszony visszatérne a józan ész medrébe.” Hi- hetően hangzik, és reméljük, hogy a magyar kormányfő komolyan is gondolja, amit mondott. A szlovák fél gondolkodását azonban nem ismerjük eléggé. Iveta Radičová kevésbé ismert politikus Európában, míg Orbán az unió politikai „fenegyereke”. Iveta Radičová mint demokratikus miniszterelnök nem teljhatalmú, hatásköre korlátozott - a magyar kormányfő jobban érvényesíti akaratát a magyar törvényhozásban. A Fico-ellenes szlovák koalíció különböző nézetű pártok gyülekezete, közös nevezőre jutni velük nem könnyű, ezt kezdettől fogva mindenki tudta, legjobban éppen Radičová. Emberséges gondolkodása, higgadtsága és kompromisszumkészsége végett sokan bíztak benne. Anői logika-és ez a politikában is érvényes - merőben más, mint a férfiaké, a nők mindig engedékenyebbek és hajlamosabbak a kompromisszumokra, mint a férfiak. Talán ez a másfajta gondolkodás, ami sikert biztosít Angela Merkelnek, de más volt Margaret Thatcher is (még keményebb férfitársainál), jó híre van a svéd „nőbarát” társadalomnak is, de a horvátok is remélik, hogy az ország első női miniszterelnöke, Jadranka Kosor asszony sikeresen befejezi a nagy feladatot, az EU-csatlakozást. A női politizálás világszerte „feljövőben” van. Radičová asszony a kilencvenes évek elején tagja volt a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű szlovák pártnak. Szlovákia első asszonyának ma az „erőszakos, makacs politizálás” ellen kellene tütakoznia, maga és a szlovák nép nevében, mert amit egyes szlovák politikusok ma tesznek, nem más, mint buta csökönyösség és erőszakos ragaszkodás elavult, érdektelen elvekhez. Európai szemmel nézve mind a kettős állampolgársági, mind az évek óta vitatott nyelvtörvény körüli vita nevetséges, kicsinyes és főleg idejétmúlt. A kettős állampolgárság „sürgős” törvénybeiktatása az új magyar kormány részéről elhamarkodottan, főleg rossz időpontban történt, és a szlovákiai magyarság politikai helyzetére nem volt pozitív hatása. Ettől függetlenül semmiféle rossz nem származhat abból, ha valakinek nem egy, hanem két állampolgársága van. Az állampolgárnak általában ahhoz az államhoz kell jobban alkalmazkodnia, ahol állandó lakhelye és munkahelye van. A második állampolgárság a legtöbb esetben csak szellemi, lelki „táplálék”, esetleg elégtétel, de gyakorlatilag nincs nagy jelentősége. Ezt a Kárpát-medencében élő minden magyar tudja. Unió-tagként, a nemzeti állampolgárságok gyakorlatijelentősége már nem érdekes, hiszen a maastrichti szerződés értelmében az EU bármely tagállamának polgára uniós polgárrá is válik egyben, szó szerint: „Az EU- tagállamok polgárai eredeti állampolgárságuk mellett ún. uniós állampolgársággal is rendelkeznek, ami többletjogokat biztosít a számukra. Az Unió állampolgára az EU bármelyik országában szabadon mozoghat, utazhat és tartózkodhat.” Miért háborog- nak egyes szlovák politikusok? Válaszom: rosszindulatból, csökönyösségből és butaságból. Hollai Hehs Ottó, Németország (ČTK-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (M. Nagy László felvétele) LOVESZAROK Alkotmány kontra kettős állampolgárság? A bevezetőben le kell szögeznünk, hogy semmiféle kontra, semmiféle összeegyeztethe- tetlenség nincs a Szlovák Köztársaság alkotmánya és a kettős állampolgárság intézménye közt. Az alkotmány ugyanis nem tiltja és nem is köti bizonyos - a koalíciós partnereink által szajkózott - követelményekhez a második állampolgárság felvételét. Tény, hogy a nemzetközi szokásjog szerint a második állampolgárságot általában a „tényleges kötődés” feltételének teljesítése mellett szokták megadni, mint pl. az állandó lakhely, munkavégzés, vállalkozás vagy tanulmány. Emellett az Orbán-féle állampolgársági törvény nincs ellentétben semmilyen nemzetközi jogi normával, még a sokszor ragozott európai egyezménnyel sem. Sehol sincs ugyanis szabályozva, hogy milyen feltételek teljesítése mellett lehet egy személynek odaítélni az állam- polgárságot. Mindössze egy 1951-es emberjogi bírósági döntést ismer a szakirodalom, de ez is konkrét, egyedüli esetre vonatkozik. Ellenben a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 5. cikkelyének 2. bekezdése kimondja, hogy senkit sem szabad akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától. Tehát még akkor sem, ha egy újabb ország állampolgárává válik, legyen az cseh, magyar vagy kanadai. Függetlenül attól, hogy az adott országhoz milyen kötődése van: nemzeti vagy az, hogy ott dolgozik-e. Ezért nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ha valaki olyan második állampolgárságot kap, mely - eltérően a nemzetközi szokásjogtól nincs alátámasztva állandó lakhellyel, munkavégzéssel .stb., akkor az illető személyt megfosztjuk az eredeti állampolgárságától. Csehországban a második állampolgárság megszerzésének tiltása egyenesen az alkotmányukban van, nyugati szomszédaink, gondolom a tényleges állapotokból kiindulva, mégsem alkalmazzák az említett rendelkezésüket. Nem sok olyan állam van a világon, mely állampolgárságuk elvesztésével büntetné azon polgárait, akik nem vétettek semmilyen törvény ellen, csak kihasználták egy másik ország adta lehetőséget, még ha az némi kivetnivalót is hagy maga után. Másrészt, nem lehet homokba dugnunk a fejünket az ilyen intézkedés velejárójával szemben. Ha Szlovákia tényleg teljes mértékben alkalmazni fogja a Fico-féle ellentörvényt, akkor országunkban hirtelen sok olyan személy lehet, akitől el kell venni a személyazonossági igazolványt, az útlevelet stb. A következő lépés pedig az, hogy ezeknek az embereknek megváltozik a szociális státusa, pénzügyi megítélése, és sok más apróbb, állam- polgárságot megkövetelő viszonya. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz az iskolakötelesekkel. Vajon továbbra is részesülnek ingyenes egészségügyi ellátásban és ingyenes oktatásban? Ebbe természetesen kevesen gondolnak bele, hiszen a fő szempont az, hogy van egy ellentörvény, mely nem a vélt vagy valós problémát oldja, hanem elsősorban büntet. Nem tudok egyetérteni az ilyen filozófiával, mely törvényszinten ijesztget, megfélemlít, közben a tényleges következményekkel nem számol. Sajnos az adott helyzetben nem marad más hátra, mint hogy koalíciós partnereinket próbáljuk meggyőzni az általuk felvázolt megoldás abszurditásáról, illetve annak ellenőrizhetetlenségéről. Mert hiszen melyik szlovák állami szerv fog hivatalosan tudomást szerezni arról, hogy valamelyik honfitársunk ténylegesen dolgozik, vállalkozik, vagy tanul-e a szomszédos országban? Akkor meg, miről is van szó, uraim? Gál Gábor jogász, a Híd parlamenti képviselője SZEMPONT Politikánk és hatékonysága Az időszerű politikai történések Szlovákiában alaposan próbára teszik az emberek tűrőképességét. Jellemvonásuk az ellentmondásosság, ami minden valószínűség szerint szándékos, mert amikor megvillan a viszonylagos társadalmi nyugalom reménye - például elfogadható lenne egy alaposan előkészített törvénymódosítás az állampolgárságról, megválasztható lenne az új főügyész, stb. -, szinte azonnal előáll valaki az SaS-ből, a KDH-ból, az SDKÚ-ból vagy máshonnan, hogy jelezze, nem megy az olyan könnyen. Legjobban Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi kormányalelnök foglalta össze a közszolgálati televízióban. Azt mondta, hiányzik a szlovákiai politikából a kölcsönös őszinteség, a megoldásra való törekvés és a politikai felelősség. Gyakran tanúi vagyunk, hogy tapasztalt - sajnos nem írhatom, hogy mindig jóindulatú - politikusok gyanúsan mosolyognak kezdő kollégáik baklövésein, hogyan játszanak az ország helyzetével, tekintélyével és a polgárok idegeivel. Politikánkon sajnos Szlovákia politikáját értem, amely olyan átláthatatlan, követhetetlen, s gyakran koncepció nélküli is, hogy már a kormányzás első félévében néhányszor arcunkra fagyott a választási mosoly. A kormánykoalíció parlamenti képviselői közt vannak olyan emberek - Igor Matovič, Radoslav Procházka és nem csak ők -, akik magukról talán azt gondolják, népszerűek, újszerűek, esetleg bátrak is, s akik lehet hogy a polgárok által nem ismert megfontolásból, vagy merő tájékozatlanságból, a helyzet nem értéséből eredően ártanak az országnak és jobbára a szlovákiai magyaroknak. Valószínűleg nem tudják, hogy van egy megbízatásuk, amelyet a választóktól kaptak, akiknek a pénzéből nem kis szeletet ka- nyarítanak ki, hogy megbízatásuknak eleget tegyenek. A pártok főemberei meg rájuk hagyják, nehogy a szavazóbázisból egy embert is elveszítsenek. Aki a tiszta beszéd és kommunikáció elemi szabályait nem ismeri, annak nem sok keresnivalója van a politikában. Nem tudom, tudják-e ezek az emberek, hogy a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerinti szavazás - melyet mindig akkor vesznek elő, amikor tudják, nem azt fogják tenni, amit elvárnak tőlük a választók - hova vezethet. Bár ami nem működik természetesen, azt mesterségesen négy évig nem lehet életben tartani. Az Eurobarometer felmérésben, melyet a napokban tettek közzé talán az nem volt meglepő, hogy Szlovákia parlamentje és kormánya feleannyi bizalmat kapott választóitól, mint az EU és intézményei. Komoly osztályzatot kapott a szlovák hatalom mindhárom ága. Csak észrevegyék! Jóba Mihály
