Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-25 / 70. szám, péntek
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAARCIUS 25. Az abortuszról lehetne értelmes vitát folytatni, de ezt az ideológiai kultúrharc megöli Az élet védelmében A meg nem született gyermekek legnagyobb pechje, hogy ügyük a konzervatív-liberális, s azon belül is a keresztény-ateista 20.századi kultúrharc részévé vált.Ezért nem lehet róla értelmes vitát folytatni, mivel az észérveket megöli az ideológiai megközelítés. Kár, hogy az áldozatok nem tudnak közbeszólni. Az írás apropója: ma van a megfogant gyermekek napja. MÓZES SZABOLCS Pedig kevés olyan ügy van, melyről konzervatív és liberális ember egy nézetet vallhatna. A magát egyebek között a humanizmusból eredeztető liberalizmus fő alappillére a szabadság, melyet csak abban az esetben lehet korlátozni, ha ez egy másik ember szabadságát, életét veszélyezteti. Ebből a szempontból az érthetetlenül benevolens hazai abortuszszabályozás korlátozásáért folytatott erőfeszítés mint az emberi élet védelmében indított küzdelem alapvetően liberális harc kellene, hogy legyen. Ha a kérdésnek nem lenne meg a maga kultúrtörténeti beágyazottsága, mely eleve kizártja ezt, kiosztva a szerepeket: aki liberális, az az abortusz lehető legszélesebb körben való alkalmazhatósága mellett törjön lándzsát. A liberalizmus - nagyon helyesen - a másság elfogadását tűzi zászlajára, de ez ügyben zöld utat enged a másság elutasításának. Társadalmunk kiáll az egészségkárosodottak és fogyatékkal élők jogaiért, azt hangoztatjuk, mindenkinek helye van köztünk, senkit sem szabad kicsúfolni, kire- keszteni, lenézni, mert másnak született, mint az egészséges, úgymond normális többség. Tiltjuk a diszkriminációt, s közben ugyanazzal a lélegzettel harcolunk azért, hogy egy másságban „szenvedő” utódot művileg elvetélhessen valaki. Ennél már csak egy rosszabb van: amikor még „másság” sem kell az eufemisztikusan terhességmegszakításnak nevezett művelethez. Csak a kényelem vagy a karrier: rosszkor jött. Mintha ő tehetne róla. Az abortuszok jelentős része paradox módon ebbe a kategóriába sorolható. S pont ezért - nem az álideológiai árokharc miatt - szinte lehetetlen a korlátozása: a társadalom már hozzászokott ehhez a kiskapuhoz. Az ideológia pedig morális felmentést ad. Közben a társadalom álvitát folytat, melynek első felvonása arról szól, melyik az erősebb jog, az élet vagy a szabad választásjoga. Pedig ilyen kérdés fel sem merülhet, egy humanista társadalomban magától értetődő, hogy az élet mindennél többet ér. Ha pedig ezt a vitát lézártuk, arról folytatunk diskurzust, mikortól élet az élet: ha már ver a kicsi szíve, ha már megvan mind a tíz ujja, amikor már rúg? Vagy csak a szüléssel indítunk? Miközben az alapiskolától az egyetemig az összes embertannal foglalkozó tananyagban feketén-fehéren szerepel a válasz. Az élet nem a szülés pillanatában kezdődik. Az, hogy a gyermek pár hónapig az anya teste által védve nő, nem jelenti azt, hogy nem létezik, hogy nem él. Miközben képesek vagyunk jajgatni, ha a levágás előtt nem áramütéssel altatják el a mázsás disznót, szó nélkül elmegyünk amellett, hogy a meg nem született gyermek kis testét valósággal szétmarcangolják. Undorral tekintünk a spártaiakra, akik az a Taigetoszról a mélybe dobták nem elég életerősnek tartott gyermekeiket. Pedig mi ugyanazt csináljuk, csak szofisztikáltabb módszerekkel. A „férgesét”, a fölöslegesnek ítéltet kidobjuk. Még persze „idő előtt”, mégsem vagyunk barbárok! Az abortuszról lehet értelmes vitát folytatni. Elvárható- e egy megerőszakolt nőtől, hogy kihordja és megszülje bűnben és erőszakban fogant gyermekét? Kötelezhető-e a szülésre a terhességgel és szüléssel életét veszélyeztető anya? Ezek azok a kérdések, melyekre nagyon nehéz jó választ adni, s szinte lehetetlen mindenki számára elfogadható megoldást kínálni. De az, hogy valaki karrierindokok miatt elvetetheti-e gyermekét, nem tartozik ebbe a kérdéskörbe. Ez nem világnézeti, ideológiai, vallási vagy politikai kérdés - csak társadalmunk degradálta azzá. Ez emberiességi kérdés. JEGYZET Medvelesen LŐR1NCZ ADRIÁN Durván félreérthette a környezettudatos viselkedés lényegét a legnemzetibb szlovák párt vezetése - ennek tulajdonítható, hogy az előző kormányzati ciklusban a hangsúlyt kizárólag a környezetvédelmi tárca tudatos kiszipolyozására helyezte, ami azért nem ugyanaz. Ahányszor Nagy József tárcavezető kinyitja a hivatal égy-egy szekrényét, annyi új csontváz kerül elő. A napokban például a bánfai LSO Kft. tevékenységére világított rá. Nevezett cég mintegy kétszázezer eurót keresett azon, hogy hősiesen felvette a harcot az északi fenyőerdőket pusztító betűzőszúval - hónapokkal azután, hogy az állami intézmények megtették az összes szükséges lépést e rovar visszaszorítására. Aztán újabb, nagy horderejű projektbe fogott: potom 1,1 millió euróért elvállalta tizenöt medve megszámolását és megfigyelését, ami-tekintettel arra, hogy a vadon élő mackóktól aligha számíthat együttműködésre - nem kis fegyvertény. Az egyik hazai kutatóintézet szakembere szerint egymillió euróból a bamamedve közép-európai populációjának egészét kényelmesen megfigyelés alatt lehetne tartani - de ez a szaki nem tudhatja, hogy az LSO Kft. még sosem végzett hasonló munkát, így felszámolja a tanulópénzt is. A cechet az Európai Unió állja. Jóllehet a cégnek eddig egyetlen medvét sem sikerült befognia, természetbarátként már az is megelégedéssel tölt el, hogy csalizás címén nagy erőkkel etetik őket. A költség- vetés 217 ezer eurót, azaz 6,5 millió koronát irányoz elő erre a célra; ha valaha, úgy most érdemes az Európai Unióban medvének lenni! A pakliban persze az is benne van, hogy a nagyszabású projekt kivitelezői a végén úgy járnak, mint az egyszeri székely, akitől megkérdezték, látott-e már medvét a havasokon. „Hát egyszer láttam egyet, de az seazvót...!” KOMMENTÁR Végkiárusítás MOLNÁR IVÁN Az elmúlt évek gazdasági válsággal terhelt időszaka számos családot hozott rendkívül nehéz anyagi helyzetbe. A becsületes és felelős családfők ilyenkor igyekeznek még több pluszmunkát vállalni, a kiadásaikat pedig ott csökkentik, ahol csak tudják. Persze, mindig akadnak olyanok, akik a könnyebb utat választják, darabonként adogatva el a család mozdítható vagyonát, így tartva fenn a korábbi életszínvonalukat, miközben a kisujjukat sem mozdítják sorsukjobbra fordulása érdekében. A dorbézolás azonban csak ideig-óráig tarthat, hiszen ha az így szerzett pénz elfogy, még nagyobb szegénységbe zuhannak. Tájainkon az ilyen családfőket nem sokra tartják. Vannak azonban olyanok, akik ezt nagyban, az ország vagyonával teszik meg, és még büszkék is rá. A közvélemény politikusoknak nevezi őket. A Radičová-kormány eleve olyan helyzetben vette át az ország irányítását, ami rózsásnaksemmiképpen sem voltnevezhető. A válság által megtépázott szlovák gazdaságnaka Fico-kor- mány adta meg a kegyelemdöfést az elhibázott, a józan észt tel- jesenmellőző gazdaságpolitikájával, amelynek csupán egy célja volt: két kézzel szórni a pénzt akkor is, ha nincs. A Radičová- kormány pártjaira épp azért szavaztak az emberek, mert felelő- sebb gazdaságpolitikát vártak tőlük. Az államháztartás rendbetételével kapcsolatos reformok azonban sorra megbuknak egy-egy politikai klikk ellenállásán, ezért ezekből alig valósult meg valami. A takarékoskodás és a szorgalmas munka helyett a kormány a szerdai ülésén úgy döntött, eljátssza a felelőtlen családfő szerepét, eladva mindent, ami még mozdítható. A Slovak Telekom maradék részvénycsomagjáért csaknem egymilliárd eurót, a városi hőszolgáltatókért akár200 milliót, az autóbuszközlekedési vállalatokért pedig69-92 milliót szeretne bezsebelni, és ezzel még nincs vége a sornak. Röpködnek a százmilliók, és az egyszerű állampolgár csak kapkodja a fejét. A kormány persze váltig állítja, hogy ezzel hatalmas szolgálatot tesz nekünk. A magánosításra egyébként is csak azt követően szánta el magát, hogy a „velejéig független” pénzügyminisztérium és vagyonalap elemzése bebizonyította, ez a legjobb megoldás, mivel az állam állítólag rendkívül rossz gazda. Hogy ez azért van, mert az állami cégek felelős pozícióit igazi szakemberek helyett a politikusok kétbalkezes ismerőseivel és családtagjaival töltötték be? Erről nem illik beszélni. Inkább élvezzük ki az utolsó nagy végkiárusítás minden egyes pillanatát, hiszen ha már nem lesz mit eladni a fejünk fölül, és nem tartozunk azok közé, akik a privatizáción jól megszedték magukat, fogunk még koplalni eleget. TALLÓZÓ PRAVDA A magyar EU-elnökségről közölt kommentárt a Pravda. Az újság szerint úgy tűnik, a magyar EU-elnökséget mindenfélejelzővel lehet majd illetni, de hogy „sikeres”, azzal nem. Az az idő, amikor az EU nagy felhajtással elszigetelte azokat az országokat, amelyekben „furcsa vagy gyanús kormány volt” - ahogy az Ausztria és Jörg Haider esetében is történt -, ma már a múlté. „Ma inkább csendes diplomáciai pofonokat osztogatnak” - írta Peter Javű- rek. A szerző úgy látja, a magyar EU-elnökség három prioritása közül - a schengeni térség kibővítése Bulgáriával és Romániával, Horvátország csatlakozása az unióhoz, és az európai romapolitika - már valószínűleg csak az utolsó van játékban. De miért beszélünk diplomáciai pofonokról, amikor ezeknek a prioritásoknak a nem teljesítése a külső körülmények számlájára is írható? - teszi fel a kérdést a szerző. Kifejti: a májusban Gödöllőre tervezett EU-Keleti Partnerség csúcstalálkozót, amely a magyar elnökség csúcspontja lett volna, állítólag azért halasztották el, mert ebben az időpontban több más rendezvény is lesz. „Az okok egészen mások” - véli Javu- rek. A tervezett csúcstalálkozó idejében valóban találkoznak az EU és a közép-ke- let-európai országok vezetői, de nem Gödöllőn, hanem Varsóban. Míg Gödöllőre csak Hillary Clinton amerikai külügyminisztert várták, Varsóban Barack Obama részvételével számolnak. A Líbiával foglalkozó múlt heti párizsi találkozóra sem kapott meghívást Budapest. „Hallják a csattanást?” - kérdezi Javu- rek. „Amikor Orbán azzal dicsekedett, hogy Magyarországot visszahelyezi Európa térképére, igaza volt: Budapest ma a diplomáciai térképen az a pont, amelyet ha nem kerülnek meg, akkor legalább felhúzzák felette a szemöldöküket. Csodálkozva Orbán egyszínű kormánya és a Fidesz felelőtlen és nem egészen demokratikus eljárásain” - írja a szerző. Szlovákiában azonban nincs ok a kárörömre, mert „senkinek sem jó, ha a szomszédoknál nem európai politika van hatalmon”, (kés)- Nem kell nekünk parlament meg képviselők, jobb a furkósbot! (Peter Gossányi rajza)
