Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-24 / 69. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAÁRC1US 24. Tippverseny 19 Tippelők Új Szó-fociligája: két mérkőzés is elmaradt a 17. fordulóban, így a versenyszabályok értelmében a paneltippet vettük figyelembe All pontos szelvények teljesen megegyeznek Mivel az aktuális forduló két mérkőzése elmaradt, azok jártak jól, akik a paneltipp szerint tippelték meg ezt a két találkozót, hiszen ilyen esetben ez a mérvadó. Mivel a góltotós meccs is köztük volt, a szokottnál többen találták el a pontos eredményt, hetvenegyen. A 17. fordulóban hét tizenegy pontos szelvény érkezett, külön érdekesség, hogy az összes szelvény teljes mértékben megegyezik, mindenki a Matúškovo-Mostová mérkőzés eredményét hibázta el, senki sem várta a hidaskürtiek idegenbeli győzelmét. A győztes Ásványi György helyesen tippelt saját faluja csapatának sikerére. Az összetett verseny élmezőnyében nem történt lényegesebb változás, Czékus Irén három ponttal vezet, az ipolyszakállosi Zimerman családból ketten is a második helyen állnak. Külön közöljük már a tavaszi idény élmezőnyét is, melynek éllovasa a lévai Nagy Želmíra, de két fordulót követően a verseny természetesen még nagyon szoros. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 106 pontos Czékus Irén, Marcelháza 103 pontosak ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Roskó Mihály, Tardoskedd; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos 102 pontosak Gál Krisztián, Nána; Molnár Lajos, Szalka 101 pontosak Bartek Krisztián, Pózba; Bráz Andrea, Tornaija; Mézes Márta, Királyrév; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva 100 pontosak Bartek Margit, Pózba; Čenger Béla, Léva; Soós József, Nagybodak; Szolik Krisztina, Keszegfalva; Tóth Mária, Nagymegyer 99 pontosak Kis Péter, Bátorkeszi; Kovács Tamás, Rété; Kozics Zoltán, Ulésháza; Pong- rácz Anna, Feketenyék; Tenczel Csilla, Ipolybél 98 pontosak Bölcskei László, Gellér; Bubenko András, Buzita; Fógel Dávid, Ipolyság; Győri Zoltán, Nádszeg; id. Fü- gedi Tibor, Lakszakállas; Lőrincz László, Érsekújvár; Öllé Sándor, E HETI NYERTESÜNK A tizenhetedik fordulóban hét tizenegy pontos szelvény érkezett szerkesztőségünkbe, így a nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a féli Ásványi Györgynek kedvezett. Nyereménye egy 20 euró értékű könyv. Gratulálunk! A díjat postán küldjük el. A GYŐZTES SZELVÉNY A féli Ásványi György 11 pontos szelvénye 1. DAC B-Domaniža 1 2. Tomášov-Jarovce 1 3. N. Život-Levice 1 4. Turňa n/B.-Rožňava 1 5. Ohrady-Trh. Hradská 1 6. Tvrdošovce-Želiezovce 1 7. Vydrany-Vieska 2 8. Matúškovo-Mostová 1 9. Pribeta-Zlatná n/O. 1 10. Lok. Košice-Barca 2:1 A 17. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 11 pontosak Ásványi György, Fél; Bölcskei László, Gellér; Kozics Zoltán, Ü- lésháza; Németh Benő, Alistál; Németh Ödön, Dióspatony; Tóth Mária, Nagymegyer; Vími Emília, Nagymegyer 10 pontosak Barabás Erik, Deáki; Bartek Krisztián, Pózba; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bráz Andrea, Tornaija; Bugár Attila, Felsővámos; Csicsay László, Medve; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel János, Ipolyság; Győri András, Nádszeg; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kapa Zoltán, Tesmag; Kókai Mária, Garamkövesd; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva; Nagy Želmlra, Léva; Obertol Noémi, Búcs; Öllé Sándor, Felsőszeli; Öllé Tímea, Gúta; Stefankovics Adrianna, Nagyabony; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Száraz István, Nagykér; Tamási György, Du- naszerdahely; Tomasovics József, Vásárát; Tudja Géza, Véke; Vaszüy Ildikó, Komárom; Veres Katalin, Nagykér; Zahorcsek Valéria, Perbete 9 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Beňo Andrea, Palást; Bubenko Ilona, Buzita; Czibula Zsuzsanna, Farkasd; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Gömöri Klára, Perbete; id. Ligárt József, Rimaszécs; Lőrincz Mária, Érsekújvár; Mézes Tibor, Királyrév; Orlai Boglárka, Ipolyság; Ölvedi György, Párkány; Polák Zsolt, Dunaszerdahely; Roskó Mihály, Tardoskedd; Roskó Péter, Tardoskedd; Soós József, Nagybodak; Struhár Tibor, Csata; Tóth István, Lakszakállas; Tóth István, Madar; Ugrocký Béla, Somolja; Zsiduliak Péter, Ipolyság Felsőszeli; Tóth Zoltán, Madar; Uzsák Norbert, Perbete; Vörös Claudia, Nyárasd 97 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Ásványi György, Fél; Bugár Attila, Felsővámos; Bukai Lambert, Pozsony; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kapa Zoltán, Tesmag; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Nagy István, Sa- jószentkirály; Németh Benő, Alistál; Németh Ödön, Dióspatony; Németh Zsolt, Alistál; Orlai Boglárka, Ipolyság; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 96 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Bálint Tamás, Nagykér; Csókás Ferenc, Izsa; Ferencz Margit, Hidaskürt; Gatyás János, Perbete; Gömöri László, Perbete; Harcsa Sándor, Gúta; Izsmán Péter, Bős; Kristóf Vivien, Alistál; Orlai Ottó, Ipolyság; Roskó Róbert, Tardoskedd; Soós Lajos, Baka; Soós Róbert, Nagybodak; Tóth Béla, Baracska; Tóth Róbert, Fűs 95 pontosak Bartalos János, Lég; Dubická Angéla, Dióspatony; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Okolinszký Ingrid, Szenese; Öllé Tímea, Gúta; Roskó Péter, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Santúr Ottó, Komárom; Tamási József, Dunaszerdahely 94 pontosak Borsányi Tibor, Nemesócsa; Dobos István, Nagytárkány; Gatyás Terézia, Perbete; Gömöri Anna, Perbete; Struhár Tibor, Csata; Tamási György, Dunaszerdahely; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Zsiduliak Péter, Ipolyság 93 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Árgyusi János, Negyed; Bugár Vilmos, Pozsonyepeijes; Czibula Zsuzsanna, Farkasd; Farkas Ferenc, Gútor; Gömöri Klára, Perbete; id. Ligárt József, Rimaszécs; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Méry Imre, Fél; Molnár Terézia, Komárom; Pupkai Piroska, Dunaszerdahely; Struhár Péter, Csata; Szekeres János, Kürt; Szolik Róbert, Keszegfalva 92 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Antalík Imre, Érsekújvár; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Balog Richard, Bős; Bilás József, Dunaszerdahely; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Gáli Miklós, Nyéka tavaszi idény Élmezőnye 21 pontos Nagy Želmíra, Léva 20 pontos Öllé Sándor, Felsőszeli 19 pontosak Öllé Tímea, Gúta; Soós József, Nagybodak 18 pontosak Antallk Imre, Érsekújvár; Ásványi György, Fél; Czékus Irén, Marcelháza; Czibula Zsuzsanna, Farkasd; Kozics Zoltán, Ülésháza; Orlai Zsófia, Ipolyság; Roskó Magdolna, Tardoskedd; Tóth István, Madar 17 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Bagó- csi Zsuzsanna, Sáró; Bartek Krisztián, Pózba; Borsányi Béla, Madar; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Kristóf Vivien, Alistál; Molnár Attila, Somotja; Molnár Terézia, Komárom; Mózes Ferenc, Olgya; Németh Benő, Alistál; Németh Ödön, Dióspatony; Szolik Krisztina, Keszegfalva; Tóth Mária, Nagymegyer 16 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Barabás Erik, Deáki; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bölcskei László, Gellér; Bráz Andrea, Tornaija; Bubenko András, Buzita; Bugár Attila, Felsővámos; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel János, Ipolyság; Gál Krisztián, Nána; Lakatos László, Ekel; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Obertol Noémi, Búcs; Orlai Boglárka, Ipolyság; Stefankovics Adrianna, Nagyabony; Struhár Tibor, Csata; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Száraz István, Nagykér; Takács Vilmos, Lakszakállas; Tomasovics József, Vásárút; Tóth István, Lakszakállas; Tudja Géza, Véke; Vanya József, Galánta; Vími Emília, Nagymegyer; Zsiduliak Péter, Ipolyság 15 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Bukai Lambert, Pozsony; Čenger Béla, Léva; Csicsay László, Medve; Fógel Ábel, Ipolyság; Gatyás Terézia, Perbete; Geleta Ferenc, Hetény; Gömöri Klára, Perbete; Győri Zoltán, Nádszeg; Hajdúk Robin, Nagykapos; Hegyi János, Jóka; Hegyi Sarolta, Jóka; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Jurík János, Tallós; Kapa Zoltán, Tesmag; Kis Péter, Bátorkeszi; Kókai Mária, Garamkövesd; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Méry Imre, Fél; Molnár Erzsébet, If júságfalva; Nagy István, Sajószentkirály; Németh Gábor, Ulésháza; Okolinszký Gábor, Szenese; Pekaj Marian, Kéménd; Roskó Mihály, Tardoskedd; Roskó Péter, Tardoskedd; Sáfrány Magdolna, Szete; Stefankovics Mária, Nagyabony; Szolik Róbert, Keszegfalva; Tamási György, Dunaszerdahely; Tamási József, Dunaszerdahely; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Trencsik László, Marcelháza; Udvardi Ilona, Bátorkeszi; Vaszily Ildikó, Komárom; Zsiduliak Mária, Ipolyság 14 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Árgyusi János, Negyed; Árgyusi Katalin, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Balogh Róbert, Nagymagyar; Bartalos János, Lég; Bartek Margit, Pózba; Beňo Andrea, Palást; Bezúr Imre, Gúta; Bubenko Ilona, Buzita; Csókás Ferenc, Izsa; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Danczi József, Érsekújvár; Diósi Oszkár, Komárom; Fazekas Gábor, Negyed; Fógel Andrea, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Gáli Miklós, Nyékvárkony; Gubany András, Oroszka; Győri Péter, Nádszeg; id. Ligárt József, Rimaszécs; Jankulár László, Marcelháza; Kocsis Etelka, Komárom; Kovács Tamás, Rété; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Lőrincz Mária, Érsekújvár; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Mézes Tibor, Királyrév; Mezzei József, Somoija; Molnár István, Tejfalu; Molnár Lajos, Szalka; Németh Zsolt, Alistál; Obertol Éva, Búcs; Ondró Ernő, Kéménd; Ölvedi György, Párkány; Porubszky István, Szőgyén; Struhár Péter, Csata; Szlama Angelika, Keszegfalva; Tóth Tibor, Zsigárd; Ugrocký Béla, Somoija; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Vaszüy László, Komárom; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos; Zimerman Géza, Ipolyszakállos várkony; Geleta Ferenc, Hetény; Hegyi Sarolta, Jóka; Lőrincz Mária, Érsekújvár; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Attila, Somoija; Obertol Noémi, Búcs; Okolinszký Gábor, Szenese; Szabó Vilmos, Vága; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Trencsik László, Marcelháza; Vass Botond, Balóny; Vími Emília, Nagymegyer 91 pontosak Bálint István, Nagykér; Farkas Renáta, Gútor; Fógel János, Ipolyság; Hajdúk Petronella, Nagykapos; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kis Erika, Bátorkeszi; Kürti József, Keszegfalva; Molnár István, Tejfalu; Nagy Attila, Alsószéli; Obertol Éva, Búcs 90 pontosak Fógel Idea, Ipolyság; György Mihály, Martos; Győri Péter, Nádszeg; Kristóf József, Alistál; Ondró Erzsébet, Kéménd; Tóth Ilona, Baracska; Tudja Géza, Véke; Vanya József, Galánta 89 pontosak Guzmická Dana, Nagykér; Győri András, Nádszeg; Hegyi János, Jóka; Küácskó Ignác, Királyrév; Kovács Ferenc, Dunaszerdahely; Luky Zoltán, Zselíz; Magát Szabina, Ipolyság; Száraz István, Nagykér; Takács Irén, Lakszakállas; Takács László, Fámád; Takács Vámos, Lakszakállas; Vaszüy László, Komárom 88 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Bezúr Imre, Gúta; Diósi Oszkár, Komárom; Gajdács József, Szentmihályfa; Hrbatý József, Málas; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakáüas; ifj. Don Ferenc, Ógyalla; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Komjáti Lajos, Füss; Kovács Júlia, Nádszeg; Kucsora Anikó, Lakszakáüas; Lakatos László, Ekel; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Sárkány Attila, Nádszeg; Stambauer György, Ebed; Tóth Tibor, Zsigárd; Vanya József, Tardoskedd 87 pontosak Antalík Imréné, Érsekújvár; Borsányi Béla, Madar; Bugár Margit, Pozsonyepeijes; Gubany András, Oroszka; ilj. Farkas Tibor, Ekecs; ifj. Mészáros György, Csaüóköznádasd; Kmeťo József, Málas; Kocsis Etelka, Komárom; Mészáros György, Csaüóköznádasd; Mézes Tibor, Királyrév; Mózes Ferenc, Olgya; Ölvedi György, Párkány; Szlama Angelika, Keszegfalva; Tóth István, Madar Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. A teljes listát honlapunkon (www.ujszo.com) tekinthetik meg. A helyes tippszelvény TIPPELŐK dl ÚJ SZÓ-FOCILIGÁJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp l-X-2 Paneltipp 1. DAC B-Domaniža 3. L. Ny. CD 1 2. Tomášov-Jarovce 4. L. P. A. i 1 3. N. Život-Levice 4. L. Ny. Dk. i 2 4. Turňa n/B.-Rožňava 4. L. K. D. elmaradt 1 5. Ohrady-Trh. Hradská 5. L. Ny. D. CD X 6. Tvrdošovce-Želiezovce 5. L. Ny. K. i 1 7. Vydrany-Vieska TB-DS CD 2 8. Matúškovo-Mostová TB-GA 2 1 9. Pribeta-Zlatná n/0. TB-KN CD 1 10. Lok. Košice-Barca 3. L. K. elmaradt 2:1 A 17. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. DAC B-Domaniža 1:0 (a helyes tipp: 1) 2. Tomášov-Jarovce 2:0 (1) 3. N. Život-Levice 1:0 (1) 4. Turňa n/B.-Rožňava elmaradt (paneltipp: 1) 5. Ohrady-Trh. Hradská 3:0 (1) 6. Tvrdošovce-Želiezovce 2:1 (1) ľ.Vydrany-Vieska 0:1 (2) 8. Matúškovo-Mostová 0:3 (2) 9. Pribeta-Zlatná n/0.5:0 (1) 10. Lok. Košice-Barca elmaradt (paneltipp: 2:1)