Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-24 / 69. szám, csütörtök
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 24. www.ujszo.com SZEMSZÖG Szép, szilárd jövőnk (Nemes Norbert felvétele) SZEMPONT Kisvállalkozók nagy keservei Ha nehezen találom meg a választ az események miértjére, a Szentírás és a költészet mindig segítségemre van. Talán azért, mert alapjuk az igazság. Mindkettőt szeretem és a választ belőlük megkapom, az élet pedig megy tovább. Most, amikor arra keresem a választ, hogy ez a kis ország miért nem halad előre, legalábbis nem olyan ütemben, amilyenben haladhatna, és milyen sok országban élnek több nemzet fiai - mint a miénkben - békességben és egyenlő eséllyel, Szlovákiában meg emlékezetem óta baj van velünk, magyarokkal, József Attila néhány sora jutott eszembe Elégia című költeményéből: „ Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón álmodoznak gyohs zsi- bongást szövő magas házakról.” Ez nekem - a költemény egyetemes üzenetével-választad arra, miért van úgy, ahogy van és mit várhatunk. Aki az előző társadalmi-politikai rendszer négy évtizedét végigélte és fele annyi időt eltöltött már a szabálytalan szlovákiai kapitalizmusban, az tudja, hogy Szlovákiában még soha nem volt olyan helyzet, hogy az ügyeletes hatalom ne próbált volna - általában azt színlelve, mintha nem is tudna róla, hogy rosszat tesz - több terhet rakni a szlovákiai magyarokra, mint a többségi nemzetre. Többen és sokféleképpen elemeztük már ezt, és megállapítottuk, hogy belátható időn belül nem fog változni. A küencvenes évek Mečiar-kormányai biztosították a szakadatlan diszkriminációt, majd egy kis lélegzetvétel után Ficóék feltették rá a koronát az előző kormányzati ciklusban. Semmilyen átlagon felüli jogunk sem Csehszlovákiában, sem Szlovákiában nem volt és nincs - és nem is vágyunk rá, mert csak annyit érdemiünk, mint a többi nemzet -, amink viszont volt, azt bennünket megalázó módon megnyirbálták a Fico-, Slota-, Rafaj-, Maďarič-, Kaliňák-típusú politikusok, amivel learatták európai és világszégyenüket, s amihez általában a legsúlyosabb figyelmeztetésekre is olyan képet vágtak, mintha csak a drága államnyel- vüketvédenék. Nemtudomkitől vagy mitől. Azt nem szégyellik, mit tettek a csaknem államadósságmentes stabil szlovák nemzetgazdasággal - amit a Dzurinda-kormányoktól kaptak -, s hogy nem ismerik országunk jogrendjét, vagy, hogy saját nemzetük polgárainak is ártottak az állampolgársági törvény elkapkodott módosításával, megint csak úgy, hogy nem is tudtak róla, amikor elfogadták. Vagy ha ismerik és tudtak róla, akkor még rosszabb. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya második fejezetének negyedik részében taglalja a nemzeti kisebbségek jogait. Világosan ott van, hogy a kisebbségek tanulhatnak anyanyelvükön és használhatják azt a hivatalos érintkezésben. Ez úgy folytatódik az életben és az összes szlovákiai nyelvtörvényben - amelyből eddig négy van, most van születőben az ötödik (a legelsőt törölték a negyedik elfogadásakor) -, hogy a hivatalnokoknak és az állami tisztviselőknek nem kell tudniuk a kisebbségek nyelvét ott sem, ahol a magyar lakosság részaránya alapján használhatjuk nyelvünket a hivalalokban és az állami intézményekben. Tehát nem az a fontos, amire a törvény feljogosítja a szlovákiai magyarokat, hanem az, hogy a szlovákoknak feltétlenül nem kell tudniuk magyarul, akkor sem, ha a településen a magyarok aránya 90%. Viszont a községházán az állást szívesen betöltik, mert elsősorban ők vannak otthon. Itt lép be az ügyfél-hivatalnok kommunikációba a tolmáccsal folyó tárgyalási cirkusz lehetősége, amit sehol sem alkalmaznak, hiszen a legtöbb hivatali ügynek természetes intimitása van. Ki kell már egyszer mondani, hogy ahol a nyelvhasználati küszöb lehetővé teszi a kisebbségi nyelv használatát, ott kell találni annyi magyar hivatalnokot, amennyire szükség van, s nem még alkalmazási diszkriminációval is sújtani a helyi lakosságot (ami nyilván rejtett cél is volt a korábbi törvényekben). Úgy, ahogyan azt Svédországban, Finnországban, Svájcban csinálják, sokkal alacsonyabb nyelvhasználati küszöbökkel. Ami a szép, szilárd jövőnket illeti, be kell ismernünk, hogy húsz év alatt elfáradtunk a megalázó nyelvtörvények tekervé- nyeiben és más politikai nyavalyákkal való tudatos nyaggatás- ban. Elég volt. Elég volt a szándékos, gunyoros szorongatá- sokból, a nem a politikába, de talán máshova sem való emberekből. Jóba Mihály Örömmel töltött el, amikor a választások után Fico nem tudott kormányt alakítani. Úgy gondoltam, végre vége a magyarellenes sovinizmusnak. El kell ismerni, hogy ez részben igaz is, de sajnos ebből nem lehet megélni. Na meg abból sem, amit a koalíció tervbe vett. Megszorító intézkedéseknek se szeri, se száma. Lehet, hogy valóban Ficóék herdálták el az ország tartalékait, de erről nem az egyszerű ember tehet. Kisvállalkozó vagyok, lakatosmunkákat vállalok és földműveléssel foglalkozom. Nem éppen a legjövedelmezőbb szakmák. A lakosság nem kis hányada foglalakozik hasonlóval, mégis ezekkel az emberekkel szemben hozzák a legnagyobb megszorításokat. Példáúl míg az íróknak, művészeknek 25-ről 40 százalékra emelték az egyszerű adózást, nekünk 60%-ról 40%-ra csökkentették. További érvágás az adóalap csökkentése, valamint egyéb kedvezmények eltörlése. Újabban a szuperbruttó bér bevezetése, a feleség után nem lehetne adózatlan részt leírni, meg ki tudja még, milyen szigorításokon törik a fejüket?! Meddig lehet azt a bizonyos nadrágszíjat szorosabbra húzni? Persze ezt a réteget sújtják a legjobban, amelyik dolgozik és a legkevesebbet keresi. Például ezután minden bevétel vagy juttatás után járulékot kell fizetni. Ha valaki ideiglenes munkaszerződéssel heti 10 órát dolgozik 2,50 eurós órabért, havi 100 euró után is fizetnie kell. Tisztelt képviselő urak, ebből próbáljanak megélni! Még jobbat tudnék említeni: kis faluban önkormányzati képviselő az évi 4 önkormányzati ülésen való részvételért összesen 20 eurót kap, ez is járulékköteles. Ugye nevetséges?! Nem jókedvemben lettem magánvállalkozó, kényszerből, mert megszűnt a cég, ahol alkalmazott voltam. Tessék • átszámolni, mennyi marad egy magamfajta kisvállalkozónak az évi 12-16 ezer euró bruttó bevételből... Ha ez valakinek soknak tűnne, ne feledje, napi 10-13 órát dolgozom. Ha a kiadásokat leszámítom, nem sok marad és még erre akar Sulik úr szuperbruttó bért. Ő próbáljon ebből megélni. Csak remélni tudom, hogy a Híd képviselői ezt az abszurd dolgot nem fogják támogatni. Mikloš úr azt állítja, hogy így igazságosabb az alkalmazottakkal szemben. Pedig a magánvállalkozóknak nincs szabadság, fizetett ünnep, fizetett szabadság, ha orvoshoz megy vagy kíséri családtagját, nem kap munkaruhát, ebédhozzájárulást és még sorolhatnám. Én pedig még a befizetett járulékot sem írhatnám le. Üres az államkassza? Miért érdekeljen az engem? Az államot sem érdekli, hogy az' én zsebem üres! A különbség csak az, hogy én nem tehetek megszorító intézkedést az állammal szemben... Szerintem az a baj, hogy mi itt Szlovákiában nagyon jámbor nép vagyunk, nem vonulunk az utcára és nem törünk, zúzunk, gyújtunk fel mindent, ami az utunkba kerül, mint más országokban teszik. Persze a koalíciós pártok választás előtti rengeteg ígéretének teljesítése még jócskán várat magára. Például: rendőrök, katonák se mehessenek nyugdíjba 40 évesen - ezzel szemben a többieknek a 67 éves korhatáron gondolkodnak. Remélem, mielőtt jóváhagyják az újabb megszorító intézkedéseket, a népre is fognak gondolni, amely a parlamentbe juttatta a képviselő hölgyeket és urakat. Remélem, a döntéseik meghozatalánál arra is fognak gondolni, hogy legközelebb is legyen kedvünk elmenni szavazni a jelenlegi koalíciós pártok jelöltjeire, nehogy beköszöntsön 3 év múlva a 20 éves Fico-kor- szak, aminek jelenleg eléggé nagy a valószínűsége. Csenger Vilmos, Kisölved A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZUBJEKTÍV Bagoly mondja verébnek Annak idején, amikor Ján Mikolaj volt az oktatásügyi miniszter, jó néhány alkalommal kellett szembesülnie a felszólítással: mondjon le tisztségéről. Egymást érték a botrányok a minisztérium tájékán. Hol a tankönyvekre vonatkozó tenderek, hol a tantervek módszertana, hol az egyes vizsgatesztek eredményeinek kiszivárgása adott okot az elégedetlenségre. Mikolaj állta a sarat. Semmilyen felszólításnak nem tett eleget. Kitartóan kapaszkodott puha karosszékébe, bármennyire rengett is alatta a föld. A múlt héten megint a nyilvánosságra, illetve az érettségizni készülő diákok kezébe kerültek az angol írásbeli vizsga eredményei. S amikor éppen azt fontolgatom, hogy ilyen esetben a mindenkori miniszternek kellene teljes mértékben vállalnia a felelősséget, mit hallok a tévében? Éppen Mikolaj az, aki nyilvánosan felszólítja Eugen Jurzyca oktatásügyi minisztert, hogy mondjon le posztjáról. Tehát bagoly mondja verébnek... (Tényleg nem találtak senki mást a nemzetiek pártjában, aki ezzel a javaslattal előállhatott volna?) Ami azonban magát a visszalépést illeti, nálunk ez rendkívül fura jelenség. Valójában a nem visszalépésről beszélek. Hány, de hány ok adódott már az elmúlt időszakban erre az aktusra, s az esetek túlnyomó többségében mégsem került rá sor! Ámbár, az is igaz, hogy ha az ilyen komoly okok miatt valóban lemondanának tisztségükről a miniszterek, akkor némelyikük legfeljebb csak öt napig állhatna tárcája élén. Fiala Ilona
