Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-19 / 65. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2011. MÁRCIUS 19. SZTÁRVILÁG 17 pedig egy aránylag komolynak is nevezhető baleset vetett véget, amit azért ép bőrrel megúsztam. Mi történt? Időmérő edzést futottunk a Hungaroringen, én mentem ki először a bokszutcából, hogy tiszta legyen előttem a pálya. A második kör elején éreztem, hogy nagyjából bemelegedtek az autó gumijai. A négyes kanyart - amit Mansell-kanyarnak hívnak, és a legveszélyesebb, a Hungaroring legtempósabb kanyarja - megpróbáltam teljes gázzal bevenni. Ez eddig senkinek sem sikerült, de nekem sem. Állítólag kb. 110 km-es sebességgel rohantam neki a szalagkorlátnak, aminek következtében az autóm totálkáros lett. Utána már csak arra emlékszem, hogy a mentőautóban fekszem, és ismerkedem a felettem állókkal. Mennyiben változtatta meg ez a baleset a hétköznapi autóvezetési stílusát? Óvatosabb lett? Két „reggeliző" kolléga: Ördög Nóri és Szujó Zoltán Nem kellett a baleset, hogy óvatosabb legyek A versenypályán kidühöngöm magam, a közúton pedig nyugi van. Nyilván a gyermekeim születése is hatott rám, az autóvezetőre. Egyébként kifejezetten ellenzem mások felelődén száguldozását a közutakon. Senki sem sodorhatja veszélybe mások életét. Az autóversenyzők agresszív vagy vakmerő vezetők’ Agresszivitás mindenféleképpen kell ehhez a sporthoz is, mint az összes többihez, hiszen ezzel szorosan összefügg az egészséges győzni akarás. Az akarat, a vágy készteti a versenyzőt arra, hogy legyőzze ellenfelét. A vakmerőség pedig egy érdekes kérdés az autósportban. Úgy vélem, hogy csak az lesz igazán nagy versenyző, aki, ha kell, vakmerő is tud lenni. Talán pont ezért ijesztő az eszeveszett száguldásuk a versenypályán. Mekkora a szerepe a versenyzőnek, vagy egy szuper autóval — kicsit képletesen - bárki lehet világbajnok? Ha arányokat szeretne hallani, akkor nagyjából 80% a technika, 10% a szerencse és a maradék 10% a versenyzői tudás. A Forma-1-ben versenyző srácok 90%-a egy jó autóval világbajnok tudna lenni. A legjobb példa erre talán Jenson Button, aki egészen addig egy tehetségesnek mondott, igazából középszerűnek gondolt versenyző volt. Egyszer csak kapott egy nagyon „összerakott” Forma-1-es autót, és végigverte a mezőnyt, majd világbajnok lett. Ki merem jelenteni, Felipe Mássá és Rubens Barrichello soha nem lesz világbajnok. Lewis Hamil- tonon látszott, hogy világbajnok lesz, amikor először megérkezett a bokszutcába. Fernando Alonsón szintén már korábban - amikor alsóbb kategóriákban kezdett versenyezni - látszott, hogy képes a csúcsra érni. Nico Rosbergen látszik, hogy hamarosan világbajnok lesz. Képes megcsinálni, látszik benne az a bizonyos plusz. Ha önt ültetnék egy szuper F-l- es autóba, mire lehetne képes? Sok tíz másodpercet kapnék a középmezőnytől, az élmezőnytől pedig perceket. Magyarországnak eddig egyetlenegy Forma-l-es autóversenyzője volt, Baumgartner Zsolt. Ha esetleg ő kapott volna egy tűzpiros versenyautót, akkor világbajnoknak mondhatná magát? Az ő esetében ez sajnos nem igaz! A mai fiatal, igazán nagy versenyzők - Mark Webber, Sebastien Vettel, Nico Rosberg vagy Lewis Hamilton - 4-5 éves korukban már gokartban ültek, és egy szisztematikusan felépített szakmai úton haladtak előre. Nekik tényleg nincsenek idegeik, és megszokták azt, hogy a szezonban, minden második vasárnap rajtolni kell. Zsolt pedig nem kezdte ennyire korán a versenyzést, a sikerhez szükséges plusz pedig hiányzott belőle. Ettől függetlenül jó tesztpilóta volt. A Minardi versenyautójával pedig nagyon nehéz dolga volt. Soha nem fogom elfelejteni, amikor egy verseny után szomorúan mesélte, hogy Schumacher egy kanyarban csak eltekeri a Ferrari kormányát, és szépen végigmegy az ideális íven. Neki pedig rángatnia kell a kormányt, hogy tartsa az autót, amely ki akar törni. Arról nem is beszélve, hogy amikor belenézett a tükörbe, már megint a piros autó volt mögötte, már megint lekörözte. Ez borzasztóan nyomasztó lehetett számára. De őszinte leszek, szerintem Zsoltból a tehetség is hiányzott. Ha esedeg megszűnne a munkája a médiában, mihez kezdene? Tizenegy éve vagyok a pályán, és mindig azt mondom a páromnak, készüljünk arra, hogy holnaptól ez nincs. B-terveket és alternatívákat mindenféleképpen fel kell állítani. Albert József ► Monacóban Quentin Tarantinóval, akit egy Ponyvaregény-idézettel csábított magához és közös kép is készült róluk. - A Ponyvaregényt kívülről fújom, nagyon szeretem Tarantinót, ez a találkozás mindenképpen meghatározó élmény marad nekem. Láttam még a Forma 1-es pálya mellett George Lucast, Jean Renót és Michael Douglast is - emlékezett Szujó Zoltán. Egyébként testnevelés-német szakos tanár lehetnék (Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence) » Névjegy: Szujó Zoltán ■ Foglalkozás: újságíró, sportriporter, műsorvezető ■ Született: 1977. jún. 29., Salgótarján ■ Csillagjegye: Rák ■ Haja: szőkésbarna ■ Szeme: barna * Magasság: 184 cm ■ Súly: 83 kg ■ Családi állapot: nős, két gyermek apja Peller Marianna! a Reggeliben B-terveket és alternatívákat mindenféleképpen fel kell állítani