Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-12 / 59. szám, szombat

28 Szombati vendég_________________________ ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 12. www.ujszo.com

Demcsák Ottó: „Nagyon szép emlékeim vannak a Győri Balettről, és ez a múlt kötelez is. Harminc évet töltöttem az együttes berkeiben..."

Már szabad, így legalább több helyre hívják

A nap szeretteiben mutatkozott be ő is, Markó Iván táncosaként, a Győri Balettben. Legendás előadások emblematikus alakja volt. Meghatározó egyénisége egy nagy múltú társulatnak.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Demcsák Ottó öt éve a Győri Nemzeti Színház balettmestere, hivatalosan már nincs is alkalmazásban a Győri Balettnél. Kapcsolatát természetesen tovább ápolja az együttessel. A prózai társulat tánckarának balettórákat tart, a Győri Balett óráira pedig ő maga is bejár, hogy formában tartsa magát. Közben rendez és koreografál, Péter Shaffer Equus című darabjában pedig, amelyet Funtek Frigyes áhított színpadra Győrben, különleges feladatot kapott.

Furcsa érzés lehet immár „kívülállóként” nézni azt a társulatot, amellyel hosszú éveken át fényes sikereket aratva járta a világot.

Nagyon szép emlékeim vannak a Győri Balettről, és ez a múlt kötelez is. Harminc évet töltöttem az együttes berkeiben. Huszonöt aktív évet, ötöt pedig a farvízen. Sok nagy sikert és sok apró csodát megéltem. Spirituális gondolkodóként vallom: semmi sem véleüen. Ok és okozat törvényszerűségei között zajlik az életünk. Az ember mindent megérdemel. Jót is, rosszat is. A következtetéseket le keh szűrni. Ha tudjuk, mi miért történt, abból tovább lehet lépni. Hogy mit látok magam körül? Közhely, tudom. A világ, s benne a politika, a gazdaság, a művészet nagyon megváltozott. Azokat az értékeket, amelyeket mi építettünk, s amelyekben hittem és hiszek, ma már másként kezek. És most nagyon óvatosan fogalmaztam. Egy művész számára nem az a lényeges, hogy jól éljen, hanem, hogy alkosson. Még rossz körülmények között is. Szenvednie azonban nem fontos. De optimális esetben a társadalom visszajelez: anyagilag is, erkölcsüeg is. A lényeg természetesen mégiscsak az, hogy te tudd legbelül, mennyit érsz, és mi a feladatod, amit el keh végezned. A Győri Balettnél sok tehetséges fiatal van, Pátkai Balázs nagy formátumú művész lett, ő az együttes vezető táncosa, akire szerepeket építenek a koreográfusok. Horváth Krisztián a növendékem volt, nagyon jó úton jár ő is. A mai világ azonban már nem az alkotóközösségekben hisz. A balettigazgatóknak egyfolytában mérlegelniük keh a repertoárt illetően. Legyen a szakma felé is egy nagyon jó mutatvány, hogy mi azért nagyon jó együttes vagyunk, és keh a közönségnek is egy népszerű darab. Ezt a kettőt nem könnyű egyeztetni. De sem ez, sem az a produkció nem lehet iparos módon elvégzett munka, mindkettőn látszódnia keh az együttes szellemiségének. Szerintem ez a szehemiség változott egy kicsit a társulatban, hiszen mi, tizenhat félő lelkű ember egy célt kitűzve követtük Markó Ivánt.

Méghozzá tűzön-vízen át.

Közös élmények alapján éltük meg a világot, amely mára nagyot változott. Félreértés ne essék: én ezt nem negatívumként mondom, pusztán tényként. Más lett a fiatalok irányultsága, másfajta impulzusok érik őket. Van néhány tehetséges külföldi táncosa az együttesnek. Elvégzik a feladatukat, megvan a baráti körük, de ahogy én látom, olyan kötőerő, mint régen, nincs a társulatnál, ez már talán nem is várható el, hogy legyen. Hálás vagyok a teremtőnek, hogy én ezt még megéltem.

Mi volt az utolsó előadása a Győri Balettnél?

Két éve, Esztergomban a Purim.

És Győrben?

A Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című előadás. Azzal

törvényeinek, elvárásainak megfeleljen. A búcsú sosem könnyű. Biztosan eljön az az idő, amikor végleg le keh tennem a balettcipőt, de érdekes, ez még mindig nem foglalkoztat. Egy hittel telített ember, egy spirituális gondolkodó azonban tudja: minden utat be keh járni, még a fájdalmasát is. Egy művész esetében ez a színpadtól való végső búcsú. Elveszíteni azonban, úgy érzem, akkor sem fogok semmit, hiszen amit létrehoztam, az már megvan.

Bölcs meglátás.

A lét fájdalmaitól én sem tudom megóvni magam, vannak dolgok, amelyek nekem is rosszul esnek, de a hitem, az optimizmusom tovább visz az úton. Nagyon sok szomorú, lehangoló, drámai esemény történik velünk, körülöttünk, mégsem mutogathatunk Istenre, miniszterre, igazgatóra, az életünket, még ha olykor mélypontra jutunk is, nekünk magunknak keh megoldanunk.

nak hívtak Elefántcsontpartra, egy művészeti iskolába. Háromszor jártam ott, még egy darabot is koreografáltam nekik Poku királynő címmel, egy afrikai mese alapján.

Kitől jött a meghívás?

Egy régi kapcsolatnak köszönhetően. Az 1983-ban bemutatott Izzó planétákban szerepelt velünk egy francia hölgy, Adeline Tannon. Szülei Elefántcsontpartról származnak, ő Párizsban született, diplomataként most Bukarestben dolgozik. Ő szervezte az egészet.

Emlékszem rá. Ő az a hölgy, akivel Markó Iván ég és föld között, egy külföldi vendég- szereplést megelőzően ismerkedett meg, és így hívta meg őt az Izzó planétákba.

Milánóba repültünk egy Borisz Godunov-előadásra, amelyet Jurij Petrovics Ljubimov, a moszkvai Taganka Színház igazgatója rendezett, s Adeline a gépen megismerkedve elmondta

Ivánnak, nagyon régi vágya, hogy egyszer színpadra léphessen. így jött el egy szerepre Győrbe, s mivel utána is tartottuk a kapcsolatot, két-három évente meglátogatott bennünket. Vagy Szófiából, vagy Pozsonyból, vagy Bécsből jött Győrbe, ha ráért. Nem szakadt ki az életünkből. S miközben Európában dolgozik, Abidjan- ban próbál kialakítani egy művészeti központot. EÍőször

2007-ben jártam ott, aztán újra és újra visszahívtak, mindig három hétre. Én az iskola táncfakultásán dolgoztam, klasszikus balettet és modern táncot tanítottam tizenhattól húszéves korig. Alapképzésük nem volt a résztvevőknek, fizikai állóképességükkel azonban valósággal lenyűgöztek. Akaraterejük, motiváltságuk példaértékű. Csillog a szemük, szinte ki akarnak szívni, olyan nagy a tudásszomjuk. „Mester, mutassa meg!” És csinálták utánam negyvenöt fokos hőségben, kilencvenszázalékos páratartalom mellett, légkondi nélküli teremben. Nagyon örülnék, ha ennek is lenne folytatása.

Rendezésre hol kapott lehetőséget?

Nagyváradon. A debreceni Aczél Géza szabadverseire készítettem egy abszurd játékot Timurra várva címmel.

Versekre táncjátékot?

Géza bátyám nagyon rokonszenves ember, a darab pedig arról szólt, hogy mindig várunk valamire, ami egy kicsit nagyobb szintre emei bennünket, és teljesebbé teszi az életünket. Vers és mozgás együtt nagyon jó testtudatú színészekkel. Az első héten vért izzadtunk. Vagy a szöveg mosta ki a mozgást, vagy a mozgás a szöveget. Nagyon nehéz volt. Én is rengeteget tanultam belőle, koreográfusként hogyan lehet színészekkel dolgozni.

Az Equus lovaként most táncos szerepben teszi ugyanezt Fándly Csaba, Rátóti Zoltán, Pápai Erika, Rázga Miklós mellett.

Funtek Frigyessel, a darab rendezőjével már korábban is dolgoztunk együtt. Amikor Bulgakov drámáját, az Álszentek összeesküvését áhította színpadra, engem kért fel koreográfusnak. Azóta baráti viszonyban vagyunk. Amikor az Equusra készült, szólt, hogy most táncosként szeretne a darabban, nem koreográfusként. Szívtam a fogamat, hogy elmúltam ötven, mi lesz? Nyugodj meg, mondta, egy lovat keh megformálnod. A fő lovat, mert hatan vannak. Nem sokat gondolkoztam, végül is miért ne? Kedvenc darabom, láttam is annak idején a Pesti Színházban Gálffi László főszereplésével. Funtek Frigyes francia felesége, Monet Robier lett a mi Equusunk koreográfusa, aki egykor Markó Ivánnal táncolt Béjart együttesében, a XX. Század Balettjében. Kicsi a világ. Ugyanott az ő édesanyja tanította Jorge Donnt és Maina Gielgudot. Monet rám alkotta a koreográfiát. Ez is nagyon érdekes adománya az életnek. A prózai rendezéstől jöttem most vissza a táncos pályára. Az impulzusok mindig újabb lökést adnak az életemnek.

Hogy sokkal szélesebb úton mehessen tovább.

Együttesben lévő táncosnak, koreográfusnak nagyon behatárolt az élete. Nekem ez így nagyon izgalmas. Balettmester vagyok, koreografálok, rendezek, és most még táncolhatok is.

Fiilöp Viktor esete jutott most az eszembe, akit a vízvezeték-szerelésből és terítőhímzésből Markó Iván hozott visz- sza a pályára A szamurájjal.

Én is gondoltam rá az Equus próbám. Ötvenegy éves volt, amikor eljött hozzánk. Az analógia adott, bár nekem szerencsére nem kellett abbahagynom a szakmám gyakorlását. Viktor a példaképem ma is. A szamuráj zseniális darab volt, ő pedig minden este csodát művelt a színpadon. Van is egy képem róla a lakásomban, így naponta látom őt, és gondolok rá. Elég kevés mester maradt az életemben, Viktor mindenképpen köztük van. Pedig nem is tanított bennünket, de ahogy belépett a próbaterembe, és találkoztunk, ahogy ott létezett velünk, ahogy a beszélgetéseinket tartalommal töltötte meg... nagyon bölcs ember volt, rengeteget kaptunk tőle mindannyian.

Nem lenne most egy picit mégis boldogabb, ha a Győri Balettben maradt volna, a táncosok mestereként?

Erre a lehetőségre én nem is gondoltam. Az együttesnek megvannak a balettmesterei, akik nagyon jó munkát végeznek. így jó, ahogy van. Egy balettigazgatónak egyébként is szíve joga eldönteni, hogy kikkel akar dolgozni. Ő választ próbavezetőket, asszisztenseket. Társulathoz kötődni időbeli elfoglaltság is, nemcsak érzelmi kapocs. Én így szabadabb vagyok. Ősszel, a Millenáris Teátrumban Negatív varieté címmel árny- tánc-színházat csináltam. Nagyon érdekes munka volt. Moholy Nagy László életére, az ő szimbólumaira volt kihegyezve az előadás. Most Veszprémben a Csíksomlyói passió koreográfusa vagyok.

Évekkel ezelőtt megjelent egy remek könyve, a Győri Balett történetét írta meg 1992- ig. Őszintén, izgalmasan. Markó Ivántól kapott valamiféle visszajelzést?

Olvasta. Telefonon beszéltünk utána. Azt mondta, nem mindennel ért egyet, de tetszett neki.

Adós a folytatással.

Megírom azt is. A naplók megvannak, csak meg keh szerkeszteni az anyagot. Sok dolgom van, szerencsére. Az Equus nagyon sok impulzust, örömöt ad.

Boldog lehet, hogy üyen szép fordulatot vett a pályája.

Az is vagyok. Nem látszik?

vonultunk szakmai nyugdíjba né- hányan az alapító tagok közül. Azt követően három évig megbízási szerződéssel táncoltam a Parimban. Azóta pedig tanítok, koreografálok és rendezek.

És táncosként nyújt szug- gesztív alakítást az Equusban.

Az Equus hab a tortán. De szögezzük le: a tánc a fiatalság művészete. Az ember ne hozza magát kínos helyzetbe. A koromhoz képest, lehet, hogy ez most szemérmetlenül hangzik, de csak azért mondom, mivel sokaktól hahóm, a testem még mindig színpadképes. Ezért viszont meg is teszek mindent. Futok, konditerembe, balettórára járok, a mozgás a lételemem. Öreg táncosként azonban ne akaijon a fiatalokkal konkurálni az ember. Húszévesen egészen más a testünk, mint ötvenévesen. Nagy szerencsém, hogy az Equusban a koromnak megfelelő figurát keh alakítanom. Egy táncosnak kritikusnak keh lennie önmagával, hogy a színpad

Ilyenkor pedig csak az önvizsgálat segít. Én váltottam. Tudtam, hogy valamilyen szinten váltanom keh, hogy ez előbb- utóbb bekövetkezik. Még nem tudtam, hogy ez az út hova vezet és meddig, de bejárva a Caminót elmondhatom, egy a lényeg: az út. Nyolcszázötven kilométert gyalogoltam Saint Jeanból egészen Composteláig, és tudom: a legnehezebb út mindig befelé vezet.

Emlékezteti valami arra a .bizonyos utolsó győri előadásra? „Uram, uram, miért hagytál te el engem?” A hét szó azóta talán a helyére került a lelkében.

Szép este volt, felejthetetlen búcsú. Kiss Jánostól, az együttes igazgatójától kaptunk egy gyönyörű fehérarany keresztet. A lelkemben természetesen ott volt a „hogyan tovább?”. Akkor még tanítottam a Győri Balett iskolájában, három éve hagytam abba. És azután jött az afrikai kiruccanás. Vendégtanár-