Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-11 / 58. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 11. Vélemény És háttér 7 Ahol hatféle értékrend feszül egymásnak - közös múlttól terhelve ott nem egyszerű a döntés A kormányzás látszata David C. Korten jegyzi meg Tőkés társaságok világuralma című, mára klasszikussá lett könyvében, hogy míg a kormányok egy-egy döntést hosszas tárgyalásokból álló egyeztetési folyamat során hoznak meg, addig a multik lényegesen rö- videbb idő alatt képesek dönteni. KOCUR LÁSZLÓ Multikról az alábbiakban nem lesz szó, de ha az egykori harvardi professzor netán könyve újabb kiadásán dolgozna, a hegyek vajúdásához hasonló kormányzati döntéshozatali mechanizmust akár a jelenlegi szlovák kabinet munkáján is szemléltethetné. Erre világított ráPeter Zajac, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke is. Remélhetőleg a koalíció tagjai a belső kritikát rele- vánsabban kezelik, mint a sajtó részéről érkező ostorozást. (A minap azt olvashattuk az egyik koalíciós párt alelnökének egy interjújában, hogy a politikában valójában nagyon aranyos, kedves emberek tevékenykednek, akiknek csak a sajtóban rossz a képük. A bajt csak tetézi, ha ezt valóban el is hiszik.) Zajac arra mutatott rá tegnapi nyilatkozatában, pártja elkötelezett lenne a reformok mellett, reformok azonban egyelőre nincsenek. A kabinet munkája a magyar reformkor „fontolva haladóinak” hozzáállását idézi, bár egyelőre a fontolgatás felülreprezentált a haladással szemben. És arra, hogy a jelenlegi döntéshozatali mechanizmus javuljon, nincs esély, sokkal inkább az ellenkezőjére. A kormánykoalícióralko- tó nagyok nem akartak tudomást venni a listájukon parlamentbejutott két kisebb koalíciós csoportosulásról, az Egyszerű Emberekről, és az OKS-ről, görcsösen mantrázva: a koalíciót négy párt alkotja. A kormány júliusi kinevezése óta eltelt nyolc hónapban azonban nyilvánvalóvá vált, ez másként van. Igor Matovič kizárásával nem oldottak meg semmit, csak az egyeztetés problémáját szervezték ki: ezentúl nem Richard Suliknak kell győzködni őt, hanem valaki másnak, vélhetően Iveta Radičová miniszterelnöknek, vagy alkalmilag annak, akinek javaslatát az egyszerűen demagóg honatya társaival nem akarja támogatni. Ugyancsak engedékenyek voltak az Egyszerű Emberekkel, amikor belementek abba, hogy mandátumvesztés terhe nélkül alapíthatnak új pártot. Igaz, más választásuk nem nagyon akadt, arra ugyanis senki sem kényszeríthető, hogy lemondjon mandátumáról. Tegnap az OKS is nyíltan sürgette a koalíciós szerződés megnyitásának kérdését, és részvételüket a Koalíciós Tanács ülésein. A kérdés, hogy ezt a Híd székeinek kárára, vagy azon felül szeretnék elérni. Mikuláš Dzurinda reformkormányként emlegetett második kabinetje is fennállása első két évében hozta meg leglényegesebb reformlépéseit. Aztán fogyni kezdett a „politikai akarat” - melynek léte és természete külön traktátusért kiált -, végül maga a kormány is elfogyott. Iveta Radičová kormány- többsége úgy kezdett fogyni, hogy az első nyolc hónapban a megörökölt tűzoltás mellett csak egy helyben toporgást; erősen deklarált szándéknyilatkozatok után jobb esetben meg nem egyezésről szóló megegyezéseket, rosszabb esetben annak ellenkezőjét láthattuk. A választási ígéretekből pedig pe- digjobb esetben semmi nem teljesült, rosszabb esetben azok ellenkezője látszik körvonalazódni. Ahol hatféle értékrend - és gazdasági érdek - feszül egymásnak, nem ritkán a közös múlttól megterhelve, ott sosem lesz olyan egyszerű a döntés, mint ahol a kisebbek a szabadrablás lehetőségéért cserébe mindent elnéztek a nagynak. Az állandó tárgyalás- és egyeztetéstengert a politológusok egy hírügynökségi körkérdésben a demokrácia diadalaként értékelték. Azonban jó volna, ha a koalíciós felek egymás kölcsönös „kóstolgatása” után végre megtalálnák az ésszerű egyensúlyt, mert a helybenjárás sem választóiknak, sem nem válasz- tóiknaknemjó. Gyurcsány Ferenc arra panaszkodott hírhedt balatonő- szödi beszédében, hogy úgy kellett tenniük, mintha kormányoztak volna. Iveta Radičová kormánya esetében néha a látszattal is komoly gondok vannak. JEGYZET Cigányélet, kutyavilág LŐR1NCZ ADRIÁN Horderejében a fából előállítható vaskarikához fogható javaslattal rukkolt elő az egyik sokat próbált kelet-szlovákiai falu, Hemád- szentistván polgármestere. Nem elég, hogy a községet tavalyjúniusban az árvíz sanyargatta, ez év elején meg kóbor kutyák rohanták le, mindennek tetejébe lakosai ősszel eSzeNeSzes polgár- mestert választottak. No, gondolt ez az elöljáró egyet, s a médiának szépen lenyilat- kozta, hogy megoldotta a kóbor kutyák befogásának és likvidálásának kérdését - egyszerűen megeteti őket a cigányokkal! Mivel pártjában ez szokás, ötletét kikezdhetetlen észérvekkel is alátámasztotta, valahogy imigyen: „Ha egész Ázsiában és Csehországban fogyaszthatnak kutyahúst, akkor itt, az éhínség közepette miért ne tehetnék meg a romák? A törvény nem tiltja, s így is, úgy is megteszik, így volt ez régen is - járták a falut, s elkérték a kivénhedt házőrzőket. Ha ízlik nekik, miért ne ennék meg, hiszen kígyót, skorpiót is fogyasztunk...” Persze, hogy felhorkantak a hemádszentistváni cigányok, hiszen ki ül egy asztalhoz olyan emberrel, akiről köztudott, hogy kutyahúst eszik?! Az ilyet kiközösítik, s ez azzal járhat, hogy munkáját is elveszítheti, jegyezte meg egyikük. Már ha van neki; úgy értesültem, többségüknek a renoméja forog kockán. Hogy a politikum se maradjon ki, a polgármester még hozzáfűzte: „Engem nem a kutyák, hanem az itt élő emberek választottak, s ők tőlem várják, hogy megoldjam ezt a problémát.” Ha ez megoldás, lelke rajta! Annyi tanulság mindenesetre leszűrhető a nagy vihart kavart ügyből, hogy Szlovákia valóban a korlátlan lehetőségek hazája, ahol bárkiből lehet bármi - s amíg ez így van, nem kizárt, hogy az ország keleti tájain kutyából lesz a szalonna. KOMMENTAR Világ demagógjai... MOLNÁR IVÁN Robert Fico és Ivan Miklós együtt szivarozik Kuba pozsonyi nagykövetségén a kubai forradalom évfordulója alkalmából rendezett fogadáson, május elsején szívre tett kézzel éneklik az Intemacionálét, a nagy októberi szocialista forradalom emlékére pedig az exkormányfő és a jelenlegi pénzügyminiszter lampionos felvonulást szervez. Lázálmok? Egy éve még határozott igen lett volna a válasz, mára azonban egyre többen hajlanak arra, hogy nincs olyan messze az az idő, amikor mindez valóra válik. Miklós ugyanis egyre inkább vörösödik. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a változó korral járó hőhullámokkal, a koalíciós politikusok bosszantásával, vagy Mikloš ideológiai pálfordulásá- val magyarázható-e. A miniszter és pártja, az SDKÚ legutóbbijavaslatai azonban arra engednek következtetni, hogy ez utóbbi állhat a vörösödés hátterében. Mi sem bizonyítja jobban, mint az e hét elején bemutatott járulékreform-tervezet, amely szerint a jövő évtől megemelnék az egyéni vállalkozók járulék- és adóterheit. Az ok rendkívül egyszerű, Miklós rájött, hogy a költségvetési bevételek nem úgy alakulnak, ahogyan elképzelték, és mivel az állami kiadásokat nem szeretnék csökkenteni, valakin el kell verni a port. Bizonyára felmérték, hogy kiből facsarhatnak ki még többet úgy, hogy lehetőleg minél kisebb mértékben csökkenjen a népszerűségük, és a választásuk a vállalkozókra esett. Azon már nem is csodálkozunk, hogy ezt egy olyan kormány teszi, amelynek a pártjai paradicsomi állapotokat hirdettek a vállalkozóknak, ha megnyerik a választásokat. Ha az egyre cinikusabbá váló szavazópolgárokat mégis sikerült valamivel meglepniük, az az, hogy céljaik eléréséhez az általuk sokat bírált Fico-kormány legdurvább baloldali demagógiájának a bevetésétől sem riadnak vissza. Az oszd meg és uralkodj elve alapján most az alkalmazottakat próbálják meg szembeállítani a vállalkozókkal, azzal magyarázva a járulékemelést, hogy a vállalkozók terhei lényegesen alacsonyabbak, így tulajdonképpen csak igazságot tesznek. Mindeközben légből kapott számokkal dobálóznak, olyan dolgokat hasonlítva össze, amilyeneket egyszerűen nem lehet. Hazudnánk persze, ha azt állítanánk, hogy Fico és Mikloš között semmi különbséget nem fedezhetünk fel, hiszen míg az előbbi a vörös, utóbbi a kék nyakkendőket részesíti előnyben. A vállalkozók igazán összedobhatnának egy kis pénzt egy hatalmas tükörre, amelyben a pénzügyminiszter naponta szembenézhetne önmagával, feltéve magának a nagy kérdést: miért kezdtem el annakidején más színű nyakkendőt hordani, mint Fico. Talán még nem felejtette el. GLOSSZA Kocsmasors JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Azt mondja a kocsmárosnő, lassan ő is lehúzhatja a redőnyt. Ha nem lenne „podpora”, akkor már rég bezárt volna. így is csak azon a pár napon van némi forgalma, amikor a segélyt adják, igaz több kliensnek arra sem jut belőle, hogy az előző hónapokban felgyülemlett adósságát kiegyenlítse. Segély után pár nappal már csak a legkitartóbb kocsmatöltelékek várják és osztják a napi híreket. Egyik bulvárlapunk nemrég szellőztette meg, hogy Gömörben már a kocsmákat sem érdemes fenntartani, s csak az elmúlt hónapokban több kocsma ajtajára került lakat. Egyik kocsmáros ismerősöm sírva hívott fel, hogy az egyik sportfogadó cég úgy döntött, a csekély forgalom miatt nem működteti tovább helyi üzemegységét. Amíg országosan húsz új gépet állítottak be, addig nála és még négy régióbeli kocsmában a megszüntetés mellett döntöttek. Az ok egyszerű: főleg ilyenkor, télen igen kicsi a forgalma. A szenvedélyes játékosoknak egy lehetőségük maradt, a 15 kilométerre fekvő városi üzemegységben élhetik ki szenvedélyüket. A kocsmárosnő kétségbeesve petíciógyűjtésbe kezdett az üzemegység megmaradásáért, még a vonaton is gyűjti az aláírásokat. Az egyik állandó kliens, aki épp a városi üzemegységbe igyekszik, hogy megtegye a tétjeit, lelkesen írja alá a maga és a felesége nevét is. Csak aztán az asszony meg ne tudja - veti oda a fellelkesült kocsmárosnénak, aki, amikor a napi forgalom felől érdeklődöm, lemondóan legyint. Tavaly aznap volt a legnagyobb bevétele, amikor a beiratkozási pénzt osztotta az egyik magyarországi szervezet. Voltak, akik reggelig mulattak belőle, ő azt sem bánta, hogy forinttal fizettek.- Sajnos, még nem a tavasz köszöntött be, csak az áremelések ideje. (Peter Gossányi rajza)
