Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-08 / 55. szám, kedd
4 Régió Elhunyt Molnár Katalin Az Ipoly-hidak újjáépítésének kezdeményezőjét gyászolja a Középső Ipoly mente és a szlovákiai magyar közélet. Molnár Katalin életének ötvenegyedik esztendejében váratlanul hunyt el egy általa szervezett jótékonysági rendezvényen. A bussai Molnár Katalint, mint a szlovákiai magyar civil élet egyik mozgatórugóját, számos kulturális és közéleti rendezvény támogatóját, jótékonysági gyűjtések kezdeményezőjét és lebonyolítóját ismerték itthon és a határokon túl is. Ő volt az, aki a régióban több mint nyolc évvel ezelőtt elindította az Ipoly-hidak újjáépítését, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve szervezte a hidak építését előkészítő konferenciákat, nemzetközi találkozókat, szakmai tárgyalásokat. Legutóbb, alig két héttel ezelőtt Inám községben találkoztak az Ipoly- hidak építésén dolgozó civil szerveződések és a szakma képviselői, a Rárós-Rárós- puszta és a Petőpuszta-Pös- ténypuszta közt épülő Ipoly- hidak júniusra tervezett átadását készítették elő. Molnár Katalin emellett az Ipoly völgyi vasúti közlekedés újMolnár Katalin (1960-2011) raindításának egyik szlovákiai szervezője volt. A dévai Böjté Csaba által vezetett gyermekotthonok támogatásának szlovákiai szervezését is nagy szeretettel és áldozatosan végezte. Éppen a dévai gyermekotthonok támogatására szervezett jótékonysági bálon lett rosszul március 5-én este, az orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni életét. Molnár Katalintól március 9-én, szerdán 13 órakor vesznek búcsút a bussai temetőben. Szászi Zoltán Egy hét alatt felére csökkent a betegek száma Kevesebb az influenzás Kassa megyében ÚJ SZÓ-INFORAAÁC1Ó Kassa. Jelentősen csökkent az influenzások száma Kassa megyében. A Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal jelentése szerint az említett időszakban 5916 beteget regisztráltak az egészségügyi intézmények. Összesen 51,3 százalékkal csökkent a betegek száma az előző héthez képest. Akkor 12 148 beteget tartott nyilván a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal, míg a 9. naptári héten már csak 5916-ot. A komplikált esetek száma 230-ról 139-re csökkent. Továbbra is a 0-5 éves gyerekeket és a 15-19 éves fiatalokat sújtja leginkább a megbetegedés. A legtöbb influenzás a Nagymi- hályi és Kassa-vidéki járásban van. Kassa III. és IV. kerületében egy-egy esetben a H1N1 vírus halálos áldozatot is követelt. Egy 59 éves férfi és egy 47 éves nő halt bele a fertőzésbe. A H1N1 vírus jelenlétét összesen 14 beteg szervezetében mutatták ki. Szakértők szerint a jelentős csökkenés a tavaszi szünetnek is köszönhető. A kórházakban továbbra is tilos a beteglátogatás. (mars) ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 8. www.ujszo.com Senki sem tudja, melyik magyar iskolában lesz három-négy év múlva felső tagozat Hét faluban csupán tizenöt magyar elsős összesen Zoboralja. Gímesen két év után újra van magyar elsős. Alsóbodokon, ahol tizenegy éve magyar középiskola is működik, viszont már második éve nincs. Az egész Nyitrai járás hét magyar tanítási nyelvű iskolájába összesen tizenöt gyereket írattak be. VRABEC AAÁR1A A legtöbben, öten, Nagycé- tényben kezdik a következő tanévet, hozzájuk csatlakozik három év múlva a három nyit- racsehi elsős. Kálazról már hét éve nem írattak magyar iskolába senkit, az iskolabusz idén mindössze egy hetedikest, két nyolcadikost és egy kilencedikest szállít. Pogrányba három elsőst írattak be, de közülük csak egy helybeli, a másik kettő gesztéi és nyitragerencséri. A szomszédos Alsóbodokon, ahonnan ötödikbe már Pogrányba járnak a diákok, idén sem lesz magyar elsős. Hajtman Béla, a helyi Vállalkozói Szakközépiskola igazgatója arról tájékoztatott, hogy jövőre legalább tizenöt elsőssel szeretnének osztályz nyitni. Jelenleg csak nyolc elsősük van, közülük egy sem a régióból jött, az iskola 63 diákjának egynegyede zo- boraljai. Gímesen két év szünet után lesz újra magyar elsős - igaz, csak egyetlenegy. Egy gyereket írattak a zsérei magyar iskolába is, a koloniba pedig kettőt. Utóbbi községben komolyan befolyásolja a létszám alakulását az is, hogy a helyi gyermekotthonból egyre kevesebb gyereket küldenek magyar iskolába. Az otthon igazgatója, Emília Cibulková lapunknak azt mondta, tiszteletben tartják a gyerek anyanyelvét, és az alapiskola igazgatójával együtt döntenek arról, kit hová írassanak be, ám a falubeliek másként látják a helyzetet. Nevük elhallgatását kérve többen is azt mondták nekünk, a magyar gyerekek esetében is a szlovák iskolát részesíti előnyben az otthon vezetése, arra hivatkozva, hogy az ő nevelési nyelvük szlovák, és nincs, aki foglalkozzon a magyarul tanuló diákokkal. A folyamatosan csökkenő gyereklétszám ellenére az ön- kormányzatok kegyéből még mindig három kilencosztályos alapiskola működik Zoboral- ján: a nagycétényi, a pogrányi és a gímesi. A felső tagozaton már most is komoly gondot okoz a kevés diák, de három év múlva, amikor mindhárom iskolában csak négy ötödikes lesz, tarthatatlanná válik a helyzet. A most beíratott elsősökből 2015-ben Nagytétényben nyolc, Pogrányban három, Gímesen pedig két gyerekkel indulna ötödik osztály - az utóbbi kettő az önkormányzatok szerint már fenntarthatatlan. Évek óta szó van arról, hogy a régió csak egy teljes szervezettségű iskolát tud eltartani, de arról, hogy ez hol legyen, és hogyan szervezzék meg a gyerekek oda- utaztatását, az iskolaigazgatók szerint még tárgyalások sem folynak. Nagykéren nincs magyar kiselsős Közigazgatásilag az Érsekújvári járáshoz tartozik, de földrajzilag a zoboraljai régióhoz van közelebb Nagykér, ahol idén egyetlen gyereket sem írattak magyar.iskolába, míg a szlovákba huszonkettőt. A több mint háromezer lelket számláló falu lakosságának hatvannyolc százaléka magyar, de a diákok aránya nem ezt tükrözi. Míg a magyar tagozaton csak 52-en, a szlovákon 184-en tanulnak. Nagykéren már azt is kipróbálták, milyen az, ha a felső tagozaton összevonják az évfolyamokat: a négy magyar nyolcadikos és két kilencedikes együtt tanul. Az ötödik évfolyamban is csak öten vannak, de nekik nyílt önálló osztály. A mostani harmadik évfolyamban viszont már csak három, a negyedikben pedig négy diák tanul, ötödiktől feltehetően őket is összevonják. A szlovák tagozaton a legkisebb létszámú osztályban tizenhárom gyerek tanul, de a nyolcadikosok 25-en, a kilencedikesek pedig 28-an vannak. A közös igazgatású iskolát szlovák igazgató, Helena Dojčánová vezeti, aki szerint a magyar családból szlovák iskolába íratott gyerekek nyelvtudásával sincs gond, mert az óvodában felkészítik őket. (vm) További százezer euróra van szüksége a társulásnak az épület befejezéséhez - pályáznak Százezer eurós támogatás a Nefelejcs otthonnak JUHOS MELINDA Szenc/Zonctorony. A szenei városi képviselő-testület jóváhagyta a zonctoronyi Nefelejcs Polgári Társulásnak nyújtandó százezer eurós támogatást. A mentálisan sérült gyerekeket, fiatalokat felkaroló társulás napközi otthont működtet, ezt az intézményt átmenetileg a zonctoronyi óvoda épületében helyezték el, hamarosan azonban lejár a bérleti szerződésük. A társulás tavaly júniusban kezdett bele egy saját ingatlan építésébe a Szenchez tartozó Malomszugla negyedben. A társulás pályázatokból és támogatásokból igyekszik tető alá hozni az épületet. Madarász Ildikó, a társulás vezetője úgy tájékoztatott, hogy a zonctoronyi óvodában 2012 végéig érvényes a bérleti szerződésük. Az új szociális otthon építése egy pozsonyi székhelyű vállalatnak köszönhetően kezdődhetett meg, amely a Malom- szuglában kínál eladásra közművesített telkeket. A vállalat egy tizenhárom áras telket adományozott a társulásnak. Az eddigi munkálatok nagyobb részét szintén az említett vállalat állta. Tavaly augusztus végén a Nefelejcs a szenei ön- kormányzat segítségét is kérte. A képviselő-testület szeptemberben a kérvényt megtárgyalta, de a tavalyi költségvetés nem számolt ilyen kiadással. Az idei költségvetés előkészítésénél már százezer eurót különítettek el erre a célra. „Mindenképpen támogatni szeretnénk a Nefelejcset. Társtulajdonosok leszünk az épületnek, kizárva így az esetleges eladást” - mondta Karol Kvál, Szene polgármestere. „További pályázataink is elbírálásra várnak. A város által nyújtott támogatásból még nem tudjuk befejezni a munkát. Reményeink szerint jövő nyáron átköltözhetünk” mondta Madarász Ildikó. Ré- pássy Jarmilától, a szenei városi hivatal vezetőjétől, megtudtuk, az utóbbi időszakban ez az egyetlen olyan beruházás, amelyhez a város támogatást nyújt. A Nefelejcs vezetőjétől megtudtuk, hogy Pozsony megyei intézmény lévén az európai uniós pályázatokkal nem próbálkozhatnak, beruházásokra legalábbis nincs lehetőségük ilyen forrásból pénzt szerezni. Jelenleg tíz-tizenkét, halmozottan sérült fiatal jár az otthonba, ahol foglalkozásokon, rehabilitáción vesznek részt. A Szenei járásban a Nefelejcs az egyetlen ilyen jellegű, fiatokkal foglalkozó szociális intézmény. Tavaly júniusban tették le a Nefelejcs alapkövét (A szerző felvétele) Az ingatlant az NR Invest társaság vette meg, és az eredeti elképzelések szerint tizenhat szintes irodaépületet épített volna a gyárudvaron Nem bontják le a történelmi épületet - luxushotel lesz a sörgyárban ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Nem jut a régi malom sorsára a helyi sörgyár - a történelmi épületeket nem bontják le, hanem luxusszállóvá alakítják át, az udvaron pedig lakásokat építenek. A tervek szerint 2017-ben adják át az Új Nyitra nevű lakónegyedet. A sörgyár 2004 óta nem működik. 2007-ben az adminisztratív részleg is elköltözött Ógyallára. Az ingatlant az NR Invest társaság vette meg, és az eredeti elképzelések szerint tizenhat szintes irodaépületet épített volna a gyárudvaron. Ez a szándék azonban nem volt összeegyeztethető a városfejlesztési tervvel, ezért a befektető úgy döntött, a lakóházak csupán hatemeletesek lesznek. Először azok építését kezdik el, öt házban összesen 550 lakással, a földszinten boltokkal, a házak alatt pedig 700 férőhelyes parkolóval számolnak. A sörgyár történelmi épületei érintetlenül megmaradtak, ezekben 250 férőhelyes, négy- csillagos szálloda lesz. Jelenleg a sörgyár udvarán még csak a közművezetékeket fektetik le, az építkezést jövőre akarják elkezdeni. (vm)