Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-23 / 44. szám, szerda

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com Szomszédolás Miskolcon, a kocsonya európai fővárosában, ahol fesztivált csináltak a kocsonyának, összekapcsolva a kultúrát és a gasztronómiát Végy négy disznólábat... Jókedvű emberekkel teli, hullámzó utca (Szekeres Éva felvételei) Miskolc új s egyben igen régi, csak az acélgyártás miatt kissé beporozódott dicsősége bizony disznó­lábakon hódítja meg kö­zönségét. A megyeszék­hely ma a kocsonya fővá­rosának büszke címét hordozza ismét. SZÁSZl ZOLTÁN Idegennek, hazainak legyen kedve oda elmenni, farsang tá­ján pedig különösen, mert ilyen­kor készíttetnek el a szakács- mesterségnek remekeiként a színben, ízben, illatban pompás, és bizony látványnak sem utol­só, finom miskolci kocsonyák. Végy négy disznólábat, jó ala­posan mosd meg azokat, mert hát azokon járt szegény állat rö­vid életében. Ehhez végy egy gusztusos füstölt csülköt, hozzá­juk mérve úgy válassz, hogy leg­alább négy tányérba jusson, mert az lesz,az egésznek a lelke majd, ha lesz elég türelmed hoz­zá, hogy kivárd, míg a kocsonya elkészül, és ki nem csipkeded a fazékból a javát, míg az apró gyöngyözéssel fő magának las­sacskán a többi alkatrésszel együtt. Ha nem vagy rest, és tudsz megbízható forrásból, há­zi disznótorból egyjókora darab sózott bőrt, netán malac farkát meg fülét is szerezni, szerencse fia vagy, mert attól az igazi e nemes étek, na meg attól tud va­lóban rezgős lenni. Végy még fűszereket is, sót módjával, mert ugye sózott bőrről, farokról, fül­ről esett itt feljebb ajánlás, de végy még jóféle borsot, szegfűbors is, s ne feledd, kell szép karós sárgarépa, meg fehérgyökerű petrezselyem is, úgy kettesével számolva. Sze­mély szerint én még egy kisebb zellert is bele szoktam rakni, mert attól még férfiasabb a ko­csonya, meg másnap reggel a fo­gyasztója is. Ha már minden hozzávalót megszereztél, kellő nosztalgi­kus, nagyfőzésekhangulatátfel- idézve keresd elő a konyhakre- denc aljából nagyanyád régi, hi­bátlan zománcú, füleki kakas­mintás nagy fazekát, aztán az alkotóelemeket, elébb a körmöt, bőrt, disznófarkat, fület, csülköt tedd fel hideg vízben kis lángra fődögélni. Aztán már csak annyi a gondod, hogy figyeled, miként gyöngyözik a fazékban a sok összetevő alatt a víz, hogyan ol­vadnak ki országnyi zsírpacnik, hogyan faragják ki a buborékok az ízeket a látszatra talán nem éppen gusztusos alapanyagok­ból. Hajói tetted a dolgod, a las­sú bugyborékolásnak csodálatos végeredménye lesz bő három vagy négy óra múlva. A sűrű lé­ből kihalászod a finomságokat, azokat mélytányérba rakod, hozzá még díszítésnek tehetsz sokfélét. Uborkát, felébe vágott főtt tojást, mesterszakács mód­jára megdíszített retket, de leg­főképpen tedd a tányérnak aljá­ra a füstölt csülöknek megma­radt, a munkafolyamat alatt el nem fogyasztott részeit, szűrd rá a levet, szépen lassan, akár több fázisban is, és hadd, hogy hűvös helyen megdémberedjen. Akkor az igazi, ha rezeg a megkötött lé a fehér tányérban, ha a húsokat oly tisztán látod alatta, mint if­júkori szerelmedet, amikor az első ölelésre várva ott remegett a fehér ágyon. Ha elkészült, lila hagymát vágj hozzá, fehér ke­nyeret is, s fogyaszd élvezettel, békével, ábrándozva és lassacs­kán, kiélvezve az ízeket, meg gondolva arra, hogy Európa mindegyik országában ismerik ugyan ezt a fenséges étket, de te kiváltságos vagy, mert te annak a miskolci változatát tudtad el­készíteni. Igaz, egyik receptúra sem ír­ja, béka is kellene a kocsonyába, de a régi idők mondái szerint egy alkalommal a pincének alsó részébe tette ki egy miskolci korcsmárosné a kocsonyát dermedni. S abba beleugrott egy béka, mely a pincének mé­lyén vélte biztos helyét találni a tél átbrekegéséhez. S benne is maradt, hogy már önszántából- e vagy a kocsonya gyorsan kötő anyagának köszönhetően, azt már nem tudni, de így lett feltá­lalva a kedves vendégnek Mis­kolc városában, s így lett legen­dája annak a mondásnak: pis­log, mint miskolci kocsonyában a béka. Mert ha mást már nem is tudott a béka a megdermedt ko­csonyában magával kezdem, még pislogni csak bírt, mikor meglátta a késsel, villával ráfe- nekedő embert! Az idegenfor­galmi receptúra sem írja, de vannak okos emberek a megye- székhelyen, akik kitalálták, ha máshol farsangkor mindenféle mulatságok tartatnak, miért ne lehetne Miskolcon a kocsonyá­nak fesztivált rendezni? S ren­deztek is, az elsőt még 1999- -ben nem kocsonyafesztivál né­ven, csak afféle téli ünnepként, de azóta már tizenegyedszer, tényleges nevén nevezve az igazi gasztronómiai és kulturá­lis ünnepségsorozatot: Miskolci Kocsonyafesztivál. Bár csak egyetlen délután volt szeren­csém vendége lenni a miskolci­aknak, igen jól szervezett, jókedvű és jó hangulatú feszti­vált tapasztaltam meg. Meg sem lehet számolni, mennyi rendezvény folyt, s mennyi helyszínen. Busójárás Mohács­ról, koncertek sora, rock és népzene, folk és táncdal, azt már csak a rendezők tudják, mennyi fellépő vett részt három nap alatt a fesztiválon. A ven­déglátósok standjait végigkóri- cálva meg azt tudja megállapí­tani az egyszeri idetévedt ha­landó: nincs neki annyi pénze, amit ott ne tudna hagyni egy ilyen fesztiválon. Halas kocso­nya, sonkás, csülkös, zöldséges, csirkés meg még az isten tudja miféle, de igen díszes - leírha­tatlan mennyiségben, változat­ban 450 és 1500 forint közötti árakon kínálva. Hát, bizony szemet gyönyörködtető! Jó­kedvű emberekkel teli, hullám­zó utca, forralt bor és guruló kemencében sülő tökipompos (más nevén honfoglalás kori pizza) illata, marcipán halmok­ban, kürtös kalács és kolbász sercegése, kereplő, furulya, dob, cintányér meg mindenféle zeneeszköz bájos kavalkádja, házi kézműipari encsem-ben- csem és kínai bóvli, főleg békát formázva mind, szóval mi szem- szájnak ingere. Ilyen jó kis do­log kerekedett ki abból a pincé­be dermedni rakott tányér ko­csonyából, hála sok okos, ügyes kései utód bolondozni való haj­lamának. Csak kipróbálásra tudom ajánlani a Miskolci Kocsonya­fesztivált, miként ajánlom min­denkinek a fentebbi kocsonya­recept megvalósítását. Jó biz az, kiváltképp ilyenkor, tél végén, mikor már-már ernyedtté tesz minket a fénynek hiánya, a tél­nek áporodott, súlyos nyomása. Egy vendéglátós stand a sok közül Szent Anna, a bányászok védőszentje Szűz Máriával és a kis Jézussal, a háttérben bányamunkálatokkal, valamint a gömöri vasöntők művészete Gömöri évad a fővárosban - egy kiállítássorozat nyitányáról KÖVESDI KÁROLY Pozsony. Pazar kiállítás nyílt február 16-án a Szlovákiai Ma­gyar Kultúra Múzeumában (Brámer-kúria). Pontosabban két tárlatról van szó, és mindket­tő a Gömör címet viselő temati­kus kiállítássorozat keretében valósult meg. Az egyik tárlat egy festményt mutat he, illetve annak kinagyí­tott részleteit. A páratlan szépségű, 1513-ból származó alkotás, a Szent Anna harmad­magával (amelyet Rozsnyói Me- tercia néven ismer a művészet- történet és a bányászattörténeti szakirodalom) a magát L. A. szignóval jelző művész alkotása. Szent Annát, a bányászok védő­szentjét ábrázolja Szűz Máriával és a kis Jézussal, innen az elne­vezése. A táblakép elsősorban mégis azért értékes, mert - azon túl, hogy szépségét és finom ki­dolgozottságát tekintve akár olasz reneszánsz mesterek ecsetje alól is kikerülhetett vol­na - a főalakok hátterében konkrét helyszínt, a Csengőnek nevezett bányát, illetve az ott fo­lyó munkát ábrázolja, amely mintegy másfél kilométernyire található Rozsnyótól. A képet a rozsnyói bányászok céhe készít­tette, és a Szűz Mária Menny- bemenetele templomban he­lyezték el, amely 1776-tól püs­pöki székesegyház lett. A másik kiállítás Az öntvény varázsa címet viseli, és a gömöri vasöntő mesterek művészetét mutatja be a múzeum átriumá­ban. Felső-Gömörben több öntőműhely létezett (Demőn, Hizsnyóvízen és Kuntapolcán), közülük ma már csak a kunta­polcai gyárban folyik termelés. Különösen a dernői Andrássy-fé- le öntöde játszott kiemelkedő szerepet (köztudott, hogy itt ké­szültek a budapesti Lánchíd egyes elemei). A Brámer-kúriá- ban látható kiállításon vaskály­hákat és öntöttvas edényeket, dísztálakat láthat a közönség. Mint Csobádi József, a múzeum igazgatója (aki az év elején ran­gos kitüntetést, Móra Ferenc Dí­jat vehetett át) elmondta, a kiál­lított kályhák és edények a rozs­nyói gyűjteménynek csak egy tö­redékét alkotják, ezért körülte­kintően kellett válogatni, hogy az adott térben mit tartanak méltónak kiállításra. Külön fi­gyelmet érdemelnek a dísztá­nyérok, amelyek kidolgozottsá­ga azért olyan lehelletfinom, mert az öntőformákat a meste­rek nem homokban készítették, hanem porban. S valóban olya­nok, mintha fekete csipkéből ké­szítették volna őket, egy-egy műtárgy megtekintése szinte nagyítót igényel. Az öntöttvas kályhák között akad olyan, Hizsnyóvízen készült darab, amely a mai mikrohullámú sü­tők elvén működött: különleges kiképzésének köszönhetően a hő nemcsak alulról melegítette a kályhába tett edényt, hanem körbefolytaazt. A Rozsnyói Bányászati Múze­umot 1902-ben alapították, és napjainkban a járási honismere­ti múzeum szerepét tölti be. El­sősorban a Szepes-Gömöri Érc­hegység bányászatának és ko­hászatának bemutatására, va­lamint Felső-Gömör képzőmű­vészeti értékeinek gyűjtésére szakosodik. A rozsnyói muze- ológia gyökerei azonban sokkal korábbra nyúlnak: Andrássy György már 1857-ben megnyi­totta a krasznahorkai várat a kö­zönség előtt, és 1882-ben vár- múzumot létesített. Fia, Andrá­ssy Dénes követte apja nyomdo­kait, és bővítette a vármúzeu­mot, 1903-ban pedig mauzóle­umot építtetett. Ugyancsak ő építtette Krasznahorkaváralján a Felvidék első képtárát 1902-ben. Ugyanebben az év­ben az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület borsod- gömöri csoportjának kezdemé­nyezésére megalapították a rozsnyói Mineralógiai-Bányá- szati Múzeumot. Az intézmény 1905-ben kapott saját épületet, és Közép-Európa legrégibb ilyen jellegű építményében 1912-ben nyílt meg az első kiál­lítás. Ekkor alakult Rozsnyó második múzeuma is, a városi múzeum, s a kettő egyesülésé­vel jött létre a múlt század negyvenes éveinek elején a mai intézmény. A két tárlat, melyek kurátora Tomány Károly, a Bányászati Múzeum munkatársa, április 28-ig látható a pozsonyi Brámer-kúriában, és egy egész évben tartó kiállítássorozat nyitányát jelenti; hiszen a mos­tani kiállítást május elején A gömöri fazekasok üzenete, majd A rozsnyói céhek, a Vi­lágörökség a föld mélyében, A szlovák barlangászat nagyjai követi, szeptemberben pedig Méry Gábor fotókiállítását nyit­ják meg Középkori falfestmé­nyek Gömörben címmel, s ugyancsak szeptember végétől 2012 januárjáig láthatja a kö­zönség a Krasznahorkát és Bet- lért bemutató kiállítást. Művészi öntöttvas kályhák (Tomány Károly felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents