Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-23 / 44. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 23. Külföld 7 Egyre több katonai egység áll át a felkelők oldalára, akikhez törzsek is csatlakoznak - nem menekül a diktátor Kadhafi zsoldosai gyilkolnak Tripoliban Kadhafi egyetlen nyugati kebelbarátjával és szövetségesével, Silvio Berlusconi olasz kormányfővel 2008 augusztusában. Az akkor aláírt baráti egyezmény 5 milliárd eurós olasz befektetést indított el Líbiában, pl. az olaszok építették az Észak-Afrikát átszelő autópályát. (TASR/AP-felvétel) Bengáziban a kézifegyverek mellett harckocsit is zsákmányoltak a lázadók a hadseregtől (SITA/AP-felvétel) Tripoli. Moammer Kadhafi elitegységei és afrikai zsoldosok harcolnak a főváros, Tripoli több negyedében. Az al-Dzsazíra jelentését más források is megerősítették. Kadhafi tegnap hajnalban 22 másodpercre megjelent az állami televízióban, hogy bejelentse: Tripoliban tartózkodik, és nem menekült Venezuelába, mint azt korábban elhíresztelték. ÖSSZEFOGLALÓ A főváros több negyedében géppuskaropogás hallatszott tegnap, a megmozdulások leverésére bevetett afrikai zsoldosok hírét megerősítette Líbia újdelhi nagykövete, aki ilyen jellegű értesüléseket kapott hazájából különböző forrásokból. Ali Eszávi hozzátette: dezertálásokról is kapott információkat. „A (líbiai) katonák nem nézhetik tétlenül, hogy külföldi zsoldosok gyilkolják honfitársaikat, ezért a nép oldalára álltak.” Az al-Dzsazíra is közölte, egyre több katonai egység áll át a felkelők oldalára, akikhez törzsek is csatlakoznak. Szemtanúk Tripoliban kész tényként számoltak be a főváros különböző negyedeiben történt mészárlásokról azt követően, hogy az állami tévé bejelentette: a biztonsági erők megkezdték „a szabotőrök fészkei elleni támadást. Civileket bombáztak Harci gép bombázott polgári célpontokat Tripoliban - ezt is Ali Eszávi erősítette meg tegnap. Szaif al-Iszlám Kadhafi, a líbiai vezető fia cáfolta, hogy a légierő lakott településeket bombázott volna. Azt állította, a támadások a lakott településektől távoli lőszerraktárak ellen irányultak. Viszont két líbiai pilóta Máltán elmondta: parancsot kaptak a felkelők bombázására, de inkább a szökés mellett döntöttek. Máltára hétfőn váratlanul érkezett a líbiai légierő két harci repülőgépe, s röviddel később készültségbe helyezték az olasz légierőt. A Mirage típusú, együléses vadászgépek pilótái politikai menedéket kértek, már a levegőből jelezték ezt a szándékukat. Olasz katonai források szerint alacsonyan repülve haladtak, hogy a líbiai légvédelem ne fedezze föl őket. Két líbiai helikopter is landolt a szigeten, hét- állítólag francia - utassal a fedélzeten, de csak egyikük tudott felmutatni francia útlevelet. Öljék meg Kadhafit! A líbiai vezető megölésére szólított fel egy rendkívül nagy tekintélynek örvendő arab hitszónok. Az egyiptomi származású, Katarban élő Júszuf al-Kar- dávi sejk az al-Dzsazíra hírtelevízióban hirdette ki vallási rendeletét, amelyben a katonákat a líbiai vezető meggyilkolására buzdította. ,A líbiai hadseregből bárki golyót ereszthet Moammer Kadhafiba; hogy megszabadítsa tőle Líbiát” - mondta a hitszónok, aki felszólította a líbiai nagyköveteket, hogy határolódjanak el a Kadhafi-rend- szertől. Idős kora ellenére a 85 éves Kardávira sokan hallgatnak az arab világban. Nagykövetek lemondása Érdekes jelenség: sorra mondanak le a világban Líbia nagykövetei, tütakozásul a Kadhafi- rezsim tüntetők elleni fegyveres támadásai miatt. Az észak-afrikai ország pekingi, újdelhi és londoni diplomáciai képviseletének vezetője után lemondott megbízatásáról Líbia Bangla- desben, Indonéziában és Lengyelországban akkreditált nagykövete is. A hírek szerint Londonban testületileg bejelentette a diplomáciai szolgálatból való távozását a líbiai képviselet összes munkatársa. Líbia svédországi nagykövetségén három munkatárs tett így. Csehország szépítget Prága tegnap elítélte a líbiai civilek elleni erőszakot, erről Petr Nečas miniszterelnök adott ki közleményt. Megfigyelők szerint Nečas nyilatkozata közvetlen cáfolata annak, hogy Csehország a véres erőszak ellenére is támogatná Kadhafit, ahogy azt néhány lap írta. Ilyen cikket jelentetett meg például a brüsszeli EUobserver nevű hírportál, miután Karel Schwarzenberg külügyminiszter vasárnap Brüsz- szelben arról beszélt, hogy bonyolítaná a helyzetet, ha az EU most beavatkozna a líbiai fejleményekbe. A hírportál állítását, miszerint Schwarzenberg azt mondta volna, hogy Kadhafi bukása még nagyobb katasztrófát váltana ki a világban, később Schwarzenberg cáfolta. Kimenekítés Tegnap is több mint egy tucatnyi ország repülőgépeket és hajókat igyekezett küldeni Líbiába azért, hogy kimentse állampolgárait a véres káoszba süllyedt arab államból, ahonnan a szomszédos országok polgárai már a szárazföldön is menekülnek. Közben legalább két légi- társaság, a British Airways, valamint a Közel-Kelet legnagyobb légitársasága, az Emirates is felfüggesztette Tripoliba tartó járatait. Egy portugál repülőgép 114 embert menekített ki tegnap hajnalban Líbiából egy olaszországi NATO-támasz- pontra. A fedélzeten 80 portugál és 34 más állampolgárságú külföldi tartózkodott. Rui Aleixo, Portugália tripoli nagykövete közölte, hogy a kimenekített emberek portugál vállalatok és az ENSZ munkatársai. A pozsonyi külügy tegnap azt jelentette, eddig hét szlovák állampolgár - köztük két gyermek - kért segítséget a hazatéréshez. Az új információk szerint 41 szlovák állampolgár tartózkodik Líbiában. Egyiptom beavatkozhat Azt követően, hogy a tiltakozók elleni légitámadásokban állítólag 30 egyiptomi állampolgár is meghalt, az Egyiptomot irányító katonai tanács „arra kényszerülhet, hogy a legrosszabb esetben beavatkozzon Líbiában”. Erről arab forrásokra hivatkozva az izraeli média számolt be. E források szerint kb. 1,5 millió egyiptomi él Líbiában, ők a szárazföldön is megpróbálnak hazatérni. Egyiptom megerősítette a határőrizetet, s a menekülők számára két tábori kórházat is felállítottak a határon. (MTI, TASR, ú) Védett tanúkat szolgáltatott ki a csetnik vajda Újabb Seselj-per Hágában MTl-HÍR Bebörtönzött síitákat engednek szabadon Engedett a bahreini király ÖSSZEFOGLALÓ Hága. Újabb per kezdődött tegnap a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűn- cselekményeket vizsgáló törvényszéken Vojiszlav Seselj soviniszta szerb politikus ellen. A szélsőjobboldali Szerb Radikális Párt vezetője a cellájában írt könyvében és a honlapján 11 tanú nevét, foglalkozását és lakó- helyéthozta nyilvánosságra. Á vádlott előre megfontolt szándékkal, rosszindulatúan járt el - mondta az ügyész a tegnapi, első tárgyalási napon. Seselj - Szlobodan Milosevics néhai jugoszláv elnök szoros szövetségese - azzal védekezett, a tanúk beleegyeztek abba, hogy névvel szerepeltesse őket. „Olyan emberek nevét tettem közzé, akik azt mondták, hamis tanúzásra kényszerítették őket.” Ez már a második per Seselj ellen védett tanúk felfedése miatt. Az elsőben - amelynek hatására a hágai törvényszék fokozta a tanúk védelmét - 2009-ben 15 hónap börtönre ítélték. Az újabb perben akár hét évet és százezer euró pénzbüntetést is kiszabhatnak rá. A nyolc éve börtönéből is aktívan politizáló Seseljt öt éve tartó főperében azzal vádolják, hogy felelős az 1991-1994 között Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban elkövetett háborús bűncselekményekért, gyilkosságokért, kínzásokért, erőszakos kitelepítésekért és vagyontárgyak (köztük egyházi javak) elpusztításáért. Kínai félelmek Jogvédőket zaklatnak Peking. Bírálta a kínai kormányt tegnap az Amnesty International (AI), mert - tudomása szerint - Peking az arab világban zajló események miatt házi őrizetbe vagy szigorúbb megfigyelés alá helyezett tucatnyi ismert jogvédőt. Az AI nagyon nyugtalanítónak tartja ezt a letartózta- tási hullámot, amely „az északafrikai és a közel-keleti fejleményekre adott, félelem táplálta téves válasznak tűnik”. A kínai kormány azt képzeli, mindenkit bezárhat, aki csak gondolni is merészel arra, hogy bíráljon. Vasárnap Pekingben, Sanghajban és más városokban is többen követték azt az internetes fölhívást, hogy legyen .jázminos forradalom” Kínában is. (MTI) El-Manáma. A bahreini király bebörtönzött síiták szabadon engedését rendelte el, más politikai foglyok esetében pedig utasítást adott az ellenük folyó bűnvádi eljárás felfüggesztésére - jelentette a BNA, a szigetország hírügynöksége. Arra nem tért ki, hogy hány emberre vonatkozik Hamad bin Isza al-Kali- fa sejk utasítása. A síita ellenzék vezetője úgy vélte: egy 25 fős csoportról lehet szó, akiket októberben terrorista cselekmények elkövetésének vádja alapján ítéltek el. A politikai foglyok szabadon engedése a síita ellenzék egyik fő követelése a kormánnyal való tárgyalások megkezdéséért cserében. Az ellenzéki mellett már kormánypárti tüntetések is vannak a bahreini fővárosban, több ezer szunnita a rokonszenvéről biztosította az ország vezetését. Bejelentették: Nemzeti Egység Tömörülése mozgalmat hoztak létre a szunnita irányítású rendszertámogatására. Garamvölgyi Balázs, Magyarország tiszteletbeli konzuli ügynöke telefonon elmondta, nem vár politikai fordulatot „a Közel-Kelet legnyitottabb, legli- berálisabb államában”, szerinte az uralkodó lemondatásának nincs realitása. A szolgáltatások működnek, van internet is, szombat óta már a boltok is nyitva vannak, üzemelnek a mozik. Újra kinyitottak a bankok és a tőzsde is, ami azért fontos, mert Bahrein a Közel-Kelet pénzügyi központja. (MTI, ú) wmmnrmm Megölték a túszokat Washington. Megölték a múlt hét végén eltérített amerikai jacht mind a négy utasát a Szomáliái kalózok - jelentette tegnap amerikai katonai forrásokra hivatkozva a CNN. Az amerikai közlemény szerint a Quest jachton a kalózok által túszul ejtett két amerikai házaspár szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalások közben tűzharc robbant ki. Az amerikai foglyaikat kivégző kalózok közül ketten életüketvesztették. (MTI) Összecsapások Jemenben Szanaa. Több ezer ember követelte tegnap is a 32 éve hatalmon lévő elnök, Ali Abdullah Szaleh lemondását. Szanaában a kitartóbb tiltakozók már második éjszakájukat a kairói tiltakozások központja után Tahrír (Felszabadulás) térnek átkeresztelt közterületen. A tüntetők itt ellenőrzőpontokat is felállítottak. Napközben néhány befolyásos törzs képviselői is csatlakoztak hozzájuk, így a tömeg négyezerfőre dagadt. Egy közeli téren felsorakoztak a kormány hívei is, akik közül többen késekkel és botokkal voltak felszerelkezve. A két tábor összecsapásában öten megsebesültek, a verekedőket a rendőrség választotta szét. (MTI) Demjanjuk fenyegetőzik Berlin. Éhségsztrájkkal fenyegetőzik a hírhedt John Demjanjuk, ukrán születésű egykori lágerőr, akit a müncheni tartományi bíróságon folyó perben háborús tömeggyilkosságban való részvétellel vádolnak. Nyilatkozatában a 90 éves vádlott azt állítja, a bíróság nem hajlandó tekintetbe venni olyan dokumentumokat, amelyek az ő ártatlanságát igazolnák. Emiatt azzal fenyegetőzik, hogy két héten belül éhség- sztrájkba kezd. Demjanju- kot a 80-as években már perbe fogták Izraelben azzal a váddal, hogy ő volt a treblinkai haláltábor Rettegett Iván néven elhíresült szadista őre. Utóbb kiderült, hogy összetévesztették egymásiklágerőrrel. (MTI) Agyontapostak 36 embert Bamako. Legkevesebb 36 embert tapostak halálra Mali fővárosának egyik stadionjában hétfő este egy muzulmán vallási ünnepen kialakult tülekedésben, alig egy évvel egy hasonló szerencsétlenség után. (MTI)