Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-22 / 43. szám, kedd
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Mit jelent Kassa... Pozsony. Mit jelent Kassa egy magyar embernek címen ma este 18.OO-tól Balassa Zoltán kassai helytörténész mutatja be a város szülötteit és azokat a jeles embereket, akiknek közük van Kassához. Helyszín: Pozsonyi Casino (Klarissza u. 7.) (ú) Visegrádi szalon Pozsony. Válságkezelés Közép-Európában címmel tartják holnap, február 23-án a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete sorozatának következő vitadélutánját, amelyre a V4-es országokból hívtak szakértőket. A kerekasztal vendégei: Bartha Attila közgazdász, Milan Šikula közgazdász, Jan Macháček újságíró és Jan Litynski, a lengyel köztársasági elnök tanácsadója. A beszélgetést Gál Zsolt politológus vezeti. Helyszín a Védcölöp út 54., a kezdés időpontja 17.00. (ú) TOLLVONÁS Nem vicces JUHÁSZ KATALIN Hruscsov és Kennedy beszélget. Kennedy: Nálatok mi a helyzet az antiszemitizmussal? Hruscsov: Nálunk nincs antiszemitizmus. Még az Állami Filham- ronikusok között is 14 zsidó muzsikál. A ti zenekarotokban hány zsidó van? Kennedy: Fogalmam sincs. Ez a régi vicc elevenedett meg kevésbé vicces formában a minap, amikor a Süddeutsche Zeitung újságírója interjút készített Kocsis Zoltánnal a magyarországi állapotokról. Kocsis jobban érzi magát az Orbán-kormány alatt, mint előtte, hiszen zenekara, a Nemzeti Filharmonikusok a korábbinál 300 millió forinttal nagyobb támogatást kapott. Aztán hozzátette, hogy szerinte „az előző kormány Gyurcsány Ferenc vezetésével nem törődött igazán a kulturális élettel”. Ami nem csak az ex katedra megállapítás miatt vitatható kijelentés, hanem azért is, mert Kocsis Zoltán 2005-ben a Gyurcsány-kormány alatt kapta második Kossuth-díját, 2007-ben ő volt a magyar kultúra nagykövete, zenekara pedig jól élt az előző kormány idején is. Ezután jött a viccből ismert kérdés, hogy tudniillik van-e náluk antiszemitizmus. Kocsis pedig a viccből ismert módon válaszolt: „Az én zenekaromban tizenegy zsidó és tizenegy roma származású muzsikus dolgozik. Amíg nem mondja nekem valaki, hogy bocsássam el őket, nem hiszek el üyesmiket.” Vajon honnét vannak ilyen adatai? Talán kérdőívet töltetett ki zenészeivel? Vajon a kultúrán belül másutt is készülnek üyen statisztikák? A kormányzat elvárja támogatottjaitól, hogy lojálisak legyenek, de Kocsis ezúttal egy kicsit túlteljesített. A régi viccen pedig többé nem lehet felszabadultan nevetni... Bartis Attila és Kemény István kötetbe foglalták húszéves barátságukat Sűrítménye sokféle viszonynak Két író. Egy erdélyi magyar író, aki fotográfus is, és egy budapesti, aki költő is. Kerek húsz éve barátok. Húsz éve jókat beszélgetnek. Németh Gábor, a Litera egykori főszerkesztője találta ki úgy öt éve, hogy dumáljanak egy jót nyilvánosan. SZABÓ G. LÁSZLÓ így született meg Bartis Attila és Kemény István könyve, a Magvető kiadásában most megjelent Amiről lehet. Ami, bár annak látszik, semmi esetre sem interjúkötet. Itt nem „hivatalból” kérdez az egyik, és nem „szakmai kötelességből” válaszol a másik fél. Itt két jó barát beszélget jóízűen, ráérősen, kedélyesen, utalva régi dolgokra, kibontva jelenlegieket, érintve jövőbelieket. Családról, otthonról, hazáról csevegnek. Hitről. Istenről. Érzelmi hovatartozásról. Egyenlőségről. Szabadságról. Politikáról. A rendszerváltás eufóriájáról. Kéjről, szerelemről, pornográfiáról. Aktfényképezésről. Versek, prózák születéséről. Mindenről, ami éppen eszükbe jut, mert régóta foglalkoztatja őket. Ha valami, felett látszólag átsiklanak, akkor vélhetően csak azért, mert arról nem kívánnak véleményt nyilvánítani. Vagyis úgy tartják: jobb róla hallgatni. Elvégre hallgatni arany. Még mindig. Bartis Attila 1984-ben, tizenhat évesen Marosvásárhelyről költözött Budapestre. Regényei, elbeszélései (A séta, A kéklő párna, A nyugalom, A Lázár apokrifek) Magyarországon jelentek meg. Kemény István Budapesten született 1961-ben. Huszonhárom éves, amikor első kötete, a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez megjelenik. Azóta tizenegy könyve jelent meg, köztük a Játék méreggel és ellenméreggel, Az ellenség művészete, A néma H, a Valami a vérről, a Hideg, az Élőbeszéd és a Kedves Ismeretlen. .Annyira rosszul beszélek, hogy egyszerűen nincs pofám a kérdéseket szidni - mondja Kemény István, az Amiről lehet első oldalán, amikor Bartis Attila azt kérdezi tőle: melyik az a kérdés, amelyalegjobbanidegesíti. A három fejezetből álló könyvben talán épp ezért ő vall magáról kevesebbet (mindössze hetvenoldalnyit). Beszélgetésüknek ez épp az egyharmada. A többi, egészen az utolsó, a 210. oldalig Bartis Attiláé. Mint válaszadóé. Két fejezetben ugyanis ő a kérdezett. Hozzáteszem: Kemény István úgy kérdez, hogy közben ő maga is megnyílik (lehet, hogy faggatózás közben sokkal felszabadultabb, mint válaszadásai során?). „Nem vagyok professzionális olvasó- vélekedik magáról Bartis -, így én például sírni szoktam... némelyik verseden.” „A vers üssön. Jó nagyot. Vagy szakadjon be alatta az asztal (legalábbis egy kötetnyi vers alatt)” - reagál Kemény István. Beszélgetésükben is üt jó néhány mondat. „Nem éltem át a harmincas éveket, nem voltam háborúban, nem voltam komoly beteg, nem üldöztek politikailag, nem is hittem soha, hogy üldöznek, egészséges vagyok. Megszállottan normális. Belém is építet- tek-neveltek kötelességtudatot, és használni akarom. Jól el vagyok látva bűntudattal is meg komplexusokkal, de szerencsére legalább nem vagyok megverve sokfelé ágazó tehetséggel. Nincs más választásom, mint írni.” Ezek Kemény István szavai. Bartis Attilának legalább két választása van. Vagy ír, vagy fényképez. Meg is kérdezték már tőle ezerszer, melyiket érzi fontosabbnak. A válasza: .Annyira másképp működik a fényképezés, mint az írás, annyira más helyen van az emberben, hogy nem is nagyon foglalkoztat a sorrend. Mindkettőre szükségem van, tehát mindkettő én vagyok, pontosabban: e kettő együtt vagyok én... Nagy különbség van egy regényalak meg egy hús-vér ember között, aki odaáll a fényképezőgéped elé. A regényalak valamiféle sűrítménye a viszonyaidnak, az érzelmeidnek, a tapasztalataidnak. A hús-vér ember pedig maga a pillanatnyi valóság.” Nagy ívű, elmének, léleknek, érzékiségnek egyszerre jó kis „izgatószere” e vékony könyvecske. Olvasója egészen közelről ismer meg két embert, aztán elindul velük egy hosszabb útra, amelyen már nem is szeretne elszakadni tőlük. Azt a gönci barackot pedig szívesen megkóstolná a végén, hogy ő is be tudja fejezni szépen. Hogy könnyebb legyen letenni ezt a „súlyos” kis kötetet. A Farsangi Rögtönzések szlovákiai fordulóján a közönség mellett a városi rendőrök is ízelítőt kaphattak az improvizáció művészetéből Low budget-fesztivál haverokkal Ecsetek és pemzlik járókelő-szerepben (Juhász László felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Milyen jó rendezvényt lehet szervezni nulla eu- róból, illetve néhány garasból, ha az emberben van lelkesedés és vannak barátai. Végig ez járt az eszemben szombat délután a Farsangi Rögtönzések címet viselő improvizációs fesztivál szlovákiai elődöntéjén, amelyen középiskolás és felnőtt színjátszók mérték össze improvizációs készségüket, vagyis azt, mennyire tudnak eltávolodni a színjátszás sztereotip megoldásaitól, gesztusaitól. A szervezők - a hazai magyar diákszínjátszó csoportokat tömörítő Gurigongo Sympózium - nem kaptak támogatást a rendezvényre, azaz nem tudtak termet, technikát bérelni, útiköltséget és szállást fizetni a résztvevőknek. Találtak viszont valakit, aki beengedte a népes csapatot egy átalakítás alatt és átadás előtt álló kultúrközpontba, amelyről hamarosan többet is elárulhatunk, most azonban legyen elég annyi, hogy Pozsony szívében található, a tágas teraszról a várra látni, a folyosó falait pedig esti „szabad foglalkozás” keretében a fesztivál résztvevői pingálták ki, akik haveroknál szálltak meg, saját pénzükből utaztak a fővárosba, sőt a díjakat is egymásnak készítették. A fesztivált nem óriásplakátokon és postán küldött meghívókkal reklámozták, hanem kizárólag a Facebookon, azaz erre sem kellett költeni. A „nemzetközi” zsűri tagjai (Szabó Csilla komáromi drámapedagógus, rendező, Solténszky Tibor budapesti dramaturg és Krasztev Péter budapesti irodalmár) nem kaptak honoráriumot, hoztak viszont bort és üdítőt az esti falfestő-bulira. Az egyik kiadó ugyan felajánlott egy könyvcsomagot a győzteseknek, de nem annyit, hogy a négytagú csapatokból mindenkinek jusson egy könyv. A büfé becsületkasszás rendszerrel működött, az egyik résztvevő előlegezte meg a dobozos söröket és a kofolát, a szalámis kenyerek alapanyaga pedig a Magyar Szín-Játékosok Szövetségétől érkezett. Azért fontos megemlíteni az egyetlen intézményes szponzort, mert az első két helyen végzett csapat az előző évekhez hasonlóan bejutott a március 12-i magyarországi döntőbe, amelynek egyik műsorvezetője a szombaton Pozsonyban remeklő komáromi Tóth Gábor lesz. Az ő neve azért is ide kívánkozik, mert nem indult túl jól számára a Farsangi Rögtönzések. A rendezvény előtt a nagy sietségben ugyanis sikerült tilosban leparkolnia, és a városi rendőrség ezt a rögtönzést egy kerékbilinccsel jutalmazta. Ä bilincs eltüntetése érdekében az egyik nőnemű részvevő olyan jót rögtönzött a Régi Vásárcsarnok előtt, hogy a rend őreinek szívét is meglágyította, és végül nemcsak, hogy a hivatalos büntetés töredékében egyeztek ki, de maguk a rendőrök ajánlottak a fontos fesztivál moderátorának egy mellékutcát, amelyet ’’nem sűrűn ellenőriznek”. És búcsúzóul még jó szórakozást is kívántak. Nos, ez meg is volt. Kitűnő hangulatú, figyelemreméltó művészi teljesítményekkel teli, szellemes háromperces improvizációkat láthattunk egy-egy véletlenszerűen kiválasztott mondat beiktatásával, egy-egy tárgy kellékként való játékba hozásával, vagy egy-egy sportág jellegzetes mozdulatainak bemutatásával. Reméljük, jövőre a támogatók is felfigyelnek erre az egyedi fesztiválra, amely évek óta komoly tömeget mozgat meg, és - nem mellesleg - összehozza a hasonló érdeklődésű fiatalokat, (juk)
