Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-17 / 39. szám, csütörtök
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 17. www.ujszo.com LOVESZAROK Lelkiismeret, szabad akarat Az elmúlt hét eseményeiből kiindulva úgy érzem, az az örömteli hangulat, melyet a választások éjszakája hozott magával, némely kollégámat annyira elárasztotta, hogy még a koalíciós szerződés aláírásakor is rózsaszín szemüvegen keresztül nézték a világot. Valószínűleg nem tudatosították eléggé a szerződés aláírásának súlyát. Ez a dokumentum ugyanis négy párt egyezsége arról, hogy a koalíció tagjai azon lesznek, hogy a következő négy év során teljesítsék a kormányprogramban foglaltakat. A kormányprogram pedig négy párt közös elképzelése arról, hogy a következő négy év során hogyan alakul az ország sorsa. Ebbe a dokumentumba azok a dolgok kerültek bele, melyek a pártok választási programjának - vagy nevezzük ígéreteinek - fő irányvonalai voltak. Végső soron, ezek az ígéretek eredményezték a jobboldali kormány megalakulását. Itt meg kell jegyeznem, hogy a kormányprogram összeállításakor nagyon sokszor kellett előnyben részesíteni a kompromisszumos megoldásokat, hiszen a négy párt néhány kérdésben homlokegyenest más véleményen van. De ezek elengedhetetlen és egészséges kompromisszumok, melyeket mind a négy párt tudott vállalni. Ennek a kormány- programnak a valóra váltását írtuk alá júliusban, és erre a dokumentumra bólintott rá 79 képviselő a parlament alakuló ülésén. Paradox módon az utóbbi napokban egyre gyakrabban hallani, hogy valaki a „saját lelkiismerete és szabad akarata alapján szavaz”. Ezzel magyarázzák a koalíciós képviselők azt, hogy bizonyos törvényeknél nem a többi koalíciós képviselővel szavaznak együtt. Ez még akár elfogadható is lenne, ha nem olyan törvényeknél szavaznának az ellenzékkel a koalíció többi képviselőjével szembeszegülve, melyek a kormányprogramban szerepelnek. Az a kérdés merül fel bennem tehát, vajon ezek a kollégák mikor szavaztak a saját lelkiismeretük és szabad akaratuk alapján? A kormányprogram elfogadásakor, vagy a kormányprogramban leírtak teljesítésekor. Mert a magyarázatuk az egyik lehetőséget mindenképpen kizárja... Ha azt akarjuk, hogy az elkövetkező három és fél évben is a jelenlegi kormány álljon Szlovákia élén, új munkamódszerhez kell folyamodnunk, ennek lényege pedig a még több tárgyalás, egyeztetés, véleménycsere. Nemcsak a párt- és klubelnökökkel, koalíciós tanácstagokkal, hanem, ha kell, minden képviselővel személyesen. Sólymos László, a Híd parlamenti frakciójának vezetője Tisztelt Hríb úr, Miért nem kellene a kettős állampolgárság című, e lap múlt szombati számában megjelent írásában azt tanácsolja, ne legyek kettős állampolgár. A legnagyobb örömmel értenék egyet önnel, ha tehetném. A legnagyobb örömmel fogok egyetérteni önnel, ha egyenrangú leszek szlovák polgártársaimmal. Mert kisebbséginek lenni nehezebb, mint gondolná. Mivel nagyra tartom az ön újságírói erényeit, engedjen meg néhány kérdést. Miért nem azzal kezdődik az ország alaptörvénye, hogy Szlovákia polgárait határozza meg államalkotóként? Nem ismerős a kétszázhuszonöt éves alkotmány, amelynek kezdősora: „Mi az Egyesült Államok népe (eredetiben: We the People of the United States) ? Miért kell édes anyanyelvemet törvényi úton gúzsba kötni, miért nem használhatom szabadon? Igaz, egyelőre mint magánszemélyt nem büntetnek meg érte, de ha már felmegyek egy színpadra például kultúrszervezetem nevében, a tiszta magyar ajkú hallgatósággal a mondandómat államnyelven is közölnöm kell. Ha oly nagy a demokrácia országunkban, akkor miért nem kell a szlovák kulturális rendezvényen magyarul is közölni az alapinformációkat egy olyan községben, ahol száz magyar család mellett öt szlovák él? Hova tűnik a demokrácia egy tíztagú önkormányzati ülésen, ha egyetlen szlovák képviselője megmakacsolja magát? Nem a hódítók arroganciája ez a megnyilvánulás? Tudja-e - miközben lépten- nyomon azt vágják a fejemhez, hogy átlagon felüli jogokkal rendelkezem -, hogy az ötmilliós Finnországnak a hatszázaléknyi kisebbség miatt két hivatalos nyelve van? Hogy hazai magyarságunkhoz képest feleannyi svéd két, államilag fenntartott egyetemen tanulhat anyanyelvén? Elmondok néhány tényt, azzal a kíváncsisággal, milyen otthonérzete lenne az én helyemben. Huszonegy évvel ezelőtt a kulcscsörgetők eufóriáját látva tudtam, hogy hét év alatt nem fogjuk utolérni Svájcot. Azóta háromszor annyi idő telt el, a lemaradásunk csak nőtt. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy ekkora törés áll be a kisebbségijogok érvényesítése terén. A svájci összetartozás egyik legfontosabb záloga, hogy a lakosság egyhatodát kitevő franciáknak, a négy és fél százaléknyi olasznak ugyanolyan nyelvi jogaik vannak, mint az „államalkotó” németeknek. Ez még abban is megnyilvánul, hogy a közszolgálati televízió nagyjából azonos mennyiségű műsort sugároz mindhárom közösség számára, valamennyi hírműsorát a néhány tízezer tagot számláló nemzettöredéknek rétorománul is elkészíti. Bolondok is lennének e „kisebbségek” vigyázó szemüket Párizsra vagy Rómára vetni. 'A magyarság egyik legnagyobb költője, József Attila A Dunánál című versében háromnegyed évszázada sürgette, hogy a szomszéd nemzetek rendezzék közös dolgaikat. De ez nehezen megy a múlt bevallása nélkül. Apám alig érkezett haza a hadifogságból, amikor egy embertelen, civilizációellenes elnöki rendelet alapján megfosztották állampolgárságától, több tízezer társával együtt csehországi kényszermunkára hurcolták. Ha nem lett volna szerencséje, én ma aligha írhatnám le ezeket a sorokat: amikor megszökött, géppuskatüzet zúdítottak rá. Hogy ne tudják visszahurcolni, kénytelen volt Magyarországon menedéket találni. Hetvennégy éves anyai nagyapámat családostul, sok tízezer sorstársával együtt Magyarországra telepítették. Egyetlen bűnük magyarságuk volt. A többiekhez hasonlóan abban reménykedett, hogy legalább egyszer még viszontláthatja szülőföldjét. Nem látta. Amikor meglátogattam a sírját, egy zacskó tejfalui földet vittem neki falunk temetőjéből, hogy nyugalmat leljen az idegen földben. Mert ő itt volt otthon. Tudja, hogy miért emlegetem fel ezeket a tényeket? Az ön által megválasztott parlamenti képviselők nem is oly régen örökösnek, megváltozhatat- lannak kiáltották ki ezeket a rendeleteket. Hajói belegondolok, még csak új állampolgársági törvény se kell: elég leporolni a dekrétumokat. Itt tartunk. Tanácsot adott nekem. Cserében lenne egy kérésem: segítsen! Újságíróként ön tökéletesen tisztában van a sajtó erejével, amelyet két évszázaddal ezelőtt Bonaparte Napokon ötödik nagyhatalomnak nevezett Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és az Osztrák Császárság mellett. Pedig még hol volt akkor a televízió? Tegyen értünk, egyben tegyen önmagáért. Nehogy minden ízében ismét igaz legyen egyik szellemi iránytűm, Fábry Zoltán segítségkérése: „Jártok-e már felemelt fejjel? Élitek-e már a félelem és hatalmi elnyomatás alól felszabadult, emberhez méltó életet? Ha igen, én fáradt nosztalgiával intek búcsút nagyon messziről és nagyon mélyről. Én még mindig a földet nézem: a port, a sarat, és még mindig megválthatatlanul mormolom a vágy immár nyolcéves szavát: csak még egyszer felemelt fejjel járni és nem félelemben. Életemet tütó rendeletek keretezik...” (A vádlott megszólal. A cseh és szlovák értelmiséghez küldött üzenet, 1946). Tisztelettel: OzogányEmő A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Alapiskolák, figyelem! Program a tudás közvetítésére - szórakoztató formában T; Tanuljunk az Dl SZÓ A következő munkafüzet 9. osztályos tanulók részére készül Téma: A közgazdaságtan környezetre gyakorolt hatása A munkafüzetet és naponta az Új Szót a tanulók és az oktató pedagógusok a program időtartama alatt (2011. március 7. - április 8.) ingyen kapják. Amennyiben az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük az adatokat 2011. február 21-ig küldjék el a marketing@ujszo.com címre. vall Poljjífi nevelés w. !■» Jelentkezési adatok Téma: Közgazdaságtan (9. osztály) Az iskola neve és címe: Telefon: E-mail:................................................... A programba bekapcsolódó tanulók száma:................ ................................... A tantárgyat oktató pedagógusok száma: Levélféle egy szlovák szerkesztőhöz