Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-16 / 38. szám, szerda

DlGUÁLlA 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 16. Helyszíni riport a barcelonai kiállításról: háttérbe szorultak az érintőkijelzős telefonok; alig volt gyártó, amely ne jelent volna meg a tabletek piacán Óriási verseny folyik a táblagépek piacán w Már tavaly is sok szakember állította, hogy gyülekeznek a felhők a barcelonai Fira kiállítónegyedben megrendezett Mobile World Congress felett, idén azonban úgy tűnt, visszatértek az újdonságok a legnagyobb mobilkommunikációs eseményre (A szerző felvétele) Bár még ma is nyitva van a barcelonai Mobile World Congress kiállítás kapuja, a leglényegesebb újdonságokat már hét­főn bejelentették. Meg­ismerhettük a mobil­kommunikáció és az in­formatika idei trendjeit, újdonságait. Igaz, most sem mutattak be forra­dalmi újdonságot a Fira kiállítónegyed csarnoka­iban, de már több volt a látnivaló, a kiállító és a látogató is, mint tavaly. KIKÜLDÖTTMUNKATÁRSUNK: SZABÓ LÁSZLÓ Sok szakember úgy véleke­dett a kiállítás előtt, hogy idén újra feléledhet a legnagyobb mobilkommunikációs ese­mény, sok újdonsággal jelen­nek meg a gyártók. Tény, hogy sokkal több volt az újdonság, mint egy évvel ezelőtt, de ezt már nem lehet összehasonlíta­ni azzal az idővel, amikor szin­te az összes gyártó itt mutatta be újdonságainak nagy részét. Sőt, mind 2010-ben, mind 2011-ben nem mutatott be egyetlen készüléket sem a világ legnagyobb mobilgyártója. A Nokia idén is „csak” kisebb új­donságokkal hallatott magáról. Az egyik legnagyobb érdek­lődés a Samsung bemutatóját előzte meg, sokan tudni vélték, hogy a koreai gyártó itt mutatja be a Galaxy sorozat újdonsága­it, és hogy itt derül ki az is, mit tud a gyártó legújabb tabletje. Az utóbbi hónapokban nagyon sokat lehetett hallani az Andro­id operációs rendszerről, mely­nek standja egy éve szinte még észrevétlen volt, most pedig az egyik leglátványosabb kiállítás­sal érkeztek a katalán főváros­ba. A Sony Ericsson készüléklis­tája három telefonnal bővül, de az LG is Barcelonában mutatta be a legújabb készülékét (2010-ben nem is voltak a kiál­lításon), ahogy a HTC is itt mu­tatta meg először a nagyközön­ségnek felújított készülékeit, szám szerint ötöt - köztük az igazi újdonságot, a Flyer tábla­gépet. Bár a BlackBerry is meg­jelent a mobilkommunikációs eseményen, csak a régi telefo­nokat nyomkodhatták az ér­deklődők, egyetlen új készü­lékkel sem bővül a kínálat. A hazánkban ismert gyártókon kívül sok olyan cég is Barcelo­nára időzítette az újdonságok bemutatását, amelyek nincse­nek - vagy már nincsenek - a szlovákiai piacon. Köztük az Alcatel, a Motorola vagy a Hu- awei, de jelen volt az elsősor­ban idősebbeknek, gyengén lá­tóknak készült telefonjaival az Emporiocég is. Újdonság, hogy a HP is belépett a telefonos pi­acra, ezáltal tovább bővült a gyártók listája. Most pedig nézzünk a stan­dok mögé, lássuk, milyen új­donságokat hozott a 2011-es barcelonai Mobile World Congress, amely a rossz nyel­vek szerint a végét járja. Sony Ericsson Az elsők között, már vasár­nap három új telefont muta­tott be a Sony Ericsson, ez pedig a Play, a Neo, és a Pro. A japán-svéd gyártó legna­gyobb meglepetése az Xperia Pro, amely teljesen új billentyűzetet kapott. A Play névre keresztelt készülék nem más, mint a PlayStation Por­table és egy telefon keveréke, míg a Neo a nemrégiben be­mutatott Arc fantázianevű te­lefon olcsóbb verziója. Telje­sen megújult az okostelefon kínálata a telefonokban használt operációs rendszer is, hiszen mindhárom tele­fonban a legújabb Android található. A cég leginkább várt újdonsága az Xperia Play, melyet akár a PlaySta- ion Portable utódjának, tele­fonos verziójának is tekinthe­tünk. Az elsősorban játékokra tervezett telefonra már a - márciusra tervezett - megje­lenés napján 50 játék lesz el­érhető (a gyártó ígérete sze­rint szinte az összes, PSP-re írt játék kapható lesz telefo­nos verzióban is). A kihúzha­tó, belül a hagyományos PSP játékfelület felújított kezelő­felületét rejtő készülék kijel­zője 4 hüvelykes, 854x480 pixel felbontású, vastagsága pedig 16 milliméter. Az Xpe­ria Neo elsősorban ára végett lehet kedvező, a januárban bemutatatott Arc készülék „fapados” verziója, ahogy a Neo is, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi billentyűzete kihúzható. Szoftveresen szin­te teljesen egyezik a két tele­fon, némi különbség csak a méretben tapasztalható - de ez is csak fél milliméter. Samsung A kiállításon az egyik legna­gyobb érdeklődés az utóbbi időben egyre nagyobb piaci ré­szesedést szerző Samsung be­mutatóit övezte. A koreai gyár­tó két terméket mutatott be va­sárnap, az egyik egy telefon, a másik egy tablet, amely a Ga­laxy Tab 10.1 nevet kapta. Bár egy évvel ezelőtt még sokan azt gondolták, hogy a következő években az úgynevezett netbo- okok iránt lesz óriási kereslet, de miután megjelent az első táblagép, szinte azonnal hát­térbe szorultak a kisebb méretű laptopok. Ma már a tableteké a főszerep, a barcelonai kiállítá­son is, hiszen ahol volt ilyen kis érintőkijelzős miniszámítógép, ott óriási tömeg volt. így volt ez a Samsung standjánál is, min­denki a kicsit felnagyított Ga­laxy Tab 10.1-et szerette volna megérinteni, az elsők között akarta kipróbálni a koreai gyár­tó újdonságát. A készülék kijel­zője 1280x800 pixel felbontá­sú, az operációs rendszer a ja­nuárban bemutatott Android 3.0, amely a Honeycomb fan­tázianevet kapta. Természete­sen a szélessávú internetre is használható a készülék, egy sor technológiát támogat, köztük a nálunk is használatos 3G-s-t, de nem maradhatott ki belőle a drótnélküli Wi-Fi kapcsolat sem. Mivel telefonként is hasz­nálható készülék, akár videote- lefonálni is lehet vele, a beépí­tett két kamera erre is lehető­séget ad. Az 8 megapixeles ver­zióval pedig már nagyon jó minőségű fényképek készíthe­tők (igaz, fényképezőgépnek egy kicsit nagy, fotózás közben viccesen hathat a most bemuta­tott tablet). A készülék csupán 10,9 milliméter vastag, súlya a 600 grammot sem éri el (599 gramm). A Samsung a méltán népszerű Galaxy S utódját is bemutatta, amely a Galaxy SII nevet kapta. A felsőkategóriás telefon - a gyártó állítása sze­rint - az eddigi legjobb kijelzőt kapta, a Super AMOLED Plus nevű display felbontása 800x480 pixeles. Ahogy az elődjébe, ebbe is kétmagos processzort épített a Samsung. A telefon nagyon vékonyra si­került, mindössze 8,5 millimé­ter vastag. Az első benyomások alapján nagyon jól használha­tó, könnyű és valóban szép, éles a kijelzője. LG Az LG is megjelent egy tab- lettel Barcelonában, ezzel arat­ta a legnagyobb sikert a kiállí­táson - pedig a legújabb tele­fonjukat is itt mutatták be. Az LG táblagépének különleges­sége, hogy teljesen új formá­tumot hozott, az eddig haszná­latos 7- és 10-hüvelykes méret helyett 8,9-hüvelykeset alko­tott. Az újdonságot Optimus Pad névre keresztelte a gyártó. Nemcsak a kijelző, hanem a 3D-s technológia is igazi új­donság, ezzel sok vásárlót sze­rezhet a gyártó. Az LG szerint az új méretnek köszönhetően sokkal egyszerűbb lesz a hasz­nálat, akár mind a tíz ujjúnkat is használhatjuk a gépelésnél. A kijelző 1280x768 pixel fel­bontású. Egy telefonnal is bő­vült a gyártó kínálata, ez az Op­timus 2x nevet kapta. A készü­lék operációs rendszere ez esetben is Andorid, a beépített két kamera egyikével pedig akár 3D-s videókat is lehet ké­szíteni. HP Igazi újdonság, hogy a HP te­lefonnal is megjelent a kiállítá­son, a német gyártó azonban a tabletek piacáról sem szeretne lemaradni. A HP Touchpad 9,7 hüvelykes kijelzőt kapott, a technikai adatok alapján hard­veres szempontból is nagyon erős lett - igaz, kissé súlyosabb, mint a versenytársak készülé­kei (740 gramm), de a HP már most jelezte, hogy hamarosan megjelenik a készülék 7 hü­velykes verziója is. A kétmagos táblagépet 1,2 GHz-es Qual­comm Snapdragon processzor­ral és 1 gigabájt RAM-mal sze­relték fel. Van benne beépített giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű és egyes modellekben GPS is. A HP két okostelefonnal is megjelent Barcelonában, ezek a Palm gépek felújított, te- lefonosított változatai. Az üzle­ti felhasználóknak szánt Pre 3 telefon mellett egy mindenki számára kifizethető telefont is bemutatott a HP, a Veert. Súlya 103 gramm, a processzor 800 MHz-es, a kijelző felbontása 400x320-as, a beépített kame­ra pedig 5 megapixeles, auto- fókuszos. HTC A kiállítás keddi napjára már csak egy nagyobb bemutató maradt, a HTC azonban nem kevesebb, mint öt új készülék­kel rukkolt elő. A kiállításon már sokan rebesgették, azon­ban csak kedden vált hivatalos­sá, hogy a HTC is megjelenik a táblagépek piacán. A 7 colos ki­jelzővel felszerelt tablet a Flyer nevet kapta. A HTC táblagépe elsősorban azoknak lehet jó vá­lasztás, akik kis méretű, de nagy teljesítményű táblagépre vágynak. A HTC Flyer 1,5 GHz- es processzort, 1 GB memóriát (ehhez pluszban jár a 32 GB-os flash memória) és 1024x600- as felbontású kijelzőt kapott. A táblagép tollal és kézzel is használható, azaz egyesíti a két technológiát (eddig a kettő ki­zárta egymást). A gyártó négy új telefont is hozott Barceloná­ba. A HTC Desire tudását és a HTC Legend alumínium tömb­ből készült készülékházát öt­vözi a HTC Desire S. A HTC Wildfire S egy megfizethető al­ternatívát jelent az okostele- fon-használók számára, a 10,13 cm hosszú és 5,94 cm széles telefon a HTC egyik leg­kisebb készüléke. A HTC Incre­dible S pedig egy igazi okoste­lefon, csúcskategóriás belső­vel. A negyedik telefon pedig egy Salsa névre keresztelt ké­szülék. Zárszó Összegezve tehát elmondha­tó, hogy a barcelonai kiállításon idén sokkal több volt az újdonság, a látnivaló, mint tavaly, ám ez még mindig kevés ahhoz, hogy igazi újdonságokról, forradalmi megoldásokról írhassunk. De a 2010-es kiállításhoz képest min­denképpen jó jel, hogy ismét van élet a csarnokok között, és egyre több a kiállító, a látogató és a résztvevő. így csak abban bízha­tunk, hogy jövőre folytatódik ez a trend, és 2012-ben már valódi új­donságokról, az egész évet meg­határozó trendekről tudósítha­tunk Barcelonából. A kiállításról a képriportban is beszámolunk a 18. oldalon, a Digitália jövő heti számában pedig részletesen bemutatjuk a legérdekesebb újdonságokat.

Next

/
Thumbnails
Contents