Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-14 / 36. szám, hétfő

o NI Kiszagolhatják a kutyák a bél rá kot 2011. február 14., hétfő, 9. évfolyam, 7. szám JÉ túl túlsúly nagy szerepet játszik a nem fertőző krónikus betegségek - a szív- és érrendszeri, anyagcsere-, né­hány onkológiai és nőgyógyászati, a bőr-, ízületi, csont- és izombeteg­ségek - kialakulásában. Három évvel ezelőtt, 2008. január 9-én fogadta el a kormány a túlsúly megelőzésének nemzeti program­ját. A cél az, hogy ne növekedjen a túlsúlyos gyerekek és a kövér em­berek, illetve csökkenjen a túlsú­lyosak száma. Ez az idő kevés arra, hogy gyökeres fordulat álljon be ezen a téren. Rengeteg még a tennivaló, az ered­mény pedig alig látható. Lehetőségeihez mérten a Közegészségügyi Hivatal is kiveszi részét a munkából, részt vesz a kü­lönböző projektek kidolgozásában és megvalósításában. Az egyik leg­ismertebb projekt az Iskolai gyü­mölcs elnevezésű program, amely­be összesen 330 ezer gyermeket si­került bekapcsolni. Az értékelés ez év őszére várható, amitől a szakem­berek azt várják, hogy reális képet kapnak az iskolások étkezési szoká­sairól, hogy később ebből kiindul­» ...míg az USA-ban 15%-kal nőtt a túlsúlyosak száma, Szlovákiában „csak” 4%-kal... va tegyenek kísérletet a rossz beideg­ződések megváltoztatására. Nem kis szerepet játszanak a túlsúly ellen in­dított támadásban a regionális köz­egészségügyi hivatalok is. Amint ar­ról dr. Molnár Ferenc tájékoztatta szerkesztőségünket, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal már 2005-ben elindította Egészséges életmód című tervezetét, amelynek keretében felvilágosító programmal járták az óvodákat és iskolákat. Bevezetőként könnyű mozgást végeztek a gyerekek, majd előadást hallgattak meg az életmód­ról, végül pedig egészséges ételeket kóstolgathattak. „Nem titkolt szán­dékom az volt, hogy a tanárok kö­zön felkeltsem az érdeklődést az egészséges életmód iránt. El kell mondanom, nagyobb sikerre szá­mítottam” - tene hozzá dr. Molnár Ferenc. A túlsúly tekintetében egy civilizált országban sem rózsás a helyzet. A WHO szerint a világon 1,6 milli­Nemcsak esztétikai hiba, hanem betegség is a túlsúly Ha valakinek nagyobb a súlya, mint ahogyan az a divatos táblázatok szerint elvárható lenne, a társadalom elsősorban esztétikai problémának tekinti, pedig sokkal több annál: betegség. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az elhízott emberek korábban halnak meg, s nagyobb a társa­dalmi elszigetelődésük is. » A kövérség következményei Szívbetegség A szív test motorja, ezért min­dennél jobban kell vigyázni rá. Ha komolyabb túlsúlya van, na­ponta veszély fenyegeti a szívét, sőt, nemzetközi kutatások százai bizonyították, hogy az elhízás többszörösére növeli a szívbeteg­ségek kialakulásának kockázatát. A zsíros, fűszeres ételek hatására a szervek elzsírosodhatnak, kö­zöttük a szív is, mely így képte­len lesz normál funkciója szerint működni. Az elhízás okozta leg­súlyosabb szívbetegségek közé tartozik a szívinfarktus, a szív­elégtelenség és a szívritmuszavar — ezek mindegyike szinte pilla­natok alatt életveszélyes állapotot idézhet elő. Terméketlenség A pluszkilók akár időleges ter- mékedenséget is okozhatnak. Meddőségi kutatások mutattak rá, hogy a túlsúlyos nők esetében gyakoribb az időleges vagy akár a teljes meddőség megjelenése. A női test hormonháztartása rend­kívül érzékenyen reagál a bevitt tápanyagok mennyiségére és mi­nőségére. Daganatos betegségek A rákos megbetegedések száma évről évre növekszik. Amellett, hogy az egészségtelen táplálkozás növeli a daganatos sejtek kiala­kulásának kockázatát, bizonyí­tott tény, hogy a nagymértékű túlsúly is hozzájárulhat egyes ráktípusok, többek között a mellrák, a veserák, a vastagbél- és végbélrák megjelenéséhez. Izületi betegségek A testet terhelő pluszkilók köny- nyen mozgásszervi betegségek­hez vezethetnek. Az ízületek rendkívül érzékenyen reagálnak nagyobb nyomásra: ha hosszú időn keresztül túl nagy teher ne­hezedik rájuk, azok meggyengül­nek. Az ízületi betegség követ­kezményeként a test rugalmadan és merev lesz, minek hatására akár minden egyes mozdulat fáj­dalmat okozhat. árd felnőtt lakosnak az ajánlottnál sokkal nagyobb a súlya, ami na­gyon megterheli a szívet és az ízüle­teket. Ha nem tudjuk megfékezni a folyamatot, ez a szám hamarosan megkétszereződik. Szlovákiában a 25-64 évesek 38 százaléka túlsú­lyos, 20 százaléka pedig kövér. Dr. Igo Kajaba a nemzeti program elfogadásának évfordulója alkalmá­ból tartott tájékoztatón annak a szlovákiai felmérésnek az eredmé­nyeit ismertette, amely 1994 és 2004 között a táplálkozásról és a túlsúlyos emberek számának ala­kulásáról készült. Kiderült például, hogy az Egyesült Államokhoz vi­szonyítva Szlovákiában nem is olyan rossz a helyzet, hiszen míg az USA-ban 15 százalékkal nőtt a túl­súlyosak száma az elmúlt 40 évben, Szlovákiában „csak” 4 százalékkal. Az pedig különösen aggasztó, hogy egyre több a túlsúlyos gyerek. Változnak a kritériumok a túlsú­lyosság megítélésében is. Eddig ki­zárólag a testtömegindex (BM1) is­mert táblázata szerint tették az em­berre a „pecsétet”, hogy túlsúlyos. Ma már nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy - százalékban kife­jezve - mennyi zsírt tartalmaz a szervezete. Egy látszólag normális testsúlyú, ideális testtömegindexszel rendelkező embernek is lehet ma­gas a testzsírszintje, vagyis a túlsú­lyosak kategóriájába tartozhat. S mivel az izmok nehezebbek, mint a zsír, lehet egy sportoló a testtömegindex szerint túlsúlyos, szervezetének zsírtartalma mégis alacsony. Gyakori az olyan eset is, hogy már első látásra nyilvánvaló a túlsúly, de minden meghatározó érték (koleszterin-, triglicerid-, cu­korszint) normális szinten van. Ez az ún. problémamentes kövérség, ami azt jelenti, hogy az adott pilla­natban ugyan nincs nagyobb ve­szély, de nagy az esély arra, hogy a helyzet hirtelen rosszra fordul. Újdonságként hangzott el a tájé­koztatón, hogy a test százalékban kifejezett zsírtartalma sokkal töb­bet árul el az ember életkilátásairól, mint a közismert testtömegindex. I AZ ALACSONY VÉRNYOMÁS § IS LEHET VESZÉLYES MIT KELL TUDNUNK AZ ORRCSEPPEKRŐL? SÁFRÁNY, A VÖRÖS ARANY TESTVÉR A TESTVÉR ÉLETÉT MENTHETI MEG Idős embereknél gyakoribb, gyógyszer miatt alakulhat ki 12. oldal Mellékhatásként ingerelhetik az orrnyálkahártyát... 13. oldal Már az ókori Egyiptomban is ízesítettek vele leveseket... 14. oldal Az Eurocord-Slovakia évente 20 transzplantátumot fagyaszt le 15. oldal FELDOLGOZTA: ki

Next

/
Thumbnails
Contents