Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-12 / 35. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 12. Szalon 25 FILM A SZALONBAN A nemlétezés megélése (Kép: enter-the-void.co.uk) JANK0V1Č DÁVID „Ha az észlelés kapui tiszták lennének, az ember mindent olyannak látna, amilyen valójában: határtalannak” - így William Blake. Gašpar Noé legújabb filmje, áz Enter the Void bizony nem ismer határokat. Üresség és forma, tudatos és tudattalan, valóság és illúzió mind összemosódik, ahogy hallucinogén odisszeán veszünk részt az éjszakai Tokióban, valahol félúton Zeusz és Hadész birodalma között. Keresztül falakon, át neonfényben pulzáló üres tereken, túl az emberi psziché korlátain. Főhősünk, Oscar fiatal drog- díler, aki a film elején szerencsétlen végkimenetelű rendőri rajtaütés halálos áldozatává válik. Innen a történések többé- kevésbé a buddhista felfogást követik, amennyiben Oscar halála pusztán radikális tudatállapot-változásként kerül bemutatásra. A Tibeti Halottaskönyv három, halál utáni köztes állapotot, úgynevezett bardót különböztet meg: a haldoklás, a valóság átélése és végül az újjászületés bard óját. A cselekmény szempontjából a második bír meghatározó jelentőséggel: ez az a bardó, ahol a szellemtest függetlenedik a fizikai testtől, és míg észlelni tudja ugyan a fizikai világ történéseit, annak törvényei azonban már nem kötik, így szabadon járhat át falakon, a gondolat erejével pedig bárhová elrepülhet. Ilyen körülmények között kénytelen végignézni Oscar - és az ő szemszögéből mi is - ahogy húgának élete megindul (vagy egyszerűen tovább folyik?) a sötétségbe ívelő spirálon. Ennek előzményei elsődleges fontosságúak, ezek boncolgatása a film egyik központi témája. Noé az okozatosság rejtélyes geometriájának megszállottja, arra keresi a választ, miért történik velünk, ami történik. Előző filmje, a nehezen fokozható brutalitása miatt botrányt kavart Ir- réversible is ezt a kérdéskört járja körül, még ha a kritikusok többsége elsiklott is efelett. Pedig Noé már akkor is nyilvánvalóvá tette világnézetét, amely legalább annyira fatalista, mint nihilista: az emberi faj pusztulásra van ítélve, mi pedig megtehetjük, hogy boldogságot színlelve homokba dugjuk fejünk, ez azonban nem változtat az előbbi tényen, ugyanúgy, ahogy azon sem, hogy ez ellen teljesen tehetetlenek vagyunk. Friss fuvallat ez a modem apokaliptikus gondolkodásban, amennyiben a jövőt nem valamiféle külső tényező (Isten, Karma, politikusok stb., kinek-kinek saját ízlése szerint) által látja determináltnak, hanem magának (az eredendően kegyetlen) emberi természetnek tulajdonítja. A világ pokol, és az emberek benne az ördögök és a szenvedő lelkek egyaránt - ötlenek eszünkbe Schopenhauer szavai. Az Enter theVoidot is-hanem is oly markánsan - meghatározza ez a gondolati háttér, ugyanakkor nagyobb figyelem szente- lődik a szereplőket gyermekkorukban ért tragédiának, mint a későbbi életüket végletekig meghatározó tényezőnek. És habár a Noé előző filmjében tapasztalt pokoli erőszakhoz hasonlót most nem látunk, a transzgresszív elem azért megmarad, és akik kisétáltak az Irré- versible vetítéséről a nemi erőszaknak a romantikus együttlét- tel való párhuzamba állításán való felháborodásukban, azoknak valószínűleg cseppet sem fog tetszeni az Enter the Void Ödipusz-komplexus felnőttkori szexualitás-párhuzama. Különösen érdekes és megjegyzést érdemel a halál utáni létszak bemutatása is. Noé a halált egy, a hallucinogén drogok fogyasztása által kiváltott tudatállapothoz hasonlóként látja. A TibetiHalottaskönyv eredeti címe utal arra, hogy a buddhista filozófiában a halált egyfajta felszabadulásnak tekintik. Felszabadulásról beszél Huxley is, amikor a meszkalinfogyasz- tást úgy jellemzi, mint ami „az ember azon igénye, hogy kibírhatatlan személyiségéből, valamint visszataszító környezetéből [kiszakadjon]”. Hosszan sorolhatnánk a pszichedelikus hatású szerek által ihletett szép- irodalmi vagy zeneműveket, de Noé merész párhuzama még így is merőben újszerűnek tekinthető. A spirituális töltet ellenére azonban megközelítésmódja leginkább egy ateistáé: számára a halál utáni élet pusztán az, amit azok élnek, akik itt maradtak ebben a világban. A földi élethez való ragaszkodás szimbolikusan kerül kifejezésre, amikor Oscar beszédképtelen emberi roncsként visszatér az élők közé, csak hogy felismerje, testét elégették, és így tudatosuljon benne saját halála. Ekkor felébred benne az emberi létforma utáni $ágy, így halluciná- ciói- csakúgy, mint a Tibeti Halottaskönyvben - erotikus színezetet vesznek. Ezzel jutunk el az újjászületés bardójához, amely tulajdonképpen egyfajta visszacsatolás az emberi szenvedés örök körforgásába. Ugyanúgy, ahogy a tibeti budd- •hizmusban a halál nem szükségszerűen szomorú esemény, a születés sem szükségszerűen boldog. Nehéz nem meglátni a hasonlóságot Kubrick 2001: A Space Odyssey című filmjével, amelyre verbális utalás is történik, Noé ily módon rótta le a tisztelet adóját. És amilyen forradalmi volt Kubrick opusa a maga korában, oly forradalmi és releváns ma Noé lélegzetelállítóan fényképezett, ámulatba ejtő, ide-oda csapongó agymenése. Rossz belegondolni is, hogy több mint egy év telt el azóta, hogy az Enter the Void bemutatásra került először a cannes-i, majd a torontói filmfesztiválon, de DVD formában csupán most lett elérhető az ebayen (európai megjelenési dátumként az amazon.co.uk 2011 áprilisát tünteti fel). A filmipar jelenlegi helyzetével kapcsolatos borús hangvételű megjegyzésekre adhat okot, hogy Gáspár Noé mesterműve a hazai nagyközönség számára nem csak hozzáférhetetlen, de gyakorlatilag nem létezik. OLVASÓ NAPLOPÓ Tézis - antitézis - szintézis - protézis SÁNTA SZÍ 1ÁRD H. Nagy Péter protézisek NAP Kiadó %: kaleidoszkóp könyvek Protézisek kora Poszthumán korban élünk. A poszthumanizmus egyik tézise szerint az emberi test is egy protézis, melyet életünk során megtanulunk használni: született kiborgok (kibernetikus organizmus - gépi és biológiai elemek keveredését jelenti) vagyunk. A test felügyeletének igyekezete jól megfigyelhető a testépítők vagy az anorexiások esetében. További protézisek beültetésével, ahogy azt a kibernetika bölcsőjénél elképzelték, a test kiterjesztését érhetjük el. Nem nehéz ma kiborggá válni: a szervezetünk immun- rendszerét átprogramozó védőoltás, egy beültetett pacemaker vagy egy kontaktlencse könnyen önszabályozó szervezetté alakít át. Attól függően, hogy valaki a technofil-tech- nofób tengelyen hol helyezkedik el, eltérő válaszokat adhat a kiborgizálódó jövőt illetően. Kaleidoszkóp A Douglas Adams-i utakon járó (a szerző Galaxis-trilógiája ötrészesre sikeredett) H. Nagy Péter a Kaleidoszkóp Könyvek sorozatban a saját Kaleidoszkóp-trilógiája ötödik könyvét jelentette meg Protézisek címmel. A protézisek tanulmányozásánál az illeszkedésre, illetve a megváltozott egész funkciójára, működésére irányul a figyelem. A kötet tartalomjegyzékét fellapozva kiderül, hogy a sorozatban eleddig megjelent négy könyvhöz kínál kiegészítést a szerző; ezzel felfüggesztődik az egyes fejezetek lineáris olvasásának igénye és felerősödik a kaleidoszkóp-jelleg. Első ránézésre az az érzésünk támadhat, hogy a szövegközöt- tiség kontextusában is megragadható lenne a viszonyulás, ehelyett azonban érdemesebb a Címből kiindulni. A protézisek logikája, ahogy a szupple- mentaritásé is, megmutatja, hogy nincs teljesen zárt struktúra. A legbeszédesebb talán az, hogy a szerző nem a humán tudományok területéről származó kifejezést választ könyveimnek, hanem a természettudományokéról (ez a gyakorlat az előző köteteknél is jól látható). Az erre a mozzanatra történő fókuszálás már közelebb visz H. Nagy gondolkodásmódjához. A tudás mintázatai A humán és természettudományi érdekeltségű kérdések egymás mellé helyezése a kötet több írásának visszatérő eleme. Ehhez persze olyan széles körű és alapos tájékozottság szükséges, amely szinte egyedülálló módon kerül az olvasó elé. Az említett tudományterületek párbeszéde nem az egyik oldal igazságának kisajátításában érdekelt, nem a ,jobban” tudás szándékával lép föl, hanem a jól bejáratott, éppen ezért gyakran reflexből működésbe lépő gondolkodásmódok revízióját teszi lehetővé. Nézzünk néhány kiragadott példát. A kötet nyitó szövegében a genetikai alapú megközelítést, a molekuláris antropológiát ajánlja nyelvészkollégái figyelmébe, olyan diszciplínaként, amely a nyelvtörténet, a nyelv eredetének kutatásában nyújthat segítséget. A Gyűrűk Urában szereplő enteket (fáknak látszó lények, melyekbe szellemek költöztek) a Steve Jones evolúcióbiológus könyvéből megismert ormistoni lépkedő tiszafákkal állítja párhuzamba. A természethez fordulás másik példája: maradva Tolkien mitológiájánál, a hobbitok (kis növésű nép) apró termetét a Flores szigeteken megfigyelt jelenséggel hozza összefüggésbe. A Jáva szigetétől kb. 300 mérföldre található szigeten került felszínre egy egyméteres „emberi” csontváz. Az izolált körülmények között kisméretűvé fejlődhetett a Homo erec- tus leszármazottja - és talán nem meglepő, hogy a „hobbit” nevet kapta. Az irodalmár, aki.:. Melegen ajánlom a kötetet azért is, mert H. Nagy Péter korai írásaira jellemző szakmai narrációjától távolodni látszik. Ez persze nem jár együtt az összetett kérdések mellőzésével és nem jelenti a fogas kérdések megkerülését sem. Ebben a folyamatban talán szerepet játszik a szélesebb olvasói közönség megcélzása és nem zárható ki a sokat hivatkozott, tudománynépszerűsítő szerzők élvezetes stílusának hatása. Külön az olvasók figyelmébe ajánlom tehát, amit H. Nagy más helyütt, egy fiatalabb kollégáját méltatva, „nyelvi eleganciaként” emelt ki. A kötet szerzője - a multidiszciplináris megközelítés folyományaként - olyan gazdag és szerteágazó tudás- és ismeretanyagot hoz játékba, mely lenyűgözheti, de nem nyomasztja az olvasót; ugyanakkor úgy vonja be őt a játékba, invitálja együttgondolkodásra, hogy érkezzen az bármely tudományterületről, saját pozíciójának újraartikulá- lására készteti. Ha visszatekintünk (ez a visszatekintés, talán nem is kellene külön hangsúlyozni, figyelmes olvasást jelent) az elmúlt évtizedre, megállapíthatjuk, hogy H. Nagy Péter nagy energiát mozgósító, inspiráló tevékenysége révén időközben úgy vált a szlovákiai magyar diszkurzív tér és intézményrendszer meghatározó alak(ító)jává, hogy ez ma már nekünk természetes. (H. Nagy Péter: Protézisek. Dunaszerdahely, NAP Kiadód 20^0,278 old)
