Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-12 / 35. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2011/FEBRUÁR 12. www.ujszo.com Darvas Lili és a Szerelem A kölcsönadott gyűrű Rippl-Rónai József akvarellje Darvas Liliről SZABÓ G. LÁSZLÓ Igaz történet. Az 56-os szere­pe miatt bebörtönzött Déry Ti­bor és a Mama, „lieber Mutter” története. Két egybefont novel­la, a Szerelem és a Két asszony alapján született a film, Makk Károly Szerelem című, 1970- ben forgatott remekműve, ame­lyet negyven évvel ezelőtt díja­zott a cannes-i fesztivál. Két asz- szony: Luca és anyósa, „az öreg nagysága” és egy szent hazug­ság. Jánost, Luca férjét, a Mutti szeretett fiát börtönbe vetik a törvénysértő perek idején. Luca, a szent lélek úgy dönt: magára vállalja a kegyes hazugság ter­hét. Idős és beteg anyósával el­hiteti, hogy fia Amerikában fil­mezik, s János nevében időn­ként levelet ír neki, hogy életben tartáh. Ennyi a történet, de Makk opusa az egyetemes film­művészet egyik legszebb darab­ja. Törőcsik Mari a hűség, a hu­mánum, a megőrzött eszme megtestesítője a filmben, Dar­vas Üli, mint ágyhoz kötött, idős Pénelopé a megingathatatlan hité, a végtelen várakozásé, az emberi tartásé. Darvas Lili, a húszas évek ün­nepelt színésznője, aki 1925- ben Max Reinhardt bécsi társu­latának a tagja, és Molnár Fe­renc, a kor ünnepelt, Ameriká­ban is elismert színpadi szerző­jének felesége volt, New York­ban élt, amikor Makk Károly fel­kérte őt a Szerelem egyik fősze­repére. „Volt egy Magyar Dezső nevű nagyon kedves tanítványom - fordul hátra az időben a film rendezője -, aki később az Ame­rikai Filmintézet vezetője lett. Ő tette elém a Tükör című hetila­pot, amelynek címlapján egy na­gyon érdekes idős dáma képe volt. Brecht özvegye volt a hölgy. Magyar Dezső azt mond­ta, mert akkor már készültünk a Szerelemre, és mindenki druk­kolt, segített, istápolt, hogy itt van, ő az, a főszereplőd! Helene Weiglről akkor már olvastam egy csomó dolgot, gondoltam, ez a nő talán jó lesz Mutternek. Mindenkit mozgósítottam Pes­ten, hogy katapultáljanak hozzá Berlinbe. Egy hét múlva ott ül­tem előtte a színházában. Ő volt az igazgató. Füstös, csúnya te­remben - egy boszorkány. Azt mondta: nagyon köszöni, meg­tisztelve érzi magát, neki jó ba­rátja Déry, hallott már rólam is, tudja, ki vagyok, de ő nem akar Berlinből elmozdulni, igaz, a né­met filmrendezők soha nem ajánlottak fel neki szerepet. Hir­telen elhatároztam, hogy ne­kem nagyon sajnálnom kell, sőt kétségbeesni, majd nagyon szo­morúan elköszönni, hogy itt ál­lok egy megoldatlan problémá­val, nincs Mutterem. Dél volt, berohantam a szállodába, ösz- szeszedtem a cuccomat, tatába ültem, repülőtér, nem mertem a szállodában maradni, mert ha egy nő azt mondja, hogy nem, nála az sosem végleges. Nehogy kapjak egy telefont délután há­romkor édes álmomban, hogy meggondolta magát. Siettem el Berlinből. A repülőtéren jutott eszembe, hogy a Madách Szín­ház Olympia bemutatóján Psota Irén, mert ő játszotta a másik szerepet, bemutatott Darvas Li­linek. És a kellemesen végződött berlini csőd az összes energiá­mat mozgósította. Másnap fel­hívtam Lilit New Yorkban.” Égi és földi szerelem, A vörös malom, Az üvegcipő, Játék a kastélyban, Riviéra - öt Molnár­darab, amelyben Darvas Lili fő­szerepet játszott. És ugyanennyi Rippl-Rónai József-portré is, amelyet Molnár Ferenc rendelt a feleségéről a szecesszió jeles magyar képviselőjénél. „Szívesen eljövök, mondta a telefonba Darvas Lili, amikor felhívtam őt New Yorkban. Az­tán hozzátette: mindenkitől úgy hallja, ezek a próbafelvételek ál­talában úgy végződnek, hogy nagyon sajnáljuk, de mégsem. De mert hónapokkal később egyébként is haza akart látogat­ni, azt mondta, ha kifizetjük a jegyét, eljön hamarabb. Mond­tam, hogy igen. - És hol fogok lakni? - kérdezte. - Ahol akar, édes Lüike. - A Margitszigeten, az a kedvenc helyem. - Rend­ben. - És mennyi időre? - Négy­öt napra, feleltem. - Jó, akkor egy hétre megyek. Kifizetik? - Ki. És eljött. Közben kiküldtük neki a forgatókönyvet. Nem volt nagyon lelkes, de egy régi profi mit lelkesedjen? Szerep, szerep. De azért vonzotta, hogy hetven­évesen készít itthon filmet. Meg­volt a próbafelvétel, mondott három mondatot, és az egész megjelenése annyira jónak és le­nyűgözőnek tűnt, hogy rögtön arra kértem, szerződjön a pro­ducernél. Ó, abból úgysem lesz semmi, kacarászott. És viszsza- repült New Yorkba, majd ismét jött a kijelölt időre. Ruhát pró­bálni, megszokni a helyet, ki­aludni magát. Majd minden kü­lönösebb fakszni nélkül elkezd­tünk forgatni. Gyakorlott szí­nésznő volt, abszolút profi szemlélettel. Mint minden ko­moly ember, aki ritkábban talál­kozott forgatókönyvvel, minden szóhoz ragaszkodott a leírtak­ból. Még az instrukciókhoz is, ami csupa zöldség egy filmnél, hiszen ott a dialóg, és alászolgá- ja! Be tetszik feküdni az ágyba, és ott majd eljátsszuk a szerepet, mondtam neki.” így is lett. Darvas Lili előbb körülnézett a díszletben, az ágy­ba - és játszott. Egyetlen kérdés merült csak fel színész és rende­ző között. Mi legyen a fején? Az a furcsa, fekete sapka végül az operatőr, Tóth Janó ötlete volt. Hófehér párna és fekete sapka. Egy arc tálalásához ez is elég volt. „Összeolvastuk a szöveget, az aznapi penzumot, szépen, han­gosan, érthetően, ahogy ő azt Bécsben, Reinhardtnál megta­nulta, mondtam, jó, jó, jó, Liliké, de most csináljuk meg úgy, mondja olyan halkan a szöve­get, hogy én azt a kamera túlsó oldalán megértsem. Nem ellen­kezett. Elmondta úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. És mentünk tovább. A második napon nem bírta. - Nem akarok beleszólni a dolgokba - mondta de olyan halkan beszélek ma­gával, hogy abból a közönség egy árva szót sem fog érteni. - Igen, igen, de ezt majd újra el tetszik játszani, nyugtattam őt, mert mi ezt szinkronizáljuk. Er­re ő: - Mi az, hogy szinkronizá­lás? Én azt nem tudom megcsi­nálni, inkább hangosabban be­szélek. - Jött a hétvége, kivittük a filmgyárba, beadtunk neki pár tekercset próbára, levetettem a hangot, mondtam: tessék meg­nézni ezt! - És mit csináljak? - kérdezte. - Tessék alámondani a szöveget! - Az kizárt dolog! Me­gyek haza! - De édesem, benne van a szerződésében. Utószink­ron! Nem volt ez konfliktus, csak eszmecsere. - Jó, csináljuk meg! Olvassam vagy mondjam? - kérdezte. Ahogy magának egyszerűbb. És mondta. Zavarta a papír. - Szeretném meghall­gatni - kérte. - Jó. Levetítettük neki. Szédületes volt az első há­rom mondat. Szóltam neki, hogy Lilikém, ezt fogjuk csinálni három napig. Reggel ki tetszik jönni, pihenünk, szórakozunk, dumálunk, és közben megcsi­náljuk. -Jó, mehet! - felelte. Le­forgattuk az egész filmet, a dísz­letet soha el nem hagyta, ha más volt képben, ott ült a közelben egy kellemes fotelben, nézte a többieket, és ha kellett, végsza­vazott.” Makk Károly emlékezetében megmaradt egy bájos történet is. A kamera előtt a Darvas Iván feleségét alakító Törőcsik Mari és a bebörtönzött férfi anyját játszó Darvas Lili is gyűrűt visel. „Lilikének megvolt a sajátja, Mari kellékgyűrűt kapott. Jobb- ra-balra forgatta az ujján, majd azt mondta: - Nem érzem iga­zán ezt a gyűrűt, de van nekem otthon egy ide megfelelő, Kár­oly, ugorjon el érte valaki. - A kellékes elment, aztán visszajött gyűrű nélkül. Nem találta meg, hiába kereste. - Jaj, Liliké, adja már kölcsön a magáét - mondta Mari -, aztán majd kihozom az enyémet, és állandóan itt lesz. Lili levette a gyűrűt, odaadta, megcsináltuk a jelenetet, Mari visszaadta. Pár nap múlva megint kellett a gyűrű, Mari el­felejtette elhozni, és megint szóit, hogy Liliké, drága, ne ve­szítsünk időt, tessék újra idead­ni. Mire Lili: - Marikám, nem adom! Az a gyűrű nekem is olyan fontos, mint neked, csak te erre nem gondolsz. - Jó, meg­vártuk, míg megjött Mari gyűrű­je, lement a jelenet, de kettőjük között ez a kérdés soha többé fel nem merült, sem mint kis poén, sem mint nagy poén. De attól a pillanattól fogva, ahogy Lili be­lépett a műterembe, hozott ma­gával valamit, ami nagyon jól jött nekem, mert soha többé nem kellett szólnom, hogy csend legyen. Megjelent Lili, és mindenki elhallgatott. Beállt egy hangulat, de olyan plusz energiával, amit nem lehet el­mondani. És így csináltuk végig a filmet. Lili egy napot sétált, és hat hétig feküdt az ágyban. Jól viselte. Meg akarta mutatni, mi­re képes. Fantasztikusan oldotta meg a feladatot. Tudomásul vet­te, hogy mindazt, amit tud, ösz- szegyűjtve itt kell produkálnia. Arcban. Életem egyik nagy él­ménye volt üyen emberrel, ek­kora művésszel végigcsinálni egy filmet.” Darvas Lili Amerikában, a kinti magyar nagykövetségen látta először a filmet, aztán a cannes-i fesztiválon 1971-ben, ahol Makk Ká-roly és Törőcsik Mari is jelen volt. „Cannes nagyon nagy élmény volt mindannyiunk számára. Itt­honról repültünk, Zürichen ke­resztül. Liliké valóságos bemu­tatót tartott az ottani repülőté­ren, az összes elegáns butik előtt végigvezetett bennünket, de úgy, hogy mindenütt mondott valamit. Cannes-ban komoly fi­gyelem irányult ránk Molnár Fe­renc és Déry Tibor révén is. Mari már járt ott korábban a Körhin­tával, tőlem pedig a Liliomfit ve­títették, de csak a film volt kint, én nem. Lilinek Svájcban volt ügye akkoriban, rövid időt tölt- hetett csak Cannes-ban. Mint később kiderült: az egyik orvosa volt ott. Már a forgatáson is be­teg volt, csak titkolta. Jóval ké­sőbb tudtuk meg, hogy rákos. A szinkron utolsó napján hívták telefonon, és váratlanul eluta­zott. Svájcba ment, az orvosá­hoz. Cannes-ban díszpáholyban ültünk. Lili nagyon szépen tu­dott be- és kivonulni. A vetítés után állva tapsolt a közönség. Lili élvezte a sikert. Gyönyörűen nézett ki.” A Szerelem után Makk Károly a Macskajáték Gizáját kínálta fel Darvas Lüinek. Ő viszont Or- bánnénak örült volna. Készült is titokban egy próbafelvétel, de a rendező tudta: Erzsi szerepe nem való a színésznőnek. „Szenzáció lehetett volna, pa­rádés alakítás aligha. Volt egy figura a fejemben. Margitka. A Dajka. Lili közben elment Svájc­ba, én pedig pár nap múlva ír­tam neki egy hosszú levelet, hogy mit köszönhetek neki a Szerelemben. Hogy milyen jó volt vele dolgozni, de a Macska­játék Orbánnéját illetően az a válaszom, hogy sajnos, nem. Svájcból visszafele jövet aztán megállt Pesten, s akkor mond­tam neki, hogy: Nézze, Liliké, nem kell ebből ügyet csinálni. Ha fiatalok lennénk, most lefe­küdnénk, és azzal el lenne a do­log intézve. Ő ezen jót nevetett, majd visszautazott Amerikába. Rá egy-két évre meghalt. Hihe­tetlen karakter volt. Szarkaszti­kus humor, az esze vágott, mint a borotva. Rendkívüli adottsá­gokkal megáldott, nagy szí­nésznő volt.”

Next

/
Thumbnails
Contents