Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-07 / 30. szám, hétfő
Kultúra 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 7. ZENEZONA Bocsánatkérés és visszatérés? A Guns N’ Roses a kilencvenes években hullott darabjaira, egymás után hagyták el a tagok a zenekart, végül Axl Rose maradt egyedül a klasszikus felállásból. A zenészek azóta sincsenek jóban egymással, gyakran üzengetnek nem túl baráti stílusban a másiknak, ezért eddig szóba sem kerülhetett, hogy a Guns N’ Roses eredeti felállása ismét összeálljon. Most a jelenleg a Velvet Revolverben zenélő, valamint nemrégiben szólólemezzel is előrukkoló Slash megtette az első lépést a békülés felé, de rögtön hozzátette: nem hisz abban, hogy Axl valaha is bocsánatot kér régi bűneiért. A Los Angeles Daily interjújában Slash elmondta: ha Axl Rose felhívná, és bocsánatot kérne, rajta nem múlna a közös munka. „Egy ilyen hívás igencsak meglepne. Ha mégis megtörténne, én kész lennék adni egy újabb esélyt, legalább egy beszélgetés erejéig összeülhetnénk. De még egyszer mondom, nem hiszem, hogy valaha is sor kerül egy üyen telefonhívásra” - mondta Slash, aki immár tizenöt éve nem tagja az együttesnek, (e, p) Slash visszatérne... (Képarchívum) Visszavonulás a csúcsponton A Bon Jovi tavaly megjelentetett egy válogatáslemezt, és végigturnézta az évet. A zenekarnál több pénzt egyetlen más előadó sem keresett a fellépéseivel az előző évben. A koncertsorozatjúlius 31-én Lisszabonban fejeződik be, és azt követően egy jó ideig nem hallunk az együttesről, legalábbis ezt ígérik a tagok, akiknek minimum kétéves feltöltődésre van szükségük, mielőtt bármibe is belevágnának. „Néha szükség van arra, hogy eltűnjön egy zenekar, hogy az emberek jobban megbecsüljék, amikor éppen aktív. Pontos terveink még nincsenek, annyit azonban elmondhatok, hogy néhány évre egészen biztosan visszavonulunk a nyári turnézárás után” - mondta Ti- co Torres dobos, (e, p) A sorozat rekordokat halmoz, több zenész mégis negatívan viszonyul hozzá Sztárok leszünk! Az amerikai Fox tévécsatornán látható, egy középiskolai kórus történeteit elmesélő Glee - Sztárok leszünk! című amerikai musical- és vígjátéksorozat dalai, a szereplők előadásában felcsendülő slágerek egy része az egyes epizódok után, elsősorban az internetes letöltéseknek köszönhetően felkerül az amerikai Billboard magazin százas kislemezlistájára. ÖSSZEÁLLÍTÁS Egyre több zenész kosarazza ki a népszerű sorozatot (Képarchívum) A Glee számos rekordot megdöntött már, egyebek mellett megelőzte a The Beatlest. A liverpooli négyes 71 kislemezzel szerepelt az amerikai összesítésben, a tévésorozat pedig már 75-nél tart, ezzel az együttesek között rekorder. A tévésorozat szereplői egy másik The Beatles-rekordtól messze állnak. A felvételeik eddig összesen 105 hetet töltöttek a listán, a gombafejűek slágerei 617 hetet. A Glee-dalok többsége csak egy hétig szerepel a Billboard magazin rangsorában, eddig csupán tizennégy tartózkodott egy hétnél tovább benne. A Golden Globe-díjas sorozat nemcsak az USA-ban, hanem világszerte óriási siker, de a sztárelőadók közül nem mindenki rajong az ötletért, hogy engedje felhasználni dalait a szériában, az utóbbi hetekben több sztár is kikosarazta a show készítőit. A Red Hot Chili Peppers nem indokolta meg, miért nem engedélyezi kiszemelt dalainak felhasználását, míg Slash kerek perec kijelentette, hogy nem adja a nevét egy ilyen gyenge sorozathoz. A Kings of Leon kereskedelmi megfontolásból utasította vissza a Glee-t, legutóbb pedig Eminem makacsolta meg magát. A detroiti rapper kiadója hajlandó lett volna ugyan rendelkezésre bocsátani a Lose Yourself című dalt, de rengeteg pénzt, 200 ezer dollárt kért annak felhasználásáért. A sorozat producerei úgy döntöttek, hogy ilyen feltételek mellett Eminem daláról inkább lemondanak. (pj, e) Egyelőre csak találgatás folyik a multinacionális lemezcég jövőjéről Gazdát cserélt az EMI kiadó ÖSSZEFOGLALÓ Újabb, meglepő fordulat az EMI kalandos történetében: a kiadót megszerezte a Citigroup, aminek rengeteg pénzzel tartozott. Amikor a Guy Hands vezette Terra Firma alapkezelő 2007-ben megvette a négy multinacionális kiadó közül a legkisebbet, akkor a vételár jelentős részét a Citigroup hitelezte meg. Guy Hands később beperelte az amerikai bankot, azzal a váddal, hogy vezető bankára megtévesztette őt, ezzel irreálisan felsrófolta az árat, amit az EMI-ért fizetett. Már akkor az volt az elemzők általános véleménye, ha veszít, aligha tudja elkerülni, hogy végül a hitelező kezébe kerüljön a kiadó. El is veszítette a pert decemberben; a várakozás ezután az volt, hogy amikor lejár a Citigroup hitele, akkor a Terra Firma fizetésképtelen lesz, majd a csődeljárás végén a bank tulajdonába kerül a kiadó. Ehhez képest sokkal hamarabb és egyik napról a másikra szerezte meg a Citigroup az EMI-t. A tulajdonjogért cserébe a 3,4 milliárd fontos adósság jó részét leírta: 1,2 milliárd font azért maradt belőle. Ami persze, ahogy az EMI vezetője, Roger Faxon fogalmazott, még mindig nagyon sok pénz, de ebben az üzletágban ez szerény mértékű adósságnak számít - ez pedig lehetővé teszi a cég számára, hogy az adósságterhek fizetése helyett végre a jövőre és a növekedésre koncentráljon. A menedzsment egyébként a helyén marad és a Citigroup teljes bizalmát élvezi. A bank nem szeretné hosszú távon megtartani a kiadót: biztosra vehető, hogy anyagi helyzetének gatyába rázása után akarják eladni; egyes források szerint egy éven helül, mások szerint akár még hamarabb is sor kerülhet erre. Természetesen megindult a spekuláció a lehetséges vevőkről. A legtöbben a Warnerre tippelnek, amely az EMI-jal már régóta kacérkodik. Az is lehetséges, hogy az EMI-t feldarabolják, mielőtt értékesítik; a biztosabb bevételeket produkáló zeneműkiadó iránt állítólag több vásárló is érdeklődik. Ugyanakkor az EMI vezetője, Roger Faxon szerint a kiadó, és egyáltalán, a zeneipar jövőjének a kulcsa a teljes körű jogkezelésben rejlik, vagyis a lemezkiadónak és a zeneműkiadónak az eddiginél még szorosabban együtt kellene működnie, (o, p) A duó a honlapján jelentette be a megszűnését, új dalok még lesznek Feloszlott a The White Stripes BEJELENTÉS Jack White és Meg White rockduója szerdán a honlapján jelentette be: nem készít több lemezfelvételt és nem is lép föl többet. Új dalokat azért még hallhatunk az együttestől, azokat, amiket az utóbbi időben vett fel, még megjelenteti a frontember saját kiadójánál. „A feloszlásnak milliárd oka van, de legfőképpen azért döntöttünk így, hogy megőrizzük azt, amitől csodálatos és különleges ez az együttes. A White Stripes már nem Meg és Jack zenekara, hanem a tiétek, azt tesztek vele, amit akartok. A művészet és a zene szépsége örökké tarthat, ha az emberek is így akarják” - üzent a rajongóknak a duó. A The White Stripest a kilencvenes évek végén alapította Det- roitban a gitáros-énekes Jack White és a dobos Meg White, akikről egy idő után kiderült, hogy nem testvéri, hanem házastársi viszony fűzte őket össze 1996 és 2000 között. A duó 1999-ben jelentette meg első albumát, és a 2001-es White Blood Cells című lemezzel tört be. A feloszlásáig összesen hat stúdiólemezt adott ki. A duó az új évezred egyik legfontosabb zenekara. A The White Stripes már a kilencvenes évek végén kialakította sajátos rock-blues hangzását, amely ugyan folyamatosan fejlődött a későbbi lemezeken, mégis megőrizte azt a kezdetleges füinget, mely korai lemezeiket is áthatotta. A hetvenes évek hangzását hozta vissza a rockba, mindezt csupán egy gitár és egy dob, valamint a remekül megírt dalok segítségével, (pj, e, o) LISTAMUSTRA Újabb negatív rekord az USA-ban Rosszul indult az év az amerikai nagylemezpiacon, és még rosszabb a folytatás, már harmadszor dőlt meg a negatív rekord. 2010 végéig a Dreamgirls című film zenei anyaga volt a legkisebb példányszámú listavezető - 2007 januárjában 60 ezer példánnyal állt az élen. Január 3. és január 9. között Taylor Swift harmadik, Speak Now című stúdióalbumából 52 ezer példányt értékesítettek, de ennyi is elegendő volt az első hely megszerzéséhez. A következő heti listavezető, a kaliforniai Cake rockzenekar hatodik, Showroom of Compassion című stúdiólemeze 44 ezer példánnyal debütált a csúcson. A héten Amos Lee philadelphiai énekes-dalszerző negyedik, Mission Bell című stúdióalbuma iratkozott fel az első helyre, amelyből január 24. és január 30. között mindössze negyvenezer fogyott. Nagy-Britanniában a várakozásnak megfelelően 2008 felfedezettje, Adele 2011 legjobb eredményével kezdett az élen - a második, 21 című stúdiólemezéből 208 090 példány kelt el. A hawaii születésű Bruno Mars volt az idei csúcstartó, a Doo-Wops & Hooligans című albuma a múlt héten 86 243 példánnyal vezetett. Adele korongja Németországban is az első helyre érkezett meg. Az első, 19 című nagylemezének a 15. hely volt a csúcspozíciója. Világszerte 2,8 milliót adtak el belőle. Listavezető dalok Egyesült Államok Bruno Mars Grenade Nagy-Britannia Ke$ha WeRWhoWeR Németország Adele Rolling in the Deep Magyarország Ákos Szindbád dala Amerikai előadók brit sikere Bruno Mars az első szólóslágerével, a Just the Way You Are cíművel tavaly októberben négy hétig uralta az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáját. Az énekes Grenade című felvétele szintén negyedik hete uralja a mezőnyt, két megszakítással. A szóban forgó dal a brit rangsorban két hét után trónfosztott lett. Egy olyan szerzemény váltotta, amely az Amerikai Egyesült Államokban tavaly novemberben egy hétig volt listavezető: Ke$ha slágere, a We R Who We R. A szerzemény az USA-ban a Los Angeles-i énekesnő kilencdalos Cannibal című EP-jén szerepel, Nagy-Britanniában viszont az Animal című nagylemezéhez csomagolva jelenik meg. Ke$hának ez az első listavezetője a brit piacon, eddigi legnagyobb slágere, a Tik Tok - amely tavaly az év első kilenc hetében listavezető volt az USA-ban - a brit listán a negyedik helyig jutott. További két újdonság található a brit tízes mezőnyben. Az ötödik helyen a Chase & Status duó kezdett a Blind Faith című felvétellel, amely Liam Bailey közreműködésével készült. A tizedik helyre iratkozott fel Chris Brown újdonsága, a Yeah 3x, amely Calvin Harris állítása szerint szinte teljesen megegyezik az ő I’m Not Alone című 2009-es brit listavezető slágerével. Adele a brit összesítésben a másodikról a harmadik helyre hátrált a Rolling in the Deep című dalával, amely Németországban a harmadikról az első helyre lépett. A négy hétig vezető The Black Eyed Peas-sláger, a The Time (Dirty Bit) a negyedik pozícióba hátrált. Magyarországon 42. hete Ákos kiadványa, a Szindbád dala az első. Új listavezetők a négy piacon Az amerikai albumeladási lista élmezőnyében négy újdonság található. Amos Lee első helyre megérkező Mission Bell című nagylemeze mögé a második helyre Iron & Wine (Sámuel Beam) iratkozott fel a Kiss Each Other Clean című CD- jével. Vasárnap tartják az 53. Grammy Awardsot - ajelöltek szokásos válogatásalbuma a negyedik helyen debütált. A nyolcadik helyen a reggaetont játszó Wisin & Yandel Puerto Ricó-i duó Los Vaqueros: El Regreso című nagylemeze kezdett. Nagy-Britanniában Adele újdonsága mögött a következő új belépő Diddy új formációjának, a Dirty Moneynak a Last Train to Paris című albuma a 24. helyen. A csapat Corning Home című dala a brit listán a negyedik, a németen a tizedik helyen tanyázik. Magyarországon Andrewboy mixle- meze, a Dirty Dance 2 a legkelendőbb kiadvány. A legmagasabban, a 12. helyen Tolvai Renáta nyitott a Megasztárban elhangzott dalainak gyűjteményével. A negyvenes mezőny másik új belépője a Kistehén Tánczenekar egykori zenészei által verbuvált Intim Torna Illegál első stúdióalbuma, a Cirkusz a 16. helyen, (puha)