Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-07 / 4. szám, péntek

Sport 21 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 7. Ihomas Morgenstemnek nagy alma vált valóra |bl I A/AK-telvétel) Az utóbbi három évben mindig osztrák versenyző győzött a síugró Négysáncversenyen Morgensterné lett a Subaru Az osztrák Thomas Mor­genstern lett a síugró Négysáncverseny győz­tese. ÖSSZEÁLLÍTÁS Morgenstern tegnap a soro­zat utolsó állomásán, Bi- schofshofenben a második he­lyen végzett a norvég Tom Hil­de mögött, de gyakorlatilag már a harmadik viadalon, Innsbruckban eldöntötte az el­sőség sorsát, mivel behozhatat­lan előnyt szerzett a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann-nal szemben. Morgenstern diadalával tel­jessé tette az osztrák mester- hármast a Négysáncverse­nyen: az utóbbi három évben mindig osztrák versenyző nyerte a rangos sorozatot. 2009-ben Wolfgang Loitzl, tavaly pedig Andreas Kofler lett az első. Ausztria így 12 el­sőséggel immár a második he­lyen áll az örökranglistán, megelőzve az egykori NDK-t, s négy győzelemmel lemarad­va a Négysáncverseny leg­eredményesebb nemzetétől, a finnektől. „Mindig arról álmodtam, hogy egyszer megnyerem a Négysáncversenyt, s most ez az álom valóra vált - nyilat­kozta a 24 éves Morgenstern, aki diadalának köszönhetően egy 25000 eurót érő Subaru luxusautóval is gazdagabb lett. - Köszönettel tartozom a családomnak és a szurkolók­nak is. Harmincezer néző előtt ugrani fantasztikus érzés volt. Bár elég nagy volt az előnyöm Ammann-nal szem­ben, egyáltalán nem volt könnyű dolgom. Szerencsére sikerült két szuper ugrást be­mutatnom. Az egész osztrák csapat nagyszerű munkát végzett, és a gárda többi tag­ja, azaz Andi Kofler, Manuel Fettner és Martin Koch is re­mekül ugrott.” (SITA) Az eredményeket lásd a 20. ol­dalon. A szlovák csapatok 198 ezer dollárt kapnak Vb-fejpénzt fizet a FIFA ÖSSZEÁLLÍTÁS Zürich. A FIFA 198 ezer dol­lárt fizet a szlovák kluboknak azért, mert elengedték játéko­saikat a világbajnokságra. A pénzt gyakorlatilag két csapat kapja: Saláta Kornél klubja, a Slovan Bratislava, valamint az azóta Oroszországba igazoló Kamii Kopúnek volt csapata, a Spartak Trnava. A FIFA a játé­kosok válogatottnál eltöltött ideje alapján fizet. Egy, a klub­tól távol töltött napért cserébe 1600 dollárhoz jutnak az egyesületek, bizonyos összeg­re a játékosok korábbi egyesü­letei is igényt tarthatnak. A legtöbb pénzt, 866 ezer dollárt a Barcelona kapja, a Bayem München 778 ezer, a Chelsea pedig 762 ezer dollárral lesz gazdagabb. (SITA, MTI) Megkezdték a felkészülést a rimaszombatiak Mráz már csak a kispadon ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rimaszombat. Huszonhá­rom játékossal kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre az I. ligában szereplő rima- szombati labdarúgócsapat, amelyet immár a korábbi má­sodedző, Branislav Mráz irá­nyít. „Vas Ferenccel az őszi idény végéig szólt a megállapo­dásunk, eredetileg is úgy ter­veztük, hogy januártól én ve­szem át a csapat vezetését. Nem zárom ki, hogy válsághelyzet­ben, játékoshiány esetén még pályára lépek, de az lenne jó, ha teljes mértékben csak az edzős- ködéssel foglalkozhatnék” - mondta lapunknak Mráz, aki balhátvédként ősszel rendsze­resen a kezdőcsapatban kapott helyet. „Egyelőre nincs sok változás a csapatban. Az őszi keret minden tagja megjelent az első edzésen, Perexta kivételével, aki vissza­ment Zsolnára. Az ifiből öt játé­kos - Szkokan, Lőrincz, Bálint, Námešný és Köböl - már a fel­nőttcsapattal edz, s újra velünk készül Rubint, aki ősszel a ma­gyar másodosztályban szereplő Bőcsön futballozott” - tudtuk meg Mráztól, aki hozzátette, a bajnokság kezdetéig még több változás várható a keretben: „Szeretnénk egy olyan ballábas játékost igazolni, aki a véde­lemben és a középpályán is be­vethető, egy-két csatárral is erősíteni akarunk, és egy ka­pusnak is érkeznie kellene. Ne­veket azonban még nem mon­danék, minden a következő he­tekben dől el.” (bt) A szlovák teniszező egy szettet 6:0-ra nyert Lacko oktatta Nadalt ÖSSZEÁLLÍTÁS Doha. Hat-nullra verte a vi­lágelső Rafael Nadalt Lukáš Lacko a dohai tenisztorna má­sodik fordulójának második szettjében. A szlovák teniszező ugyan három játszmában kika­pott, de olyan bravúrt ért el, ami rajta kívül csak nyolc teni­szezőnek sikerült. Nadal utoljára két éve veszí­tett el ilyen csúfosan egy játsz­mát, a brit Murray ellen. A világ legjobbjának tartott spanyol alaposan megizzadt szlovák el­lenfelével szemben, az első játszmában is csak nehezen győzött, 7:6 arányban, a döntő szettben viszont 6:3-ra nyert. „Nem számítottam rá, hogy 6:0-ra verem a világelsőt. A le­hető legjobb teljesítményt nyújtottam, neki pedig egy üté­se sem jött be” - jelentette ki a 23 éves Lacko, aki a világrang­listán a 89. helyen található, Szlovákiában tavaly az év teni­szezőjévé választották. Egy éve már összefutott a spanyollal, akkor összesen hat gémet tu­dott ellene nyerni. „Nem vol­tam vele tisztában, mit várha­tok tőle, most viszont tudtam, mit kell tennem. Sajnos a döntő játszmára elfáradtam” - érté­kelt Lacko. Nadal pályafutása során 575. alkalommal lépett pályá­ra, de csak tizedszer vesztett el egy szettet nullára. „Mikor másodszor is elveszí­tettem az adogatásomat, gya­korlatilag feladtam a küzdel­met, már csak a döntő szettre összpontosítottam. Lukáš re­mekül játszott, s ha így folytat­ja, bárkit legyőzhet” - jelentet­te ki Nadal, aki elmondta, két nappal korábban még lázas volt, és nem érzi magát teljesen fittnek, (idnes.cz, SITA) Nadal 0:6-jai 2011: Lukáš Lacko Doha 7:6,0:6,6:3 2009: Andy Murray Rotterdam 3:6,6:4,0:6 2008: MihailJuzsnij Chennai 0:6,1:6 2007: David Nalbandian Párizs 4:6,0:6 2007: RogerFederer Hamburg 6:2,2:6,0:6 2006: Roger Federer Wimbledon 0:6, 6:7, 7:6,3:6 2005: GastónGaudio Buenos Aires 6:0,0:6,1:6 2005: GuillermoCoria Monte Carlo 6:3,6:1,0:6,7:5 2004: Julien Benneteau Lyon 3:6,0:6 2004: Andy Roddick US Open 0:6,3:6,4:6 A sikeredző a sílövő férjével különbözött össze Kuzmina már nem dolgozik Sanitrával S1TA-HÍR Besztercebánya. Személyes lövőedzője, Juraj Sanitra nél­kül utazott el az oberhofi Vk- viadalra Anastasia Kuzmina. Az olimpiai bajnok sílövő 2010 nyarán állította össze szakmai stábját, melynek vezetésével Sanitrát bízta meg, s melybe Kuzmina férje, Daniel, és Fa- bien Blondeau erőnléti edző is beletartozott. Az edzői teendőket ideigle­nesen Milan Gašperčík, a szlo­vák válogatott vezetőedzője veszi át. „Nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Jurajjal azért bon­tottuk fel az együttműködést, mert egyik fél részéről sem si­került megfelelni az elvárá­soknak. Több dologban kü­lönböztek a nézeteink, az utol­só cseppet a pohárban a szil­vesztert követő edzésemen történtek jelentették” - nyilat­kozta az edzőcsere okairól Kuzmina. A távozó Sanitra másként látja a dolgokat: „Nem Nasz- tyával különböztem össze, ha­nem a férjével, Dániellel, aki­vel nem sikerült közös nevező­re jutnunk az edzésekkel és a csapat működésével kapcso­latban. De nem így kellett vol­na ennek véget érnie.” 90 millió cseh koronába került a középpályás Kucka a Genoába igazolt S1TA-HÍR Prága. Juraj Kucka, a szlo­vák válogatott középpályása a Sparta Praha csapatától a Ge­noába igazolt. Az olaszok által fizetett összeg nem nyilvános, cseh források szerint a focista mintegy 90 millió cseh koronát érhetett a Genoának. Az olasz klub képviselői kedd este egyeztek meg a prá­gaiakkal az átigazolásról, Kuc­ka pedig másnap át is esett a kötelező orvosi vizsgálaton. „Örülök annak, hogy az olasz ligába kerülök, mert az a leg­jobbak közé tartozik a világon” - jelentette ki a középpályás, aki a Ružomberoktóí került Csehországba, majd két évig játszott a Spartában. Kucka a világbajnokságon hívta fel ma­gára a figyelmet, kulcsszerepet játszott az olaszok 3:2 arányú legyőzésében. A Genoa David Ballardini irányítása alatt a táblázat 11. helyén várja a tavaszi szezont, a keret tagja a magyar Rudolf Gergely is, aki viszont többnyi­re csak csereként kap lehetősé­get, a télen pedig vélhetően kölcsönadják. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY A mindössze 16 éves Hou Ji- fan lett Törökországban min­den idők legfiatalabb női világ­bajnoka. A kínai kislány meg­érdemelten diadalmaskodott a döntőben a honfitársa, Ruan Lufei elleni rájátszás után. Az egész versenyen csupán két játszmát vesztett, és meggyő­zően múlta felül ellenfeleit. Nézzük a döntő negyedik összecsapását, amellyel Ruan visszatért a sírból: Szicíliai védelem Világos: Ruan-Sötét: Hou l.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.g4 (Ru­an érthetően az éles Keresz-vál- tozat mellett döntött a partiban, ahol nyernie kell.) 6...h6 7.h4 Hc6 8.BgT*d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxd5 Vxd5 ll.Fg2 Ve5+ 12.Fe3 Vh2 13.f4 Fd7 14.Vd2 Hxd4? (Ez hiba a 16 éves szu­pertehetségtől. Az a legna­gyobb gond számára, hogy nem látni egyszerű utat az egyenlí­téshez. Mindenesetre 14.. .Vxh4+ jobb volt jóval.) 15.0-0-0! (Erőteljes lépés, amely után világos kellemetlen kezdeményzéshezjut.) 15...Fc5 16.Fxd4 Fxd4 17.Vxd4 0-0-0 18.VC4+ Kb8 19.Ve4 Fc8 20.h5 Ka8 21.a4 Bd5 22.Bdfl?! Vh4? (Világos gyenge fázisa után sö­tét kiegyenlíthetett volna 22.. .Bhd8 23.Kbl Bd4 24.Ve5 fö-tal.) 23.Vc4 Bd7 24.a5 Vd8 25.a6?! Va5 26.Kbl Kb8? 27.axb7 Fxb7 28.Fxb7 Bxb7 29.Vd4! Ka8 30.BÍ3 Bhb8 31.b3 f6 32.Bdl Vb4? 33.Ve3 Bb6 34.Bd4 Ve7 35.Vd3 B6b7 36.Be3 Be8 37.Bd6 e5 38.fxe5 fxe5 39.Be4 Vc7 40.Bd5 Vb8 41.Bc4 Bf8 42,Kb2 Ve8 43.Bdc5 Ve6 44.Ve4 (Ruan már nem en­gedi ki a kezéből az esélyt, és ki­harcolja a rájátszást.) 44...Kb8 45.Bxe5 Vf6 46.Bc6 Vf7 47.Bf5 és sötét feladta. 2727. fejtörő Világos indul, és két lépés­ben mattot ad. # & Á, w a Ellenőrző jelzés - világos: Kg6, Vb3, Bd2, Fd5 (4 báb). Sö­tét: Kd6 (lbáb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2726., a 2728. és 2729. fejtörőkkel együtt-2011. január 31.

Next

/
Thumbnails
Contents