Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-27 / 21. szám, csütörtök

14 Utazás ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 27. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK Növekedési pályán a világ turizmusa A nemzetközi turizmus komoly fejlődésen ment keresztül 2010-ben, az érkezések száma csaknem 7 százalékkal 935 mil­lióra nőtt, a 2009-es 4 százalékos csökkenés után - áll a Turisz­tikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb elemzésében. Az üdülőközpontok nagy része pozitívan nyilatkozott, az ered­mények nagyjából kárpótolták őket a korábbi veszteségekért, ugyanakkor viszont a fellendülés világszerte más ütemben kö­vetkezett be, és a legjobban a feltörekvő gazdaságok teljesítet­tek. Erre az évre a Turisztikai Világszervezet illetékesei továb­bi, ám lassuló javulást prognosztizálnak, számításaik szerint még így is a korábbi átlag felett, 4-5 százalékkal nőn nemzetkö­zi turistaérkezésekszáma. Nőtt a frankfurti reptér forgalma A járatkiesések ellenére is nőtt tavaly a frankfurti repülőtér utasforgalma, a teherforgalom pedig rekordot döntött. Ta­valy a frankfurti repülőtéren 53 millió utas fordult meg, 4,1 százalékkal több a 2009-es 50,9 milliónál. A tavalyi utas­szám azonban még elmarad a 2007-es rekordtól, amikor 54,2 millió utas fordult meg a frankfurti repülőtéren - közöl­te a reptér üzemeltetője, a Fraport. Budapestre érkezett a Qatar Airways Január 17-én, pontosan 14.33 perckor ért betont Ferihe­gyen a Qatar Airways első budapesti járata. Az Airbus A320 típusú repülőgép egy bukaresti megállás után érke­zett a magyar fővárosba, és egyelőre heti négy alkalommal kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Doha kö­zött. A Qatar Airways menetrendszerű járata mind az üzle­ti utazók, mind a turisták számára számtalan csatlakozási lehetőséget kínál: Doha érintésével nem csupán a Közel- Kelet más célállomásai felé, hanem akár Délkelet-Ázsiába vagy Ausztráliába is továbbutazhatnak. A Qatar Airways budapesti járatindítása a Perzsa-öböl térségének utazói számára kínál izgalmas turisztikai célpontot Közép-Euró- pában. Az új jártatnak köszönhetően Doha érintésével a Budapestről induló utazók öt-hat órával rövidebb idő alatt érhetnek el akár Délkelet-Ázsiába, akár Ausztráliába. A1 Baker, a légitársaság vezetője elmondta: az első bíztató foglalási adatok láttán nem zárja ki, hogy a Qatar Airways rövidesen napi rendszerességgel járjon Budapestre, sőt el­képzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben Budapestet közbülső, közép-európai leszállási pontként használják a Qatar hosszú távú, interkontinentális gépei. (Képarchívum) Árt az erős frank a svájci turizmusnak Az erős frank Svájcban is megviseli az idegenforgalmat - mondta az ország idegenforgalmi hivatalának igazgatója. Jürg Schmid utalt arra, hogy a Svájcba érkező külföldiek több mint 30 százaléka fizet euróval, miközben az erős frank miatt a svájciak inkább külföldön töltik szabadságukat. Az elmúlt két évben 23 százalékkal emelkedtek az árak Svájc­ban, ez az idegenforgalom 70 százalékát kitevő szabadidős turizmust érinti a legerőteljesebben. Itt idén 3-5 százalékos visszaesés várható, főként a frank erősödése miatt. Brit szállodák talált tárgyai Egy szállodalánc a brit hotelekben talált legkülönlegesebb és legértékesebb tárgyait jó cél érdekében elajándékozza. Található köztük egy aranyprotézis is. A kollekció kiemel­kedő darabjai közé tartozik egy több mint 7600 euró értékű aranyprotézis, egy csaknem másfél méteres édesburgonya és egy Tiger (Tigris) névre hallgató kismacska - adta hírül a BBC brit televíziós csatorna. Egy ötvenezer font értékű, gyémántokkal kirakott óráért sem jelentkezett tulajdonosa, hasonlóan ahhoz a tízezer fontnyi készpénzhez, amelyre egy szemeteskukában bukkantak az egyik hotelben. Néha azért az értékes tárgyak és tulajdonosuk újra egymásra ta­lálnak: 2010-ben 75 ezer plüssállat került vissza „gazdá­jához”. (tpb, MTI, szí) A Magas-Tátrában is javában zajlik a síszezon, idén a szlovák síparadicsomok üzemeltetői egységes, mindenhol érvényes síbérlettel tették még olcsóbbá a lesiklást a téli sportok szerelmeseinek. A felnőttek bérlete 10 napra 220 euró, az egész idényre 330 euró. Gyer­mekeknek 155, illetve 230 euró. (TASR-felvétel) Téli tippek Ausztriába: síugrás, tanfolyamok, wellness, kulináris élvezetek és egyéb lehetőségek Ha már unjuk a síelést Azt már tudjuk, hogy számtalan sípálya és sí­központ várja az érdeklő­dőket, de természetesen nem csak a síelés végett érdemes a szomszédos Ausztriába látogatni. Né­hány tipp azoknak, akik té­li kalandokat, érdekessé­geket keresnek, s ha netán síelni kell, akkor sem es-; nek kétségbe. FELDOLGOZÁS Ha esetleg a profik világába szeretnénk betekintést nyerni, erre is van lehetőségünk a Neu- per & Team síiskolában, ahol Hubert Neupe volt síugró (je­lenleg sportmenedzser és szer­vező) tanít meg bárkit a látvá­nyos sport elemeire. Minden résztvevő oklevelet kap a leg­jobb személyes teljesítményé­ről - ha sikerül az egyhetes tan­folyam végén egy elfogadható ugrást végrehajtania. Ha mindennap szeretnénk síelni, de igazi kikapcsolódásra is vágyunk, tökéletes kénye­lemben és luxusban, akkor az Achensee partján található új négycsillagos hotelbe érdemes ellátogatni. Az exkluzív alpesi szálloda 2010 telén nyitotta meg kapuit. A hotel a wellness és SPA, a feledhetetlen kulináris élmények és az alpesi életérzés varázslatos világába kalauzolja vendégeit. Több olyan régió található a térségben, ahol ínyencségeket szolgálnak fel, a legjobb vadé­telt például egy apró stájer fa­lucskában, Turnaiban készítik. Bár Ausztriában több műjégpálya is várja az érdeklő­dőket (a síközpontokban is), de nincs felemelőbb a természet közelségénél. A karintiai Weis- sensee Európa legnagyobb, karbantartott természetes jég­felülete, amelyet érdemes ki­próbálni, feledheteüen lát­ványban és élményben lesz ré­szünk. A mintegy 40 centi vas­tagjégen lovas szánokkal és tú­rázókkal is találkozhatunk, a befagyott tó felett lenyugvó nap látványa pedig csodás élmény. Az Ischgl Aréna nemcsak a té­li sportokban jeleskedik (össze­sen 209 kilométernyi, tökélete­sen karbantartott sípályát kínál a síelőknek és snowboardosok- nak), hanem amolyan hegyi fesztivál jelleget is magára öl­tött. Az idef síszezon kivételes élményt nyújtó rendezvénnyel zárul: 2011. április 30-án, a 2000 méteres magasságban fekvő Idalpon rendezik meg a legendás „Top of the Mountain” koncertet, amellyel a téli idényt búcsúztatják. Azt még nem le­het tudni, kik lépnek fel a kon­certen, de az már sejthető, hogy nagy nevekre számíthatunk. Az austria.info oldalon ta­lálható egy interaktív térkép, amelynek segítségével felfe­dezhetjük az egész országot, de még ä napi időjárásról is tájé­kozódhatunk. Ezek után irány az osztrák tél! (travel) A legdrasztikusabb büntetés Ausztriában van: 35 eurónál kezdődik, de akár 5000 euró is lehet Síelés előtt ellenőrizze az autóját! FELDOLGOZÁS Nemcsak a saját biztonságát, de egyes országokban komoly pénzbüntetést is kockáztat az az autós, aki nem megfelelő téli fel­szereléssel utazik külföldi síelés­re. A legtöbb országban nemcsak a téli gumi kötelező, hanem mi­nimális barázdamélységet is elő­írnak a hatóságok. A legsúlyo­sabb pénzbírságra Ausztriában számíthatnakaszabályszegők. Anémet autóklub, az ADAC tá­jékoztatása szerint Németor­szágban az időjárási viszonyok­nak megfelelően kell az autók fel­szerelését megválasztani. Az erre vonatkozó jogszabályban nincs időkorlát, ám ha téliesek az útvi­szonyok, téli vagy négy évszakos gumit kell felszerelni. Ám csak akkor fogadják el a német ható­ságok ezeket, ha az M+S (mud+snow, azaz latyak és hó) jelzés is szerepel rajtuk, legalább négy milliméteresek a barázdáik, és ötévesnél nem öregebbek. Az az autós, aki nem megfelelő gu­mit választ, 40 eurós büntetésre számíthat, ha viszont akadályoz­za a forgalmat is a rossz felsze­reltséggel, 80 euróra szökik fel a büntetés. Téli gumi, négy évsza­kos gumi vagy hólánccal kiegé­szített nyári gumi szükséges no­vember elseje és április 15-e kö­zött az ausztriai utakon. Az oszt­rák autóklub (ÖAMTC) szerint az első kettő esetében szükséges, hogy az M+S jelzés látható le­gyen, és valamennyi esetben leg­alább négymilliméteres baráz- dáltság az előírás a gumikon. Az országban egyébként különleges körülmények között a hatóság előírhatja a hólánc használatát is, erre tábla figyelmezteti az utazó­kat. A legdrasztikusabb bünte­tésre Ausztriában számíthatnak a szabályszegők: a pénzbírság 35 eurónál kezdődik, de akár 5000 euróra is felszökhet, ha a nem megfelelő felszereltség miatt az autós veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét. Nincs az egész országra vonatkozó előírás Olaszországban a téli közleke­désre, csak a svájci-írancia-olasz határon fekvő Aosta-völgyben kötelező a téli gumi október 15. és április 15. között, és szükséges, hogy legyen hólánc a csomagtar­tóban. Táblával utasítják a hólánc használatára egyes franciaorszá­gi útszakaszokon az autósokat, ott téli időjárás esetén kötelező tartozéka ugyanis a kocsinak a hólánc. Az országban ugyanak­kor nem kötelező a téli gumi használata, (hírszerző) (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents