Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-22 / 17. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 22. Szombati vendég 25 Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány: megvárták, mi jön be a próbálkozásokból, aztán a sikereket prezentálták, a többiről nem beszéltek Vége a politikai védencek korának a rendőrségnél Jaroslav Spišiak: „A vezető pozíció, a hatalom nagyon jó jellempróba" (Tomáš Benedikovič felvétele) Alapjaiban változtatja meg a rendőrségi munka értékelési rendszerét az országos rendőrfőkapitány. Ezentúl csak a teljesítmény és az eredmény számít, vagyis az, amitől a polgár is úgy érezheti, a testület szolgálja és védi őt. A reformot Jaroslav Spišiak tizenegy évig tervezte - ha beválik az elképzelése, ugyanennyi év múlva nálunk is köztiszteletben álló személyek lehetnek a rendőrök. VRABEC MÁRIA Fél éve van a hivatalában. Meglepte, milyen állapotban találta a rendőrséget? A nyilvánosságra került információk és a kollégákkal folytatott beszélgetések alapján ezt vártam, komoly anyagi és erkölcsi válságban volt a testület. Minden esetlegesen működött, a rendőröknek senki nem mondta meg, mit tegyenek, és gyakran nem volt lehetőségük befejezni, amit elkezdtek. Vagyis a rendszer és a cél hiányzott? így is lehet mondani. Nem tűzték ki, mit akarnak elérni, hanem megvárták, mi jön be a próbálkozásokból. A sikereket prezentálták, a többiről nem beszéltek. 2001 és 2006 között volt az országos rendőrfőkapitány helyettese, ebben az időszakban komoly eredményeket ért el a szervezett bűnözés elleni harcban. Amikor négy év múltán visszatért, tudott az akkor lerakott alapokra építeni, vagy teljesen aláásták azokat? Maradjunk annyiban, hogy nem erősítették meg. A 2004-es átszervezéskor egy a kettőhöz arányban határoztuk meg a tiszthelyettesek és a nyomozók arányát. Mire visszajöttem a rendőrséghez, ezerrel csökkent az operatív munkát végző rendőrök száma. Számomra megmagyarázhatatlan okokból újabb átszervezésre került sor, pedig a bűnözéssel csak akkor tudjuk hatékonyan felvenni a harcot, ha sok nyomozó dolgozik az információk és a bizonyítékok gyűjtésén. Ezért első lépésben 1700 embert átcsoportosítottam az állományon belül. Vezetői és irodai állásokat szüntettem meg, helyettük a terepen dolgozó rendőrök, mindenekelőtt a bűnügyisek számát növeltem. 2006 augusztusában egy interjúban a következőt mondta: „Kaliňák úr jelölése erre a posztra (a belügyminiszterire - a szerk. megj.) a legjobb volt, amit az akkori kormánykoalíció kitalálhatott a szervezett bűnözés elleni harc érdekében”. Ezt később is így gondolta? Ezt csak azért mondtam, hogy ne demoralizáljam a rendőri állományt. Nem akartam, hogy azok a rendőrök, akik adnak a szavamra, úgy érezzék, gyenge, rossz főnökük van. Akkor ez volt a legjobb választás azok közül, akiknek a neve felmerült a belügyminiszteri poszt kapcsán. Nyilván civilben is figyelemmel kísérte, mi történik a rendőrségen, mik a prioritások, hogyan kezelik az egyes ügyeket. Vegyes érzései lehettek. Igyekeztem elvonatkoztatni, de nem mindig sikerült. A hírek hallatán olykor volt is bennem késztetés, hogy felhívjam valamelyik rendőrségi vezetőt, de arra jutottam, hogy nem avatkozom olyasmibe, amihez nincs jogom és felhatalmazásom. Más kérdés, hogy lett vol- na-e igény a véleményére, tanácsaira. Megtörtént, hogy némelyik rendőr kerülte a velem való találkozást, mert úgy gondolta, nem tenne jót a karrierjének. Amikor 2006-ban távozott a rendőrségtől, azt mondta, legalább külső szemlélőként is látni fogja a rendőrséget. Mit adott önnek ez a civil nézőpont? Főként a vezetői felelősséget látom másként. Ma már úgy gondolom, nem a legjobb munkaerőkből lesznek a legjobb vezetők, mert mindkettő más tulajdonságokat és képességeket kíván. A vezető pozíció, a hatalom nagyon jó jellempróba, ezért a kinevezések előtt fontos felismerni, hogy a szakmai kvalitások mellett megvannak-e a vezetői erényei is az adott személynek. Rejtett aknák még így is lehetnek. A két helyetteséről, Ján Val’óról és Ľubomír Ábelről tizenhárom év után derült ki, hogy diplomamunkájukat másolták. Mégis maradnak a posztjukon? Még tart a vizsgálat, de az már kiderült, hogy az egyik diplomamunka 65, a másik 95 százalékban azonos egy korábban leadott dolgozattal. Jogi értelemben az ügy elévült, erkölcsi alapon kell döntenem, és azt mérlegelnem, hogy a plágium nyom többet a latban, vagy az érintettek sokéves kitűnő munkája. Elődjéről, Ján Packáról úgy nyilatkozott 2006-ban, hogy becsületes és igazságos rendőr. Ma is ezt gondolom róla. Ahogy Maiina Hedvig ügyében viselkedett, azt én sem becsületesnek, sem igazságosnak, de még szakmailag helytállónak sem mondanám. Ezzel az üggyel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozha- tom, még tart a főügyészségi vizsgálat, és bármit mondanék, az befolyásolásnak minősülne. A főügyészség hamis tanúzás ügyében vizsgálódik, de rendőrfőkapitányként tehetne valamit, hogy a Hedvig elleni támadás ügyében újraindítsák a vizsgálatot. A két dolog összefügg, ezért nem nyilatkozhatom. Még jobban összezavarnám az ügyet. Lát esélyt arra, hogy újrainduljon a nyomozás a támadás ügyében? Ha az ügyész úgy dönt, akkor igen. És ha úgy dönt, hogy Malina Hedvig hamisan tanúskodott, akkor az ön számára is befejeződött az ügy? Mindent megteszünk, hogy kiderítsük az objektív igazságot. Az illetékesek eddig az objektív igazságot keresték? Mivel jelenleg én vagyok az országos rendőrfőkapitány, csak a törvények és bizonyítékok alapján mondhatok bármit, a személyes véleményem nem érdekes. Egy interjúban azt mondta, az alvilág bosszújánál is jobban tart a belső árulástól. Mintha fel lenne rá készülve, hogy ez óhatatlanul bekövetkezik. Az alvilágban az a mondás járja, hogy döglött lóra nem teszünk. Akinek nincs befolyása, az többé nem érdekes számukra, ezért kell a tisztességtelen rendőröket megfosztani a hatalmuktól. Az ilyen emberek próbálják aztán intrikákkal, hazugságokkal lejáratni a feletteseiket, és sokszor sikerül is gyanút ébreszteniük. Ha az emberek egy feddhetetlennek tartott személyről rágalmakat hallanak, könnyen elhiszik, mert egyszerűbb irigyelni és bírálni valakit, mint elismerni az eredményeit, netán felnézni rá. Többször nyilatkozott olyan értelemben, hogy a fehérgalléros bűnözés és a politika közti szálakat senkinek sem sikerült elvágni. Ismer olyan politikai szereplőt, aki szoros kapcsolatokat ápol az alvilággal, netánonnannőttki? Erről a kérdésről akkor elmélkedhetnék, ha már civilben lennék, és az emlékirataimat írnám. A mostani poszton számomra csak az létezik, ami bizonyítható. Mi a bűnözés minden formájának hadat üzentünk, mindenkivel egyformán járunk el, ha felmerül a bűncselekmény gyanúja, de előre nem nevezünk meg senkit. Azt is mondta, hogy Szlovákiában két-három nagy hal tartja a markában a politikusokat. Ezek a nagy halak érinthetetlenek? Érinthetetlen személy nem létezik, csak kevés bizonyíték. A szervezett bűnözés nem írásbeli megrendelések és számlák, hanem szóbeli megállapodások alapján működik, és látszatra minden törvényes. Csak akkor derül ki valami, amikor az érintettek közül valaki elégedetlenkedni kezd, mert nem jutott neki elég a haszonból, elveszti a pozícióit vagy kimarad valamilyen buliból. Ha ilyesmi történik, a helyzetet felhasználhatjuk arra, hogy bizonyítsuk a törvénysértő tevékenységet. A dévényújfalui tragédiából milyen tanulságokat vontak le? Azt, hogy jobban kell figyelni a társadalmi feszültségekre. Amint olyan információt kapunk, hogy egy közösségen belül, vagy egy családban fokozódik a feszültség, ellenőrizzük például a fegyvertartást, egyéb körülményeket. Ennek köszönhetően több konfliktust sikerült megakadályoznunk. Hol tart a nyomozás Ernest Valko meggyilkolásának ügyében? Van már annyi bizonyíték a kezükben, hogy kijelentheti, meglesz a gyilkos? Mindig azzal a meggyőződéssel dolgozunk, hogy megtaláljuk a tettest. A gyilkosság óta több mint két hónap telt el. Ha az ügyön dolgozó rendőröket már az új rendszer szerint értékelnék, lenne mit kimutatniuk? Persze, hogy lenne. Azért is, mert kizárólag a filmekben lehetséges, hogy egy nyomozó csak egy ügyön dolgozik. Az új értékelési rendszer kritériumait úgy állítottam össze, hogy minden rendőr megtalálja benne a dolgát, mert eddig a célt gyakran összetévesztették az eszközzel. A közlekedési rendőr dolga például nem az, hogy bírságoljon, hanem az, hogy megakadályozza a baleseteket. A bírság csak eszköz a biztonság növelése érdekében, de ugyanilyen eszköz lehet az is, hogy a rendőr kiáll a jeges útra irányítani a forgalmat, vagy egy szórakozóhelynél ellenőrzi a fiatalok alkoholfogyasztását. A bűnügyi osztályon dolgozó operatív tiszt eredményességét az mutatja, hány olyan információval szolgált, amelyek hozzájárultak a tettes elleni vádemeléshez. A nyomozót az ügyészség által elfogadott vádemelések szerint értékeljük - objektív kritériumok, nem a felettesek véleménye alapján. Ebből a rendszerből egyértelműen kiderül, ki teljesít átlagosan, ki átlagon felül és ki mélyen alatta. Léteznek azonban objektív tényezők, amelyeket a legjobb rendőr sem tud befolyásolni - ámokfutók, rosszullét okozta baleset, különösen veszélyes környék... Ezeket mind figyelembe vesszük. A bűnözési statisztikák alapján osztottuk fel területekre az országot, és a hasonló lokalitások eredményeit vetjük össze. Ha ez a rendszer nagyon hamar megmutatja, ki hogyan dolgozik, biztos nem fogadta minden kollégája osztatlan lelkesedéssel. Ez az értékelés nem a lusta és tehetségtelen rendőrök takar- gatását, hanem a polgárokat szolgálja. Az a célja, hogy olyan emberek maradjanak az állományban, akik nem élveznek politikai védettséget, nem élnek vissza a pozíciójukkal, hanem mindennél többre tartják a mundér becsületét. A rendszer már működik, a rendőrök először önmagukat tesztelhetik, milyen a teljesítményük, hol kell jobban rákapcsolniuk. Sokan csak most döbbennek rá, mennyire nem motiválta őket az eddigi értékelési rendszer. Mindenki elbújhatott a tömegben, nem volt érdemes kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és az sem tűnt fel, ha valaki nem csinált semmit. Fejétől bűzlik a hal. Nem az volt a legnagyobb hiba, hogy a vezetőket politikai kritériumok alapján nevezték ki? Az új vezetőket az alapján választottam ki, hogy ne legyenek lekötelezve senkinek. Számomra természetes, hogy az előmenetel szakmai kritériumok, nem politikai szándékok kérdése. A politikusok általában másként gondolják, ezért értékelem nagyra, hogy a belügyminisztertől szabad kezet kaptam. Nincsenek olyan ambíciói, hogy a saját embereit helyezze el a rendőrségen, és teljes mértékben támogatja az én elképzeléseimet. Nagy-Britanniában, ahonnan az értékelés ötlete ered, tizenöt évbe telt, míg a rendőrök kivívták a társadalom megbecsülését. Megadathat nálunk ennek a rendszernek tizenöt olyan év, hogy az aktuális hatalom nem nyúl hozzá? Aki majd változtatni akar ezen, el kell magyaráznia a polgároknak, miért. Lát a rendőri állományban kellő elhivatottságot ahhoz, hogy ez a rendszer működhessen? Azt látom, hogy amíg az ember nem érdekelt valamiben, addig fütyül rá, mertilyenatermészete. Ez az értékelés mindenkit személyesen érdekeltté tesz - sokkal jobban kereshet, feljebb léphet a ranglétrán, vagy ellenkezőleg, el is bocsáthatják. Annak idején Dunaszerdahelyen már kipróbáltam a rendszert, és tudom, hogy különböző fázisai vannak: az első negyedévben a rendőrök nem is hiszik, hogy ezt komolyan gondolhatja valaki, minden úgy működik, mint addig. A második negyedévben, amikor már a jutalmaikhoz nyúlunk, feleszmélnek és összekapják magukat. A harmadik negyedévben rájönnek, van értelme dolgozni, mert megmutatkozika bérezésen és az előmenetelen. A negyedik negyedévben jön a felismerés, hogy nem elég egyszer bizonyítani, folyamatosan kell. Amikor ezt megértik és elfogadják, akkor kezd igazán működni a rendszer. Aki ezt a munkát annyira komolyan veszi és akkora elhivatottsággal végzi, mint ön, annak minden szavára, minden megnyilvánulására, még arra is vigyáznia kell, kivel jelenik meg egy társaságban. Nem fárasztó ez olykor? Olykor igen, lemondásokkal is jár, de ilyen a természetem is, nem igénylem a társaságot. Amikor civilben voltam, nem voltak ilyen megkötések. Akkor jöttem rá, hogy egyenruhában érzem magam a legjobban. Szerencsére a családom támogat a munkámban, és ez nagy biztonságot ad. Tulajdonképpen nekik köszönhetem, hogy úgy élhetek és dolgozhatok, ahogy mindig is szerettem volna.
