Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-20 / 15. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 20. Iskola utca 11 Gálaműsor a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola diákjaival a Thália Színházban A POSTA HOZTA Szárnypróba meglepetésekkel Egyedülálló kezdeményezésként 1996-ban szervezte meg első ízben a Szárnypróba című gálaműsort a Márai Sándor Polgári Társulás, melyet Czajlik József rendező, Szaszák György újságíró és Dudás Péter színművész hozott létre. FECSÓYVHTT A társulás ugyan azóta is működik, s minden évben több kulturális rendezvényt szervez, főként a Márai Stúdióban, azonban sokáig úgy tűnt, a különleges kezdeményezés csak egyszeri próbálkozás lesz, noha a tehetséges diákok bemutatkozásának már első alkalommal is nagy sikere volt. Az idei tanévben felcsillant a remény, hogy sikerül újraindítani a rendezvényt. A tehetség mindig adott, az iskola vezetése nyitott, a felkészítő tanárok sokszor időt és energiát nem kímélve dolgoznak egy-egy hasonló ünnepség érdekében. S hogy a „csoda” létrejön-e, talán a csillagok kedvező együttállásán múlik leginkább, jegyezte meg Dudás Péter színművész, a rendezvény főszervezője. A Thália Színház deszkáin a karácsonyi szünidő előtt került sor a tehetséges fiatalok bemutatkozására. A diákok műfajilag sokrétű produkciót sorakoztattak föl. Az ilyenkor megszokott előadó-művészet kategóriában a közönség gyerekdalokat, komoly- és könnyűzenei dallamokat, verseket, meséket, prózarészleteket, néptáncot, musicalrészletet hallhatott, láthatott. Az est első részében az alap- iskolások léptek színpadra, főleg mesékkel, verses mesékkel. Szeghy Eszter nyitotta a sort, aki nagycsoportos óvodásként bátor fellépésével illeszkedett a kisiskolások sorába. Őt követte Petrik Levente, Homák Lili, Davitko Olivér és Urbán Oszkár egy-egy verssel, mesével. Berta Fanni és Homolya Kriszti gyerekdalokat adott elő, Kekeňák Tamás szaxofonon játszott. Az Árvácska néptánccsoport somogyi táncokkal, a Légy jó mindhalálig című musical részletével pedig az énekben és táncban egyaránt jeleskedő kisiskolások bűvölték el a nagyérdeműt. A műsor második felében a gimnazisták mutatkoztak be. Az Árvácska néptánccsoport somogyi táncokkal lépett színpadra Kekeňák Tamás és Berta Fanni Bodnár Erika és Mohnyánszki Veronika verssel lépett színpadra, a művészeti tagozatos Tóth Niki pedig saját prózájával. Jakab Orsolya, Köteles Ágota, valamint Jakab Viki előadásában egy Queen-, illetve Cserháti Zsuzsa-slágert hallhatott a közönség. Komolyzenei és jazzdarabot szólaltatott meg Kekeňák Lucia és Frindt Mátyás. Az alsólánci Lehet formációt a gimnázium jelenlegi és volt diákjai alkotják, a gálán popdalokat mutattak be „a capella” feldolgozásban. Rendhagyó és meglepő produkciók is teret kaptak a színpadon. A meglepő jelző több értelemben is helyénvaló. Meteorológiai előadásában Sze- mán Viktor a felhők, szelek, zivatarok kialakulásáról mesélt. Az időjárással kapcsolatos mérései az interneten is rendszeresen olvashatók. Szeles Péter csillagászati előadásában pedig a Föld légkörén túlra invitálta a közönséget, s megpróbálta érzékeltetni egy-egy csillagászati fotó elkészítésének bonyolultságát és időigényességét. Fotói megtalálhatók a Magyar Csillagászati Egyesület portálján is. A reál és a humán irányt, a technika vívmányait és a festészetet ötvözve jött létre Pribék Gábor, Bocsárszki Zsolt és Dudás Bálint képzőművészeti per- formansza, amely ebben a formában újdonságnak számít a művészetkedvelő nagyközönség előtt is. Egy nagy egész formálódását, létrejöttét több dimenzióban, a videoprojektor, a hagyományos festészet és grafikai nyomtatás technikáinak a felhasználásával, több kisebb alkotás folyamatán keresztül követhette a nagyérdemű. „A Számypróba gálaestet egykor a Márai Sándor Szavalóverseny előzményeként szerveztük meg. Az ötlet az új tehetségek felkutatásának igényéből fakadt. Bár az előadó-művészet területén minden évben előtérbe kerül egy-egy tehetség a különféle szavalóversenyeken, amatőr színjátszó fesztiválokon, komplex képet azonban csak egy ilyen gála alkalmával kap az ember arról, kikre és milyen terüle(A szerző felvételei) ten lehet majd számítani. Jó, ha mindezt a nagyközönség is látja, s szeretnénk ebből valóban hagyományt teremteni” - mondta Dudás Péter. A műsor megszervezésébe az iskola tanárai is bekapcsolódtak. A felkészítő tanárokon kívül főleg Bodon Andrea tanárnő segítségét kell kiemelni, ő volt az, aki összefogta az eseményeket. A diákok nála jelentkezhettek az előadáson való részvételre. Ajelentkezés után egy előválogatásra került sor. „Többségében már kész produkciókat kaptam, amelyekkel szinte semmi dolgom nem volt. A gyerekek ezekkel a produkciókkal ugyanis különféle fellépéseken, versenyeken már szerepeltek, és nagyon jó eredményeket, előkelő helyezéseket értek el” - magyarázta Dudás Péter. „Reméljük, a következő Szárnypróba-gálára nem kell majd több mint tíz évet vámunk. Az iskolában nagyon sok a tehetséges diák, s nagyon büszke is vagyok rájuk” - jegyezte meg Kekeňák Szilvia, a gimnázium igazgatóhelyettese. Január 29-én nyílt napot tart a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara Várják a jövendőbeli egyemistákat TASR-HÍR Pozsony. Nyílt napot tart január 29-én, szombaton a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Az egyetem, illetve az egyes tanszékek ajtaja délelőtt tíz órától nyílik meg az érdeklődők előtt, akik délután három óráig ismerkedhetnek a felsőoktatási intézménnyel. Az egyetem vezetősége a nyílt napot elsősorban azoknak a diákoknak figyelmébe szeretné ajánlani, akik ezekben a napokban, hetekben döntenek arról, melyik szlovákiai felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni egyetemi tanulmányaikat. A jelentkezési kérvényeket a diákoknak február végéig kell benyújtaniuk. A Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara a következő akadémiai évben több mint hatvan tanulmányi szakot hirdet meg, a humán, szociális, pedagógiai és filológiai szakok széles skáláját kínálva. Terveik szerint több mint 1200 jelentkező nyerhet felvételt a különböző szakokra. Az egyetem által nyújtott felsőoktatási képzés lehetőségeiről és feltételeiről a fiataloknak az intézmény vezetői személyesen nyújtanak tájékoztatást azon a találkozón, amelyet 10, illetve 13 órakor tartanak a Moyzes-teremben. A különböző tanulmányi szakok pontos töltetével a nyílt nap folyamán az egyes tanszékeken részletesebben is megismerkedhetnek a reménybeli bölcsészek. Az emberi jogok napján December 10-e az Emberi jogok napja, hiszen 1948-ban ezen a napon fogadták el az ENSZ közgyűlésén az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Azon célból, hogy felhívjuk a figyelmet a jogok megsértésére, került megrendezésre a komáromi Selye János Gimnáziumban is ezen a napon az Emberi jogok napja. A főszervező Szabó Gábor tanár úr volt, az iskola emberjogi felelőse. Első lépésként Rudolf Chmel urat, Szlovákia emberjogi biztosát hívta meg azon célból, hogy a fiatalok egy szakértőtől hallják, hogyan maradhatnak hűek kisebbségükhöz, a saját nemzetükhöz. Chmel úr a végzős diákoknak tartott előadásában a nyelvi jogokról, illetve a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának fejlődéstörténetéről beszélt, valamint rávilágított az anyanyelv, esetünkben a magyar nyelv fontosságára és jogi szerepkörére. A végzősök számára előadást tartott egy évfolyamtársuk, Forró Viktória, aki a homoszexuálisok jogairól tartott előadást, idézetekkel illusztrálva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából. Láthattunk részletet a Vérbosszú c. filmből, valamint riportokat olyan országokból, ahogy a legdiszkriminatívabb a kormány hozzáállása ezen a téren. Már az előadás alatt feszültség érződött a teremben, a végén azonban parázs vita alakult ki azon diákok közt, akik eltérő véleményen voltak. Az aulában tartott előadás- sorozatot Szabó Gábor zárta az abortusz, vagyis az élethez való jog kérdésével, mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is csupán a születéstől való jogokról beszélhetünk. Ezen előadásokkal párhuzamosan folytak még foglalkozások: két harmadikos osztály 90 perces tréningen vett részt, melyet a Fórum intézet egyik munkatársa, Nagy Myrtill vezetett. Ő játékosabb, talán érdekesebb formában vezette be a harmadikosok az emberi jogok alapvető kérdéseibe. Volt a napnak még egy harmadik része is, mely a tanárok jóvoltából történt, akik a tanórák keretében saját belátásuk szerint foglalkoztak az emberi jogok kérdéseivel, tematikájával, beépítve az aznapi óramenetbe. Reméljük, hagyomány teremtődik a komáromi Selye János Gimnázium falai közt.Szabó Gábor, Őszi Erika A Katedra decemberi számának tartalmából A tanár is ember LAP AJÁNLÓ „Az esélyegyenlőség biztosítása, valamint a lemorzsolódás arányának csökkentése érdekében gyors és nagymértékű változtatásokra van szükség az iskolarendszerben” - hangsúlyozza Társadalmi helyzet, esélyegyenlőtlenség, integráció című írásában Nanszákné Dr. Cséfalvai Ilona, kitérve azokra a konkrét lépésekre, amelyekkel a hátrányos helyzetű tanulókat az iskolák fel tudják zárkóztatni a többiekhez. A pedagógusokkal szemben támasztott számtalan (olykor teljesíthetetlennek tűnő) elvárásra, az e pályán dolgozók speciális helyzetére hívja fel a figyelmet A tanár is ember című érdekes elemzésében Bo- ross Ottilia. A folyóirat Az élet nyelve című sorozatában Pénzes Éva a köszönet és a hála kifejezésének fontosságáról ír. Az amerikai Patrick Byrne élete nagy részét tanárként és szerzetesként élte le - tanárként szerzett tapasztalatairól és arról, miért lépett ki pár éve a szerzetesrendből, Molnár Miriam faggatta. Néhány éve még a megszűnés veszélye fenyegette az ipolyszalkai magyar alapiskolát, ma már szerencsére megváltozott a helyzet, bár mint a község polgármestere, Józsa János a vele készült beszélgetésben kijelentette: Az ördög sosem alszik. Az államnyelvvel való ismerkedés az óvodában - erről a témáról Borbély Diana cikkében olvashatnak. Hogyan motiválhatók, segíthetők azok a gyerekek, akik azt állítják magukról, nem tudnak fogalmazást írni - kiderül Ádám Borbála írásából. S természetesen a folyóiratból ezúttal sem hiányoznak a Katedra-verseny feladványai. (me) írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen várjuk diákok, tanárok beszámolóit iskolájuk eseményeiről, eredményeiről, valamint a tehetséges diákokat bemutató írásokat, melyeket az iskolautca@ujszo.com vagy a redakcia@ujszo.com e- mail-címre küldhetnek el.