Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-18 / 13. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2011. JANUAR 18. TOP 10 17 Az évtized legjobb csapatai, 10. hely: FC Porto (2003, 2004) Jósé Mourinho színre lép Derlei/ Carlos Alberto J McCarthy Maniche J Nuno Valente Costinha J Pedro Mendes R. Carvalho Új sorozatunkban az utóbbi évtized 10 legjobb csapatát mutatjuk be. Melyek voltak ezek? Az egyik kétségkívül a Mourinho-féle FC Porto, amely két év alatt (2003-2004) mindent megnyert, amit csak lehetett. J ósé Mourinho 2002 januárjában vette át a gyengélkedő FC Porto irányítását, májusra 11-2-2-es mérleggel felhozta a csapatot a 3. helyre, a következő szezonra pedig bajnoki címet ígért a szurkolóknak. ígéretét megtartotta (a Porto 27-5-2-vel végzett az élen, portugál pontrekordot állítva fel), ráadásul túlteljesítette a tervet, miután csapatával a portugál szuperkupát és az UEFA-kupát is megnyerte. Kulcsmérkőzés I. Az FC Porto csapata a 2003/04-es idényben. Felső sor, balról: Vítor Baía, Nuno Valente, McCarthy, Bosingwa, Pedro Emanuel, Costinha. Alsó sor, balról: Maniche, Deco, Derlei, Ricardo Carvalho, Paulo Ferreira. A 2003-as UEFA-kupa sevillai döntőjében a Porto hosszabbítás után 3-2-re verte a Celticet (gólszerzők: Derlei 2, Alejnyicsev, ill. Henrik Larsson 2), és tizenhat év után ismét európai trófeát szerzett! A mérkőzést, amelyre 80 ezer Celtic-drukker utazott el Sevillába, a szlovák Ľuboš Michel vezette (és mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost). A Porto útja az UEFA-kupa győzelemig: Polonia Warszawa 6-0, 0-2, Austria Wien 2-0, 1-0; Lens 3- 0, 0-1; Denizlispor 6-1, 2-2; Panathinaikosz 0-1, 2-0; Lazio 4- 1, 0-0; Celtic 3-2. Sprint az Old TrafFordon A következő évben a Porto ismét nagy fölénnyel nyerte meg a portugál ligát, a BL-ben pedig óriási meglepetésre a nyolcaddöntőben kiejtette a Manchester Unitedet: a hazai 2-1 után az Old TrafFordon egészen a 89. percig 0-1-es vesztésre (s ezzel kiesésre) állt a Porto, ám akkor a manchesteri kapus, Tim Howard egy szabadrúgás után középre tenyerelte vissza a labdát, éppen Costinha elé, aki közelről a kapuba lőtt — Jósé Mourinho pedig emlékezetes sprintet vágott le a kispadtól egészen a szögletzászlóig, lobogó szárnyú nagykabátban. A Porto továbbjutott! Kulcsmérkőzés II. A 2004-es FC Porto-AS Monaco BL-döntőt a vadonatúj AufSchalke Arénában játszották, ahol a két ambiciózus tréner (Jósé Mourinho, ill. Didier Deschamps) közül a portugál örülhetett: a Porto 3-0-ra legyőzte a Monacót (gólszerzők: Carlos Alberto, Deco, Alejnyicsev), Jósé Mourinho sprintje az Old Traffordon 2004 tavaszán, miután esélytelen csapata kiejtette a BL-ből a Manchester Unitedet. Derlei győztes gólját ünnepük a portói játékosok a Celtic elleni UEFA-kupa döntőben, 2003 májusában. A képen jobbra a mérkőzés szlovák játékvezetője, Ľuboš Michel. Fotók: tasr/ap pj, képarchívum m amelynek legjobbja és csapatkapitánya, Ludovic Giuly már ^g, a mérkőzés elején megsérült, s nem tudta folytatni a játékot. Érdekesség: a fináléban a Porto kezdőcsapatából tízen portugálok voltak (a brazil Carlos Alberto volt az egyetlen idegenlégiós). A Porto útja a BL-győzelemig: a csoportkörben Partizán 2-1, 1-1; Real Madrid 1-3, 1-1; Marseille 1-0, 3-2; a nyolcaddöntőben Manchester United 2-1, 1-1; a negyeddöntőben Lyon 2—0, 2-2; az elődöntőben Deportivo La Coruna 0-0, 1-0, a döntőben AS Monaco 3-0. A gelsenkircheni stadion VIP- szektorában ott ült Peter Kenyon, a Chelsea sportigazgatója is, így aztán nem volt meglepetés, hogy a döntő után két nappal bejelentették: Jósé Mourinho elfogadta a Chelsea ajánlatát. Mourinho, a mágus Hogy milyen bravúrt vitt véghez Mourinho, az utólag látszik igazán: középszerű portói játékosokból faragott egy olyan együttest, amely- lyel előbb az UEFA- kupában, majd a Bajnokok Ligájában is „végigverte” Európát. Semmilyen taktikai újítást nem hozott a játékba (a 4-3- 1-2-es szerkezetet preferálta), de egészen rendkívüli módon tudta motiválni a csapatát, amelyet — s ez sem mellékes - ő rakhatott össze. Leigazolta például Nuno Valentét (Leiria) és Paulo Ferreirát (Vitoria Setubal), akik a sokat futó, a támadásokhoz felzárkózó modern szélső hátvéd prototípusai lettek a következő két évben. Visszahívta a Charltonból Jorge Costát (csapatkapitánynak), szerződtette Dériéit (Leiria), Maniche-t (Benfica) és Carlos Albertét rév rés (Fluminense). Irányítása alatt a Porto játékára az ún. high pressure volt a jellemző: kitolt védekezés, az ellenfél letámadása már a saját térfelén. „Isten után én” A két bajnoki cím, az UEFA-kupa megnyerése és a BL-győzelem után Jósé Mourinho is tisztában volt azzal, hogy Portóban történelmet írt. ,Azért fogadtam el a Chelsea ajánlatát, mert szeretem a kihívásokat. Ha nyugalmat és stresszmentes munkát akartam volna, akkor maradok Portóban — egy gyönyörű kék fotel az irodában, a BL-trófea, Isten, és Isten után én” - nyilatkozta portói népszerűségéről az a tréner, aki szakmai pályafutását Bobby Robson tolmácsaként kezdte a lisszaboni Sportingban. Mi lett velük? Mourinho karrierje azóta is töretlenül ível felfelé, a Chelsea-vel két angol bajnoki címet, az Interrel pedig BL-t nyert (említsük meg: csapataival 2002 óta nem kapott ki hazai bajnoki mérkőzésen...). De vajon mi lett mára a BL-győztes portói játékosokból? Hogy önmagukban - egy zseniális edző nélkül - mennyire középszerű futballisták voltak, azt az is bizonyítja, hogy a folytatásban csak a középhátvéd Ricardo Carvalho (Chelsea, Real Madrid) bizonyította rátermettségét; Deco sehol másutt nem vált alapemberré (sem a Barcában, sem a Chelsea-ben); Paulo Ferreira (Chelsea) gyorsasága látványosan megkopott; a jelentős súlyfelesleggel küzdő Maniche azóta a hatodik klubnál próbálkozik (Din. Moszkva, Chelsea, Atlético, Inter, Köln, Sporting), Nuno Valente évekig az Everton cserejátékosa volt, végül befejezte pályafutását, akárcsak Costinha; a csatárok közül Derlei Moszkvába került, Benny McCarthy a Blackburn után a West Ham játékosa lett, Carlos Alberto pedig elkallódott, visszatért Brazíliába, ahol legutóbb a Vasco da Gama szerződtette. Gazdag József
