Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-17 / 12. szám, hétfő
2 Közélet Bugárral is egyeztetett a HZDS elnöke Mečiar szerint Fico többször becsapta őt TASR-HÍR Pozsony. Vladimír Mečiar, a parlamenten kívüli HZDS elnöke kijelentette, nincs oka arra, hogy Robert Ficóval, a Smer elnökével találkozzon, mivel Fico többször átverte őt. „Lényeges kérdésekben hazudott nekem” - vallotta be Mečiar. Hasonlóan vélekedik Ján Slota SNS-elnök- ről is. „Nincs mit mondanunk egymásnak. A szlovák politikai élet szégyenének tartom őt” - magyarázta. A kérdésre, hogy el tudja-e képzelni a jövőben a Smerrel való együttműködést, Mečiar nem válaszolt. Szerinte a Smernek már jelenleg sincs esélye arra, hogy koalícióra lépjen valamelyik más párttal. Fico legnagyobb hibájának a túlzott hatalomvágyat tekinti. Mečiar elárulta, a parlamenti választások előtt körvonalazódott egy egyezség, melynek értelmében pártja a Smerrel együttműködve vett volna részt a választásokon. Ezt Fico később figyelmen kívül hagyta, állítja Mečiar. Arról is beszélt, hogy más pártokkal folytat megbeszéléseket. Példaként Bugár Bélát, a Híd elnökét említette. Azt viszont, hogy miről beszéltek, nem kívánta részletezni. „Jó beszélgetés volt, négy szem közt. Ha elmondanám, miről volt szó, többé senki nem hinné el nekem, hogy tudok titkot tartani” - hárította el a kérdést Mečiar. Testi sértés gyanújával indult eljárás Eldőlt az állás, ketten súlyosan megsérültek VRABEC MÁRIA Nyitra. Két férfi sérült meg szombaton az Rl-es út építkezésén Nyitrageszte mellett. Egy tizennégy méter magas_ állásról zuhantak le, miközben a támasztószerkezetet szedték szét, mert a nem eléggé stabil állás eldőlt. Az idősebb, 52 éves férfi több súlyos sérülést is szenvedett, helikopterrel szállították az érsekújvári kórházba. Fiatalabb, 25 éves társát a nyitrai kórházban gerincsérüléssel műtötték. A helyszínen azonnal beszüntették a munkát, és vizsgálatot indított a munkavédelmi felügyelőség. „Feltehetően az erős szél is közrejátszott abban, hogy az állás ledőlt, de ha stabilan megépítették volna, ez nem történhetett volna meg” - mondta megkeresésünkre Martin Barbarič munkavédelmi felügyelő. Az eset kapcsán a nyitrai rendőrség testi sértés gyanújával indított eljárást. Hasonlóan súlyos baleset történt az Rl-es út építkezésén január 13-án is. Akkor egy 22 éves romániai munkásra dőlt rá a vaskonstrukció, aki súlyos mellkasi és medencesérülést szenvedett. Az Rl-es utat 2009 tavaszán kezdték építeni, azóta kilenc alkalommal történt különböző helyszíneken súlyos baleset a munka- védelmi előírások megszegése miatt. Módszertani erősítés megyei szinten is Magyarországi pénzek jelenthetnek segítséget VERES ISTVÁN Pozsony. Az Állami Módszertani-Pedagógiai Intézet ki- rendeltségeként létrejövő komáromi központ Juhász László szerint február elsejétől kezd el működni, és a jövőben állomá- nyilag is bővülhet. Jelenleg az adminisztratív előkészítés zajlik. „Komáromban egy vagy két munkatársat vesznek fel erre a célra, két emberrel bővül az MPC a kisebbségi oktatás területét erősítendő, plusz a minisztériumba, valamint a Nyitra, Besztercebánya és Eperjes megyei módszertani központokba vesznek fel egy-egy embert, akik szintén a kisebbségi oktatásra figyelnek majd” - fejtette ki Juhász. A szlovákiai magyar pedagógusok továbbképzését biztosító módszertani központ kialakításánál a magyarországi támogatások is jelenthetnek segítséget, állítja Pék László, az SZMPSZ elnöke. „Próbálunk pályázni, hogy a kitűzött céloknak legalább egy része megvalósulhasson” - nyilatkozta. Viszont arra figyelmeztet, hogy egy ilyen központnak a szlovák államigazgatással karöltve kellene működnie, ez jelentené a működéshez a kellő anyagi hátteret és biztonságot. Az SZMPSZ és a többi intézmény által benyújtott tervezet egy 15 fős intézet létrehozását célozta, amely a pedagógusok akkreditált kreditpontrendsze- res - szakmai továbbképzése mellett kutatómunkát is végzett volna. Emellett hétvégi és nyári képzéseket és diákversenyeket is szerveztek volna, továbbá tankönyvírásra buzdították volna a pedagógusokat. Pék szerint ez egy átfogó, működőképes rendszer lehetne, hasonló működési elvekkel, mint a szlovák pedagógus-továbbképzéseknél. Az éves állami költségvetésből a tervezet megvalósítása legkevesebb 320 ezer eurót igényelt volna. ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 17. www.ujszo.com Dzurinda szerint a szlovákiai magyarok többsége nem fogja kérni a magyar állampolgárságot Nem kulcstéma a kettős állampolgárság MÓZES SZABOLCS Pozsony. Mikuláš Dzurinda külügyminiszter szerint nem lehet a szlovák-magyar kapcsolatok kulcsproblémája a kettős állampolgárság kérdése. Ennél sokkal fontosabb ügyei is vannak a két államnak - mondta a tárcavezető tegnap a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában. Dzurinda szerint a két ország vezetői a közös ügyek 95 százalékában probléma nélkül meg tudnak egyezni, ezért sem szeretné, hogy ez a-kérdés mérgezze Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. Dzurinda rámutatott, a két ország kormányfője hónapokon belül 100 km új gázvezeték építéséről ír alá Nem akarnak a szavazati joggal riogatni (SITA-felvétel) szerződést, melynek köszönhetően jelentősen javul az ország energetikai helyzete - a tárcavezető szerint ez a helyes út, az ilyen projektekjelentik a jövőt. A miniszter nagyon óvatosan reagált a kettős állampolgársághoz járuló szavazati jog kérdéskörére, szerinte meg kell várni, mit hoz a jövő. Azt viszont kénytelen volt elismerni, hogy Magyarország területén azt tesznek majd a kettős, szlovák-magyar állampolgárok, amit akarnak, adott esetben szavazhatnak is. Dzurin- dához hasonlóan óvatosságra intett a kérdésben Bugár Béla is. A Híd elnöke a Markíza televízió Testre szabva című vitaműsorában kifejtette: szerinte nem kellene a szavazati joggal ijesztgetni az embereket. Dzurinda élesen elutasította a korábbi kormány által elkészített ellentörvényt, mely szerinte idegenekké tenné szülőföldjükön a hazai magyarokat. A miniszter azt szeretné, ha a magyarok büszkék lennének őseik hazájára, kultúrájára, de ugyanúgy büszkék lennének Szlovákiára is. Dzurinda szerint egyébként a szlovákiai magyarok túlnyomó többsége nem fogja kérni a magyar állampolgárságot, mert nem hoz számára kézzel fogható előnyt. A tárcavezető a napokban lezajlott vatikáni megbeszélései kapcsán megjegyezte, várhatóan a négyéves kormányzati ciklus végére aláírhatják azokat a vatikáni részszerződéseket, melyek elutasítása miatt öt évvel ezelőtt szétesett a második Dzurinda-kabinet. Készül a konstruktív kormánykritika (Somogyi Tibor felvétele) Berényi folytatná tevékenységét a párt élén, amennyiben a járások támogatásukról biztosítják Áprilisban választ elnököt az MKP Pozsony. Április 16-ra tűzte ki a tisztújító kongresszus időpontját az MKP Országos Tanácsa. A szombati ülésen felállították a közgyűlés ütemtervét. Bárdos Gyula OT- elnök szerint konkrét jelölésekkel még nem foglalkoztak. VERES ISTVÁN „Demokratikus párt vagyunk, a jelölések az alapszabályban lefektetett módon zajlanak” - emelte ki Bárdos. Február végéig jelölhetnek az elnökségi pozíciókra a helyi szervezetek, a támogatott jelöltekről március végéig döntenek a járási szervezetek. Berényi József pártelnök megerősítette, folytatni kívánja tevékenységét a párt élén, amennyiben a járások támogatásukról biztosítják. Csáky Pál esetleges szerepvállalását nem kívánta kommentálni. „Ezt tőle kell megkérdezni” - hárította el a kérdést. A kongresszust valamelyik dél-szlovákiai városban tartják, ahol az önkormányzati választásokon a párt jelöltje győzedelmeskedett. Berényi Somorját, Duna- szerdahelyet, Nagymegyert, Gútát és Érsekújvárt említette lehetséges helyszínként. Az OT-ülés három témával foglalkozott, a tisztújító mellett az elkövetkező időszak célkitűzéseivel (elsősorban a kormánykoalíció bírálatával), valamint a májusban esedékes népszámlálással. Farkas Iván gazdasági alelnök negatívan értékelte a széles körű áremelkedést, és azt, hogy a kormány nem támogatja a hetényi és a ki- rályhelmeci ipari park kiépítését. Bárdos Gyula OT-elnök úgy fogalmazott: a nemzetiségi problémák terén szinte semmi nem változott júliustól, leszámítva a gazdasági kérdéseket. Az OT nyilatkozata felszólítja a kormányt, hogy a programjában deldarált célokat következetesen valósítsa meg, így orvosolva azt a jogbizonytalanságot, amelyet a Fico-kormány idézett elő a nemzetiségek terén. A népszámlálást illetően a testület „arra kéri alapszervezetei minden tagját és vezetőjét, hogy a civil szervezetekkel szorosan együttműködve kapcsolódjanak be a népszámlálás előkészítésébe és lebonyolításába, egyszersmind biztassák a polgárokat arra, bátran vállalják nemzetiségüket, vallásukat és anyanyelvűket”. Kérdésre válaszolva Berényi elmondta, a párt nem tudja, hány szlovák állampolgár kérelmezte a magyar állampolgárságot. A KDH elnöke szerint jelöltjük a monopolok ellen harcolt, Fico szerint volt munkáltatója érdekeiért Uhliarik miniszteri bársonyszéke a hétvégén még stabil lábakon állt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ján Figeľ, a KDH elnöke szerint a pártja által jelölt Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter a Pfizer gyógyszergyárnak kedvező decemberi döntésével a gyógyszerforgalmazás terén tapasztalható monopolhelyzetet kívánta megtörni - legalábbis annak az egy kötelező védőoltásnak a piacán, melyet engedélyezett. Figeľ nem lát problémát a soha nem látott gyorsaságú, egynapos jóváhagyási eljárásban. Szerinte Uhliarik az esetről múlt héten kétszer is egyeztetett Iveta Radičová miniszterelnökkel, így nem várja azt, hogy miniszterének távoznia kellene. Hasonlóan vélekedik az eset végkimeneteléről Robert Fico is, a Smer elnöke szerint viszont más okból lesz ilyen végeredménye a botránynak. Fico úgy véli, Radičová túl gyenge, hogy vissza merje hívni a panamagyanúba keveredett Uhliarikot. Az ellenzéki párt elnöke szerint egyértelmű, hogy visszaélésről van szó, a miniszternek távoznia kellene. Hallatta a hangját az üggyel kapcsolatban Richard Raši korábbi smeres egészség- ügyi miniszter is, aki Figeľ szerint a múltban ugyanúgy járt el, mint most Uhliarik. Raši hangsúlyozta, kettejük eljárásában az a különbség, hogy míg Uhliarik egyedül hozott döntést, ő a gyógyszerek engedélyezését felügyelő tanács ajánlása alapján határozott. A kormányfő egyébként ma kíván ismét egyeztetni egészségügyi miniszterével. Kérdéses, a Hayek-ügy után Radičovának ezúttal sikerül-e a visszahívnia a tárcavezetőt. A Hayek- alapítvány körüli botrány kirobbanásakor a kormányfő határozottan azon az állásponton volt, hogy a két érintett államtitkárnak távoznia kell. Később, mivel az őket jelölő pártok ebbe nem egyeztek bele, visszakoznia kellett. A menesztéseket a miniszterelnök pártja, az SDKÚ sem erőltette. A kereszténydemokraták teljes mértékben kiállnak miniszterük mellett, szerintük szóba sem jöhet eltávolítása. (MSz)