Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-15 / 11. szám, szombat
(Fotók: Wikipedia, wikimedia, képarchívum) PRESSZÓ ■ 2011. JANUÁR 15. www.ujszo.com ÉRDEKESSÉG 17 „Ugyan már - legyintett az érintett — , olyan pocsék a professzor úr angol kiejtése, hogy a hallgatók észre sem vették.” Szilárd Leó ugyancsak számtalan izgalmas történet fószerepelője. Ernest Rutherford, a magfizika nagy alakja 1934-ben előadást tartott a mesterségeselem-átala- kításról. Egy hallgatói kérdésre kijelentette, hogy csak a holdkóros hisz az atomenergia gyakorlati felhasználhatóságában. Szilárd az erről szóló tudósítást az újságban olvasta, s elhatározta, hogy helyre teszi a legnagyobb kísérletező fizikus agyát, ezért meglátogatta őt laboratóriumában. Megmagyarázta neki, mekkorát tévedett. Rutherford nem sokat teketóriázott: magyar kollégáját egyszerűen kihajította. Ezt követően Szilárd azon törte a fejét, hogyan tudná igazát bizonyítani. Állítólag London utcáit róva, a Southampton Road egyik kereszteződésében jött rá a megoldásra, amikor a piros lámpa előtt várakozott. Hogy mi igaz belőle, nehéz megmondani, az viszont biztos, hogy a magyar tudóst a forgalmi lámpa nem zavarta a zebrán való átkelésben. Ez olyannyira igaz, hogy valahányszor kiment a városba, forgalmi dugót okozott azzal, hogy mindig a piroson ment át. Az általa felfedezett láncreakció nyolc év múltán elvezetett az első szabályozott magreakcióhoz, amelyet épp ő valósított meg barátjával, Enrico Fermivel. Még szerencse, hogy Szilárd nem vezetett autót. Nem is volt jogosítványa. Emiatt történhetett meg, hogy amikor az volt a tét, hogy a hitleri Németországot meg kell előzni az atombomba előállításában, Teller Edét kellett megkérnie, hogy vigye el Albert Einsteinhez, akitől a megoldást remélte. Az autó további utasa sem ismeretlen: Wigner Jenő ment velük, aki a Szilárd által németül megfogalmazott levelet angolra fordította, amit Einstein aláírt, hogy elküldhessék az amerikai elnöknek. Hihetetlen, de igaz: a három magyar tudós Einsteinnél tett látogatása adta meg a döntő lökést az első atombomba előállításához. Wigner Jenő 1933-tól volt a princetoni egyetem tanára. Sokáig azt hitte, hogy csak gyerekkori jó barátja, a ragyogó elméjű Neumann János végett hívták meg, ezért is lepődött meg azon, hogy megkapta a Nobel-díA magyar tudóst a forgalmi lámpa sosem zavarta a zebrán való átkelésben. jat. Neumannról a legnagyobb szeretet hangján ír, megemlíti, hogy úgy élvezte Princeton szabad légkörét, mint kacsa a vizet. Neumannéknál vidám társasági élet folyt, rendszeres összejöveteleket szerveztek. 1934-ben egy ilyen találkán részt vett a bátyját meglátogató Wigner Manci is, aki itt ismerkedett meg a visz- szahúzódó angol tudóssal, a friss Nobel-díjas Paul Dirackel, akinek a napi ügyekben való járatlanságáról pontosan árulkodik, hogy még a stockholmi díjátadásra is az anyukája kísérte el. Az első pillanatban egymásba szerettek. Ez azért volt különös, mivel Mancinak semmi köze nem volt a fizikához. Holtomig- lan-holtodiglan házasságukat Wigner Jenő ekképp jellemzi: „Manci soha nem értett meg sokat a fizikából, ami keveset megértett, azt pedig határozottan utálta. Soha nem is tudta rávenni magát, hogy megszeresse a fizikát. Paul ezt nem bánta, tudta, hogy Mancinak akármi is a véleménye a tudományról, szereti őt. Diracnek pedig valahogy sikerült Mancit és a fizikát egyszerre szeretni”. Végezetül érdemes visszatérni Kármán Tódorhoz, aki jogos önbizalommal jellemzi saját tevékenységét. Az újságírói kérdésre, amely szerint hova helyezné magát a tudomány történetében, azt válaszolta, hogy a legnagyobb kétségkívül Isaac Newton, akinek öt nagy felismerése volt. A második Albert Einstein négy és fél felfedezéssel. „Nekem három volt. De ha jól meggondolom, inkább három és fél.” Az ellenvetésre, hogy nem szerénytelenség-e ezt állítani, Goethe-idézet- tel válaszolt: „Csak az ostobák szerények”. Ozogány Ernő t ý JJ y ■ WbiMjf
