Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-13 / 9. szám, csütörtök

IL UlAZAb ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 13. www.ujszo.com 7 százalékkal nőtt a vendégek száma Rekordszámú turista látogatott New Yorkba MT1-HÍR Rekordszámú, összesen 48,7 millió turista érkezett New Yorkba 2010-ben, több, mint az eddigi csúcsnak számító 47 millió fő 2008-ban - közölte a város polgármestere, Michael Bloomberg. A bővülés azt jelzi, hogy a 2009. évi visszaesés után tavaly már növekedési pá­lyára állt New York vendéglátó- ipara. A turizmusért felelős New York-i hatóságok elemzése sze­rint rekordszámú látogató ér­kezett Amerika többi részéről (39 millió) és külföldről is (9,7 millió) egyaránt. A polgármester azt is el­mondta, hogy 6 600 fővel nőtt a vendéglátóiparban dolgozók száma, ami a város gazdaságá­nak ötödik legnagyobb iparága mintegy 31 milliárd dolláros forgalommal. Rekordszámú, 25,7 millió vendégéjszakát ér­tékesítettek a szállodák, a szín­házairól híres Broadway láto­gatottsága pedig 3,8 százalék­kal nőtt az előző évhez képest. A vendéglátóiparunk erős teljesítménye az egyik ok, amiért New Yorkra kevésbé hatott a gazdasági visszaesés, és az egyik ok, amiért gyor­sabban növekszünk, mint más városok - mondta Michael Bloomberg. A 2010. évi adat magasabb a városvezetés által várt 47,5 millió főnél. A hivatal három évvel ezelőtt azt a célkitűzést fogalmazta meg, hogy 2012-re a városba érkező vendégek száma érje el az 50 milliót. 2012-re az 50 milliót is elérheti a városba érkező vendégek száma (Képarchívum) Kétmillió utas a bécsi éjszakai földalattin Népszerű az éjszakai metró FELDOLGOZÁS Négy hónappal ezelőtti átadá­sa óta mintegy kétmillióan utaz­tak már a bécsi éjszakai földalat­tin, a hétvégi pihenőnapokon in­dított éjszakai metrójáratokon. Tavaly szeptember óta har­minckilenc éjszakán - szombat­ra, vasárnapra és szabadnapokra virradó éjszakákon - átlagosan 45 ezren vették igénybe a szerel­vényeket. Szilveszter éjjelén utasrekor­dot is döntött az éjszakai földalat­ti, összesen 145 ezren utaztak ve­le. A vonalak közül a legnépsze­rűbb az U4 és az U3. Az U4-es vo­nalán átlagosan 12 ezer, az U3- ason pedig 11 ezer utas közleke­dett éjjelente. Az üzemeltetők szerint az éjszakai vonalak működtetése óta nem történt na­gyobb incidens, ezért a jövőben mérséklik a rendőrség jelenlétét a metrókocsikban, már nem fog minden kocsit két rendőr kísérni. A személyzet létszámát ugyan­akkor nem csökkentik. A metró beindítása előtt Bécsben hétvé­gémé csak éjszakai buszokkal le­hetettközlekedni, azokat napon­ta átlagosan 16 ezren vették igénybe. (MTI) A metró beindítása előtt Bécsben hétvégente csak éjszakai buszok­kal lehetett közlekedni (Képarchívum) A karibi térség (Kuba, Dominika, Jamaica stb), valamint Mexikó és Venezuela rendkívül népszerű a hazai utazók körében. A térség azonban nem csak számos szép élményt nyújthat. Ez a térség egészségi veszélyeket is rejt. (Képarchívum) Az utazók saját felelőssége, hogy felkészüljenek a trópusi országokra egészségügyi szempontból is Ajánlott védőoltások a karibi térségbe utazók számára A karibi térség, valamint Mexikó és Venezuela rendkívül népszerű a hazai utazók körében. A csípős ízekről is híres országok, a fergeteges jókedvükről ismert emberek lakta tér­ség azonban nemcsak számos szép élményt és sok látnivalót nyújthat, hanem egészségi veszé­lyeket is rejt. A higiénés körülmények nem felelnek meg az európai normák­nak, ezért utazásunk során járványokveszélyeztet- hetnek bennünket. FELDOLGOZÁS A megfelelő oltásokkal és gyógyszerekkel felkészült utazó egészségét azonban nem fenyegeti különösebb veszély. Összeállításunkban összefoglaltuk a legnépsze­rűbb úti célpontokra vonatko­zó tudnivalókat és előíráso­kat. A felkészüléshez szeret­nénk segítséget nyújtani. Mexikóban az éghajlat igen változékony - az országot a Ráktérítő egy mérsékelt és egy trópusi éghajlatú övre osztja ketté. A többmilliós nagyváro­sokban az általános szegény­ség az európai normáktól elté­rő higiénés körülményeket te­remt. Nagy hiba lenne, ha va­laki nem kóstolná meg a világhírű mexikói konyhát és az igazi helyi tequeilát. De le­gyünk elővigyázatosak! Érde­mes a jól átsült és átfőtt étele­ket választani, valamint a szennyezett étellel és itallal terjedő betegségek ellen (he­patitis A és tífusz) védőoltást kérni az utazás előtt. A csapvíz fogyasztása sehol sem ajánlott! Az ország belse­jében a malária is előfordul. Mivel a rovarok alkalmanként dengue-lázat is okozhatnak, ami ellen nem létezik védőol­tás, ne hanyagoljuk el a szú­nyogriasztó krémek használa­tát a nyaralás alatt! Ha olyan országból érke­zünk, ahol sárgaláz fordulhat elő (pl.: Venezuela), a mexi­kói hatóságok sárgaláz elleni oltás igazolását kérhetik. Mexikóváros, Cancún és Acapulco is híres éjszakai szó­rakozóhelyeiről, valamint a csinos helyi lányokról és fiúk­ról. Ha valaki könnyelmű ka­landba bocsátkozik, akkor használjon óvszert, illetve még otthon kérjen védőoltást az igen fertőző hepatitis B ví­rus ellen. Kubában a szocialista re­zsim egyik legnagyobb ered­ménye az volt, hogy fejlett és jól működő egészségügyi há­lózatot hoztak létre. A sziget ezért egészségügyi szem­pontból, sokkal biztonságo­sabb, mint például a Domini­kai Köztársaság vagy Jamaica. A nagy szegénység miatt azonban sok helyen még hi­ányzik a csatorna-rendszer, és akadozik a tisztavíz-ellátás is. Ne igyunk csapvizet, az ét­termekben a jól átsült, átfőtt ételeket válasszuk. A higiénés normák miatt ajánlott a hepatitis A és a tí­fusz ellen védőoltás, így bát­rabban kóstolgathatjuk a tró­pusi koktélokat és a jeges Cuba Librét. Az országban malária nem veszélyezteti a turistákat, ugyanakkor dengue-láz már többször előfordult Havanna térségében. Emiatt, ha a sza­badban tartózkodunk, érde­mes szúnyogriasztó krémek­kel bekenni a testünket. A Dominikai Köztársaság - mivel a szomszédos Haitivel egy szigeten helyezkedik el - egészségi szempontból az egyik legkevésbé biztonságos úti célpont a térségben. A gyakori trópusi viharok, az óriási szegénység és a szom­szédos országban kialakult katasztrofális helyzet miatt gyakoriak a járványok a la­kosság körében. Az országba utazóknak a szennyezett étel­lel és itallal terjedő betegsé­gek, mint a hepatitis A és a tí­fusz ellen mindenképpen vé­dekezniük kell védőoltással. Dominikában komoly prob­lémát jelent a malária. A ma­lária ellen gyógyszerekkel vé­dekezhetünk, de mivel az or­szágban gyakori a dengue-láz is, ne felejtsük el a szúnyogri­asztó krémek használatát sem. Jamaica elsősorban a fiata­lok, illetve a szórakozásra vá­gyók paradicsoma. A szigeten több olyan szálloda is működik, amely kifejezetten gyermektelen párokra specia­lizálódott, ezek az úgyneve­zett couple hotelek. A sziget a zenéjéről és a marihuánáról is híres, de a turisták minden­képpen mellőzzék a kábító­szerek élvezetét. A szabadelvű életmódot folytató helyiek körében elter­jedtek a szexuális úton fertő­ző betegségek, mint például a HÍV. Ezért ajánlott a óvszer használata, ha ismeretlen emberrel létesít valaki szexuá­lis kapcsolatot. A helyi higiénés viszonyok a karibi térség átlagának meg­felelőek, így ajánlott a hepati­tis A és a tífusz elleni védőol­tás. (utazaselott)

Next

/
Thumbnails
Contents